Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)
1884-03-08 / 28. szám
— 110 iparosok, munkások, egyesültek, testületek, társulatok, érdemlegesen, más théma isiül sem értekeznek mint ezen megalakulandó fontos törvényről. Oly szokatlan élénk mozgalom indult meg, a máskülönben a politika iránt nem vajmi nagy érdeklődéssel viseltető népünk között, hogy az már átcsap részint kormányellenes, részint veszélyes felekezeti agitácziókra; és nem hiányzanak ilyenkor a küzd- térről bizonyos lelketlen demagógok sem, kik kiaknázva bizonyos életbe hivandó rendszabályok és törvényeknek gyengébb, még nem is kötelező oldalait, hogy az által a népet félrevezetve önző czé- luk elérésére a szenvedélyek felkorbácsolásával bűnös eszközökké felhasználhassák. Az érdeklődés ily fontos, életbevágó, fatális kérdés fölött igen helyén van, azt méltányolni nemcsak, hogy tudjuk, de ha az nem volna mi tartanók szükségképen publicistikai kötelességünkből kifolyónak, hogy olyant felébreszünk. Azonban, hogy az érdeklődés a nemtelen agitácziók terére bármely irányba is átvitessék, azt nemcsak helyteleníteni, de eléggé kárhozni nem is tudjukSemmi sem igazoltatott még oly fényesen, mit az agitátorok és hamis poféták a népet félrevezető bűnös cselfogásai. Semmi sem dokumentáltatok oly kézzelfoghatóan, mint az elhamarkodás kormány és parlament fölött a pálczát eltörni akarni. Mert mig egyes hírlapok és uépboldogitó éhes s dicsszomjas < pulitikusok „pereál“-ot kiabálnak a törvényjavaslat | fölött és azzal szemben iparosainkat hősies ellent- | állásra buzdítják, tiltakozó nápgyüléseket tartani és országos iparos kongresszus összehivatását sürgetik, addig kormányunk és parlamentünk közgazdasági bizottsága, oly üdvös és iparosainkat kielégíthető változásokat eszközölt a kormány által benyújtott javaslaton, hogy mindenkinek, ki elfogulatlanul a tárgyalás folyamát érdeklődéssel kiséri benállauia kell, hogy még sem oly fekete az ördög mint a mi- kép az lefestetett, és nem is oly gyarló a javaslat mint az hirdettetett, sőt ellenkezőleg oly megnyugtató és iparosainkat mindenképen a múlthoz képest kielégíthető rendelkezéseket tartalmaz, hogy csak az zúgolódik még ellene, ki a legüdvösebb reformok ellen is, már természeténél fogva ellenzéki állásponton kell hogy álljon, bármily nevetséges és tarthat- lau okoskodás adja erre az okot, melynek okozata nem lehet más mint az erőltetett és negélyezett op- pozicziónális viszketegség. Ezek után maradnunk sem kell, hogy mi feltétlenül a korlátlan iparszabadságnak hive vagyunk, és mint ilyen az uj ipartörvény megalkatása iránt nem valami nagyon sóvárogtunk. Mert balga hit, hiú, ábránd és csaló remény iparosaink részéről, hogy az ipar csak akkor virágozhat, ha az törvényes korlátok közé szorittatik és csak az űzheti, ki azt alaposan tanulmányozta. Ha a külföldi gyáriparnak nyomasztó súlyát iparosaink annyira érezni kénytelenek nem volnának, akkor megvalljuk mi is helyeselnők ezen kívánalmukat mi is magunkévá tenők ezt az elvet, mert akkor csakugyan követelésük nemcsak méltányos, de jogos is volna. Azonban miután nálunk a korlátlan iparszabadság csak azért iktattatott törvénybe, hogy az által a tőke segítségével a külföldi gyáripar némileg kiszorittassék hazánkból, igen természetes, hogy a most törvényhozásilag az iparosok kívánságának megfelelőleg szabályozandó iparüzhetés nem egyéb, mint elkeseredett háború üzenéa a tőkének, melyet az ipar teréről leszorítani akar. SiüftC&fc. Stuart ZMIária panasza. Sóhajimnak szárnyán repdes Frankhon felé árva lelkem . . . Délre vágyó fellegképen Könyem érte — érte ejtem ! Sűrű köd, halotti fátyol Ereszkedik le a tájra ; Kaledoni fagytól hervad Szivem életvidám vágya. Kék azúrban úszó láttér Nem dérit fel . . . nincs madárdal . . . Eltűnt tavaszom mosolya Francziahou liljomával ! Nem bibor, nem fényes pompa, Mit szivem vérezve gyászol, — Szerelem, édes halottam, Elhagytalak végleg, távol 1 S mit jövőm rejt: hirt, hatalmat, Od’adnám egy áldott perezért : Borulhatnék hű kebledre, A ki engem sírva megért,! ! B. S. Aggályaink vannak, még pedig igen komolya , hogy a harcznak vége az lesz „inter duos litigan- tes tertius gaudet“ t. i. a külföldi gyáripar, mely ekkor minden verseny nélkül grasszálhat piaczain- kon. Téves az a nézet és felfogás, min ha egyiószt iparosaink elszegényedése, másrészt iparunk hátra- maradottsága a korlátlan szabad iparban keresendő. Igen téves; mert tény az ugyan igen szomorú tény, hogy iparosaink teljesen elszegényedtek, tönkre jnttak' vagy a tönk szélén állanak: de annak nem ám a korlátlan szabad ipar az oka, hanem egyrészt az, hogy iparosaink nem tudnak vagy nem akarnak a kor igényeihez alkalmazkodni, — termékeink nem kor- és stílszerűek, hiányzik bennünk a megkövetelt, a külföldi gyáripar termékeit ismertető és jellemző csin és izlésszerü kiállítás, másrészt pedig hiányzik náluk a megkivántató műveltségi fok, a kereskedelmi jártasság és a szükséges élelmesség és takarékosság, mi nélkül pedig az iparos ma napság nehezen boldogulhat. Mig az önálló magyar vámterületet törvénybe nem iktathatjuk, addig csak magunk ellen szegezzük a tőrt, ha a tőkétől az iparűzési jogosultságot elvonjuk. Mert hát tagadhatlan az, hogy a tőke viszonyát a munkához szabályozni kellene immár a törvényhozás utján, mert vannak neki oly a liberá- lizmus és humanizmussal össze nem férhető túlkapásai, melyeknek rendezését elmulasztani nem volna szabad, azonban tőle oly jogokat elvonni melyeknek épentartása boldogulhatásunkuak conditio sine qua non-ja, igazán oly esztelenség melyek veszélyes kinövéseit C3ak későbben fogjuk tapasztalni. Hiszen a csekély nagy ipar mely hazánkban van és mely virulásnak is örveud és mely a munkások és családok ezreinek tisztességes kenyeret nyújt, a tőkének köszönhető ; már most ha mi a tőkétől a jogosultságot elvonjuk iparunk fejlesztése és terjesztése ‘érdekében üdvösen működhetni, ki fogja iparunkat a modern kor színvonalára felemelni'? tán az egyes iparágakban törvényhozásilag kötelezett, életbehivandó kényszer ipartársulatok '? és honnan fogják ezek az erre szükséglendő tőkét beszerezni, ha ők a tőkének létjogosultságát is kétségbe vonták, tán bankoktól, tőkepénzektől ? avagy ők maguk sajátjukból fogják azt előteremteni? de hát ugyan honnan ? hisz nincs nekik semmijük, még csak modern szerszám fölött sem rendelkeznek, még kevésbbé annál, hogy diszponibilis tőkét valami czél- ra rendelkezésre bocsájthatnának. Pénz uralja ma napság a világot; a pénz ez idő szerint a legrettegettehb nagyhatalmasság, mely felépíthet minden romot és romba döntheti a legerősebb várat is, melynek alapja nem szinaranyon van építve ; a pénz alkot, az pusztít. Es épen a mi iparosaink azok, kik mint, Isten a világot semmiből, úgy ők is iparunkat pénz nélkül akarják siri álmából felébreszteni, hatalmas és virágzóvá tenni ? 1 Vajha, a csalódás keserű ne legyen. Szierényi Bertalan. BRASSÓ. — 1884. márczius 6. Tekintetes szerkesztő ur ! Mivel becses lapjában, az alábbiakról eddig említés nem tétetett, én bár hívatlan, de mint az itteni magyarság egyik névtelen tagja, azoknak közN-E RINA. — Történeti beszély. — (Folytatás) Nerina nevetett. — Egy egész évig sovárog utánam ; igazad van, s ez Dandolo Czezarnál igen hosszú idő. És tudod e, szerelme miért oly állhatatos irányomban ? . . . Mert a női kegyek által annyira elkényezettet ingerli hidegségem és ellenállásom. Szenvedélye csakhamar közönynyé válnék, ha szerelmemet megnyerné. , — Nem, nem ! — mondá Lorenzo, őt jobban magához fűzve. — Ki szűnhetnék meg, téged szeretni ? ! . . Nem érzed, Nerina, mily kínt okoz ama gondolat, hogy Dandolo, támaszkodva rokonsági jogokra és pártolva gyámatyádtól, napról-napra kínozhat téged szerelmi vallomásokkal! Soha sem hittem volna, hogy Zeno Raniero gyűlölete oly hatalmas lesz, nekem ily keserű, kinteljes órákat sze rezni; az ő moly tekintete feltalálta egyetlen halálosan sebezhető helyemet: szerelmemet! Csak azért akarja erőnek erejével, hogy unokaöcscse neje légy, mert az enyémnek választottalak. Fogolyként őriztetik menyasszonyom az ő házában ; titkosan és csak lopva jöhetünk össze, mintha csak titkon sze- retnők egymást. Dűhvel emelem öklömet, hogy kiszabadítsalak ama férfi zsarnoki hatalma alól, kinek, mint Velencze dogejának, ama megtámadhatatian j 1 jog adatott, rendelkezni fölötted ; — de eredménytelenül. I — Tűrnünk kell még, kedvesem ! — mondá Nerina szelíden. — Minden elmúló nap közelebb hozza szabadságomat, közelebb boldogságomat, mely oldalad mellett reám vár. Még csak három év és én nagykorú vagyok. — Még csak három év ! Neked nem tetszik ez I lésére vállalkozom, s tisztelettel kérem a tek. szerkesztő urat, hogy ezen közleménynek becses lap. jában egy kis helyet engedni szíveskedjék. A brassói magyar iparossegédek önképző és be- tegsegélyező egylete mult vasárnap, f. hó 2-án, az Unió“ vendéglő nagytermében, egyleti pénztár gyarapítása és tagjai szellemének fejlesztése czéljá- ból ismét műkedvelői előadást tartott. Ez alkalommal a Szigligeti és Balázs által irt „Strike“ cziraü nép. színmű került színre. Bár műkedvelőknek a dalos darabok előadása nem ajánlható, a résztvevő egyleti tagok, s különösen a nők, mégis várakozás feletti sikerrel feleltek meg a nehéz és hosszú szerepek művészies előadása által a nagyszámú közönség igényeinek. A résztvevő nők közül, már a múltkor tartott előadáson a „Czigány“-ban, mint Czigány Rózsi teljes elismerést aratott Magyari Mariska k. a., előbb mint Somvári büszke, s később mint István bácsi egyszerű, önmegtagadó neje, mindkét ^szerepében, s Szénásai Etelka k. a. Szikráné szerepében, mint pattogó menyecske, megnyerő modoruk, s csinosan alakitó tehetségükkel, s utóbbi szép dalaival, várakozáson felül mulattatták a közönséget, s ezért egyaránt megérdemelt tapsokat arattak. Ezek mellett Nyits Gy. rendező ur érdemel fel- emlisést. ü mint István bácsi, műkedvelőktől nem várt ügyesség és helyes színi érzékkel játszott, s vezetése az előadás sikerét eleve biztosította. A többi műkedvelő közül Györfi K. ur kitünően utánozta a semmittevő, korhely, mindig strikeoló Lajtos takácsot, s Várhegyi F. ur, a szerelmes ko- vácslegéuy Jenő szerepében, dalaival váltig igazolta, hogy ő egyik tehetséges tagja volt a helybeli dalárdának. Megemlítést érdemelnek végre Szele Róza k. a. (Agues), Székely Bertha k. a. (Angyalka), Pásztori J. ur (Somvári), Kosztolánczky K. ur (Max), Vass Gy. ur és (Gyula) és S/őrcsey D. ur (Anselm) is, mert ezek mind beletalálták magukat szerepükbe, emelték az estély értékét és egyiken sem gyakorolt a lámpaláz hatalmat. Örömmel konstatálhatom tehát, hogy e sikeres előadás körül belől 40 frt tiszta jövedelmet eredményezett. Még örvendetesebb tény azonban az, hogy ez előadás is bizonyságot tesz arr 1, hogy az itteni magyar iparos ifjúság, az egylet fennállása óta, a körükben eddig szunnyadozott szellemi haladást ii zászlójára tűzte fel. Mert ezáltal saját fajának szellemi fölényét, már a közel jövőre nézve biztosította s e polyglot (tévesen szásznak nevezett város idegen nemzetiségű iparossait is, nagyon konszervárja. Ennek bizonyítéka, hogy az egylet szervezése után, rövid idő alatt, az itten fennállott szász „Fortbildungs-verein“ is feloszlott, és annak német ajkú tagjai már is e magyar egylet kebelében tanulják nemzeti nyelvünk mellett, szeretve tisztelni a kedves „közös magyar hazát.“ Csaknem megmagyarázhatlan, hogy a brassói magyarság elite-jének nagyobb része, miért nem támogatja a közművelődést czélzó egyletet nemes törekvésében ? Milyen helyen nyernek jelenleg, fiatalabb magyar kereskedőink, az iskolákból! kilépésük után, további szellemi képződést, mikor több, a magyar itjuság művelődését czélzó egylet e városban nincseD, s ők sem ezen, sem más egyleteknek nem tagjai ? ! Pedig ha Brassó szép hazánk délkeleti részének e góczpontja, valaha magyarabbá lesz, s hogy lesz, soknak; mi is három év az ifjúságnak, mely évek beláthatatlan sorát látja még maga előtt a sírig ? De az, ki, mint én, már az élet felét hagyta maga után, az minden nappal fukarkodik, hisz nem tudja, hány napja van még hátra és ő nem szívesen vár már szerencsére . . . — Csitt! mi az ? — kiáltá Nerina megijedve ; kibontakozott karjaiból s nyugtalanul irányzá tekintetét a tenger felé, mely fölött a köd mind sűrűbben ereszkedett alá. — Az istenért, Lorenzo! ha meglestek minket, ha a doge-palota egy kémje követett volna engem ! . . . Lorenzo felállt és feszülten hallgatózott. — Semmi sincs, — mondá azutáu, midőn a hang, mely Nerinát megijesztó, ismétlődött; — csak a csüllők kiáltanak, mert zivatar van készülőben és neked sietned kell, kedvesem, hogy még annak kitörése előtt érhess haza. — Te elküldesz engem, — mondá félig daczosan Nerina; — magad akarod együttlétünk kis idejét még megrövidíteni ? E perezben az agg csolnakvezető lépett elő, ki időközben csolnakját már egész ide hozta. — Signora! — mondá az agg, — nem időzhetünk tovább, nagy zivatar van készülőben s nekünk sietnünk kell, hogy haza érhessünk. — Csak egy perczig még, Stephano ! Csak most jöttünk és ki tudja, mikor jöhetek ismét a Lido felé; hisz tudod, mint őrzik minden lépésemet. Az öreg délnek mutatott; sötét felhőláncz emelkedett ott a láthatáron. — Nézzen oda, signora, mily sebesen kergeti a szól a zivatart; ha nem sietünk, a zivatar útban talál. — Stephanonak igaza van, — mondá Lorenzo ; — válnunk kell, kedvesem.
