Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)

1883-10-14 / 83. szám

— 333 — saját magának és pártjának álláspontját. X é- meth Albert és az ellenzék gyakori helyeslé­sei közt mérte erős csapásait a kormányra. Utána Tisza Kálmán szólalt fel. Polemizált különösen Mocaáryval és Apponyival, s igye­kezett felvilágosításokat adni a fölmerült kér­désekre Indokolta a liorvát miniszter lemon­dását, hangsúlyozva e férfi hazafias érdemeit, mire a jobboldal szives éljenzést hangoztatott. — Utolsó szónok T h a 1 y Kálmán volt. Be­szédének az a része, melyben Szlavóniának revízió utján Magyarországhoz való visszacsa- toltatását sürgette és ennek szükségességét in­dokolta, valóban becses adatokat tartalmazott, s azt a ház osztatlan figyelemmel hallgatta. Szerdán az első szónok Csanády Sándor volt ; most sem igen válogatta a szavakat „Tisza Kálmán ur“ politikai működésének jel­lemzésére, mindazáltal az elnök csak egyszer hallatta beszéde közben csengetyüjét és figyel­meztető szavát. Csanády természetesen nem fo­gadta el a miniszterelnök javaslatát, hanem a Helfyét pártolta. Herman Ottó magvas beszédet tartott, s ama fejtegetéseket, a me­lyeket Irányi beszédére tett, az egész ház fi­gyelemmel hallgatta, az ellenzék pedig több­ször zajosan helyeselte. A kérdésben lát nagy fajharczost, és pedig oly érdekekért, melyek nem az emberiség, hanem az egyesek érdekei. A kérdés az, hogy vájjon a szlávság hivatva van-e, oly állapotban van-e, hogy átvehesse Európa czivilizácziójának vezetését és annak tovább fejlesztésését. Ezt határozottan tagadja, mert a szlávság maga nem arra való. A tör­ténelem bizonyítja, hogy szláv fajok mindenütt a despotizmus felé hajolnak, hogy a hol a reak- czió felüti fejét, eszközévé szegődnek. Láttuk azon gyászos korszakban is, mely szabadság- harczunkat követte, hogy leginkább a szláv népek voltak azok, a kik a hóhér szerepre vállalkoztak eery a szabadsággal küzdő nem­zet ellen. Pártolja Helfy javaslatát. Но i tsy Pál higgadt tárgyilagossággal, meg­győző érvekkel szólott a tárgyhoz. Úgy a kor­mány eddigi eljárásának és a miniszterelnöki határozatnak támadására, valamint saját állás­pontjának és nézeteinek védelmére felhozott érvei sikerültek voltak. FiizesscTy Géza a kormány határozati ja­vaslata mellett foglalt állást. A vita bere- kesztetvén, Helfy Ignácz és Szilágyi Dezső éltek a zárszó jogával, a kettő között pedig még egyszer felszólalt Szapáry pénzügymi­niszter. A miniszterelnök elállt a szótól. — A névszerinti szavazásnál a kormány hatá­rozati javaslatát a ház 187 szavazattal 105 ellenében, tehát 82 szónyi többséggel elfo­gadta. A horvátokkal együtt 152 képviselő nem volt jelen a szavazás alkalmával. Schunda a pedál-czimbalmat először a nemzeti színház színpadán mutatta be (— ezen a színpadon csak korszakalkotó műveket szoktak bemutatni ! —) és a legfényesebb sikert aratta. A sajtó teljes elis­meréssel adózott találmányának, a közönség pedig a czimbalom tökéletesitőjét, több Ízben kitapsolta. Ezóta csaknem kilencz év folyt le és Schunda ez idő alatt is folyvást a czimbaíom tökéletesítésén fáradozott. fáradozását koronázza is a siker. Mert ma már hazánkban csaknem minden főúri palotában és a külföldi főurak szalonjaiban is találni czimbalmot; a zene-iskolákban mint rendes tantárgyat tanítják, és a zeneszerzők is komoly figyelembe veszik. Hiszen még sokan emlékezni fognak arra a nagy sikerre is, mel} et csak nemrég aratott Állaga Gézának a czimbalom számára irt szerenádja. Liszt Ferencz annyim kedveli a czimbalmat, hogy valahányszor külföldi vendégei vannak, ezeket mindig czimbalom- hangveisenynyel lepi meg és arra hívja fel minden alkalommal a zenekapaczitásokat, hogy e hangszert alkalmazásba vegyék. (J maga is irt egy zenemü­vet „A magyarok istene“ czimmel a czimbalom szá­mára. Magyarországon eddigelé 1000-nél több pedál- czimbalom van ; külföldön pedig összesen 64, még pedig Francziaországban, Angliában, Török-, Olasz- és Németországban, Belgiumban, sőt még Ameriká­ban is. A czimbalom alkalmazása a zenekarban sem pium desiderium többé. A népszínműnél elmaradhatalan ; Blalia Lujza sohasem énekel czimbalom-kiséret nél­kül. A kedves díva annyira szereti e specziáhs ma­Oroszországban a nihilisták elérke­zettnek látják az időt arra, hogy a tartózko­dásból, melyben hosszabb ideig leiedzettek, — újra kilépjenek. Pétervároft néhány nap óta az a hir kering, hogy a nihilisták proklamá- cziót adtak ki, mely igen éles fenyegetődzése- ket tartalmaz a czár ellen az esetre, ha a je­len tűrhetetlen állapotokon nem segít. Mond­ják, hogy e proklamáczidban a czár halál Ítélete is foglaltatik. Továbbá Uraiból nagy munkás­mozgalmakat jelentenek, mely alkalommal két gvár-igaztatót megöltek. Szibériában is buk­kannak fel nihilisták. A tomszki gyilkosságot már említettük. Ily körülmények közt nem le­het rossz néven venni III. Sándor czártól, ha nem vágyik vissza birodalmába s Kopenhágá- ban való tartózkodását ismételten meghosszab­bítja. — Ennek következtében Giers külügy­miniszter is elhalasztotta Montreuxba való uta­zását. Különben Giers leányának állapota újab­ban jobbra is fordult. Határzár elrendelése. A fölmivelés-, ipar- és ke­reskedelemügyi m. kir. miniszter, f. évi 44,940 az. a. valamennyi vesztegintézeti igazgatóhoz, valameny- nyi vesztegállomás vezetőségéhez, és vesztegintézeti felügyelőséghez a következő táviratot intézte : Mint­hogy a bukaresti cs. és kir. osztrák és magyar kö vétségnek távirati értesítése szerint Romániában Scoposeni községben (Falczin kerületben) a Truth vize mellett, a keleti marhavész kiütött, ennélfogva Románia ellenében az 1874-ik évi XX. t.-cz. 13. §.-ában körülirt szoros határzárt rendelem el. Mi­ről tudomás és szoros alkalmazkodás végett oly felhívással értesítem, hogy jelen rendeletéin végre­hajtásáról távirati jelentését várom. Kelt Budapes­ten, 1883. évi október hó 8-án. Gróf Széchenyi Pál, s. k. Hároinszékiuegye közgyülése. (Vége) A gróf Nemes Abrahám-féle alapítvány tárgyában felolvastatott megyénk főispánjának, mint az erdélyi rom. kath. státusgyülés megbízottjának jelentése, mely szerint a rom. kath. státusgyülés a kegyes alapitó gróf jogutódaival és a kultuszmi­niszterrel egyetértőleg a gróf Nemes Abrahám-féle alapítvány kamatainak egy részét folyóvá tették. A néhai gróf tudvalévőleg 10,000 fi*t alapítványt hagyományozott végrendeletileg egy Háromszéken felállítandó katholikus reáliskola javára. Ezen 10 ezer forint kamatos kamataival a gróf Nemes Já­nos kezénél 17 ezer írtra szaporodott fel, de még távol sem elégséges egy önálló felekezeti reáliskola alapítására. A távol jövő elérkezése előtt a hagyo­mányozó jogutódai és a rom. kath. státusgyülés s többi illetékes hatóságok egyetértése folytán ezen alapítvány kamatainak egy része a jövő éven kezd­ve úgy tétetik folyóvá, hogy két ösztöndíj alapitta- tott háromszéki kitűnő tanuló és jó erkölcsű fiák számára. Ezen fiukat, mig a reáliskola 5 ik osztá­lyáig haladnak, a székely-udvarhelyi fiunövelde fogja 200 — 200 frt díjért teljes ellátásban részesíteni. Ha gyár hangszert, hogy maga is játszik czimbal- mon. Azonban külföldi zeneszerzők is számolnak a czimbalom hatásával és készséggel alkalmazzák azt a zenekarban. Ausztriában a czimbalom nagyon el van terjed­ve, különösen Bécsben a magyar főúri termekben. Preinrose, a bécsi angol nagykövetségnek katonai attachéja, jó és szenvedélyes czimbalmos. Franczia­országban is nagyon kedvelik e liai gszert, mely ott is nagy tért hódított már magának. Oroszország ban aranyokkal halmozzák el azokat a czigányain- kat, kik czimbalmot visznek magukkal. Pintérnek, e kitűnő czimbalom játszónak több orosz tanítványa is akadt. Németországban már évek előtt a zene­karba is felvették a czimbalmat. Olaszországban és Spanyolországban is imádják nemzeti hangszerün­ket, — de legjobban rajongnak érte Angliában, hol Schultz-Curt asszony mutatta be először nyil­vánosan és az angol lapokat egészen extázisba hozta. De nagyban elősegíti a czimbalom terjedését és közkedveltségét az Állaga Géza által irt czimbaloin- iskola, melynek segélyével rendszeresen és könnyen el lehet sajátítani a cziinbaloin-játékot, még tanító segédkezése nélkül is. Most már különben az ország minden nagyobb városában vannak czimbalom-tanitók, és mióta az „Iskola“ meg van szerkesztve, a czigányok is kó- tából tanulják : Szépen szól a czimbalom, Tiéd vagyok galambom. H. J. az ily ösztöndíjasok folytonosan szorgalommal és eredménynyel tanulnak, ezen ösztöndíjt fokozott mértékben fogják élvezni mindaddig, mig pályájukat magasabb tanintézetekben is végezik és pedig mint egyetemi tanulók 500—500 frtot fognál: élvezni. Az alapítvány kamatainak ezen ö;- öndijaktól fer.maradó része tőkésittetni fog mindaddig, míg az alapitó eredeti czélja, egy rom. kath. reáliskola felállítása megvalósítható lesz. A b a r ó t h i felső népiskol a ügyében az állandó választmány javaslata fogadtatott el, hogy tudniillik az iskolai bennlakás a miniszteri intézke­dés által lehetővé válván, utasittassék az alispán a megfelelő intézkedések keresztülvitelére. Az építke­zések az iskolai alap ingatlanainak jövedelméből lesznek íedezendők. Botsa J ózseí alapitványlevelót a háromszéki takarékpénztár megküldötte a közönséghez, melyet a közgyűlés éljenzéssel fogadott. A megyeház tervbevett kiépítése tár­gyában rövid eszmecsere után azon határozatot hozta a közgyűlés, hogy az építési tervezet elkészí­tésére pályázat hirdettessék ki. A pályadíj 400 írt­ban állapíttatott meg. Rét y községnek a perelhetési engedély meg­adatik. Farkas Antal gelenczei lakos és társai a köz- ségjegyzői választás ellen beadott folyamodásukkal elutasittatnak. Uzoni ev. ref. lelkész Bűn kusti Ferencz és érdektársai az ottani képviselőtestület és a községi jegyző ellen beadott folyamodásukkal, az állandó választmánynak részletesen indokolt véleménye alap­ján, elutasittatnak. Az indokolás folytán kitűnvén a beadott panasz alaptalansága, az állandó választ­mány véleményezésére a községi elöljáróságnak kö­szönet szavaztatik a község ügyeinek pontos veze­téséért. Köküs község képviselő testületének határozata a Vad ásd y árvák íekvőség linuk megvásárlása ügyében helyben hagyalik s a vásár keresztülvite­lével az alispán bizatik meg. В о d о I a község képviselő testületének határozata 01 négyszög öl területet képező íekvősőguek eladá­sa iránt helybenhagyatik. Sylvester Dénes sepsi szentgyörgyi lakás­nak folyamodása Sepsi-Szentgyörg/ város vadászati jogának haszonbérbe adása ellen, eiutasittatik és a haszonbérbe adás helyben hagy útik. К ézdi-Szentlólek község képviselő testüle­tének a vadházasságok korlátozása tárgyában hozott határozata felett az állandó választmány a napi­rendre térést indítványozza. Nagy Aj ta község határozata községi jegyző Nyiredi Jánosnak nyugdíjaztatása ügyében, helyben hagyatik. Nagy Lajos aldobolyi birtokosnak tolyamodá- sa Szotyor és Szentkirály községek vadászati jogá­nak haszonbérbe adása iránt, eiutasittatik. К é z d i-S z e n 11 ó 1 e к község azon kérésével, hogy а К ászon vizén levő Ind újjáépítésére 200 frt segély adassék, eiutasittatik. Az F 1 ő p a t а к község és az odavaló fürdő- birtokosság között létrejött békeegyezmény helyben hagyatik. Kilyén, Szotyor, Kökös, Bodola; Nyéu, Markos, Oltszem, Árkos, Kőrispatak, Káinok, Málnás, Zalán, Bodok, Laborfalva, Kombiié, Réty, Szentivány, Kis- Borosnyó, Feicloboly és Fgerpatak községek sza­bályrendeletei jóváhagyatnak. Kézdi Szentlélek köz­ség szabályrendeletén a választmány több módosí­tást tett s az ezen értelemben való újra dolgozás­ra, visszaadatik. Gelencze községének azon határozata, hogy az ottani rom. kath. felekezeti iskolának helyiséget ad, helybenhagyatik. Bartók Z s i g m о n d bodoki b >rviz-haszon- bórlő azon folyamodásával, hogy a bérleti összeg ■ bői 500 frt engedtessék el, eiutasittatik. E tárgy­ban a Bodok község képviselő testületé által ho­zott határozatok is felolvastattak, a melyekből ki­tűnik, hogy a község is ragaszkodik a 3000 forint bérleti összeghez. A közgyűlés többek felszólalása után kimondja, hogy jövőben, mert praecedenst szolgáltatni nem akar, minden ilyen természetű fo­lyamodást egyszerűen elutasít. Bolyán községnek a perelhetési engedély meg­adatik. G á b о r B é t e r bereczki birtokosnak egy ma­lom építésére engedely adatik. Nagy István sepsi szentgyörgyi lakos azon kérésével, bogy a város neki végkielégítést adjon, eiutasittatik. Kovács Károly ügyvéd a megyei legtöbb adót fizetők megállapítása ellen tett felebbezésével eiutasittatik. A községektől beküldött költség-élőirányzatok, községi számadások és számadási igazolások több- kevesebb észrevételek mellett elfogadtattak. — Második nap, okt. 6. — Előadatott 5918. sz. a. a vallás- és közoktatási miniszternek julius 13-án kelt leirata, a megyei is­kolai alap tulajdonát képező és e megye területén igazságügyi, pénzügyi és honvédelmi czélokra fel­használt épületes telkekért kért méltányos haszon­bér fizetése és a sepsi-szentgyörgyi polgári fiúiskola épületének kibővítése tárgyában.

Next

/
Thumbnails
Contents