Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)

1883-04-29 / 35. szám

ида*° Melléklet a „NEMERE11 35-ik szál,iához. (Vasárnap, 1883. április 29.) ““ЗИП

felszabadításának keresztülvitelében munkás valék, de Kassa sz. kir. város nem jobbágy, hanem földes ur volt, a jobbágy föld felszabadítása reá nézve nem előny, hanem anyagi áldozat volt.

Olyanok is lehetnek a hazában, kiket az indít jóaka- ratu megemlékezésre, hogy az alkotmány sánczaiba a kirekesztve volt néposztály felvétetett; de Kassát nem kellett az alkotmány sánczaiba bevenni, mert ő a 13. század óta a magyar alkotmányos életnek részese, sokszor nyomatékos tényezője volt. Kassa városa büszkén emlékezhet vissza azon időkre, midőnaz ős magyar államszervezetben az alkotmányos jogok gyakorlata a hon védelmébeni részvét nyomatékával állott arányban, mert azon időkből nem egy oly esetet jegyzett fel a történelem, midőn Kassa városának szava az országgyűléseken döntő sulylyal bírt.

Ez sem nyújthat tehát kulcsot azon érzelmekhez, melyeknek Kassa város kifejezést adott üdvözlő iratába, n hanem kulcsot nyújt az, hogy a magyar haza önállásának, független államiságának kultusza Kassa városának ősöktől öröklött hagyománya.

Vázolva e múltat, igy folytatja levelét nagy hazánkfia.

Átalában nincs hely egész Magyarországon, melyhez a múlt századok szabadságharczainak idejéből annyi emlék fűződnék, mint Kassa nevéhez fűzve van, melynek polgári kulturális és vagyoni sulyok, iparuk s élénk kereskedelmi forgalmuk által, a hadászati fontosságot, melylyel erődített városuk fekvésénél fogva birt, annyira növelték, hogy Kassa Felső-Magyarországnak minden tekintetben fővárosa s, a hatalomnak oly góczpontja volt, melynek birtoka a felső-magyarországi többi várak és váro- ok birtoka felett határozott.

Es e múltaknak épen a fontosság következtében rendkívül viszontagságos történelmén két vonás vonul végig folytonosan : az egyik szívós határozottság, melylyel Kassa városa saját szabadalmait a királyi hatalom ellenében is védelmezte, a másik a tettre és áldozatra kész .hűség, melylyel a haza jogaihoz és szabadságához ragaszkodott. Az első által indíttatva szövetkezett Trencsényi Mátéval, miszerint megéreztesse Károly királylyal neheztelése súlyút, a miért hogy szabadalmai iránt tiszteletlenséget mutatott. A második örök emlékezetre méltó vonásokban tündöklik az ország független államiságának védelmében vívott szabadságharczok történelmén keresztül azon idő óta, midőn a XVII ik század kezdetén Kassa városa volt az, mely egyenesen meghívta Bocskayt s csatlakozása által a szabadságharcznak Magyarországon consistentiát adott.

A rohanó időnek uj meg uj szükségei uj meg uj mezőre terelhetik a mindennapi élet figyelmét, de a nyomokot el nem törülhetik, melyeket az örökre mozdulatlan mult a népjellemre vésett.

Es Kassa városa dicsőséges múltjának hagyományos szellemét látom kisugárzani azon nyilatkozatból, melynél személyem alkuimul szolgált arra, hogy hazánk azon szent ügye emlékének meghozza a kegyelet adóját, a melynek védelméhez nemzetem bizalma igénytelen nevemet egykoron hozzá csatolta.

A 48 —49-iki függetlenségi harcz nem izolált tünemény magyar hazánk történelmében, hanem történelmi kényszerüségü folytatása volt azon feladatnak, mely az ősök szent hagyományaiból szállott elutasithatian kötelességül a nemzedékre, a melynek tagja valék, s bármit csináljon is a jövendőt a röppenő perez kényelmének alárendelni törekvő sáfárkodás, ama nemzedék küzdelmeinek emlékéből át fog szállani az utódokra mindaddig, a mig a diadal vésője be nem vési a bevégzett tények .ércz- táblájára azt, hogy „consummatum est“.

Fejet hajtva köszönöm Kassa városa tisztelt közönségének, hogy az ősök szent hagyományai által inspirált soraival megerősítette bánatos lelkemben a vigasztaló hitet, hogy sokat szenvedett hazánknak vannak s lesznek hu fiai, „kiknek kebele egy-egy oltár“, melyen az Árpád és hős társai által függetlenségre hivatott magyar hazának szeretete kiolt- hatlan lánggal ég.

Isten legjobb áldása kisérje Kassa városa közönségét Jiazatiui rendeltetésének utjain.

Kelt Turinban, 1883. márcz. 31-én.

A mélyen tisztelt törvényhatósági bizottságnak

alázatos szolgája,

Kossuth Lajos.

II.

Arad megyéhez.

Mélyen tisztelt alispán ur !

Olyan igen régóta eszem a hontalanság keserves kenyerét, miként épen nem volna meglepő, ha hazámfiái amott a távol hazában a köz- és magán élet érdekfeszitő habzásai közt, még nevét is elfelejtették volna a hontalan öregnek, kinek hanyatló élete a számbavételen kívül esik; annál kevésbé volna meglepő, minél ellentétesebb egész múltjának iránya az állásponttal, melyre a haza jelene helyezve van.

De ama korszaknak emlékeiben, melybe tehetetlenné sorvadt életem tevékeny múltja bele esik, a varázsnak egy neme van, melynek villanydelejes folyama a röppenő időnek, s a megváltozott viszonyok isolatorjuin keresztül tör, s megreszketteti a nemzet érzelmeinek húrjait.

Ennek, s nem személyes érdemeknek, — mikkel nem bírok — köszönhetem a szives megemlékezést, melylyel születésem 80-ik évfordulója alkalmából oly rég látott hazám minden részéből megtiszteltetem, s melyet^ számos megyei és városi törvény- hatóságok határozatai a történelmi momentum egy nemének színével ruháznak fel.

En legalább értéktelen személyiségemben, e — mondhatni példátlan tünetnek sem indokát, sem magyarázatát nem találhatva fel, a sírba, melyen kívül számomra e földön más kilátás nincs, azon hitet viszem magammal, hogy e megtiszteltetés kútfeje a történelmi elvek hagyományos erejében van, s hogy azon jeles eszme rendjébe tartozik, melyekben a jövendőnek előre vetett árnyéka nyilatkozik.

Aradmegyének törvényhatósági bizottsága is kegyes volt e megtiszteltetések koszorújába szives megemlékezésének s jó kivánatainak csokrát befűzni, még pedig — a mint kegyes leirata tanúsítja — a szeretetnek virágaiból.

Megilletődve szorítom hálatelt keblemhez a szeretetnek e virágait; esedezem alispán urnák, legyen tolmácsa a tisztelt megye közönsége előtt legmélyebb, legőszintébb köszönetemnek ; s fogadja szívesen kiváló tiszteletem kijelentését.

Turin, 1883. márczius 27-én.

Kossuth Lajos.

Felhívás a hazai közönséghez az 1885. évben Budapesten tartandó országos általános kiállítás érdekében.

Közel negyven éve, hogy nem volt az ország fővárosában iparkiállitás és busz éve, hogy nem rendeztünk Budapesten gazdasági kiállítást.

Ez idő alatt úgy az ország egyes városai, mint a külföld is sűrű egymásutánban rendeztek kiállításokat, melyeken a hazai termelők csaknem kizárólag hazafiui kötelességéizetükben vettek részt, mert csak kivételes esetekben várhattak oly anyagi előnyöket, melyek a hozott áldozatokkal arányban állottak.

Most, midőn átalánossá kezd válni az a meggyőződés, hogy a hazai ipar fejlesztése legfontosabb és legsürgősebb feladataink közzé tartozik, a hazai ipar állapotával, termelési képességével és hiányaival alaposan és rendszeresen meg kell ismerkednünk.

A hazai ipar — legtöbb ágában — már ma is a fejlettség oly fokán áll, hogy szükségleteinket a hazai ipar termékeivel fedezhetjük.

Magyarország iparának azonban eddig nem volC még egyetlen alkalma sem, hogy készítményeit teljes áttekinthetőséggel, alkalmas helyen és időben a fogyasztó közönség egész tömegének bemutathatta volna.

Egyik legfontosabb feladatunk ennélfogva a hazai fogyasztó közönségnek iparunk számára való meghódítása és a versenyző külföldi termékeknek lehető kiszorítása; ezt azonban leginkább úgy érhetjük el, ha rendszeres, átalános kiállításban feltüntetjük a nemzet szine előtt azt, mivel rendelkezünk.

E czélból az 1885. évben Budapesten az ország fővárosában, mint a társadalmi, értelmi, anyagi és forgalmi erők központjában, országos átalános kiállítás fog tartatni.

A kiállítás átalános, azaz nem kizárólag iparkiállitás, hanem gazdasági és állatkiállitással, nemkülönben közoktatásügyi, művészeti stb. tárgyak kiállításával kapcsolatos lesz.

A kiállításnak ezen átalános jellege lehetővé teszi, hogy közgazdasági és közművelődési helyzetünk egész terjedelmében feltárassék. Elő képben feltüntethetjük e kiállításon az ipar relativ helyzetét és fejlődésének aránylagos fokozatát, egybehasonlitva a mezőgazdaság, valamint a művészet állapotával.

E kiállításon alkalom [fog nyílni arra, hogy az ipar könnyen felismerhesse, mennyiben és hol nyerhet a mezőgazdaság és művészet részéről támoga tást és viszont. Az iparos fel fogja találni azon forrásokat, melyeket az ország mezőgazdasága nyújthat neki a feldolgozásra szükséges nyersanyagok alkalmas beszerzésekor, holott eddig ebbeli igényeinek kielégítésénél talán a külföldhöz fordult. A földraives, az állattenyésztő, a gazda viszont közelebbről fogja látni a hazai ipar termékeit és sok esetben csodálkozni fog azon, miért nem szerezte be eddig is szükségleteit az ország iparosainál. Az ismeretek tágulása kölcsönösen oda fog hatni, hogy a belföldi termelés és tevékenység piacza kibővit- tessék, a belföldi forgalom nagyobbodjék és hogy a hazai ipar és a hazai termelés saját hazájában állandó piaczot biztosítson magának.

A kiállítás főczélja ennélfogva a magyarországi kézmü és gyáripari tevékénységnek, valamint az ezekkel kapcsolatos müv szeti törekvéseknek hii képét nyújtani, a létező iparfejlesztési intézményeket feltüntetni, javítani és újabbakat létesíteni.

Czélja továbbá, hogy a művészetnek és a tudománynak az iparra és technikára való alkalmazását és ennek ez irányban való befolyását lehetőleg teljes és áttekinthető képben is feltüntesse és e befolyás nyomán keletkezett gazdasági változásokat a czikkek értékére, az elárusitásra é.s kereskedésre vonatkozólag tisztán kimutassa; továbbá hogy az

ország mezőgazdasági, állattenyésztési, erdészeti, bányászati viszonyait feltüntesse; s végre, hogy az ország egyes vidékeit termelő és előállítási képességükről közelebbről felvilágosítsa, az ennek folytán netán keletkező öntudatos kezdeményezéseket támogassa, a támogatásra és fejlesztésre váró iparágak felvirágzását előmozdítsa, s a létezőnek fejlődésére, annak megismertetése által alkalmat szolgáltasson s általában hogy a jövőbe vetett bizalmat minden körben megerősítse.

E czél előmozdítása végett az anyag- és technológiai feldolgozás szerint rendezendő csoportokban a kiállítás lehetőleg teljes, áttekinthető képet fog nyújtani a gazdaság, erdészet, bányászat állapotáról, az illető iparűzésről s az annak rendelkezésére álló eszközökről, a nyers anyagoktól kezdve a legtökéletesebb műipari részletekig.

Mindezeknél fogva hazánk anyagi jólétének emelése érdekében teljes bizalommal reméljük, hogy Magyarország közönsége a termelés minden ágában élénk részt veend az 1885. évben Budapesten megtartandó kiállításon.

Kifejezvén ebbeli reményünket, a kiállítás sike- rénék érdekében, már most egy nagyfontosságú kéréssel fordulunk a kiállítani szándékozó közönséghez.

A kiállítás sikerének, valamint abból az országra háramlandó anyagi előnyök érdekében kérjük a kiállításban részt venni szándékozókat, hogy a gyakorlati működést tartsák szem előtt, hogy arra igyekezzenek, miszerint iparunknak és gazdaságunknak életrevalóságát, gyakorlati értékét és használhatóságát ismetessék meg, s ne kivnáják egyes szokatlan, rendkívüli, talán magában véve igen érdekes, de a gyakorlati életben kevésbé elterjedt tárgyaknak kiállittatását.

Nem a rendkivüliségek, a sajátlagosságok megismertetése fog hasznára válni az országnak és magának a kiállítónak, hanem az, ha be tudjuk bizonyítani, hogy állandó, használható munkát tudunk előállítani, hogy gondosan ápolt, egészséges és mesz- sze távolba is elszállítható ipari és gazdasági terményeikkel kiáltjuk a versenyt.

Ez alkalommal azon jogosult reményünknek is kifejezést adunk, hogy az ország vagyonosabb osztályai iparkodni fognak iparosainknál oly megrendeléseket tenni, melyek egyrészt a kiállítás díszítését képezhetik, másrészt iparosainknak alkalmat szolgáltatnak versenyképességük kimutatására.

Tudatjuk a tisztelt közönséggel, hogy a megtartandó budapesti országos általános kiállításra vonatkozó mindazon közleményeket, a melyeknek ismerete a kiállítani szándékozóknak kívánatos, a legrövidebb idő alatt közzé teendjük.

Addig is már eleve figyelmeztetjük a hazai közönséget, hogy a kiállítandó tárgyak bejelentésére határidőül folyó évi deczember hó 31-ét tűztük ki.

Netalán kívánt felvilágosítások és értesítések egyelőre az 1885, évi budapesti általános kiállítás országos bizottságának hivatalos helyiségében (Budapest, Ferenez-József-tér G. sz. a.) s később az Aradon, Brassóban, Budapesten, Szegeden, Debreczen- ben, Nagy-Váradon, Fiúméban, Kassán, Kolozsvárit, Miskolczon, Pécsett, Pozsonyban, Sopronban és Ta- mesvártt alakítandó kerületi kiállítási bizottságoknál, s végül Budapesten, valamint a megjelölt városokon kívül iparilag jelentékenyebb helyeken felállítandó helyi kiállítási bizottságoknál szerezhetők.

Kelt Budapesten, az 1885. évi budapesti átalá- nos kiállítás országos bizottságának 1883. évi április hő 9-én tartott üléséből.

Matlekovits Sándor, elnök. Gróf Zichy Jenő másodelnök.

A játékról.

A játék az ember belső ösztönéből, a természettől van adva arra nézve, hogy akár öntudatosan, akár öntudatlanul a lelket munkásságban tartsa. Ezen foglalkozás által mind a test, mind a lélek bizonyos munkát végez el, mely fejlesztő hatással van mind a kettőre, s azokat a szellemi és anyagi utón támogatja s fejleszti bizonyos élvezetek között. Mert bár öntudatlannak mondható a játék az oly gyermekeknél, kik még fejlődésük azon stádiumát nem érték el, hol az ész, mint uralkodó lép fel, mégis úgy tűnik elő, mint fejlesztő eszköz mind a lélekre, mind a testre nézve.

Tekintsünk csak vissza a játék történetére, melynek rendszeres története nincs ugyan, de egyfelől a hagyomány, másfelől a tornázás története lehet kalauzunk, mely utóbbival szoros kapcsolatban fejlődött 'a játék is és nemcsak az ösztön által vezetett gyermekeknél, hanem a fejlettebbeknél is.

Már a legrégibb korból maradt nyoma a játéknak, mely mint szórakoztató időtöltés lép fel, azon népeknél, kik inkább a természet fiainak mondhatók, mint polgárosult állam tagjainak. Ilyen az indián nép, hol a játék, mint testedző eszköz, mint időtöltés találtatik. Csupán egy igen nevezetes játékra terjeszkedett ki, mely nálok úgy szerepelt, mint nemzeti szokás és egyéni élvezet. Mert ők nemcsak meghatározott napon s előre megállapított terv szerint űzték a játékot, hanem többeknek véletlen összejövetele is szülte azt. E játékot mi közönségesen „várasdi“-nak nevezhetnők, mert némi