Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)

1883-11-11 / 91. szám

XIII. évfolyam.

9L szaru.

»Szerkesztőségi iroda '>

Sepsi-Szentgyörgyön

Demeter-féle ház, hová \

a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. £

Kiadó hivatal: |

\ itt QXCá'itfi \

KÖNYVNYOMDÁJA, ^ >

) hová a hirdetések és ?

' előfizetési pénzek ;

\ hérmentesen intézendők. <j

; A hirdetmények és nyiltte- >

< rek dija előre fizetendő. \

%--------------;-------------^---------------------—

{ Megjelenik ezen lap heten- kint kétszer : csütörtökön és vasárnap.

Előfizetési ár ;

helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve : ; l Egész évre 6 írt — kr. <

j Fél évre 3 frt — kr. \

j Negyedévre 1 frt 50 kr. /

Hirdetmények dija: i

I 3 hasábos petit-sorért, vagy j annak helyéért 6 kr. <

] Bélyeg-díjért külön 30 kr. c ] Nyilttér sora 15 kr. \

Politikai szemle.

A gyáva meghunyászkodás, a szégyenteljes meghátrálás, melyet a kormány a horvát kérdésben tanúsított, kezdi megteremni gyümölcseit. Fájdalom, hogy a vereség következményeit nem a kormány, hanem Magyarország bánja meg. A magyar állameszme a czimerek leszakgatása óta vereségre vereséget szenvedett a Dráván túl, kezdve az osztrák generális királyi biztossá való kinevezésével s folytatva a horvát követelések elfogadásával ; ily kezdetnek más vége nem is lehetett, mint hogy a kormány végképp feladja Horvátországot. Mert a magyar állameszmének a Drávántúli részekben teljes megsemmisülésével egyértelmű az, ha Horvátország kiadatik a katonai pártnak. Már pedig kiadatik. Bánnak egy generálist akarnak kinevezni, br. Philippovics Ferenczet, aki kikötötte, hogy az osztályfőnökök kinevezése az ő kívánsága szerint történjék. — Ne csodálkozzunk azon, ha ily körülményes: közt a kamarilla rég eltemetettnek hitt árnya ismét kezdi fejét emelgetni s a horvátokra kacsintgatni. Az osztrák feudális párt egyik tagja, br. Helfert, egy alakítandó Nagy-Horvátország által akarja kiemelni sarkaiból az önálló magyar államot.

Mig az oláh papság hazafiasságra buzdítja az oláhokat, addig a magyar állam területén megjelenő oláh lapok valóságos őrjöngésben tőrnek ki minden ellen, a mi magyar.

A temesvári „Luminatoriulu“ egyik közelebbi számában Román Miron metropolitával foglalkozik és a legkíméletlenebb módon támadja meg a főpapot legutóbbi körlevele miatt. A hazafiat)anság vádját visszavágja a metro- poltiának ezen szavakkal: Nem vagy íoyális a trón és a legkegyelmesebb uralkodó iránt, de pajtása vagy az árulóknak, magad vagy áruló kegyelmes uram!“ A bra-sói „Gazefa Transil- vaniei“ is ugyancsak a metropolitával foglalkozik és körlevelére vonatkozólag azt jegyzi meg, hogy mióta a főpap államügyészi szerepre adta magát, az ő körlevelei senkire sem tesznek többé semmiféle benyomást, csak azt sajnálja a „Gaz“, hogy egy román egyházi fejedelem a magyar kormány szolgájává alacsonyi- totta le magát. Végül a következő tanácscsal szolgál neki : „Román Miron metropoiita jól vigyázzon magára, nehogy valahogyan az a hyperragaszkodás, melyet a kormánypárt irányában mutat, egy kis homályt vessen ő szentségének loyalitására és hazafiságára. “.

Ezeket már a félhivatalos „Nemzet“ is meg- sokalta s a két oláh lap kifakadásaira a következő megjegyzést teszi :

„Nekünk az a szerény véleményünk, hogy a román lapokon van a sor jól vigyázni magukra. A magyar államhatalom — bár kérdés, ezt is jól tette-e — ignorálhatta az ellene tervszerűen és rendszeresen intézett támadásokat; de ha e támadások — gyűlöletes invec- tiváikkal és rágalmaikkal — az egyházitéren az utolsó tekintélyt is meg akarják rendíteni, a melynek erre a szegény félrevezetett népre még hatása van, el fog érkezni a perez, a melyben a magyar türelem kelyhe csordultik telik, s hogy akkor a „Luminatoriulu“ s a „Gazeta Transilvanieik“ a maguk éktelen és hazafiatlan káromlásaival pórul fognak járni, — azt, azt hisszük, nem kell magyarázni ezeknek az uraknak, a kik sokkal többet beszéltek a magyar államhatalom zsarnokságáról és erőszakosságáról, semhogy föl ne tennének annyit, hogy ez az államhatalom, ha akar, tud is sújtani.“

Szerbiában lázadás tört ki a crna- szjekai kerület több községében, mely az Ob- renovics-dynasztia megdöntésére tör. Az ostrom- állapot elrendelése s a Nándorfehérvárból foganatosított nagymérvű katonai rendszabályok eléggé elárulják, hogy Szerbia komoly belbá ború küszöbén áll. Az első összeütközés a cser- nobrodiczai szorosban történt meg már nov. 3-án. A belgrádi jelentés azt mondta, bogy a fölkelők ott a szerb király egy zászlóalját szét- ugrasztották. Nov. 4-én az ütközet ugyanott, megújult s ezúttal két teljes zászlóalj állott

harezban a fölkelőkkel. Az eredmény ismeretlen, a mi félhivatalos nyelven azt jelenti, hogy a fölkelők ismét győztek a szerb katonaság fölött. A banyai kerületben a lázadás szintén kitört s a fölkelők itt is uraivá lettek a helyzetnek, Alexinác távirdahuzalai el vannak vagdalva s ugyszólváu az egész alsó Szerbia kiesett a szerb kezéből.

Oroszországból ismét elfogatások hire érkezik. Erivánban, a Kaukázusban, föladás folytán titkos társulatot födöztek fel, mely I nemzeti önkormányzatot és az örmény nyelv I korlátlan használatát követelte. Az államrendőrség a társulat tagjai ellen forradalmár üzelmek és Örményország elszakitására való törekvés czimén a felségárulás vádját akarja emelni. A csendőrök a pátriárkhát és a püspököket erőszakkal ki akarták hallgatni, mi ellen az államügyész tiltakozott, de mégis 38 előkelő családbeli egyént elfogtak. Az igazságügyminiszter erélyesen kívánta e foglyok szabadon bocsátását, Tolsztoj azonban kereken megtagadta. A keddi minisztertanácsban az igazságügyminiszter föltette a kabinetkérdést.

A király figyelmeztető szavai, melyekben az oláh papságot a szegedi fogadtatás alkalmával hazaszeretetre intette, nem tévesztettek el hatásukat. A nagyszebeni érsek ily szellemben körlevelet bocsátott ki, melynek kivonatát lapunk egyik közelebbi számában közöltük ; most újabban a karánsebesi püspök tett közzé egy körlevelet, mely a következőleg hangzik :

„Igen tisztelt esperes ur ! A nmltgu vall. és köz- okt. m. kir. minisztérium f. évi aug. hó 1-én 1319. sz. a. kelt rendeletében megkeresett minket, hogy oda hassunk, mikép ezen consistorium joghatósága alá tartozó tanintézetekben az ifjúság hazaszeretetben és a magyar államhoz való ragaszkodásban neveltessék és nevezetesen, hogy a legszigorúbb felelősség terhe alatt tiltsuk meg a tanuló ifjúságnak az államellenes színek viselését és a forradalmi dalok éneklését. Határozat : Az esperesek, esperes- helyettesek és a karánsebesi tanfelügyelő megbizat- tak, hogy ennek szigorú megtartása végett tudomására hozzák ezt a kerületükben lévő tanítóknak és papoknak. Ezen rendeletek átvételéről a tanítók és papok elismervényt fognak adni, a melyeket az esA „Nemere“ tárczája.

Az oláh eredet kérdése és az oláhok.

í.

A bukaresti oláh akadémia kiadásában Mamiitól, a történelmi osztály titkárától közelebb egy történet-bírálati tanulmány (Studiu-istorico cntice) jelent meg: Romanii in literatura streina, azaz: Az oláhok az idegen irodalomban, melyben Maniu ismerteti az utóbbi években az oláh eredet kérdésével foglalkozó müveket.

A historiko-kritikai tanulmány a magyar irodalomra is kiterjeszti figyelmet, sőt első helyen is egy fiatal magyar tudóst, dr. Réthy Lászlót vesz kritika alá, ki „Mayyar pénzverő izmaeliták és Besszarabia “. s „ Anonymus az erdélyi oláhokról“ czimü két tanulmányában szólt az oláh eredet kérdéséhez. A magyar tudomány e kérdés megvilágositása körüli kutatásokban jelentékeny, sőt az utóbbi évek tudomá nyos eredményét tekintve, bátran mondhatjuk, hogy vezérszerepet vitt.

A német Roesler volt az első, ki az oláhok eredetét valódi tudományos alapon vette vizsgálat alá nemcsak, hanem a vizsgálat módszereit is kijelölte. Elméletét, hogy az oláhok nem a dákok s a Tra- janus által Daciában letelepített római gyarmatosok ivadékai, hanem balkánfélszigeti elrómaisodott thrá- kok, kik Thraciából, Macedóniából, Epirusból s Thessaliából Bolgárországon keresztül csak a XIII. és XIV. század folyamán költöztek az egykori Kunországba : Oláh- és Morvaországba, s azután Erdélybe, két magyar tudós, Ilunfalvy Red és Réthy László fejtette ki minden oldalról, kiegészítve annak hézagait s uj részleteit mutatva ki az oláh nép alakulása történetének.

Roesler négy szempontból indult ki az oláh eredet vizsgálatánál.

Kutatva az oláhok legrégibb nyomai után, összeszedte azon históriai adatokat, melyek az oláhokról szóinak s úgy találta, hogy az oláh név legelébb a Balkántól délre tűnik fel, hol a X. századtól kezdve mind sűrűbben emlegetik, sőt hogy ott egy román nyelvű nép lakott, annak már a VI, századból is van nyoma. Ellenben a Dunától északra, az egykori Daciában] a kétség alá nem eshető emlékekben csak a XIII. században fordul elé legelőbb. A magyar források, Anonymus s Kézai, melyek szerint már a magyarok beköltözésekor Erdélyben lettek volna az oláhok, nem megbízhatók, (helyesebben : XII—XIII. századbeli irók a IX—X. század etlmografiai viszonyaira nézve számba alig vehetők) ; a legrégibbnek tartott oláh történeti mű, Húr Krónikáin pedig, mely egész Aurelianus korának eseményeiig megy vissza, egyszerűen újabbkor! hamisítvány. Arra is megfelel Roesler Eutropiussal, hogy hova lettek hát a daciai rómaiak ? Azokat kitelepítette Aurelianus császár akkor, midőn 274- ben feladta Daciát a gothoknak s kivonta onnan a légiókat.

Nem feledkezik meg a modern történetírás egyik legfőbb segédeszközéről, az összehasonlító nyelvészetről sem s bár kutatásainak ez a része a leghézagosabb, nem maradt előtte észrevétlenül, hogy az oláh nyelv, mely oly nagy fogékonyságot tanúsított az idegen elemek felvétele iránt s telistele van albán, görög, bolgár, török és magyar kölcsön- vóteiekkel a góth-gepida hatásnak legkisebb nyomát sem mutatja, holott Daciában négyszáz évnél tovább lettek volna egymás szomszédai az oláhok, góthok és gepidák. Rámutatott azután azon nagy, a daciai eredet mellett megmagyarázliatlan befolyásra is, melyet az oláhok kulturális viszonyaira a bolgárság gyakorolt, úgy hogy az oláh egyház egyszerű másolata a bolgárnak annyira, hogy még az egyház nyelve is egész a XVII. századig bolgár ; bolgár eredetű volt az irás is, a cyrill betűket csakis a legutóbbi időkben cserélték fel latin betűkkel. S végül kiterjesztette figyelmét az erdélyi helynevekre is, melyek közt egyetlen egyet sem talált az egykori daciai városnevekből, sem egyetlen egy oláh eredetüt a jelentékenyebb helyek elnevezései közt; azok vagy szláv, vagy magyar, vagy szász eredetűek, s ha egy-kettőnek azok között vau specialis oláh neve is, az is csak egyszerű átfordítása az eredeti magyar vagy szász névnek.

Ilunfalvy a Roesler által megkezdett utón haladt tovább s azt minden irányban kiszélesité. Roesler módszere szerint járt el kutatásaiban, de mig az sok tekintetben csak a felszínen mozgott s néha a felületes vizsgálat uagy botlásokat követtetett el vele : Hunfalvy nagy tudományának összes készletével alaposan megvizsgál mindent, különösen pedig a magyar és oláh kölcsönhatás természetére terjesztette ki figyelmét, melyre Roesler a magyar viszonyok és magyar nyelv hiányos ismerete miatt alig volt képes.

Hunfalvy legerősebb ott, hol Roesler leggyengébb : a nyelvészeti kutatásokban. Tüzetes vizsgálat alá vette az oláh nyelvet s kimutatja a két oláh nyelvjárás, a dákoromán és makedoromán nyelv egységét, melyekben egyforma hangtani törvények szerint idomultak a latin szók s a latin elem mellett ugyanazon albán, szláv és görög elemek vannak mindkét nyelvjárásban, a mi képtelenség volna, ha a római nyelvnek külön hajtása volna a dákoromán s külön hajtása a makedoromán. Ezeknek tehát, egy helyen kellett képződniük, de ez a hely