Nemere, 1882 (12. évfolyam, 1-104. szám)

1882-09-21 / 76. szám

76. szám.

Sepsi-Szentgyörgy 1882. Csütörtök, szeptember 21.

XII. évfolyam.

Szerkesztőségi iroda

Sepsi-Szentgyörgyön

Csiki-utcza, Matheovics-féle

ház, hová

a lap szellemi részét illető közlemények küldendők.

Kiadó hivatal:

оВегиМ'е i 1t !?ÍCcí i k

KÖN Y VX YOMDÁ JA,

honi a hirdetésele és előfizetési pénzek

bérmentesen intézendók.

A hirdetmények és nyiltte- rek dija előre fizetendő.

IБ M Б1Б.

Megjelenik ezen lap heten- kint kétszer: csütörtökön és vasárnap.

Előfizetési ér

helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve: Egész évre 0 írt — kr. Fél évre 3 írt — kr. Negyedévre 1 frt 50 kr.

Politikai, társadalmi, ismeretterjesztő, szépirodalmi és közgazdászati lap.

Hirdetmények dija:

3 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért <> kr. Bélyeg-díjért külön 30 kr. Nyílttél’ sora 15 kr.

Adó és politika.

• ____

Buda

pest, 1882 szeptember 17.

Л véres kimenetelű rendzavarás, mely Bor- sodmegve egy községében az adóvégrehajtó ellen kezdeményeztetek a magyar közélet oly kérdését érinti, melylyel úgy politikai, mint társadalmi tekintetben érdemes foglalkozni.

Politikai tekintetben az ellenzékre nézve lehet ez esetnek üdvös tanulsága.

Ha a rendzavarás bekövetkezett volna olyan esztendőben, a melyben a kormányzat uj terheket ró a népre, bár akkor is tagadni kell egyes vidékek egyes embereinek azon jogát, hogy a nemzet önhatalmú képviselete által alkotmányosan megszavazott terhekkel szemben a fegyveres ellenállás talajára lépjenek, mégis a valószínűség bizonyos látszatával lehetne mondani, hogy e föllépés indirekt okát azok az uj terhek képezik.

S ha oly évben történik ez a bűnös merénylet, a melyben isten szűkén méri áldását, akkor is lehetne gyűlöletességének terhét azokra hárítani, kik, nem számolva a viszonyokkal s körülményekkel, kíméletlen szigorral kérik az államnak, a mi az államé, midőn a polgárnak nines meg, a mi a polgáré.

Sajátságos, de úgy van, hogy e véres dráma oly évben történik meg, a midőn egy részt az államhatalom semmi uj követeléssel a polgárok ellenében nem lép föl, s a midőn másrészt a mindenütt jó, némely helyütt csodásán gazdag aratás minden adófizetőt oly helyzetbe juttatott, hogy az állam irányában való kötelezettségeinek a jóaka- ratu hazaszeretetnek csak némi áldozatkészsége mellett könnjren eleget tehet.

Mi következik ebből? Az, hogy nem dologi, nem tárgyilagos okok azok, melyek a népben — ott a hol — az adófizetés ellenében oly mértékű ellenszenvet keltenek, hogy az te Idegességgé fajul; hanem izgatás szüleménye ez a tettlegesség, izgatásé, mely a kimondott szó jelentőségét nem fontolja meg, hatásával nem számit s a pillanatnyi népszerűség sikeréért legfontosabb társadalmi és á'Jami érdekeket koczkáztat.

Midőn az ellenzék képviselői, hírlapírói ki- , tartó buzgalommal, meghozott törvények ellenében, melyek jó hazafi előtt szentek kell hogy legyenek, kiadják a jelszót, hogy ez a népet tönkreteszi, bizonyára nem értik e szót akkép, hogy : te nép, tehát ragadj fel kaszát, kapát s azokat, kik törvény alapján követelik tőled kötelezettségeid teljesítését, támadd meg életükben, biztosságukban ! Nem igy értik, nem igy mondják, sőt ha valaki igy magyarázná nekik, azt határozottan meg is czáfolnák.

Ám a kimondott szó annyi magyarázatra talál, a hány ember hall felőle. S mikor hosszú évek során az izgatás minden eszközével magyarázzák, kiabálják, ordítják e népnek, hogy őt „az adó“ teszi tönkre: némi részben szinte nem önkénytelen azokra hárul-e a tettlegességekért a felelősség, kik az ily jelszavakkal lelkiismeretlenül, az ország alkotmányos törvényei ellenére élnek s kik kiszolgáltatják a nép szenvedélyeinek a mérget, melyet azután az alkalmaz, a maga felelősségére ugyan, de tagadhatatlanul azok értelmi bűn - részességével, a kik e részben szenvedélyeinek az első inpulzust adták.

S ha vau oly adóemelés, mely igazán égbekiáltó, bizonynyal az olyan az, mely ilynemű föllépések folytán hárul a békés polgárokra. Vegyük azon esetet, melyből kiindultunk. Minő következménye lesz az esetnek azokra, a kik tényleg mint gonosztevők, kart emeltek a törvény emberére, életveszélyes fenyegetésekkel kényszeritették az önvédelemre, felgyújtották felette-a tetőt, kiszámított embertelenséggel robbanó porral elszakittatták lábát s végre az öngyilkosságra kényszeritették : arról

nem is beszélek. Ezek mint bűnösök fognak lakóink De mily terhek hárulnak a község egyéb lakosaira is. Katonaság vonult a faluba, ott fog időzni hetekig ; adóbehajtás, kihallgatás annak fedezete alatt fog végbemenui. Ennek terhei, me'ye- ket a nép kénytelen viselni, messze felül fogják múlni azon terhek mértékét, a melyeket mint elviselhetetleneket szokás emlegetni, ha az állam békésen követeli Őket. S e terheket tulajdonítsák azoknak, kik a kötelezettség teljesítését könnyelmű

fővel megtagadták, s ezek ismét azoknak, a kik bennük erre a hangulatot oktalan frázisokkal megéri élték.

~'A;legterhesebb adó, melyet magunk megerőltetésével, kiadásaink összevonásával, kényelmi szükségleteink feláldozásával megfizetünk, korántsem oly terhes, vészes, pusztító következésü, mint az, melyet nem fizetünk meg. S a ki a népben arra hangolja a kedélyt, hogy kötelességei alól, a mig lehet, kibújjék, azok ellenségei a hazának, de egyúttal ellenségei a népnek is. S mert hazánknak egyetlen krajezárja sincs, melyet nélkülözhető czélok miatt követelne polgáraitól, s mert hazánknak egyetlen pártja s:ncs, mely kisebb adó- I val, mint mennyit ma fizetünk, csak ideig-óráig is kormányozni tudna : a ki az adók elviselhetet- lenségének emlegetésével akar magának babérokat szerezni, árt a hazának s árt a népnek is.

Nem csupán most mondom én ezt, a mikor mint kormánypárti embert és újságírót még — szokás szerint — azzal is vádolhatnának, hogy „a hatalom érdekében“ beszélek. Voltam én ellenzéki ember is s pedig oly időben, mikor az ellenzékiség nehezebb volt, mint ma, s a kormánypártiság háladatosabb volt, mint ma. Akkor törtónt, mikor az ország deficzite hatvan in i 11 i ó felé járt, pedig se háború, se keleti kérdés, se semmi baj item fenyegetett. Mocsáry Lajos tartott akuor (1874-ben) mint ellenzéki képviselő Kecskeméten egy beszédet, melyben azt jósolta, hogy a magyar alkotmányos haza legközelebb csődbe jut, mint valami lelkiismeretlen kereskedő, mert a deficzitet az eddigi jövedelmek nem fedezik, több adót, fizetni pedig a magyar ember nem is akar, nem is tud. S erre a beszédre az akkor legelterjedtebb ellenzéki hírlapban, a „Hon“-ban irta meg e sorok Írója, hogy az méltatlan, nem helyes beszéd Az állam terheit kicsinyíteni kell, ha lehet ; ha azon ban nem lehet, viselni kell azokat a polgároknak békén, áldozatkészséggel. Ezért, mert az ellenzék igy beszélt, n e m voltak kápolnai esetek, mikor Tisza Kálmán volt az ellenzéken; s ezért van most, mikor az ellenzék nemes hivatását sokan az állami és nemzeti nagy czélok teljes figyelmen kívül hagyásával gyakorolják.

A „Nemere“ tàrezàja.

Az utolsó nyári rózsa.

— Moore Tamás. —

To, utolsó nyári rózsa Elhagyottan viritsz még ;

. Minden kedves kerti-társad Elhervadva fekszik rég.

Nincs más virág családodból,

Nincsen bimbó körülted,

Hogy rád vesse pirosságát,

Yíigy sóhaját elküklje.

Magánosán itt nem hagylak,

Törzsödön hogy bánkódjál ;

Szerettei is elalvának :

Menj ő velük s álmodjál.

Levelidet elszórom liât Gyöngéden a sir fölé,

Hol társaid porladoznak S illatárjuk nincs többé.

Én is majdan követhetlek,

Barátim ha elzüllnek,

S a szeretet fénykörének Gyémántjai eltűnnek ;

Hű szivek ha elhervadtak S kedvesin к is eltemetve:

Ilyen puszta sír-világban Lakni, oh! ki szeretne?

Benke István.

A hol a Tisza ered.

Irta Tóvölgyi Titusz,

(Folytatás.)

Az ám ! Két óráig trapp, és két óráig jól gyalogolni, mondá az erdész. Szeme közé néztem és láttam, hogy komolyan beszél.

Hanem a mig kocsin mentünk, nagyon jól eltelt az idő, nemcsak a táj nagyszerű vadregényes voltánál fogva, hanem az erdész ur elbeszélései nél fogva is, ki, a mint egy egész hegyoldal ösz- szetört, összekuszált erdőt láttam, hát elmondta nekem, minek eddig soha nem hallottam még csak hirét sem, hogy t. i. mi az az „erdő törés“ ? Borzasztó valami az! akár az erdő-égés: ámde mert elbeszélése egy egész tárczát igénybe venne és jó messze elvezetne a Tisza forrásától, tehát megírását más alkalomra tartom fenn.

Aztán elbeszélte az erdész ur, hogy miféle vadak tartózkodnak itt. Tehát : nyulak, őzek, szarvasok, rókák, farkasok, medvék, hiuzok, süket faj- dok, kőszáli sasok és nagy sokféle madarak, azonfelül fekete mókusok és viperák. Epen kocsisunk egyik lovának orrát legelés közben megcsípte a vipera és nem voltak képesek begyógyítani. Ember belehal, kutya beledöglik a marásba. Ha azonban az ember oly helyen lett megharapva, hogy azt a helyet szájával eléri és a mérget kis/ophatja (melyet igy eltávolithat, miután a szájból kiköpve nem árt), akkor megmenekül.

Érdekesek voltak azok a magas hegyoldalok, melyeket egészen ellepett, csakis a magas helyeken tenyésző hatalmas gyógyerejü narancs szín árnika virág. A kőrösmezei gyógyszerész öt„kraj- czárért szedte kilóját, mert Budapestre több métermázsának szállítását vállalta magára.

Ezenképen beszélgetve és szemlélve a völgyet, melyen haladtunk, a roppant erdőséget, festői hegycsoportozatokat, a meglehetősen járható utón, majd két órai trappolás után végre elértünk a viz fogó gátig, a mi ismét újság s bizony nyal kevesen hallottak felőle olvasóim közül, tehát el kell mondanom, hogy mi az?

Hát, a mint talán gondolni is méltóztatnak, négy órai távolságra a Tisza születésétől, nem lehet még a gyerek oly nagy, hogy nálánál sokkal nagyobb tutajokat leczipelhetne a hátán odáig, a hol már sok nagyobb folyó segítségére jővén, po- gányul meg van erősödve, sőt igen gyakran nem is bir és nem birunk az erejével. Itt ő még csak csecsemő, a hol el tudnak vele bánni, mint valami kölyök oroszlánnal vagy krokodilussal, s úgy kell neki cselekednie, a mint parancsolják.

Hát mit nem talált ki az okos emberi ész már évszázadokkal ezelőtt, sőt igy tesznek az in dusok Amerikában és a szerecsenek Afrikában. A magas helyeken termő épületfát másként nem szállíthatván le a lapályra, hát a még gyenge vizet ott fenn elrekesztik, a tutajokat az eírekesztett viz medrében szegezik össze; mikor aztán a viz- gáton felül már nagy mennyiségű viz gyűlt, akkor felvonják a zsilipeket. Bősz tajtékzással rohan ekkor a kiszabadult vad a mederben heverő tuta jóknak, sörénye közé, hátára kapja azokat és szilaj zúgással, csapkodással nyargal velük összevissza a kanyarulatokon lefelé, viszi neki kőnek, sziklának, kiálló gerinczeknek, fékevesztetten döngeti velük a hegyoldalokat, bömbölve omlik le az eséseken, hogy a magukat összetört habok páraként emelkednek föl s kapaszkodnak a fák lehajló lombjaiba. Recseg-ropog ilyenkor minden s a tutajokat képező szálfákat . zongora-billentyűkként billegtetik a viz fenekén heverő szikladarabok, melyek fölött a tutaj elrohan. Szédítő sebességgel