Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)

1883-01-25 / 8. szám - 1883-01-29 / 9. szám

Melléklet a „Nemere*; 8-ik számához. (Csütörtök, január 25.)

schild báró és Say -Leo is részt vettek s melyen megállapították a követendő' eljárást ; ennek értelmében mindenekelőtt Aumale herczeg a köztál saság elnökévé választandó. Aumale herczeg aztán e pillanattól kezdve minél több katonatisztet, főleg tábornokot igyekezett maga köré vonni s az ilyen összejövetelek alkalmával rendesen arról folyt a beszéd, hogy lehetne Grévyt egy nagynevű tábornok által helyettesittetni. Gambetta halála után pedig rögtön egy újabb családi tanács ült össze Rothschild palotájában és Chanzy tábornok temetése után ösz- szegyiijtötte Aumale herczeg a tábornokokat, a kikre számíthat s Gallifet marquis, midőn a többiek eltávoztak, egyedül maradt a herczeggel. Végül Bocher Jules Simonnal egyetértve, meghívott magához számos képviselőt és szenátort, kik köztársaságiaknak nevezik magukat s aztán mindnyájan kimentek Chantillyba ebédre. A katonaság oly tömegesen és gyakran járt ki Chantillyba, bogy Billot hadügyminiszter végre rendeletileg megtiltotta a tiszteknek e kirándulásokat, melyek leplezetlenül az összeesküvés színét vették fel.

Az „Intransigeant“ szerint Montpensier hg. Parisba érkezett, hogy részt vegyen az Aumale hg. által összehívott családi tanácson. — Az államcsínyt csak a párisi gróf habozása késleltette, a miért is Aumale hg. kihagyja őt a családi tanácsból. — Andrieux, Gigot, Marcére, Chauveau, Ribot és Jules Simon többször titkos értekezletet tartottak.

De egy félhivatalos franczia lap szerint a köztársaság is résen áll s ha a royalisták valami kísérletet tennének, a hatóságot nem fogják vele meglepni, mely erőszakkal is el fogja azt fojtani.

Háromszéki vasút.

Mikor fog létesülni; ki tudná megmondani?

Hírlik, hogy folyamodás érkezett be a közmunka- és közlekedésügyi minisztériumhoz egy Ágostonfalvát Kézdi-Vásárhelylyel összekötő vasút előmunkálatainak megkezdhetéséért, mely érintené Baróthot, Nagy-Baczont, Málnást és Sepsi-Szentgyörgyöt.

Sok és fontos érdek szól a mellett, hogy a hir megvalósuljon, mely érdekek nem csupán egy megye keretében mozognak, de kapcsolatban vannak az általános viszonyokkal is.

Háromszék bevonása az országos forgalomba módot nyújtana azon sok nemű természeti kincsek kiaknázására, melyekkel Háromszék hegyei gazdagon el vannak látva, de eddigelé félreeső helyzetük miatt holt tőkét képeztek. A lakosság, melyet földje már nem tud eltartani, uj meg uj kereseti forrásokhoz jutna s uern lenne kénytelen kivándorolni Romániába,

száz évig. Erdély annyira gepida jelleget ölt ez idő alatt, hogy most Gepidiának neveztetik.

A két nép germán volt. A góthok nyelvét ismerjük is Elfilas bibliafordításából s ha a gepida nyelv talán különbözött is tőle, az a különbség tájszólási lehetett.

Ha az oláhok Erdélyben voltak a góthok és gepidák uralma idejében, azok hatása alól semmiesetre sem vonhatták ki magukat. Az oláh nyelvben ép úgy volnának góth-gepida elemek, mint vannak benne egy másik germán nyelvből, a szászból. De nincsenek, s ez kétségtelenül mutatja, hogy a góth- gepida uralom nem találta őket Erdélyben.

Nem találhatta; hisz még a magyar sem találta.

A mily képtelenségnek kell minden gondolkozó előtt feltűnni azon körülménynek, hogy az oláh helyneveknek semmi nyoma ne maradjon, a XIY-ik századot megelőző időből, ha Gelo alattvalói oláhokból állottak: ép olyan elképzelhetlen volna az is, hogy ez esetben Tuhutum magyarjainak nyelve ment lesz az oláh nyelv hatásától. Mint Hunfalvy’ megjegyezte, kétféle magyar nyelvet ismernénk akkor. Egyik volna a nyugoti, mely szláv, s a másik a keleti, mely oláh hatásnak lett volna kitéve. Azt a hat-hétszáz szláv eredetű szót, mely a magyar nyelvben található, a keleti magyar nyelvben ugyanannyi oláh szó pótolná. A Királyhágón túl a földművelés, az állami és egyházi élet igen sok kifejezése az oláh nyelvből kölcsönözte tett volna.

Erdély helytartóját, a székelyek legfőbb tiszvise- lojét, a megyék főnökeit, a járások hivatalnokait, a kisebb területek elöljáróit aligha nevezik vala akkor szlávosan „vajdádnak, „ispánénak, „szolga“- bírának, „kenéz“-nek: egyikre vagy másikra az oláh nyelv is szolgáltatott volna elnevezést. — A rnagyarnyelv azonban a Lajtától egész a moldovai havasokig ugyanazon egy hatásnak, a szláv hatásnak volt kitéve s ez ismét csak azt bizonyítja, hogy az oláhok a magyarok beköltözésekor még nem voltak Erdélyijei).

hol égy részük örökre elveszett a magyarságra. Hogy pedig e kereseti források mihamarább meg fognának nyílni, ha egyszer a vasút kiépül : arra a székely nép szorgalmában, ügyességében és vállalkozó szellemében megvannak a szükséges előföltételek.

Van azután e kérdésnek egy másik oldala is, melyre már volt alkalmunk reá mutatni, de a melyet nem tudunk elég sokszor hangsúlyozni. S ez a székelvség magyarositó missziója Erdélyben. A vasút ki fogja emelni a Székelyföldet azon elzárkózott helyzetből, melyben most van. Az élénk közlekedés Erdély nyugoti részei felé fordítja a székelység figyelmét s oda újabb meg újabb rajokat fog az bocsátani, melyek erős nemzeti öntudat mellett szorgalmat és élelmességet is visznek magukkal, oly sajátságokat, melyek az oláh elemmel szemben biztosítani fogják a székelység túlsúlyát.

A .szabadságliarcz-szobor ügyében

Tekintetes szerkesztő ur !

Budapest főváros törvényhatósági bizottsága, 1882. évi november hó 8-án tartott közgyűlésében elhatározta, hogy az 184á/9. évi szabadságharcz, az ország szivében emelendő emlék utján megörökittessék, s kifejezé azon óhaját, hogy ezen szobormű felállítása és letelepítése, azezredéves ünnep egyik részletét képezze.

A honalapitás ezredéves fordulója sokkal közelebb fekszik előttünk, hogy sem időt lehetne vesztegetni, ha azt a nemzet méltóságának megfelelően meg akarjuk ünnepelni, mert a történelem és a világ a nemzeti közérzület külső nyilvánulásaíból von következtetést a nemzetek és államok életképességére. Ezen ünnep méltó részletét találandja a nemzet első koronás királyának érczszobor utján való megörökítésében, mert a consolidait keresztény magyar állam megalakulásának, a társadalmi és politikai rend, úgyszintén monarchikus alkotmányunk hathatósabb kifejtésének eszméje, szent-István nevéhez és személyéhez fűződik.

Ámde lelhetünk-e hazánk egész történelmében ezen korszakhoz méltóbbat, mint az 1848/9. évi sza- badságharczot, mely társadalmi és politikai átalakulásunknak dicső?égtelje3 mesgyéje, mely a kiváltságos és szabad democratikus társadalom, a tized- és szabadföld, a censura és sajtószabadság, az aristocratikus rendi alkotmány és parlamentaris felelős kormányzat között, — szóval, a közép és újkor között epochalis határvonalként emelkedik ki. Lehet, hogy vannak ezredéves múltúnkban események, melyeket a dicsőségnek nagyobb fénye, s a gyásznak sötétebb árnya környez ; de a mely nemzetünk életében nagyobb fordulópontot jelezne, oly eseményt a magyar királyság megalakulásától fogva hiába keresünk.

Midőn a főváros közönsége, ezen hazafias meggyőződésből kiindulva, egyhangú lelkesedéssel meghozta a fenti határozatát, és az l84e/9. évi szabadságharcznak mint korszakalkotó eseménynek, ezen eseményhez, valamint a nemzet kegyeletéhez és a főváros diszéhez méltó s nemzeti közadakozásból létesítendő szobormű általi in ^örökítésére 25,000 forintot megszavazott: egyúttal a lehető legszélesebb körű gyűjtés vezetésére, a szobor mintájának elkészítésére és a felállitási hely kijelölésére nézve javaslattételre, szóval a kivitel iránti intézkedéseknek vészben megtételére. részben előkészítésére és javaslatba hozatalára, az alulírott, számos tagból álló bízott mányt küldte ki.

Ezen bizottmány, áthatva azon meggyőződéstől, hogy az a minden szép és nemesért lelkesülő hazai sajtó az ügyet felkarolandja, akkor ezen nemzeti dicsőségünket hirdető s egész nemzetünk díszére szolgálandó emléknek az ezredéves ünnepély alkalmával leendő felállítása kétség kívül sikerülend ; minden az ügy méltóságához nem illő további indokolás mellőzésével, hazafiui teljes bízómmal fordul Tekintetességedhez, tisztelettel kérve, hogy őt hazafias feladatában az ügy érdekében melegen támogatni s működéséről többször szívesen megemlékezni kegyeskedjék.

Kelt Budapesten, a „szabadságliarcz-szobor“ felállítása tárgyában kiküldött bizottmánynak 1882. évi deczember hó 28-án megtartott üléséből.

Gerlóczy Károly,

Budapest főváros Eső alpolgármestere, mint bizottmányi elnök.

Levél a szerkesztőhez.

Bodola, 1883. január 12Megenged a tekintetes szerkesztő ur, ha „Cicero pro domo“ szólal fel s valamint a kávéházakban suszter a csizmáról, serfőző a száladról, ügyvéd a peréről, mérnök a triangulatióról beszélget, illetve cseveg, —- úgy én is, bár §-om elég van időmet felhasználni, de ez esetben mesterségemhez tartozó ügyről irt czikkecskémmel alkalmatlankodom ura- ságodniik becses lapjában felvételért.

Még maga Tisza ő cxczellentiája sem tagadja, hogy a jegyzői intézmény annyira ! eható hazánk közigazgatására nézve, hogy a nélkül fel sem állhatnánk, s mi fájdalmasabb pedig annál, hogy ép azon intézmény felülről lenézetik, aluról kárhoztatik s egymás között pedig nem képes megférni.

Példa erre ezen 4000 személyből álló testület központi ügye, hogy mig az egyszerű csizmafoltozó társulni képes és társulati eszméje áldást hoz, addig a községi és körjegyzők nemhogy egyöntetű, impozáns testületet képesek volnának alakítani, de sőt nagyban és kicsiben is rágják egymást.

Mig a központi kormányzat minden egyszerű társulásra nézve kifogástalanul engedélyezett, addig a községi és körjegyzők országos egyletétől igen sokat elvont s ebből származott, hogy ma a községi és körjegyzők Magyarországon két felé szakadtak s a helyett, hogy tömörülve egyesült erővel fellépve bebizonyítanák, hogy a jegyzői intézmény még is Magyarországon az elsők sorába tartozik, megoszlanak s két Községi Közlönynyel akarják boldogítani nyomorult kartársaikat.

Kijelentem ezennel, hogy sem egyik, sem a másik Közlönyt nem pártolom s a tisztelt szerkesztők vegyék tudomásul, hogy küldött lapjaik árát utólagosan sem fogom fizetni ; hanem bátorkodom őket s 4000 kartársamat felhívni, miszerint, az alábbi és hazánk jövőjére nagy befolyással biró javaslataim keresztül vitelére nézve a községi képviselő testületek utján közreműködni méltóztasanak.

1) Vegyék rá a képviselőtestületet, hogy községenként, csoportosított szolgabiroi, megyei, és országos egyleti „kölcsönös marhabiztositási társulat“ alakíttassák s erre nézve a szabályrendeletet az alábbiakban van szerencsém ajánlani:

a) minden megyében elnöke a főispán.

b) minden 500 darab marha után egy képviselő- testületi tag választatván, ezek közgyűlése s ebből kifolyó központi bizottság kezeli az ügyet, igazgató, aligazgató, pénztárnok, pénztárnoki ellenőr és nap- dijasok közreműködésével.

c) Minden 2 drb. marháig drbonkint 20 kr, 5 drb. mai fiáig 30 kr, 10 drb. marháig 50 kr, 20 drb. marháig 80 kr, 100 drb. marháig 1 frt s azon felül minden drb. marha után 1 frt 50 kr, lesz január havában befizetendő, mely azon év elején az állami adóval behajtva, fizetési ív mellett a legközelebbi takarékpénztárba szállítandó.

d) 10 évig csak is a 10 drbon alóli marhatulajdonos kárpótlandó teljesen s azon felüli marhatulajdonosok csak is a tőke erejéig, mint hogy minden féle nemű károsodási ok számba vétetik. T

íz éven felül pedig tartalék tőke alakítandó lévén, ha, mint hiszem, ezen biztosító társaság országossá válik, oly tartaléktőke fog kifejlődni idővel, a mely azon csorbát, melyet a közös ügyek okoztak, képes lenne kiköszörülni.

2) Igyekezzenek kartársaim továbbá minden vegyes néppel lakott községben országos magyarosító egyletet alakítani s felvilágosítani a hazánkban lakó idegen ajkú testvéreinket, hogy e föld, a melyen „annyiszor apáink vére folyt.“, nem csak a magyaroké, hanem az övék is s ezt csak úgy lehet megvédeni, ha egy hazafias érzelem lengi át minden honfi keblét s az egyetértés vezeti lépteinket.

3) Alapítson minden magyarországi község „községi magtárt“, a hol pótadó van, annak megváltására, hol pedig pótadóra nem szorultak, „szegény alap“ és más nemű jótékonyczélra.

Erre nézve ajánlom Bodola, Ny én és Márkos községek elfogadott szabályrendeleteit.

4) Igyekezzenek kartársaim alakítani gyermek- kertet, különösen a nem magyar ajkú községekben s erre képviselő testületi határozat által hívják fel a kormány figyelmét,

5) Vegyék rá kartársaim a képviselő testületet, hogy nyújtson segédkezet a nép felvilágosítására, miszerint: minden községben, hol még meg nem történt, a tagositás vitessék keresztül ; még pedig nem csak a határon, hanem az erdők és legelők területére nézve is.

Hiszen a jelenlegi „gazdászat“ oly gyarló, hogy csak Isten kegyelme tartott fenn minket eddig is és nem győzök eleget csodálkozni, hogy ott fent a zöld asztal mellett lévő férfiak, annyi év óta nem voltak képesek orvosságot találni fel. Holott ez égé • szén egyszerű; mert ha követeli a törvény az 1000 holdak tiszteletben tartását, meg kell adni a becsületet a |~j-öleknek is, s minthogy ez eddig nem volt, sőt túlságos gyámság gyakoroltatott a kisbirtokosok felett s magok a hivatolt közegek sem tették s nem teszik kötelességeiket, oka a napról napra tapasztalható szegényedésnek.

Újból is kérem tehát karlársaimat, ne számítsanak azon nyomorult 400 fn évi fizetésre, melyért