Nemere, 1882 (12. évfolyam, 1-104. szám)
1882-05-25 / 42. szám
— 166 — Oroszországban agrárius zavarok törtek ki, s egy szentpétervári illetékes körökből származó távirat erről Írva, azt mondja, hogy a parasztok nagy pusztítást vittek végbe Bobrinszki gróf jószágán, Szmela mellett; széthányták a gabnakész- letet s megrongálták az épületeket. Kiewben megtámadták Szaszanov földesurat és birtokát szétrombolták. Hasonló zavargásokat követtek el Klu- sin szenátor jószágán. Talán a belviszonyok eme zűrzavaros állapotával függ össze az is, hogy Isten tudja hányadszor ismét Ignatieff bukásáról érkezik hir. Azt mondják hogy, a czár megtagadta Ignatieffnek a zsidókérdésben tervezett intézkedéseinek jóváhagyását s a minisztertanács elvetette a zsidóságnak Ignatieff által tervezett elvi korlátozásáról stb. szóló javaslatát, — a mi mind arra mutat, hogy Ignatieff állása meg van ingatva. Az ellenzéki politika legsujtóbb elitélése. Kézdi-YAsárliely, 1882. május 21. Ennek lehet venni az ellenzéki „Pesti Napló“ jelen évi május 16-iki 134. számában megjelent ve- zérczikket. Igaz, hogy a Napló öntudatlanul hozta maga fölött ezen sújtó Ítéletet, — de ez annyival több figyelmet érdemel. A Napló az okkupácziónális politikát akarván szétmorzsolni, többek között szóról-szóra ezt mondja : „Polyt Mihályt ma nagy figyelemmel hallgatták. sőt beszédének több részét élénk helyesléssel fogadták az ellenzéki padok. Mi volt ennek az oka ? Talán az, hogy Polyt Mihály megváltoztatta szerb nemzetiségi politikáját és a magyar álláspontra állt? Nem. Polyt Mihály maradt ott, a hol volt, — ámde az okkupácziónális politika által a helyzet változott meg annyira, hogy mikor ma Polyt a szerb nemzet álláspontjából bírálja az occupationalis politikát, az ő érve és okoskodásai nem minden pontban ütköznek össze a magyar felfogással.“ íme tehát a Napló névszerinti állítása szerint is Polyt nemzetiségi politikáját éppenséggel nem változtatta meg, hanem „maradt ott, a hol volt“, s mégis — szintén a Napló szerint — „beszédének több részét élénk helyesléssel fogadták az ellenzéki padok“; mert hát „az ő érve és okoskodásai nem minden pontban ütköznek össze a magyar felfogással“, — már tudniillik azon magyar felfogással, a melyet az ellenzék inaugurált magának. Es ki az a Polyt Mihály, akit ma már ellenzékünk is lelkes éljenzéssel éljenez meg? Megmondom. Mint képviselőnek volt alkalmam Őt megismerni. Polyt kétségkivül egy rendkívüli képzett, tehetséges politikus, a milyen az összes ellenzékünk között alig van még egy-kettő, — a szélsőbalon egyetlen egy sincs. Az Eötvös Károlyok, Mocsá- ryak még csak árnyékát sem képezhetik neki, és a mellett azon politikusok közé tartozik, a kik kitűzött czéljoktói soha egy lépést sem távoznak, egyetlen árva szót sem mondanak, a mi elveikkel összeütközhetnék vagy azokat bár legkisebb mértékben is paralisálhatná, a mi bevallott és titkos törekvésük keretébe teljesen be ne illenék. De ezenkívül Polyt azon egyén, a ki a magyarságot, a magyar államot oly elkeseredetten, mélyen gyűlöli, mint a hogy senki más; a ki nyiltan hirdette, hogy a magyar nemzettel Philippinél akar és fog még találkozni. Tehát a magyar állam romjainál, mint a magyar nemzet elleni boszuló szellem. — Nem az az esztelen, meggondolatlan izgató ő, mint a mi jó szászaink, a kiknek turpisságát azonnal mindenki beláthatja, sőt még nem is az a hóbortos fejjel falnak menő, mint Miletics. Ez izgatásaiért börtönbe kerül, mig Polyt attól nemcsak megmenekül, de épen Miletics mellett a védő szerepet végezheti, — habár az izgatás lelke, fő motora épen maga Polyt volt s Miletics ugyszólva csak az általa megjelölt és megállapított terveknek, teendőknek csak ügyetlen végrehajtója volt. Polyt éleslátásával soha sem csalódott azt illetőleg, hogy a magyar nemzetnek mi lehet hasznára, mi lehet kárára. Es soha sem intézett támadást az ellen, a mi bár legkisebb mértékben is a magyar nemzetnek árthatott, és sohasem pártolt semmit, a mi a magyar nemzetnek is előnyére válhatott volna. Ez volt Polyt mindig, s magának az ellenzéki „Pesti Naplódnak az állítása szerint is „maradt ott, a hol volt“, azaz: nem változott semmit. Es ez a Polyt a legkérlelhetetlenebbiil támadja meg az okkupácziónális politikát. Ha ezen politikában a magyar nemzetre bár a legkisebb rósz volna: Polyt azt nem támadná meg, hanem dicsőitené. A midőn ellenben azt megtámadja: ez azt teszi, hogy azon politikában a magyar nemzetre nézve előnyöknek kell lenni, — különben azt Polyt nem támadná meg, meg nem támadhatná. Es ezt a mi ellenzékünk — akár a pártszenvedély általi elvakultság, akár rövidlátás miatt — nem látja be, nem veszi észre ; hanem tapsol lelkesen, elragadtatással a magyar nemzet ezen leg- karnátusabb ellenségének. Szomorú, nagyon szomorú állapot ez ! Nem magáért ezen tapsokért, hanem azért, mert esetleg ezen tapsoló ellenzéknek ■ kerülhet a kormányrúd a kezébe. Hogy hová fogná kormányozni, mely szirten fogná az állam hajóját szétforgácsoltatni, annak egyedül a jóságos isten a megmondhatója. En megvallom, úgy vagyok azzal, midőn Polyt megtámad vagy megdicsér valamit, mint volt Sokrates, midőn meghallotta, hogy egy kétes jellemű egyén őt megdicsérte! „Valami roszat kellett tennem — mondá Sokrates — különben azon ember nem dicsérhetne.“ En is még legfőbb meggyőződésem helyességét is kétségbe vonnám, ha az, mint a magyar nemzetiség előnyére vonatkozó, Polyt által dicsértetnék. Dr. C’seli Károly. * Jegyzet. A fennebbi czikket épen postára akartam tenni, midőn a „Pesti Napló“ május 17-iki 135-ik számának egyik vezérczikkében szóról-szóra a következőket is olvasom: „Polyt beszéde igen tapintatlan volt. A magunk nemzetiségi kérdését belevegyiteni a bős- nyák vitába akkor, mikor az ellenzék Bosznia kiürítését követeli : nem volt ügyes taktika, épen nem. Polyt elhibázta, el hagyta magát ragadtatni. Most már késő. Polyt nem engesztelőleg hatott.“ S az összes ellenzék s ennek élén maga a Napló 24 órával előbb ezen Polytnak tapsolt, ezt magasztalta cziczerós czikkében s ezen Polytról mondotta, hogy „okoskodásai nem ütköznek össze a magyar felfogással“. Rettenetes bölcs politika lehet az, a mely rövid 24 óra alatt is — a világesemények legkisebb változása nélkül — ily óriás változáson mehet át. Vagy talán az ellenzéket s a Naplót utólagosan figyelmeztették, hogy hová jutottak, s ekkor döbbent meg. ETgy kell lenni. — Es ily bölcs hazafiak akarnák az állam hajóját vezetni ? Mentsd meg uram hazánkat ezen csapástól 1 Dr. Cs. tí. Dr. Csiky Kálmán a szélsőbaloldalról. — A képviseló'ház május 20-iki ülésén tartott beszédéből. — Dr. Csiky Kálmán, városunk derék képviselője, a múlt szombati ülésben ismét egy nagyszabású és rendkívüli tetszéssel fogadott beszédet mondott. Egész terjedelmében hozta az „Ellenőr“ vasárnapi száma a nagy figyelemmel átgondolt beszédet; nekünk azonban meg kell elégednünk térsziike miatt azon részével, melyben férfias önérzettel utasítja vissza az ellenzék azon megszokott vádját, hogy a kormánypárti képviselők nem indokolják szavazataikat, hanem votizálnak derüre-bo- rura, a mint parancsoltatik. E közben aztán meg- leczkézteti derekasan a parlamenti illemből a szélsőbalt, mely a beszéd alatt csak úgy fészkelődött, mintha folytonos léghuzamban ült volna. A beszéd azon részét, melyről szóltunk, im itt veszi az olvasó: Csiky Kálmán: T. ház! Nem volt elóleges szándékomban a vita alatt lévő tárgyhoz hozzá- szólani, nem azért, a mivel a szélső baloldal lapjai és részben szónokai benniiket gyanúsítanak, mintha t. i. ezen párt részéről bárki is a tagokra a hallgatás üdvös politikáját kényszeritette volna rá, nem is azéit, mintha bármily okot is találhatnánk arra, hogy e tárgy iránt meggyőződésünket nyiltan ki ne mondjuk. En legalább — és azt hiszem, hogy elvtársaim is igy gondolkoznak — bírok azon erkölcsi bátorsággal, hogy bármikor választóim elé lépve számot adjak minden szavazatomért és minden tettemért, mely a törvényhozásban előfordul, s épen azért, midőn törvényhozási tevékenységem egyedüli irányzója: a meggyőződés és lelkiismeretem megnyugtat, midőn egyedüli birám : választóim közvéleménye előtt mindenkor nyugodt szívvel vagyok kész számot adni minden szavazatomért: akkor el kell magamról hárítani — mint elvtársaim is visszautasítják azon gyanúsításokat és vádakat, melyeknek a szélső ellenzék részéről e vita megindulása óta kitéve vagyok. Nem akartam hozzászóJani az előttünk fekvő tárgyhoz azért, mert úgy látom, hogy ezen tárgy már minden oldalról, szintúgy az országgyűlési, mint a delegá- czió tárgyalásokban, hírlapokban, folyóiratokban, könyvekben annyira ki van merítve, hogy valóban igen kis jelentőségű momentumnak kell tekintenem, ha pl. én, pártomnak egyik igénytelen tagja, ez iránti nézeteimet elmondom, vagy nem mondom. Azonban a szélső ellenzéknek az a folyvást megújuló követelése, hogy a kormánypárti tagok ne csak szavazatukkal támogassák a kormányt, hanem fejtsék ki egyszersmind azon indokaikat és nézeteiket is, melyekre szavazatuk támaszkodik, ezúttal kivihetetlen is. — Mint tudjuk, a szélsőbal majd minden tagja feliratkozott a szólásra. Hogy ha mi hasonlókép cselekednénk, ha mindegyik szónokukkal a magunk részéről is állitnánk szemben egy szónokot: akkor a jelen vitának legalább aratásig nem lenne vége. (Úgy van! a jobboldalon.) De meg indokolatlan is ezen következtetés, akár a parlamentek gyakorlatát, akár magát a viszonyt tekintsük, melyben úgy nálunk, mint másutt a kormánypárt a maga kormányával áll. Mint mondom, nem egyezik meg a parlamentáris gyakorlattal, vagy legalább nem követeltetik az által, mert másutt is úgy, mint nálunk, kivéve egyes fontosabb eseteket, midőn uj viszonyokra vonatkozó s a vélemény minden oldalon szabad mozgását és nyilvánulását igénylő törvényjavaslat forog szőnyegen s a diskusszió sokoldalúsága lehetséges is, kívánatos is, kivéve az ilyen egyes eseteket, az ellenzék mindenütt sokkal nagyobb számarányban szokta igénybe venni szólási jogát, mint a kormánypárt. Ez oly joga az ellenzéknek, melyet szükségtelen a kormánypártra visszatolni kötelesség gyanánt. De, mint mondom, nem találja ez magyarázatát azon viszonyban sem, melyben a kormány és a kormánypárt egymással áll. A kormánynak mindennemű intézkedései, tényei, enunciatói úgy kell hogy tekintessenek, mint magának a kormánypártnak tényei és nyilatkozatai. Legalább, hogyha a dolgot megtagadjuk, akkor a parlamentaris rendszernek nincs értelme. A kormánypárt t ehát sohasem hallgat. A kormánypárt beszél a kormány minden előterjesztésében, melyet а/ a ház elé bocsát, beszél a bizottságok határozataiban, beszél minden intézkedésben, melyet helybenhagyásával szentesit, beszél az előadói székről, beszél a kormány tagjai által. (Úgy van! a jobb oldalon,) Az ellenzéknek pedig joga van mindezeket úgy tekinteni, mint a többség véleményét, joga van megtámadni, annak elvetésére, módosítására törekedni, hogy maga legyen többséggé, de bennünket szol galelküséggel, őszinteség hiányával, czinizmussal és isten tudja miféle czimekkel illetni, bizonyára senkinek joga nincs. (Helyeslés a jobboldalon.) Midőn azonban ilyenképen kijelentem, hogy magunkról a felelősséget sem el nem háríthatjuk, sem elhárítani nem akarjuk, ki kell egyszersmind mondanom hogy igenis némely esetekben a jelen pártviszonyok közt a kormánypárt tagjainak a nyilatkozás igen sokszor az áldozathozatal színében tűnik fel a szélső baloldal türelmetlensége miatt. (Ellentmondások a szélsőbal felől. Úgy van! jobbfelől.) Senki sem áll szívesen szembe azon megvetéssel, a mely azon padokról nyilatkozik minden oly véleménynyel szemben, mely nem azon párt véleménye felé hajlik; (Ellentmondások szélsőbal felől. Halljuk! Halljuk ! jobbfelől.) azon türelmetlenséggel, azon gyanúsításokkal, a melyekkel sokszor a legszilárdabb meggyőződésünket is mellékindokokra akarják visszavezetni a szélső ellenzék tagjai. (Úgy van! jobbfelől.) Íme a tegnapi napon Helfy képviselő ur, ha ugyan a nagy zajban ki lehetett vennem, olyasmit mondott, hogy nem hiszi, hogy legyen a házban valaki, a ki a boszniai occupationalis politikát tiszta szívből : őszintén és nem önző mellékindokokból helyeselné. Ha Helfy képviselő ur igy nyilatkozik és vélekedik, a kinek hosszas parlamenti életében megérlelődött nézetekkel és higgadtsággal kellene bírnia, akkor azt kérdem : mit várhatunk olyanoktól, a kik ily múlttal nem dicsekedhetnek „si hoc in ári- do, quid tunc in viridi.“ (Elénk helyeslés jobb felől.) Szóval a mi közéletünknek nem kis betegségét és jövőnk iránti aggodalmunknak nem csekély okát képezi, hogy ide s tova oda mérgesednek; pártviszonyaink, hogy bármely kormányt támogatni egyértelműnek fog tekintetni a hazafiatlanság- gal. (Ellentmondások a szélső baloldalon. Úgy van ! jobbfelől.) Hogy lehetséges ily körülmények közt amúgy is nehéz, nemzetiségi viszonyaink mellett a kormányzás? Ne ringassa pedig magát a szélső baloldal abban a hitben, hogy ezen bajok talán csak a jelen kormány alatt felidézett bajok eredményei volnának. Nem. E bajok inveterált bajok, a melyeket gyógyítani kell, melyeken csak a higgadt magába zárkózottság segít; mert ha tovább is igy folyik, akkor bekövetkezik azon eset, hogy mikor a szélső baloldal ezen padokat foglalja el (Felkiáltások jobbfelől: Soha !) a mivel talán nem mondok ma- litiát, mert hogy erre törekszik, maga is bevallja, á mikor vezérférfiai ott fognak ülni a bársonyszékeken (Halljuk! Halljuk !) ugyanazon szélső ellenzéki szellem fogja csapdosni a miniszteri székeket. (Úgy van! Úgy van! jobbfelől.) Még pedig az a szélső ellenzék nem oly férfiakból fog alakulni, a kik most is, máskor is minden kormányt a maga jóakaratu tettei, tehetségei eredményei szerint mérlegelnek és ahoz képest támogatnak vagy támadnak; hanem alakulni fog olyan elemekből, melyek minden kormánynak, a hatalom minden birtokosainak elvi ellenségei szoktak lenni. (Úgy van! jobbfelől.) Az az akkori szélsőbal azon magból log kikelni, a melyet a jelenlegi vetett el. (Helyeslés jobbfelől.) Minden radikális pártnak meg van az átka, hogy mikor a kormánypadokra jut, akkor vagy meg kell tagadnia eddig vallott elveit a kény szerűség előtt meghajolva, vagy ha megtartja azon elveket: fog támadni ellenében egy még radikálisabb párt, az ő tulajdon édes szülötte. (Egy van ! jobbfelől. Felkiáltások a szélső baloldalról: A dologra!) Es igy megfordítva fog bekövetkezni az a hasonlat, a mit a szélsőbal egyik szónoka mondott s mit pártja oiy szépnek talált, hogy t. i. Sa- turnust fogják megenni gyermekei. Szükségesnek tartottam ezeket elmondani, mielőtt beszédem tulajdonképeni tárgyára térek át. .Szükségesnek tartottam elmondani a végett, hogy indokoljam annak jogosságát, ha egy kormánypárti képviselő e tárgyban vagy másban fölöslegesnek tartja szavazatát indokolni, miután pártfoglalásával úgy is indokolva van az. En sem tartottam volna tehát szükségesnek e czélból hozzászólni az előttünk fekvő kérdéshez. Ha mégis felszólalok: teszem azt egy megjegyzés folytán, melyet ugyancsak azon padokról hallottam.
