Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)
1883-02-25 / 17. szám
17. szám Sepsi-Szentgyörgy 1883, Vasárnap, február 25. XIII. évfolyam. Szerkesztőségi iroda Sepai-Szentgyörgyön Demeter-félc ház, hová a lap szellemi részét illető кöz 1 emenyek кllldendők. Kiadó hivatal: cBj inytciw z fi KÖNYVNYOMDÁJA, hová a hirdetések és előfizetési pénzek bérmentesen intézendők. A hirdetmények és nyiltte- rék dija előre fizetendő. NEMERE. ШсИЩш, íámidaln\i. §%épivvd és í\<hqindásmti tap, Megjelenik ezen lap betonkőit kétszer : csütörtökén és vasárnap Előfizetési ár helyben házhoz hordva, < vagy vidékre postán küldve: Egész évre 6 írt — kr. Fél évre 8 frt — kr. Negyedévre 1 frt 50 kr. Hirdetmények dija: 3 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 0 kr. Bélyeg-dijért külön 30 kr. Nyilttér sora 15 kr. yt A székely kivándorlás és a telepítések. A hatóságok, a társadalom s a nyilvános közegek, hírlapok felszólalásai után a kormány, az állam is figyelmes kezdett lenni s a kivándorlást komolyabb bajnak tekinteni, mintsem azelőtt látszott. A nagy kérdőjel sokkal feltűnőbben állt ott szemeink előtt, hogysem előle egészen kitérni lehetett volna, s mintegy kényszerítve volt az állam e kérdéssel foglalkozni. Dicséretére legyen mondva, hát kezébe is vette ez ügyet s legalább gondolkozott módokról, melyekkel a kivándorláson talán segíteni lehetne. Megadhatjuk neki az elismerést, hogy ha épen segítve nincs is, de érdemesnek találta a székelységet, hogy bajával közelebbről foglalkozzék. A vélemény felsőbb helyen az volt, hogy ha sikerülne a kivándorlók figyelmét egy olyan helyre terelni, benn a hazában, hol munkája és szorgalma után tisztességesen megélhetne az elszegényedett ember s alkalom nyujtatnék neki az édes hazát megszeretni : nem gondolna többet rá az idegen földön keresni reményeinek fellegvárát. Az eszme üdvösnek látszott, mert mig a czél egyrészt az volt : a kivándorolni akarókat magyar földön marasztald meg (azaz telepíteni) s a magyar földnek, a magyar államnak megtakarítani a kivándorlás által veszendőbe menő munkaerőt, addig másrészt arra az erkölcsi nyereségre is kilátást nyújtott, hogy a kivándorlók nagy része az elveszéstől, az örökre tönkremenéstől megmentetik. Ezen pontra irányult az állam figyelme. Mert talán mondanunk sem kell, hogy a kivándorlás nagy mérve ijesztőleg hatott kormányunkra ; hiszen nemcsak a székelyek kivándorlása foglalkoztatta az államot — sőt talán mi velünk legkevesebbet törődtek, — hanem az a statisztika, mely olyan kérlelhetlenül kimutatta, hogy például csak az Amerikába ki- vándorlottak száma is 1881. júliustól a múlt év júniusáig mintegy kilenczezerre megy, az nyitotta meg a behunyt szemeket, hogy tekintsenek csak maguk elé, mi történik ott a közelben, Magyarország felső részében.*) A kivándorlás tehát közös kérdéssé vált ; a mit a félreeső Erdélynek székelyeklakta szögletében észre nem vettek : meggyőződhettek róla, hogy az a gazdag Hagyat országban is mind nagyobb lesz — tudniillik az apadás. Bizony, a hol a kivándorlás eszméje gyökeret ver, ott nem is lehet szaporodásról ábrándozni. így tehát midőn csakugyan sóját szemükkel meggyőződtek róla, hogy Magyarországon is apadunk, a Székelyföldön is fogyunk s az ipar nagy lendületet vett a vándorbot és útitáska gyártásában, ekkor eljöttnek látták az időt arra, hogy a kapuk bezárásáról gondoskodjanak. A kormány erőteljes kezdeményezéseket tett a délmagyarországi telepítések ügyében, hogy a kivándorlókat oda sikerüljön —- hogy úgy mondjuk — édesgetni. Hiszen van ott hely még annyi kivándorló számára is ! A végviciéki magyar telepes községek építő bizottságának elnöke azt írja, hogy mintegy 38,000 hold kitűnő föld tétetett müvelhetővé ármentesités által, hol már százezreket érő termést nyertek, s ezen kívül van még közel 80,000 hold- nvi föld, mely szintén települőkre vár, kik azt a drága földet megműveljék s az istenadta áldást learassák, Oda, oda; szegény elcsüggedt nép ! Hiszen a magyar haza keble elég nagy, hogy titeket mind befogadhasson s tápláljon édes emlőiből tovább is, mint szerető édesanya táplálja kedves gyermekeit. Hát miért volnátok ti mostohák, hogy egy másik anya ölébe meneküljetek, ki titeket nem szerethetne annyira, mint ez ? A kormány a telepítések eszméjét két kéz*) A székely kivándorlások a különböző kimutatások tanúsága szerint aránylag még nagyobb mérvűek voltak. A statisztikai adatok, melyekkel a közönség lépten-nyomon találkozott, szintén megdöbbenthették a komolyan gondolkozó olvasót. Minek hát e számításokat ismételni ? zel ragadta meg s rohamosan haladnak is a telepítések a kincstári eddig használatlanul hevert birtokokon. Nagy György szegedi államjószágigazgató és Szabadkay Ignácz, előbbi mint királyi kormánybiztos, ez mint építő bizottsági elnök, állanak az üdvös ügy élén, mely hovatovább mind nagyobb lendületet vesz. A tele- pitvények déli Magyarországon már három falut foglalnak magukban : Nagy-Györgyfalvát, Ormósfalvát és Hertelendifalvát, s oka vau hinni az államnak és kormánynak, hogy ez örvendetes és mindenfelé jótékonyan ható telepítés eszméjének megpenditése valóban szép eredményeket fog felmutathatni. Nos, én erre azt mondom, sőt velem az én kivándorló székelyeim is azt mondhatják, hogy llát hiszen ez mind szép, mind jó : csak az a kár, hogy nekünk szegény székelyeknek mind-, ezzel épen semmi sincs segítve nyomorúságos állapotainkon. Jó uraim! ismét tulmentek az óhajtott ezé- lon, s minden jóakaratuk mellett a nyomorgó székely kivándorlók sorsán egy körömfeketé- nyit sem tudnak könnyíteni. Kézen fogtak bennünket, hogy a nagy árkot, a kivándorlás kérdését átugorjak velünk, s hogy a túlparton egy boldog Kánaánnal kárpótolják a szegény elhagyandó -Székelyföldet vagy az Oláhországot, s ime : mielőtt átszökhettünk volna, kezünket eleresztették ; önök átugrottak ugyan s talán gyönyörködhetni fognak az Ígéret földjében, — de mi szegény góbék itt maradtunk nyomorúságunk közepette s hallgathatjuk az igét ama szép uj hazáról. Ez lesz a székelység délibábja, melyet ezután kergethet, de soha el nem ér. R. J. A szerbek közt legújabban nyilvánuló mozgalmak, melyek éle a horvátok eddigi kizárólagos uralma ellen irányul s a horvátok makaeskodása esetén a három drávántuli megyének Magyarországhoz való visszacsatolására vezethet, nem csekély aggodalmat keltettek horvát körökben. Ezen irányzat paralizá* A „Nemere“ tárczája. Emlékeim a hatvanas évekből. (Folytatás.) Galaczon már váltak bennünket, Nagyobb részét beszállásolták egy nagy házba, többen s azok között magam is egy hotelbe szálltunk. Ki voltam merülve; alig vártam, hogy egyem s lenyugodjam, de ez nem sikerült, mert az első este megismerkedtem én és velem együtt B. Misi az ismaili görög konzullal, ki igen ügyes, müveit ember volt s tudtunk vele beszélni. Ez megvendégeli bennünket s mindjárt ez este igen jó baráti viszonyba léptünk s igy bizony csak 2 óra felé tudtunk aludni menni ; mondhatom, a jó ágyban úgy elaludtunk, hogy másnap délben fiatal konzulunk keltett föl, kérdezve, ha nem megyünk-e ebédre '? Mi is csakhamar felkeltünk s rövid séta után a Dunaparton konzulunkkal ebédelni mentünk, ki nemcsak hogy ebédünket fizette, de pénzzel is megkínált, ha nem volna; persze nekünk nem volt 8 ő legszívesebben azonnal nekem is, B.-nak is 3 darab török lírát adott, avval a megjegyzéssel, hogy lia szükségünk lesz, egyenesen hozzá forduljunk. Az ebédnél megismerkedtünk egy török ezredessel, ki annyira megszeretett bennünket, hogy alig tudott megválni tőlünk. Minthogy délután 4 órakor mindnyájunknak Ber- zenczeyiiél kellett megjelenni, elváltunk két jó mae- czenásunktól s elmentünk tisztelegni. Berzenczey igen jól fogadott, utasításokat adott * kinyilatkoztatta, hogy egyenkint kapunk naponta egy egy frankot.; legyünk türelemmel, mert rövid idő múlva elindulunk Olaszországba. A tisztelgés után mindnyájan szétoszlottunk, kimentünk a Dimapartra s néztük azt a sok mindenféle hajót, a nyüzsgést-mozgást a parton, a sok tarka-barka matrózt ; persze a hajók mind téli szálláson voltak, mert a Duna be volt fagyva. Egész estig kiint járkáltunk a Dunaparton ; este 8 óra lehetett, a mint egy vendéglő előtt, elmentünk, zenét hallottunk, de nem czigány zene volt, mert azt ott hallani nem lehet; vannak ugyan czigányok, de meg sem közelítik a mi czigáuyainkat. A zenehangokra mégis bementünk s ott találtuk Berzenczeyt és még vagy tiz pajtásunkat ; együtt ültek egy asztalnál s három hárfás leány mulattatta őket. Mi is csatlakoztunk a társasághoz s pohárüriigetések mellett jól töltöttük az időt, mert Berzenczey, a milyen nagy ember volt a politikában és szónoklatban, épen olyan jó mulató ember volt a társaságban is. Beszélgettünk politikáról s más egyebekről s észrevétlenül telt az idő. Egy mellékasztalnál ült három idegen, azok ottan folyton sugdostak s közülünk Kosy Sándor, jelenleg fogarasi mérnök, hallotta, midőn Berzenczey- nek a nevét említették, s mindjárt mondta egyiknek is, másikunknak is, hogy azok az emberek nem jóban járnak. Mi kezdettünk e három emberrel ingerkedni, a mivel csak tudtunk s boszankodásukat annyira fokoztuk, hogy az egyik, egy nagy athleta-termetü ember felállott s e szavakkal mutatá be magát ; „En Jellacsics vagyok!“ Bizony nem emlékszem már, ki volt közülünk, a ki erre válaszolt : „Annál roszabb önre nézve, mert úgy látszik, hogy kémkedni jött ide !“ Szóból szó kerekedett s már szemközt állottunk egymással ; majdnem tettlegességrc került a dolog. midőn Berzenczey a legjobb szándékkal felkelt az asztaltól s a legszebb szavakkal igyekezett kibékíteni, közénkbe állva. Ekkor egyszerre a fent nevezett horvát mint egy tigris ráugrott Berzenczeyre s torkon fogta. Ez olaj volt a tűzre ; egyezerre meg • rohantuk fJellacsicsot s bizony alig tudtuk Berzenczeyt kivenni kezei közül; midőn kiszabadítottuk, a horvát dühösen nekünk rohant s nem felejtem el soha, hogy lökésére, amint egy tömegben állottunk, miként buktunk föl. De aztán nekiment B—t Misi s ketten összefogóztak ; e perezben mi is rárohan- tunk, de elválasztani őket lehetetlen volt. Ezalatt a másik két idegen megugrott. Végre nagy nehezen letiportuk, de mindketten a földön voltak s nagy nehezen sikerült elválasztanunk őket; eközben persze kaptunk mi is olyan ütlegeket, a minőkre elkészülve nem voltunk, Legalább hatszor legyűrtük a horvátot a földre s ő mindannyiszor felpattant, mint egy gummilabda ; ilyenkor a melyiket hirtelen megfoghatta, azt bizony úgy oda vágta, hogy alig tudott feltápászkodni. Nagy tusa után mégis a földre tiportuk s ott kegyetlenül elverve, fölvettük és kidobtuk az ajtón; még akkor is azt kiáltotta vissza: „vigyázzatok kutyák, még találkozunk!“ Mi tovább mulattunk, de mindig tartva attól, hogy többedmagával visszatér és újból megtámad, el is mentünk volna ; azonban egy nehány franezia matróz a lármára bejött s megtudván a dolgot — mert Berzenczey elbeszélte nekik, —- azt mondták, hogy mitől se tartsunk, mert ők is itt vannak, így tovább is ott maradtunk s csak Val órakor indultunk hazafelé ; Berzenczeyt előbb mindnyájan lakásává kísértük s aztán mi is haza mentünk. — Ez eset után nem is igen mertünk este magánosán kijárni, csak tömegesen s többnyire töltött pisztoly* lyal jártunk.
