Nemere, 1882 (12. évfolyam, 1-104. szám)

1882-10-26 / 86. szám

val annyit, hogy a tógátusi beöltözés költségeit fedezze, szüleitől pedig szerető kíméletből nem kért segedelmet.

Az ifjú évek viszontagságai.

Szegénysége folytonos küzdelmekbe sodorta, melyek csakhamar elvették kedvét a tanulástól.

1834-ben Kis-Ujszállásra ment, a Nagy-Kunságba, ideiglenes tanítónak egy évre, hogy tanulmányainak folytatására módot keressen. Ezalatt megbarátkozott az uj iskola költőivel, megtanulta annyira-mennyire a néniét nyelvet, sőt egy latinul irt franczia nyelvtan segélyével a franczia nyelv elemeit is. Mindezt önszorgalmából.

Kis-Ujszálláson is folytatható önmivelését, az ottani rektor, később szuperintendens, Török Pál könyvtárában, a melyben úgy hazai, valamint külföldi irók válogatott müveit találhatá. Éjjel-nappal olvasott. Lefordított egy pár éneket Aeneisből, olvasta Schillert. A tanév végével visszament Debreczenbe, uj erővel s buzgalommal, ellátva a kisújszállásiak legjobb ajándékaival. Tanárai igen megszerették Debreczenben. Anyagi állapota is tetemesen javult, miután egy tanár házánál órákat kapott.

A költői tehetség nagyobb fejlődésével a lángész ábrándos kicsapongásai is nyilatkozni kezdtek benne. Szabad elméje megunta az iskolai egyhangúságot. Szeretett volna repülni, fel a magasba, nem lekötve lenni az iskola porába. Majd festő, majd szobrász, majd színész akart lenni.

1830-ban, február hóban csakugyan elhagyta az iskolát. Elment világgá. Vándorlása azonban sok keserű tapasztalatot szerzett neki.

1836-ban visszatért Szalontára. Sötét sors fogadta. Atyját megvakulva találta, anyja pedig már sírban volt. Pár héttel előbb ragadta el a kolera. Az ősz, világtalan apa fájdalma mélyen meghatotta s elhatározta, hogy nem hagyja el őt többé.

A város és az egyház elöljárói részvéttel tekintették Arany sorsát. Még azon őszszel megválasztották konvektornak, vagyis a rektor utáni első tanítónak. Ez állás jobb sorsba jutatta a többi altanitóénál. Ennek megtörténte után, az iskolaházba tette át lakását és atyját leánya vette magához.

Arany 1839. tavaszáig a magyar és latin nyelvtani osztályokat tanította. Ekkor a városnál Írnok, 1840-ben pedig aljegyző lett.

1840. novemberben házasodott meg, szive régi választását követve. Elvette azt a nőt, a ki hu élettársa volt mind e napig, a ki „családi körét“ boldoggá tette, ki önfeláldozókig ápolta betegségében. Lelkét teljesen betöltötte a boldog viszony. De szerelmét alig örökíti meg dalkölteményiben. Nem kérkedett vele a világ előtt, mint \ oytina leveleiben maga mondja : Szerelmem nem volt olyan szagu, mint a nyomdafesték.

Ez idő alatt, vagyis 1836-től 1840 ig sem szűnt meg folytatni olvasmányait. ízlése mindig azok felé vonta, melyeket remek müvekül említettek neki. Ezek közt volt Shakespere német fordításban, Homér eredetiben ; Tolemach után Molière olvasásába is belekapod. Házassága óta azonban letett ez olvasmányairól s elhatározta, hogy csak családjának fog élni. Olyan közönséges ember lesz, mint más, monda. Pár évig meg is tartotta fogadását, de a Múzsa nem engedett neki állandó pihenést.

Arany feltűnést4.

1842-ben történt, hogy Szilágyi István, egykori iskolatársa rektornak jött Szalontára. Ez a Kisfaludy- társaság versenyein már háromszor nyert, hol jutalmat, hol dicséretet ; Szalontán léte alkalmával pedig az akadémiánál nyelvtudományi munkájával száz aranyat nyert.

csókolta a szemét, haját, még a kezét is, s a mint Agnes kisasszony benyitott, arra kiáltá most, hogy :

— El a szemem elől !

Janka nem könnyen tudott magához térni, úgy megrázta a váratlan és szokatlan harag. Azt is megki- sérté, hogy rámosolyogjon a neheztelő nagyapára, de annál jobban erőt vett a zokogása. Le kellett fektetni, hogy magához térjen. Bár csak el tudna alunni!

Az öreg megint nagy léptekben mérte a szobáját. Az izzadság csak úgy gyöngyözött a homlokáról. Most mar nem haragos volt, hanem aggodalmas. Már azért is kétségbe volt esve, hogy az unokájának bánatot okozott. Pedig az a gyermek, a milyen gyöngéd és har- matszei ii, ebbe a banatba bele is halhat. Hát szegény Teversné érdemli-e tőle ezt a megaláztatást ! Most már, az életük végén igazán lenézheti, meg is átkozhatja! Es a derék ^ iktor, a ki úgy ragaszkodik hozzá s a ki épen mintha, az ő fia volna! Másfelől azonban csupa érzelgősségből nem áldozhatja fel az unokája jövőjét, a k* egyetlen sarja két fényes családnak, a 'Torjának és a Lankyaknak. Még akármely báró is csekély volt képzeletükben; még a grófjából is ugyancsak fényesnek kellett volna előállani, hogy ő és a leánya méltónak tartsák. Aztán még, ha ő akarna is valamit, de a leánya a grófné, készebb volna halva látni apját is leányát is.

— Az ebéd fenn van — jelenté az inas ő méltóságának — hanem csak egy személyre terítve, mert a comtesse beteg, nem jő ki a szobájából ; Agnes kisasz- szony is beteg, nem jő ki a szobájából.

— Szolgáld ki előbb a betegeket! Parancsoló az öreg.

— 342 -2

Szilágyi mindennapos vendége volt neki. Társalgásuk természetesen többnyire irodalmi dolgokról folyt Rátuk- málta könyveit Aranyra, s midőn a Kisfaludy-társaság görög klasszikusok fordítását kezdte meg, — unszolta, hogy ő is fordítson. így került ki Sophokles Philokte- tesének is fordítása.

Szilágyi angol nyelvtant hagyott nála s Arany hozzáfogott az angol nyelv tanulásához. Össze kezdé vetni Shakespeare német fordítását az angollal s végre lefordította studiumképen János királyt.

1843. év nyarán Pestre és Pécsbe utazott hivatalos ügyekben. A látottak nem maradtak fogékony^ lelkére hatás nélkül. „Falusi beszély“-ét közölte az Életképek s némi tetszéssel találkozott. 1845. nyarán szatirikus hangulatra keltették a megyei élet kicsapongásai, melyek szeme előtt folytak le, s inkább időtöltésből, mint tudatos czéllal megírta „Az elveszett alkotmány“ czimii szatirikus prózát, — hogy ebben ontsa ki bo- szuságát.

A Kisfaludy-társaság ez időben, vagyis 1845. február 6-án hirdetett pályázatot egy vig tárgyú eposzra, 25 arany volt a jutalom. Aranyt a véletlen eszmetalálkozás meglepte s elhatározta, hogy beküldi készülő eposzát. Sietett tehát befejezni. Felküldte s csakugyan öt pályázó közt ő lett a nyertes.

A helyeslő, részben magasztaló vélemények közül csak Vörösmartyé hangzott fülébe : „Nyelv, verselés

olyan, mintha irodalmunk vaskorát élnők.“

Arany gyermeteg őszinteséggel következőket írja Gyulai Pálhoz intézett önéletrajzi levelében :

„Engem egy részről a huszonöt arany csiklandott: szerettem volna látni, hogy érez az ember, ha irodalmi téren jutalmat kap ; másrészt úgy sem volt mit féltenem ismeretlen nevemen. Különben, hogy már a munka folytában éreztem ennek tökéletlenségét, annak magában a költeményben elég nyoma van.“

Arany a dij megnyerése után érezte, hogy nem szabad többé félúton megállapodnia.

1846-ban a Kisfaludy-társaság egy népies elbeszélésre hirdetett pályázatot, melynek hőse valamely a nép ajkán élő személy p. Mátyás Király, vagy Toldi Miklós legyen.

Arany megírta Toldiját, mely 1847. felír. 6-án megnyerte a 15 aranyból álló jutalmat, melyet 20-ra egészített ki a társaság.

A müvet nemcsak a társaság, hanem átalában a kritika is tetszéssel fogadta. Petőfi és a többi iró siettek őt körükbe fogadni s a választottak közé avatni. A Kisfaludy-társaság újabb pályázati hirdetése, Szécsi Máriát tárgyaló beszélyre, Murány ostroma megírására buzdította, de ezzel nem pályázott.

Murányiján, írja maga a költő, oly nyelvet akarók megkisérleni, mely az irodalom s népies nyelv közt mintegy lépést tartson: erős legyen, de ne czikornyás, oly nyelvet, mely szélesebb olvasó körrel bírhasson, mint csupán a müveit közönség, igy akarván egyrészről a költészi nyelvnek nagyobb népszerűséget szerezni, másrészt a népet sokkal magasabb olvasmányhoz szoktatni.

A mű 1849-ben jelenvén meg, a politikai mozgalmak közepette jóformán észre sem vették; mint ő maga írja, „a politikai zajongás miatt ignorálták“.

Egyátalában későn kapta ő meg a közönségtől a koszorút, melyet mindjárt fejére kellett volna tenni.

1848-1849.

A forradalmi mozgalmakban nevét nem emlegették. Petőfi lángragyujtó dithirambjai mellett ki is vette volna észre a nyugalmas szemlélőt, mély gondolkodót; a véres harag hirdetője mellett a gyászos jövőtől aggódót. Hogy a szabadság szava az ő szivében [is hatalmasan megpendiilt. annak egyik remek költeménye: A ródostői temető legfrappansabb bizonyítéka.

Azokhoz azonban hiába vitték be egymásután a tálakat. Agnes kisasszony nem ett, mert meg volt sértve ; Janka grófnő nem evett, mert nem tudott.

Az öreg is ízetlennek talált mindent. Elhült ugyan valamennyi étek, a mig ide s tova hordozták a tálakat; de csakis elhült, el nem fogyott belőlük semmi.

Torja Félix mégis ledőlt ebéd után, hogy szokás szerint szenderegjen, hanem dőlhetett biz oda. Mikor az ember úgy fel van izgatva, fejében úgy hánykolódik az aggodalom, akkor ugyan nem tud alunni, ha tízszer te jobban hozzá szokott is Ellustul ugyan némileg, de fejében az aggodalmas gondolatok még sokkal élénkebben kergetőznek. Mikor aztán felkél nagy vontatva, még sokkal, sokkal fáradtabb.

Az öreg ur azonban nem vontatva kelt fel, hanem nagy élénkséggel egyszerre felugrott. Kapta a kalapját és szaladni akart kifelé. Az ajtónál azonban egyszerre megfordult és gyorsan az unokája szobájába nyitott. Azt épen lehunyt szemekkel találta és habozva állott meg, hogy vájjon felkőltse-e, vagy várjon. Janka fel- nyitá szemeit. Nagyapa hozzá ment; megsimogatta és tudakozódott állapota felől. Nem volt már semmi baj ; az ifjú erő gyorsan helyreállította az egyensúlyt.

— Látod kedvesem — szólalt meg az öreg — milyen bamba az öreg ember. Még csak meg sem mondottam neked, mi miatt volt a felindulás. Pedig talán nincs semmi alapja az egésznek. Mond csak kedves gyermekem igaz-e, a mitj Agnes kisasszony mondott

(Vége vetkezik.)

I

nekem ?

E mozgalmas időben kevésre rúgott költői dolgozatának száma. Mégis elkészült nehány népies ballada, melyekkel e nemnek megujitója lön.

1848-ban többször megfordulván Pesten, a fővárosi élet fényét és kényelmét kezdte megkívánni s elé- gületlen lett alacsony sorsával. Nevelte elégületlenségét, hogy a zűrzavaros időben fizetése is ki-kimaradozott, a város belügyei mindig jobban összebonyolódtak, hivatala ennek következtében mindig terhesebbé vált. Író- társai is ösztönözték a felköltüzésre ; kapott tehát az alkalmon, midőn 1849. tavaszán a belügyminisztériumban kapott fogalmazói állást. Arra a hírre, hogy az orosz Debreczenben van, búcsút vett hivatalától s visz- szament Szalontára.

Petőfivel többször és huzamosabb időre találkozott s köztük mély barátság szövődött. Bizalmas viszonyukat újabb kötelékkel erősítették meg, midőn Petőfi keresztatyja lett Arany kis fiának, a most is élő Arany Lászlónak, kihez az ismert tréfás verset irta: „Laczi te, hallod-е?“ stb.

Petőfi naplója, levelei számos meleg emlékezést foglalnak magukban Arany Jánossal való viszonyára vonatkozólag s Arany János több költeményében is keserű fájdalom hangján emlékezett a jó barátra, ki eltűnt, kinek csak véres alakját látja feltűnni álmaiban.

Működése 1848 után.

A forradalom gyászos vége után Arany János Szalontán élt visszavonultan egész 1851-ig, a mikor a nagy-kőrösi gymnáziumhoz hívták meg tanárnak. Ott mint a latin és magyar nyelv és irodalom tanára működött.

A forradalom óta gyakran hoztak a szépirodalmi lapok Aranytól lyrai költeményeket, névszerint „Hölgyfutár“, „Csokonai Lapok“, „Emléklapok“, „ltöpivek“, „Nagy-Enyedi Album“, „Kemény“, „Losonczi Phönix“, „Nők könyve“, „Viszhang“, „Szépirodalmi Lapok“, „Délibáb“, „Thalia“, „Divatcsarnok“, „Magyar nép könyve“, „Falusi esték“ és a naptárak is.

Kőrösön laktában készült el még otthon megkezdett vig eposza, a „Nagyidai czigányok“, hősköltemény négy énekben. E népies vig Eposz, — Írja maga Arany — oly kedélyállapot kifolyása, midőn a világ kifolyásával és önmagámmal meghasonolva, torzalakok festésében akartam kárpótlást keresni. 1854-ben adta ki Toldi estéjét, mely már 1848-ban elkészült. Két év múlva meg először kapta a nemzet összegyűjtött kisebb költeményeit. A hazafiui fájdalom az időben keletkezett hazafias költeményei mindegyikében néhol borongó keserv, máshol maró gúny képében jelentkezik. Elekor izeni versében a magyar hazafiakat czinizmussal vádoló Л11- gemeinenak: Ne bántsuk a kutyát, — harap.

1860. julius 15-én a Kisfaludi társaság igazgatójává válásztatván, Arany Pestre tette át lakását. Az akadémia miután 1858-ban tiz évi szünet után ismét nagygyűlést tartott, deczember 15-én levelező és azonnal rendes tagjául választotta, a mire eddig példa nem volt.

Az az öt év, mely alatt a Kisfaludy-társaság igazgatósági tisztjét viselte, életének egyik leghatékonyabb időszakát képezte. E társaság kebelében indította meg annak szépirodalmi közleményeit s a magyar Shakespe- ret. Lefordította Shakespere színmüvei közöl a Szent- ivánéji álmot, Hamletet és János királyt. Ekkor fejtette ki elméleti és mübirálati utón a nemes Ízlést, és a spe- czifikus nemzetit kibékítő s összeolvasztó hatást, mely ízlés fejlődésünk történetében korszakot alkot.

Ë működés orgánuma 1860. novemberben megindított hetilapja, a „Szépirodalmi Figyelő“ vo t, mely 1862. október végéig négy kötetet hozott, tisztán pedig az általános műveltség terjesztését is bevonván tervébe, azt 1863. elejétől kézdve „Koszorú“ czim alatt folytatta, mely 1864-ig vezérorganuma volt a magyar szépirodalomnak.

Ez időben foglalta el rendes tagi székét az akadémiában az első összehasonlító szépészeti dolgozatával : Zrínyi és Tasso.

1860-ban irta „Széchenyi emlékezete“ ódáját, melyet a Széchenyi szobor leleplezésekor is ünnepi ódául választott a szoborbizottság, Széchenyi nagy szellemét sonki sem énekelte meg nagyobb erővel.

1864-ben ahun regekörbe csap át lantjával. Buda halálával megnyeri az akadémia Nádasy-féle eposzi jutalmát.

Szalay László halála után megürülvén az akadémia összes ülése 1865. jan. 26-án majdnem egyhangúlag őt hívta meg a legdíszesebb helyre, melyet a haza egy tüdósnak nyújthat: 1870. január 17-én pedig az rj alapszabályok értelmében főtitkárrá választatott meg.

A koronázás után a király a nagy költőt a szt. István rend keresztjével díszítette föl.

A hetvenes években betegeskedése sok akadályt gördített működése elé és sok aggodalmat okozott családjának és tisztelőinek.

Mindamellett két nagy miivel gazdagította irodalmunkat, nem számítva apróbb költeményeit, melyeket a Margitszigeten, kedvencz nyaralóhelyén irt s remek balladáit, melyeket időközönkint a Kisfaludy-társaságban bemutatott s melyeket siettek szavaló művészeink a fővárosban, úgy mint a vidéken bemutatni, mindenütt megrázó hatást keltve velük. Ezek Tetemre hívás, Tengeri- hántás, Ejéli párbaj. A Tetemre hívás a német közönséget is megrázta Levinszky előadásában.

Az említett két nagy mű pedig Aristophanes vig- játékának fordítása, melyet az akadémia a karácsonyi- díjjal tüntetett ki.

/