Nemere, 1882 (12. évfolyam, 1-104. szám)
1882-01-05 / 2. szám
— 6 — idegen kormányzat mostoha kezéből úgy vettünk át, mint a szellemi és anyagi legkülönbözőbb ele- mek sokszínű konglomeraiurnát. Van honvédségünk, magvául egy nemzeti had seregnek, de magában is tekintélyes véderő, mely a király és a haza nevét egymás mellé írja föl * zászlóira s egyik biztosítékul szolgái a jövő eshe ősegeivel szentben. К végig mehetnénk legfél tét- ftebb és leghecsesel b intézményeinknek és vivvná nyainknak egész h imazán, melyek mindegyike n dkiilözhetetlen, meiyek mindegyike fejlesztést, tökéletesítést, kiegészítést, vár és követel ; melyekről senki sem akar lemondani, ki a magyar állam erősítését, consolidálását óhajtja s kinek leikével a nemzet, szebb jövőjének vágya összeforrt ; nem akar bizonyára lemondani se az egyesült ellenzék, se a szélső baloldal. Már p• (1 g bizonyos nemcsak az, hogy pénzügyi terheinknek igen nagy részét épen a modern állam megteremtése által igényelt beruházásokra vezethetjük vissza és azok állal követeit folyvást tárté) kiadások lapjára Írhatjuk föl ; hanem bizonyos az is, hogy e munkákat, bármely hazafias pártnak és bármely czéltudatos kormánynak lelje siteni kellett ; és máskép, mint. a nemzet anyagi erőfeszítésének egész ráfordításival, azokat leijesiini nem lehetett és még ma sem lehet,. Л ki akarja a czélt : akarnia kell az ahhoz vezető eszközöket, utakat és módokat, is. A kit ellenzék azonban nem is ez irányban, nem a kérdéssel szemközt szokta intézni támadásait a kormány és a szabadelvű párt ellen, mivelhogy a positiót itt lehetetlennek látja ; hanem hátulról kerüli meg a sánczokat. — Fordítsuk hát figyelmünket mi is az ő támadásaik arczvoua la felé — У —йв. A romániai eoiifliktiis befejezéséhez Bük ürest bél azt jelentik, hogy Károly király személyes táviratban fejezte ki uralkodónknak köszönetét és örömét a barátságos viszony helyreállítása fölött, melynek ápolását ő ép úgy benső ösztönnek, mint állami költségnek tekinti. Az uj év alkui mából hír szerint az olasz ki rályi pár és uralkodónk közt is váltattak sör gönönyök, mely alkalommal ő felségök látogatá sukat Olaszországban legközelebbre kilátásba helyezték volna. A hí iisseli „Nord“, Oroszország nyugat európai közlönye, jelenti, hogy újévtől megszűnik na ponkint megjelenni és hetilappá lesz. E ég sajátságosán azzal indokolja azt, hogy az európai béke az Oroszország, Németország, Olaszorszug és Ausz tria Magyarország közti jó egyetértés folytán teljesen biztosítva van, Európa tehát megtudja, hogy békéje eddig a „Nord“ naponkénti megjelenésében találta egyedüli biztositékát. A "brassói Gazetta magyarsága. Brassó, 1882. január I. Л magyar lapokban azt olvastam, hogy a román trónbeszédnek az a pasussa, mely elvégre a brutianomiriiszterium őszinte sajnálkodásaival véget ért, nem lett volna helyesen fordítva és e miatt Ghyika fordító beadta lemondását. Azt hiszem hogy mindenki örvend azon, hogy az ügy vala hára elintéztetett s az Osztrákmagyar monarchia külügy; kormányra végzetes passas híven volt fordítva s igy kár volt a szegény fordítót kenyerétől megfosztani. Lássuk azt a végzetes passüst egész terjedelmében: a román szövegből híven átfordítva. „Az aggodalmak tehát, melyeket a Duna szabadsagának kérdése az országban felkeltett, jogosultak. Ama szükség, hogy kikötőinkbe fenn és alant Galaezon alól, minél több idegen kereskedelmi hajót s bárminő nemzetiségű lobogót vonhassunk, annyival érthetőbb, a mennyivel keres kedelmünk a szárazföldi kiviteleknél különféle akadályokkal találkozik s a mennyivel egy idő ó a a marhavész ürügye alatt épen azzal van lényégéivé, hogy teljesen bezárva lássa azon határokat, a mi a nagy marhák kivitelét illeti.“ A román kormány igy fejezi ki: „sub cuvent f-pizoiie' ezi igy fordítani: „a marhavész oka alatt“ teljesen képtelensé Annyi azonban tény, hogy a couvent szó nak sok je entése van a román nyelvben, jelent szót, beszéd t, indokot, jogot. Pl. eu cuvent ave raison, a. e: dróit — azon okkal-joggal. Tara ou- V én t : San s motiv, sano raison az az indok nélkül s igy sub cuvént nem tehet egyebet, mint a hogy fordtva volt t. i azon ürügy avagy azon indok aiau. Figyelemre ma már ennél sokkal méltóbb s igy tanúságul szolgálhat az, hogy a brassói Ga zetta Transilvanie román lap, ebben az egész ügy ben frontot csinált az egész magyar sajtónak és ugy gerálta ezt, mint akármelyik bukuresti lap a véresebb fajtából. Nézete szerint az egész ügy csak is e magyar zsidó sajtó magatartása miatt haladt ennyire, másszóval : a magyarok okai an nak, hogy Kálnoky odáig vitte a dolgot, mert a bécsi sajtóval boldogulhatni lehetett volna. A haza keblén élő Gazeta a szemsz.éd ország érdekeit vé delmez.ni előnyösebbnek találta, mint saját hazájá nak érdekeit. Egy másik figyelemre méltó vádja a Gazettá nak a népiskolák kérdése körül forog. Szerinte minden áron fejleszteni kell a román nemzeti iskolákat, hogy a magyarismus a román elemet fel ne falja. A románság tehát a Gazetta felfogása szerint arra van hazánkban hivatva, hogy frontot képezzen a magyar culturának. Ezen helytelen felfogás nyilvános orgánum áitál hirdetve, nem tesz jó szolgálatot a hazai románságnak, melynek értelmisége rá van utalva a magyar nyelv elsajátítására. A vagy kárára válnék e a román nemzeti ségnek, ha ezerév eltelte után megtanulná az ál lamalkotó magyar elemnek nyelvét? Bizonyára a moldvai csángók máskép-n gondolkodnak a ro mán hazával szemben. Vesse ki azért (a Gazetta szerkesztője fejéből azt a tévhitet, mintha a kormány e professione hanyagolja el a román népnek lakát, hogy azoknak romjain magyar nyelvű iskolák jö hessenek létre. Ez önámitás és nem egyéb. A jó román iskolákban a magyar nyelvet is jól tudják, a roszban egy tantárgyat sem tanítanak jól. A jó román iskola soha sem leend ellenmérge a magyar nyelvnek, mert ez a kettő ma már hazánkban elválhatlan. Sokkal eszelyesebben tenné tehát a Gazetta, ha nem kizárólagosan a romanismus ér deliében, hanem általánosan a cultura érdekében buzdítaná olvasóit s főleg a (papokkal az iskolák épitésére. Nem bántja senki a román nyelvet ha zánkban, nem törekedik senki arra, hogy iskolák fentartásában őket gátolja. Ez nem egyéb mint önámitás. Igaz, hogy a mostani kir. tanfelügyelők nem járnak egyenruhában s kardoson, mint az ab solutismus korszakában, melyre a román esperesek sóhajtva visszaemlékeznek, Azonban tény az is, hogy a mostani tanfelügyelők is mindent szive sen megtesznek a népiskolák érdekében, ha hoz- z.ájok fordulhatnak az illetők. A román iskoláknak hazánkban legnagyobb kárt azok tesznek, kik túl zott nemzetiségi féltékenységből az iskolákat is a nationalis izgatás műhelyévé igyekeznek lerántani. X. X. Elmélkedés as uj esztendő elején. Kózdi-VstSíb hely, 1882. január 1. Azt mondja a római bölcselkedő Seneca: A halandók többsége azért panaszkodik, hogy a természet mindig olyan igen nagyon mostoha irá nyában, hogy életünk oly rövid, hogy a számunk ra nyújtott idő oly gyorsan, oly rohanva múlik el, hogy tehát — nagyon kevesek kivételével —- az emberek az életrevaló előkészület közepette fosztatnak meg magától az élettől. Es továbbá : „Senki sincs, a ki pénzét szét osztogatná: életüket azonban nagyon sokan szétosztják, s még hány felé! Hogy ‘vagyonuk szét ne torgácsolodjék, ar ra nagy gondot fordítanak ; ha azonban az élet el vesztegetéséről van szó, akkor valóságos parasztokká lesznek, s még pedig pazarlásuk tárgyát oly vagyon képezi, a melylynl — hogy valódi erényt gyakoroljanak — a legfukarabban kellene bánniok.“ Újévi üdvözletül isméden tehát, mit az orvosok ős nagymestere — liippokrates — mondott, hogy az élet rövid, de annál hosszabb a művészet. Igen ezen tétel egész terjedelmében áll akkor, ha akár henyén tunyán élünk, akár egészségünket — sőt a másokét is — elfecséreljük, gon datlanság, vagy rosszul értelmezett takarékosság folytán koczkára tesszük, elmulasztjuk ezt sértet lenüi fentartani. Már pedig egészségünk elfecsérlése, annak nem kellő gondozása kétszeres bűn : bűn önmagunk iránt — a különben is oly rövid életünket tetemesen még saját magunk is rövidítjük; — de bűn nemzetünk iránt is — hazafiatlan tett, _ mert nemzetünk végpusztulására folyunk be, akarat'a nul is azt. siettetjük. És fájdalom, ezt nekünk, Háromszék gondolkozni tudó egyéneinek, még inkább szivünkön kell hordoznunk, mint másoknak; hiszen a legköze iebbi népszámlálás épen a mi pusztulásunkat je lezte. S képesek volnánk azt mi közönyösen tűrni ? Nem hihetem ? ! Hát nem őseink vére folyna ereink ben!? azon őseinké, a kik ezen földön a székely nemzeteit fen tudták tartani ! Vaóban szomorú állapot, ha egy nemzet, a mely másfélezred év viharával daczolni tudott, egyszerre csak sorvadni, önmagában senyvedni kezd; a megsemisiilés borzasztó érzete a legrettenetesebb ! Ft-dig ha fel nem ébredünk, ez vár reánk is. Ez vár legfölebb azért, mert roszul ér teimezett takarékosságból — vagy mondhatnók, fukarságból — a magán és közegészség fentart hatására fordítandó áldozatot meghozni nem akar juk. Vájjon jut e eszünkbe, hogy igy járva el, a- legesztelenebbül cselekszünk ? ! Alig hiszem. Különben ezen közönyösségből ki kellett volna, ki kellene vetkeződnünk. A magán és közegészség elhanyagolása épen olyan, mintha egy dúsgazdag egyén nem akar életének megmentése szempontjából n ‘hány forint áldozatot meghozni, nehogy anyagilag azzal a pár forinttal szegényebb legyen. De hát mit ér nem- csak az a pár forint, hanem mit érnek magok a milliók, ha azokat itt kell hagynunk, ha életünk derekán kell a más világra — hívják azt akár paradicsomnak! — költöznünk. Ekkora csoda doktornak nyilvános felma- gasztalása is ott lehet (különben sajátságos, hogy ily nyilvánosan fel m a ga sz t al ta t á sr a csak tudatlan sarlatánok áhítoznak, mások megvetik azt): a megsemisüléstől ez sem ment meg, sőt ez még legkevésbé; nein egyszer megísik, hogy épen akkor üt be a kutasztropha, mid'in a hét országra szóló d i c s e ri ád tulajdon kép.m még fel sem hangzott. De „rövid valami“ kivántatván tőlem, nem folytatom. Csak arra figyelmeztetem az illetőket — s itt különösen székely véreimet: népünk szaporodása a legfontosabb valami; a leg nagyoobbszerü közgazdasági tényező. Hiá ban vagyunk hatalmasok, hiá ban gazdagok, ha megs emmisü 1 ü n k. Ezért legfőbb törekvésünknek oda kell irányozva lennie, hogy fogyni kezdett népünk szaparodjék. Ezt hozza m ;g v ila- menyi következő újév ! l)r. Cseh Károly. Levél a szerkesztőhez. — 1882. január i. Kedves szerkesztő barátom! Azt kívántad tőlem, hogy írjak lapodba újévi levelet. Tán jobb lett volna rád nézve is, meg az olvasó közönség gondolkozó tagjaira nézve is, ha békét hagytál volna nekem! „Te akartad Dalidén György“. írok én neked olyan levelet, hogy nem teszed az ablakba ! Az ó év estéje, az uj év első napja komoly számadásra kötelez. — Istenem, istenem! mikor serdülő gyerek, mikor ábrándos reményekkel telt iceblü ifjú voltam, mennyire örvendettem, hogyha az egyik év a másik után gyorsan perczeg le a 1 idő, az enyészet fövény óráján. Akkor minden elrepülő perez a hajnal reménysugaraival mosolygott elő, uj vágyakat és törekvéseket keltett. — Most az élet délpontján, a hanyatló év alkot y inak vész sugarainál látom a tört remények, hiú vágyak és törekvések romjait! „Minden csak hiábavalóság!“ (Vanitatum vanttas.) Midőn alig vonszolom tovább a terhet, midőn újabb meg újabb akadályokat látok utamban, mi dón ugy sajognak a pálya tövisei által ejtett sebek, — hallom a szózatot: „Sáfár, adj számot a te sáfárságodról ! Családod, egyházad, ház id, ne űzeted, a társadalom iránt megtetted e kötelessé geidet ?“ Oh jaj, nemcsak a közelmúlt év e: negyvennégy évre szól a róvás! Ha csak a volna a baj, hogy az újévi tisztel telgőkkel, az újévi számlákkal leszámoljunk: de könnyű volna ! A levélhordót, a kéményseprőt, a szinlap és újságkihordót, a borbélyt, a doktort, a patikárust, a susztert, csizmadiát, a fűszer-, ékszeréi ruhaboltost, a mészárost, kenyér- éi kiflisütőt, szabót, tejárust, cselédeket stb. stb. csak kifizet jiik valahogy. M nden forinttal, minden krajczárral könnyebbül szivünk. Ha, mint a farizeusok tették — megadtuk az adót, a kaporból, mentából, tömjénből és mirhá ból; ha magán- és hivatalos ügyeink külsőleg, a lehető legnagyobb rendben is vannak; ha leszá moltunk mindenkivel, ugy hogy sem mi másnak, sem más nekünk nem tartozik semmivel, még ak kor is (vanitatum vanitas) csak látszat a* egész ; még akkor is hangzik : „Sáfár, adj számot!“ * Én kedves barátom, nem tudok az én szigorú számvevőmmel — lelkiismeretemmel — leszámolni. Hát te, szerkesztő ? Hát te, kedves olvasó? Ugy-e mondtam, hayyj békét nekem ! Inkább küldted volna rám, inkább küld'ed volna e lapok olvasó közönségére az adóvégrehaj tót, mintsem ilyen levelező gratulatióját provokáld. Én egy hoszu, terhes rovást viszek át a jövő évre. Hát te, szerkesztő ? Hát te, kedves olvasó ? * Azt mondják, hogy a pokol útja csupa jó szándékkal, fogadástételekkel, szent elhatározások kai van kirakva. — En a magam számára, a te számodra és az olvasó közönség számara, görön gyökkel, sziklákkal, tövisekkel rakom ki a jövő év útját. . Lehet, hogy a jövő évben családunk gyászba löltözik; el fogjuk veszíteni, a kit leginkább sze-
