Nemere, 1882 (12. évfolyam, 1-104. szám)
1882-01-05 / 2. szám
2. szám XII. évtől vám Sepsi-Szent.grrorgy, 1882. Csütörtök* január 5. Szerkesztőségi iroda j Sepsi-Szentffyorgyön C*iki-utcza. Matheovics-félc ház, hová u. lap szellemi részét illető Vflzlemenyek küldendők* Kiadó hivatal: pERNSTKIN /VI ÁR К könyvnyomdája hová a hirdetések es előfizetési pénzek bermentescn intézendok. 1 A hirdetmények és nyiltte- r«k dtia előre fizetendő. Megjelenik ezen lap h ce lile int kétszer: oeütortökön és vasЬтчлр. Kl.Ó FIZETÉSI FELTÉTÉI. Helyben házhoz hordva, v.v,- у vidékre postán küldve Egész, évre . ó frC — kr. el évre 3 frt — kr. Negyedévre i frt 50 kr. Hirdetmények dija : 3 hasábos petit-sorer^, vagy tnrak helyéért 6 kr üélyegdij külön p > Wr '•Îfdíd.ér sora » ц kr Pénzügyi helyzetünk. Budapest, 1882. január 1. I. Ellenzéki lapjaink, midőn pénzügyeink állapotának képét vázolni aka-ják, nem tudnak eléggé sötét szilieket előkeresni, hogy a valójában kecsegtetőnek senki által nem hirdetett kilátásokat még feketébbre fessék. — Az adóteher évről évre. növekszik s mégis a deficzit évről évre nagyobb ; uj kölcsönöket és uj adónemeket kénytelen megszavazni az országgyűlés. Meddig mehet ez még igy tovább? s meddig kormányozza még az államot egy oly minisztérium, mely képtelennek bizonyította magát a pénzügyi zavarokból kivezető utat megtalálni ? sőt a melynek politikája éjien egyik szülő oka a financziális súlyos helyzetnek is! — igy szól a „Pesti NapM“ nagy bassusától kezdve végig a vidéki oppoziczionális lapok legki- sebbikéig. Hát mi, kik a jelenlegi kormányt, támogató szabadelvű pártnak vagyunk tagjai, mi magunk megvalljuk és elismerjük, hogy pénzügyi és köz- gazdasági állapotaink képe nem sok örvendetes vonást mutat föl ; elismerjük, hogy nincs meg a kellő arány azon teher közt, melyet a honpolgárok vállára rak az állam, és azon előnyök közt, melyeket viszonszolgálat, fejében nyújtani tartozik ; elismerjük, hogy az áldozatkészség, melyet a közállomány az egyesek részéről igénybe vesz, közel van az elbirhatóság szélső határához. ])e azért a mi fölfogásunk pénzügyi helyzetünk felől tetemesen különbözik .az ellenzékétől ; különbözik először is azon meggyőződés által, hogy mind e súlyos állapotoknak okát méltányosan nem lehet a jelen kormányrendszerben vagy épen a kormányzó férfiakban keresni ; és másodszor különbözik annyiban, mert elfogulatlanul menten a haragtól és ro- konszenvtől — Ítélve meg a múltat és jelent, nem találunk okot félni az ellenzék által erős ecsetvonásokkal festett következményektől. Aligha van mert a dolog természeténél fogva nem lehet — példa a történelemben arra, hogy nagy pol tikai fordulatok és átalakulások után, melyek egy államot, újból teremtenek meg, pénzügyi nehézségekkel és zavarokkal ne küzköd- jék. Hogy régibb és messzeeső példákat, melyekre bőven hivatkozhatnánk, ne hozzunk föl : igy volt ez az egységessé lett Olaszországban, mely csak újabban kezd szabadulni a válságos pénzügyi helyzet súlya alól. Pedig az olasz királyság, midőn az ország egységét megalkot;!, mégis csak más viszonyokat talált, mint a milyenek közt volt Magyar- ország, midőn 1867 ben a nemzet visszanyerte Önrendelkezési jogát. Amott egy régi műveltségű és sok százados ipari fejlettséggel bíró ország, szerencsés földrajzi fekvéssel, eg)séges nemzettel, kívülről többé nem fenyegetett határokkal ; nálunk mindennek az ellenkezője volt s a föladat első része abban állott, hogy az országot sok tekintetben a középkori állapotok visszamaradottságából kell kiemelni s a tartományi kizsákmányolás következményeiből kell kigyógyitani. Ez az egy körülmény elegendő, hogy mindenkire nézve, — kit pártszenvedély el nem vakít, vagy a pártérdek szándékosan igazságtalanná nem tesz —- hozzáférhető legyen annak belátása, hogy itt nem ilyen vagy amolyan kormány rósz politikájában vagy képtelenségében keresendő a pénzügyi bajoknak forrása, hanem egy általánosabb történelmi és fejlődési ok — mondhatni vis major — forog fenn, a melynek hatása alól egyelőre nem mene- ked hetünk. Vájjon találkozott volna e komoly politikus legközelebbi múltúnk tizennégy éve alatt, vagy akár most, a ki az ország kormányrudját kezébe vevőn, — azt meri vala mondani, hogy mindazon közgazdasági és kultúrái beruházások melyekben most az államnak tömérdek milliói feküsznek, egyszerűen mellőzendők, azért, mert nem telik rájok pénz ; hogy ne építsünk vasutakat és iskolákat ; ne rendezzük az igazságügyet a modern állam szükségletei szerint; ne szmvizzük a honvédséget; ne teremtsünk egy nagy magyar fővárost, hanem várjunk mindezekkel jobb időkig? Aligha találkozott volna és találkoznék ilyen politikus; és ha találkoznék, bizonyos, hogy nem támogatta volna számbavehető párt a nemzetben. Hiszen ez a politika emlékeztetne a Horatius parasztjának okoskodására, ki leült a folyó partjára megvárni, mig lefolyik a viz, hogy akkor inenjui at a túlsó r sz- re. Az ily politika mellett nemcsak a jelen volna elveszve, hanem a nemzet jövője is, mely ma, lia a jelennek súlyos áldozatai árán is, de biztosítva van annyira, mennyire emberi akaraterő és tehetség a sorscsapások és a váratlan s azért ki nem számítható szerencsétlenségek ellenében biztosíthatja egy nemzet jövendőjét. Vasútaink hálózata a budapest-zimonyi vonal kié.p'tesóvel jóformán egy 1> -fejezett egészet fog képezni s biztos kilátás van az iránt, hogy a m? hiány egyes vidékek tekintetében íonmarad (a hová számítandó a Háromszéken és Csi к megyén át vezetendő vond is), azt a magán vállalkozás az államnak nagyobb terhelt^tése nélkül fogja kiegé- szitni, mint ennek példáját látjuk a budapesti pécsi és a budaptíst. győri tervezetben lévő vonalakra né zve. Ne feledjük pMig, hogy e vasutak hálózatában az ország nemcsak egy óriási eszközét bírja a közgazdasági föllen 1 ülésnek és gyarapodásnak, hanem egy roppant tőkét is bír benne, mely egyenes kamatokat fog hozni évről évre biztosabban és nagyobb mértékben. Közoktatásügyi intézményeink vetése már is érik ; a szellemi izmosul! műveltség már is előtte dolgozik az anyagi gyarapodásnak s egyengeti az utat a nemzet minden irányban való haladása számára s főleg azon czélra, hogy egy érzelemben, törekvésekben, erkölcsben я a mennyire leh t, nyelvben is egységes hazánkká legyen mi nekünk ez az ország, melyet a negyed fél századig tartó A „Nemere“ tárnája. Lányka s a folyondár. „Várlak, várlak 3 mégis késel ? Mikor lészel már jövendő ? Mondád : hajnal ébredéssel Fenn lobog a fehér kendő. Mondád : kora virradatkor Itt legyek, itt, ablakomba’; Jer dobogó kebelemre, Melengető két karomba!“ „Hajnal csillag ! Merre, merre, Szólj, merre jár kedvesem? Lenge szellő ! Hozd el erre Lépte hangját csendesen. Kis madár te! Neki zengd el: Szivszakadva hive várja, Sóhajom vidd énekeddel S mond : a végsőt küldi párja.“ Szól a lányka s kitekintve Ablakából, nézi egyre ; De nem jön az, kinek intne, A ki kendőt lebegtete. Szive árva . . . Karja tárva, Ledig, pedig- - messze párja; Isten látja, Isten tudja, Mi vezeti, Hol van útja. Ablak alatt a folyondár . . . Emelkedik, ott van, ott vár ; Hallja 'szavát, látja könyét S szó! : „„Leányka ! miért öntnéd Azt hiába? Ej, hiszen Boldogságra nem viszen. Vagy a kedves? . . . vissza nem jön, Vagy a kendő ?... nem lobog. Az a szív, melynek verése A tiéd, az nem dobog. Igazat mondok — valót: Ő nem él, nem, mert — halott. Öli felejtsd el ! Én szeretlek. Ölelésed legyen enyém. Hervadjak el, El — örökre, Ha szeretőd más lesz, nem én. Legyen tiéd Ölelésein, Átkarollak lágyan, halkan; Szerelemtől, Édes csóktól Égjen ajkad, égjen ajkam. Édes csókom harmat ejti ; Karjaim a hajnal fejti ; Nap kifejti, Nap bezárja ; Mond ! Enyém lész, szép leányka?'1“ „Én, tiéd? hitvány levélgaz! Mond, hány virág volt kedvesed ? De mit szólal? hogy már nem él az? Beszélj, e hirt honnan veszed ? Szerelmem kéred, keblemre vágyói ? Silány, hideg öledbe hívsz? . . • Maradj ! s virágra szállj virágról ! Engem szerelmem sírba visz. Keblemre vágyói? szerelmem kéred ? Keblemre ő dől, szerelmem — ő. Monda, itt lesz, a nap ha ébred, A csillag ott, s ott jön elő. Hitvány virág te ! inkább tövestől Tépjen ki kéz s tapodjon szét ; Száradj inkább ki mindenestől, Mint te enyém légy s én — tiéd.“ * * * Fehér szoba sötét gyászban . . . Bánattal befeketítve ; S mintha most is várna némán, Ott van a lány kiterítve. Arczát fedi fehér fátyol, Folyondár a fehér fátylon, — Átöleli, karolgatja, Arczát meg-megcsókolgatja ; Ráhajol s Lágyan szól : „„És a kedves? . . . vissza nem jő; Es a kendő? . . . nem lobog; Az a szív, melynek verése Az övé — már nem dobog. Legyen tiéd ( ilelésem, Á karollak halkan, lágyan; Oh felejtsd el ! En szeretlek ! Téged bírni volt a vágyam. Lányka! te s én egy vagyunk! Mi egy sírba’ hervadunk. —““ Böhm József.
