Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)

1883-01-11 / 4. szám

4. szám.

Sepsi-Szentgyörgy 18&>, Csütörtök, január 11.

XIII. évfolyam.

Szerkesztőségi iroda í

Sepsi-Szentgyörgyön

Demeter-féle ház, hová ^ a lap szellemi részét illető' közlemények küldendők.

Kiadó hivatal:

e6v M1 te i и 011 á : I;

KCiSYVS yomdája. hová a hirdetések és előfizetési pénzek ' hénnentesen iutézendők.

A hirdetmények és nyiltte- rek dija előre fizetendő.

'4 /• i

Megjelenik ezen lap heten- kint kétszer: csütörtökön és vasárnap.

Előfizetési ár

helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve: Egész évre 6 frt — kr. Fél évre 3 frt — kr. Negyedévre 1 frt 50 kr.

Hirdetmények dija:

3 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért (3 kr. Bélyeg-díjért külön 30 kr. Nyílt tér sora 15 kr.

%Előfizetési felhívás

о

„NE ME RE“

tizenharmadik évfolyamára.

Előfizetési ár :

Egész évre.....................6 frt — kr.

H

áromnegyed évre . . . 4 frt 50 kr.

Félévre...........................3 frt — kr.

Negyed évre......................I frt 50 kr.

E

gy hóra........................... — frt 50 kr.

K

ülföldre egész évre ... 8 frt — kr.

Előfizetőinket szivesen kérjük előfizetésüket megújítani, valamint az előfizetési péuz beküldését illető intézkedéket idejekorán megtenni, hogy a lap szétküldésében hiba ne történjék, miután fölösleges példányokat nem nyomattatliatimk.

Az előfizetés legczélszeríibben postautalvány mellett eszközölhető. Az előfizetési pénzek a „Nemere“ kiadó-hivatalának' Bernstein Márk könyvnyomdájába Sepsi-Szentgyörgyre küldendők.

A „NEMERE“ kiadóhivatala.

A székely kivándorlás.

Újév napján hat zaláni székely család költözött Ladamos községbe, Alsó-Fehér vármegyébe. Ez a legújabb hire s talán egy uj fázisa a székely kivándorlásnak

Bár a Székelyföld korántsem mondható tul- tömött népességűnek ; — Csikban nem egészen 25, Udvarhelyen 31 s Háromszéken is csak 35 lélek esik egy négyszög kilométerre, mig a közönségesen gyér népességűnek állított Alföld mindenütt sűrűbben van benépesítve : JászKun-Szolnok megyében például 52 lélek, Bács- ban 57, Békésben 64, Csanádban és Csongrád- ban 67, Pestmegyében 85 s még a főváros nélkül is 53 lélek esik egy négyszög kilóméterre: az arány azonnal megváltozik, ha nem az összes területet, hanem csak az eke alá vonható földet hasonlítjuk össze a népesség számával. S mivel az ipar és. kereskedelem még korántsem vert gyökeret a székely népnél : a területnek majdnem kétharmadáról elmondható, hogy eddig még holt kincset képez, úgy hogy azon a területen, mely a székelységnek táplálékot és keresetet nyújt, Csikban 68, Udvarhelyen Háromszéken 84 lelket lehet egy négyszög kilométerre fölvenni, sőt mivel e földnek is egy harmada ugarnak hagyatik, a viszonylagos népesség — a termőföldhöz arányává — mindegyikben meghaladja a 100 lelket, Háromszéken pedig már 126-ra emelkedik.

Száz lélek pedig egy négyszög kilométeren pusztán földmivelésből meg nem élhet a mi éghajlatunk alatt. A lakosság egy része kénytelen másfele nézni, hogy megélhessen.

Moldva és Oláhország közelsége s munkás kezekben való hiánya, másfelől pedig a Székelyföld nyugati oldalának nagyobb elzár- kozottsága, a székely kivándorlást mindeddig Románia télé terelte.

Ez nem volt igy jól !

Korántsem kicsinyeljük ugyan azt a szerepet, mely kereskedelmünk és iparunk kelet felé való terjesztésében Romániában élő véreinknek jutott : mindamellett azt tartjuk, hogy a jelen pillanatban égetőbb szükséget képez Erdély biztosítása a magyar faj részére.

Annak a nemzetiségi öntudatát elveszteni kezdő háromezernyi magyarnak, mely az oláh- ság olvasztó befolyásának minden oldalról ki vau téve, ott a vármegyéken, felfrissítésre van szüksége.

S ez a szerep, Erdély vissza magyarosítása, a székelyekre, erre a magát minden sanyaru- ság közt fentartani tudó, megedzett, nemzeti egyéniségéhez szívósan ragaszkodó és szapora fajra vár. Mely lia egyszer fölösleges népességét, vagy legalább annak egy nagy részét a vármegyék felé fogja kibocsátani: munkásságával és szorgalmával mindenütt vissza fogja szorítani az oláh elemet. Erős nemzeti érzületével pedig rá fogja nyomni a magyarság bélyegét arra földre, hol megtelepszik.

Ezért óhajtjuk, hogy annak a zaláni hat családnak kiköltözése legyen azon világitó fáklya, mely az ezután kivándorolni szándékozóknak megmutassa az utat, melyen haladniok kell.

Üdvözöljük őket s kívánjuk, hogy Ladamos községében, melynek lakossága négyszáz oláhból áll, a magyarosodás kovászát képezzék!

A kormány pedig legyen rajta, ha ugyan a „monarchia nagyhatalmi érdekei mellett" ilyesmire gondolni jut ideje, — hogy a Székelyföld tervezett vasútvonalai mielőbb kiépüljenek. Mert, bármennyire óhajtsuk is a székely kivándorlás nyugat felé való terelését : az mindaddig jámbor óhajtás marad, mig Csik és Háromszék lakossága közelebb fogja találni Romániát, mint Erdélyt, melyet „külföld*-nek nevez.

A horvátországi véres adókihágások. — mint

Zágrábból jelentik, sokkal komolyabbak mint kezdetben jelentették. A tomasicsi vérengzésnél két halott és nem kevesebb mint 20 szebesült maradt az összeütközés színhelyén. Ezenkívül még FerketiesbiSl és Komorból (Zagorje) jelentenek véres kihágásokat az adóvégrehajtások alkalmából.

Mozgósítás esetére nehány héttel előbb a inagy. honv. miniszter fölhívta volt a közhatóságokat, hogy a keblükben alkalmazott egykori katonatiszteket hívják föl, miszerint háború esetére magukat eleve reaktiváltassák. — E körrendeletét most az osztrák honv. miniszter is kibocsátotta. A rendelet hangsúlyozza, hogy a hadügyi kormánynak már a. béke idején tisztában kell lennie mindazon segédforrások felől, melyeket háború esetére használhat; ehez képest fölhívja az egykori katonatiszteket, hogy nem várt eshetőségekre számítva igazoló leA „Nemere“ tárczája.

Eenaélj;

Remélj, remélj ! — nem tart a bú örökre :

A zordon tél után jön a tavasz !

Az élet int : rózsáiból szakassz ; ■

Feledd a bút, gondolj az élv- s örömre !

Remélj ! — virág, melyet vad szél törött le, Lehajlik búsan és elhervad az :

De jő ismét, el jő a szép tavasz,

S kihajt a tő, zöld pázsit nő körötte.

Bízz és remélj ! — a szív mindig remélhet ; Remélj ! a kis madár erről beszélget,

Erről dalol, midőn fogoly szegény.

Ha szíved tört, mind ennek vége, vége,

Remélj ! tekints fel, nézz az égre :

A sir on is kizöldül a remény !

Nemo.

Naplómból egy pár lap.

Vége vala a rigorosumnak. Diák levék, de con- ditioval. Kellemes illatú áldozati füst emelkedők a nagy nap emlékére a kabanos-okat végveszéllyel fenyegető „Neuverbesserte Zündhölzchen “-bői, melyre nem haragvánk már perczegése miatt ; inig azelőtt nehány nappal, ha teljes mértékben nehezedett méltányos haragunk Hannibálra és Xerxesre, Fülöpre és Gergelyre, Lutherre s Nagy 1 ’éterre, sőt lm emlékezetem nem csal, még Bethlen Gáborra is, mert történetet csináltak, mit

nekünk tanulni kelle: bizony Zell ur is „in Kronstadt“ nem volt nagyon grata persona előttünk. Gyufájával nem lehetett a szegény logicusnak szív arát titokban meggy uj tani.

Hat krajezárom volt, — ennyi pénzzel léptem át a felsőbb tudományok hallgatására. Gondolkoztam, mit tegyek. Ki nem csóvázott szájam társaim előtt valóságos „lapis offensionis“ volt. Szivar nélkül a diák semmivel sem több, mint egy tudós szem- i üveg nélkül. Ha nem veszek én is szivarat, nem hiszik el, hogy diák vagyok. Es ha veszek ?... akkor pénzem nem marad, pedig gyomromnak is áldozni ép oly szükséges vala, mint nyakamat krág- lim megkimélése végett az izzadságtól megtörölni akkor, midőn a görögből felelni kiszólitottak, engem, ki akár füldirati, akár nyelvészeti szempontból nem erősen aggódtam volna, ha a teremtő a Földközi tengert nagyobbra szabta volna is. llát még az úti költség? . . .

— „Mit búsulsz Sanyi V“ E három, borízű hangon kimondott szó vert föl töprengésemből. Hátranézek. Volt tanítóm állott mellettem, a maga teljes valóságában. Orra, arcza és szeme elárulta, hogy ő nem teszi azt, a mit tőlem kérdezett ; elárulta, hogy a honoráriumnak egy része már folyóvá tétetett. Mint növi ti us diáknak, kihez csak amúgy lábbujjhegyről lehet beszélni, haragudnom kell vala a tegező megszólításért. Ám ez nekem elkeseredésemben, eszembe sem jutott. Kár is lett volna. Pár szavával — mi volt az, mi nem volt — oly kedélyes hangulatba hozott, hogy szinte keresztül ugrottam a fejemen. — Igaz, hogy kurta legény voltam, de mégis nagy kunst volt az tőlem, kit mindig a „sehr schlecht“-tel biztatott német tornatanárom. Akkoriban magyar ember még nem vállalkozott arra a mesterségre. Szégyculetle volna.

Jó kedvemnek vulkáni eruptioi után csizma-, ruha-, fogkefe, szappan és pomadé, s nem tudom még mi minden, miknek használati jogát a prima- rius egyetlen kérésemre fejének jóváhagyó megbil- lentésével rám telekkönyvezé, vétetett foganatba, hogy különben nem épen megvetendő személyem salonfähig legj en. Rettentő módon sikerült. Kurta, kipödrött bajuszommal, magyarka állapotát megunt kvekeremmel és fénylő fejelés csizmámmal — bár talpa hiányzott — nem voltam mindennapi jelenség. Szinte irigyeltem magamat magamtól. Pár perez múlva már lenn voltam a lépcsőn. Még egyszer a lámpa alatt megtekintettem magamat csizmámnak tükrében. Itt sem találtam kivetendőt toilletem- ben. Es tovarobogtam, mint — éhes diák, ki fél, hogy a vacsorától elkésik. — — Ejnye no, mégis elárultam titkomat. Ez okozta hát örömemet. S még valami egyéb, A dolgoknak rendjén majd azt is megtudjuk.

Másnap reggel egy gyermek kíséretében, ki pakkomat izomerejének minden megfeszítése nélkül könnyen himbálta mega előtt, ugyanazon ház felé sieték, hol a múlt napon nyolez évi collegiumi életem után először élveztem a jóllakásnak kimondhatatlan gyönyörét, s honnan visszatérve, teljességgel nem tudott fejembe férni, hogy akkora urat, mint én, vetett ágy helyett csak a kopasz publica mensa vár, ezen görög szavakkal, fagygyu-gyertyával, Amor nyila által átdöfött szívvel s törött orrok vérével beirt, becsepegtet.ett, befaragott és befestett, négy lábon nyugvó, rozzant alkotmány,

Ideje volt sietnem. A lovak már be voltak fogva. Szerencsére a kisasszony a nagy készülődésben hirtelen a rizsport nem találta mag ; s igy ha csak- ugyan késedelem történt, nem voltam egyedüli oka. Búcsúztunk, szekérre ültünk, indultunk. — En ül-