Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)
1883-05-17 / 40. szám
40. szám. Szerkesztőségi iroda Sepsi-Szentgyörgyön Demeter-féle ház, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadó hivatal: KÖNYVNYOMDÁJA, hová a hirdetések és előfizetési pénzek bérmentesen intézendők. A hirdetmények és nyiltte- rek dija előre fizetendő. Sepsi-Szentgyörgy, 1883. Csütörtök, május 17. NEMERE XIII. évfolyam. MfMdatnij. szépimUilnii, és Щцйг(ШтаН Megjelenik ezen lap heten- kint kétszer : csütörtökön és vasárnap. Előfizetési ér helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve: Egész évre 6 frt — kr. Fél évre 3 frt — kr. Negyedévre 1 frt 50 kr. Hirdetmények dija: 3 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyeg-dijért külön 30 kr. Nyilttér sora 15 kr. Politikai szemle. Pénzügyeink nyomorúságos állapotát s a kormány könnyelmű gazdálkodását mi sem tüntethetné fel kirivóbb színben, mint a képviselőház csütörtöki és pénteki ülésén tárgyalt törvényjavaslat. Harmincz-negyven milliónyi állandó deficzit, folytonos adósságcsinálás, fukarkodás az ezrekkel, midőn saját intézményeink tovább fejlesztése kívánja azt s pazarlás a milliókkal, ha a közösnek gúnyolt osztrák birodalmi érdekek kielégithetlen molochja követeli : ime, ebből állott eddig a kormány pénzügyi politikája. A csütörtöki ülésen egy lépéssel tovább ment s megkezdte azt, mire példát történelmünknek csakis legsötétebb korszakaiban találunk: az állam java к elzálogosítását. A pécskai kincstári uradalom telepit,vénye- seinek jutott az a szomorú nevezetesség, hogy a pénzügyeink rendbehozatalára alakult kormány által kormányzása kilenczedik évében zálogba vettessenek. A pécskai telepitvényesek 6.756,740 frttal tartoznak az államnak, mely összeget több évi törlesztés által kell lefizetniük. — Ámde a pénzügyminiszternek most volna szüksége erre a hat és háromnegyed milliónyi összegre, s miután már adósságot adósságra halmozott s az adóprésnek minden részét mozgásba hozta, eszébe jutott, hogy a pénzszerzésnek ez a módja még nem alkalmaztatott s törvényjavaslatot terjeszt be „a kincstári birtokokon levő telepitvények után járó váltságösszegek egy részének törlesztésére 6 millió 800,000 frt erejéig záloglevelekben felveendő jelzálog-kölcsön iránt.“ Furcsa illusztrá- cziója ez a törvényjavaslat pénzügyeink utóbbi időben oly sokszor hangoztatott javulásának ! S a mellett a legnagyobb méltánytalanság és igazságtalanság a telepitvényesekkel, sőt egyenes megsértése a magánjognak. Azok a telepitvényesek szerződésszerüleg birtokot és jogot vettek ; az a föld ugyan még nem egészen az övék, de nem is egészen az államé, hogy kénye-kedve szerint rendelkezhessék vele s kitegye a telepitvényeseket egy magánintézet részéről mindenféle zaklatásnak. A pénzintézetet, mely a 6.800,000 frtnyi záloglevél értékét kifizeti az államnak, felruházza a törvényjavaslatot azon joggal, hogy ha saját érdekében jónak látja, árverezést indíthat a telekkönyvi tulajdonosok ellen. A törvényjavaslat védelmére Hegedűs Sándor vállalkozott. Hosszabb indokoló beszéde után Helfy Ignácz szólalt fel. Szégyenletesnek tartja a magyar állam hitelére s a világ előtt meggyalázónak, hogy a kormány 8 évi kormányzása, annyi adófelemelés, 450 milliónyi járadékkötvény kibocsátása után 6.800,000 forintért kénytelen ily művelethez folyamodni. Nagy összegnél még érthető, ha a pénzügyi kormányzat némelykor kénytelen rendkívüli eszközökhöz nyúlni, de hogy 330—340 milliónyi budgettel dolgozó állam kénytelen legyen itt lekötni a honpolgároknak, a telepitvényeseknek birtokát és ezenkívül lekötni saját jószágainak egy részét: ez a szegénységnek oly bizonyítványa, hogy mintsem törvényjavaslatot nyújtana be, a pénzügyminiszter helyében, inkább elhagyná azt a helyet. A törvényjavaslat olyan jellemző vonás, melyből megítélheti bárki pénzügyi politikánk irányát és elvét. Meggyőződhetünk ebből, hogy nálunk nincs rendszer, nincs semmi megállapított mód arra nézve, hogy az ország államháztartását mikép lehetne jövőre rendezni. A jelszó az : venni onnan, a hol van ; a hol e perczben lehetséges ; élni máról holnapra; elzálogosítani a messze jövőt egy percznyi segítségért ; mert a mit a kormány e törvényjavaslattal tesz, az nem egyéb, mint a mit Törökország müveit éveken keresztül. — Ápponyi Albert a kérdés pénzügyi és köz- gazdasági oldalával foglalkozott. Az államkincstár hitelére káros befolyásúnak mondja, hogy még az ilyen aránylag csekély összegre nézve is dominialis kölcsön kötését kellett javaslatba hozni. Orbán Balázs nem akar segédkezet nyújtani a tulajdonjog oly merész megsértéséhez, mint a minő a törvényjavaslatban foglaltatik. Vidlicskay József hosszabb beszédben fejtegeti, hogy a kormány által követett pénzügyi politika az ország fennállását renditi meg. A magyar állam előtt a mostani pénzügyi helyzetben azon alternativa áll, hogy a deficzitek fedezésére vagy járadékköicsönöket kénytelen in infinitum kibocsátani, vagy pedig, mint a jelen törvényjavaslattal is a törzsvagyont emészteni és fogyasztani. Ily politikához, melynek nemzetgazdasági és pénzügyi szempontból nincs alapja és csak bukásra vezet, hozzá nem járulhat. De nem járulhat a szőnyegen levő törvényjavaslathoz azért sem, mert ő a kormánynak általános politikájához sem járulhat. Nagyon nagy tévedésben van az, ki azt hinné, hogy a magyar költségvetések deficzitjei csak esetleg származnak. A deficzitek kutforrását azon általános politikában kell keresni, melyet a magyar kormányok 1867. óta követtek. Miben áll ezen politika? Abban ál), hogy először odadobatik Magyarország és annak ösz- szes pénzügye és anyagi ereje eszközül Ausztria nagyhatalmi állásának forcirozására ; másodszor Ausztriával szemben megfosztatik Magyarország nemzetgazdaságának önállóságától és megköttetik az ő nemzetgazdasági erejének szabad fejlődése. Már most önkényt merül fel azon kérdés, hogy mire vezetett hát eddig ez a politika ? Vezetett először a chronikus defi- czitekre, másodszor Magyarország nemzetgazdasági erejének sorvasztására, harmadszor folytonos adósságcsinálásra, és végre vezetni fog a tönkre. — Beszélt még Szapáry Gyula pénzügyminiszter, Csanády és Horánszky. Ez utóbbi javaslatot is adott be, hogy a törvény- javaslat újabb megvizsgálás végett a jogügyi bizottsághoz utasittassék. A többség azonban siket maradt a felhozott ellenvetésekre ; hallgatott s azután névszerinti szavazás utján 113 szavazattal 58 ellenében elfogadta a törvény- javaslatot a részletes tárgyalás alapjául. A pénteki ülésen a részletes tárgyalást is befejezte a ház s a 2-ik szakaszt Rohrer Viktor ama módosításával, mely szerint a 100 forintnál kisebb rendkívüli törlesztés azon esetA „Nemere" tárczája. És mégis . . . És mégis hadd szóljon a dal Egész a szívszakadásig ! Legyen bánat- s búval telve Egyik úgy, miként a másik. Legyen dalom messze szálló Kis madárnak búcsú hangja, Mely elszáll az ismert tájról, Ámde szivét vissza hagyja. Legyen dalom bús szivemnek Fgy-egy fájó dobbanása ; Hadd vádolja önmagát, ha Olvassa majd a leányka. Nemo, Hírlapjaink és hírlapíróink l. Irta Hevesi József. Ha azon kezdeném, hogy „a sajtó a hatodik nagyhatalom“, semmivel sem mondanék újabbat, mint ha azzal a felfedezéssel lepném meg a világot, hogy: „a nap világos.“ Mikor Guttenberg a nyomtatást föltalálta, nem sejtette, hogy azok az apró ólombetűk, melyek megtestesítik az agyban ébredő eszméket, a gondolat tüzérségét fogják képezni s nagyobb hatalmat képviselnek majd, mint akár az orosz nagyhatalom összes szuronyai és ágyúi együttvéve. Ma már tudja ezt mindenki és a ki jobban ismeri a viszonyokat, az előtt a sajtó többé nem a hatodik, hanem az e 1 s ő nagyhatalom. Trónokat forgat fel, minisztereket buktat, országok sorsa fölött dönt és a népek jogait kivívja. A bilincseket, melyekbe verni akarják, előbb-utóbb lerázza magáról, mert a sajtó a szabadság gyermeke. Mint a szellő a virágok és növények magvait szárnyain hordja, hogy velük megtermékenyítse a földet, úgy viszi magával a sajtó néptől néphez, nemzettől nemzethez a korszellem magvait, hogy elhintse azokat az emberi keblekben, hol azok meg- fogamzanak és a haladás világait hajtják ki. . . . Korszellem a vezére , S minden csatában diadalt arat. Övé a második szó : s uj chaosnak Parancsold : világosság legyen ! S világosság lón. Semmi nélküle Támadni nem tud, s minden általa, Az éltető nap, tisztitó vihar, Szántó ekéje, arató sarlója, Világ magtára, mindez, mindez ő. E nagy század három csudája közt A harmadik, — együtt a haladásnak Szentháromsága, mely a földre szállt: , A gőz, a villany és a hírlapíró. :. . . íme, ezeket a gyöngyszavakat írja egy költőnk a sajtó képviselőjéről, a hirlapirőról. A hírlapíró, igen, ő századunk harmadik csudája ! Ha fegyver kell, lcdöntni egy kolosszust, Oly kis tollat ragad, hogy ahhoz képest Dávid parittyaköve óriás, S nincs Góliáth, kit azzzal porba nem sújt. Es mit tudod te, jámbor olvasó, mikor minden reggel kávéd mellett kezedbe veszed szokott hírlapodat, hogy hány embernek csurgott a verejtéke, mig ez a te szellemi kosztod elkészült ? Mit tudod i te, a szellemi tőke mily óriási összege, mennyi en- I cyclopcdikus tudomány, mily rengeteg szellemi munI ka rejlik azokban a százezrekre menő szürke újság- lapokban, melyek évről-évre a sajtó alól kikerülnek. A sajtó képviselője, a hírlapíró, a toll e vitéz katonája, örökösen fel van fegyverkezve, örökösen bábotuskodik, soha el nem hagyhatja őrhelyét, mig el nem hull a becsület mezején, a zászló mellett, melyet utolsó lehelletéig védelmezett. Es mégis a hírlapíró, kinek Mindent kell tudnia, tudni kell azt is, Hogy róla senki sem tud ! Mert akárhánynak, a kik a sajtó taposómalmába szegődtek, elkallódik tehetsége ez őrületes hajszában, mely nem engedi kiforrni az eszméket, megérlelődni a gondolatokat. Hány hirlapiró fejlődhetnék ki nagy Íróvá, ha nem volna a zsurnalisztika rabszolgája, — ha nem kellene gőzerővel gyári munkát végeznie ! De ha még legalább megjutalmaznák érte ! Szó sincs róla ! Minden szerszám hálásb, mint a toll, s noha — mint Ábrányi mondja — a hirlapiró Dicsőségére válik a világnak, Ő dicsőséget nem kér a világtól. Es bizony vajmi kevés zsurnalistáuak jutott még osztályrészül a dicsőség. A hir egyiknek-másiknak nevét szárnyra kapja tán, de dicsősége is ép oly ephemer értékű, mint czikkjei, melyek lapjában megjelennek s melyekről azonnal megfeledkezik az olvasó, mihelyt a lap másik száma megjelenik. Pedig mennyi minden tulajdonsággal kell egy jó zsurnalisztának fölruházva lennie ! Laboulaye azt mondja, hogy egy jó zsurnalisztának a kutya ábrázatával, a kutya szaglási képességével, a kutya szemtelenségével, a kutya bátorságával s a kutya hűségével kell bírnia. A kutya ábrázatára szüksége van, hogy visszarettentse a gazembereket ; a kutya szaglási képességére, hogy
