Nemere, 1879 (9. évfolyam, 1-104. szám)
1879-10-26 / 86. szám
Szerkesztőségi iroda Sepsi-Szentgy ' rgyön Csíki-ut'cza, Mather.vics- féle ház, hová я lap szellemi részét illeti kfiylcményck küldendők • 86. szàtïb Kiadó hivatal: jHlRNSTEtN JAÁ RK könyvnyomdája hová a hirdetések és előfizetési pénzek bérmentesen intczendCk. Sepsi-Szentgyörgy, 1879. Vasárnap, október 26. Politikai, társadalmi, szépirodalmi és közgazdászat! lap. A мШштзгШ házttpap-egyfót1* fohatatas któ&flip. Megjelenik ezen laphetco- kint kétszer: “ csütörtökön és vasárnap. ELŐFIZETÉSI F ELT ETE К ilelybea házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve Egész évre . . 6 fit — kr. Fél évre . . . 3 frt -— kr. Negyedévre . . i fit 50 kr. Hirdetmények dija : 3 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bályegdij külön 30 kr. Nyílttól* sora 15 kr. IX, évfolyam. A szövetségesek. Borús az ég, csípős szedek fiinak, a letarolt mezőn végig si vit az enyészet szellője. Hova lett a umI a lombok közül? elröppent, elszállt messze, idegen földre. Hova lett a mosolygó fény a tarka mezőkről, hova lett a virág illata?—elszállt, elenyészett. Az enyészet, ez a busán zengő síri dal beleszólni virul ás, a mosoly, derű, illatár zenéjébe és odalett'a természet szépsége. Es eközben, midőn a halál képe. szomorú arezezal borult a földre, mintha országok, nemzetek is halni készülnének : busán, keservesen szállnak önmagukba. A lét és nem lét feletti töprengés erőt vett a legmagasabb diplomatákon s elejtett szavuk, ití-ott komor nyilatkozataik magukon hordják az enyészettő! való félelem szomorú, őszies színezetű jellegét. Mintha megállt volna pár hétre az országok, nemzetek sorsát intéző végzet hatalma : államok és nemzetek rettenve állnak meg egy kimondott végzet széni sző varázsa előtt, mely nem egyéb, mint a szláv politika megsemmisítéssel fenyegető Ítélete. Komor, nehéz szaga köd borong a politi kai láthatáron. Egyfelől Salisbury íoasztja, másrészt Kossuth Lajos nyilatkozata а яSoleila munkatársa előtt, aggódó sejtelmekre késztet bennünket. Salisbury beszédéről s az abból folyó következményekről már volt szó e lapokban. Az egész magyarországi"sajtó örömmel üdvözölte azon szövetséget, mely az orosz hatalom ellen tör, s készüljünk bár támadásra, kerüljön bár ezerek vérébe honfiúink részéről : a nemzet egyhangú lelkesedése kiséri a szövetséget. Ezen szövetségnek a nemzetközi viszonyokban konzervatív jellege van s nem „kalandokon“ épül, mint azt sokan szeretni hinnék, hanem egy nagy magasztos, humánus czélra, mely érdekeinket s Európa állami jogát vau hivatva akcziója által megvédelmezni. Részünkről a „írenga deia napjait igen kényelmeseknek tartjuk és sokkal előbbre becsüljük a békét azon háborúnál, mely pénzt és erőt fogyaszt, tekintélyt és hatalmat dönt a porba; de másfelől lia élet és enyészet, lét és nem lét kérdése áll előttünk: akkor még a t á m adástól sem tudnánk visz- szaretteimi. A mi már most a Kossuth nyilatkozatát illeti, hogy tudniJíik a fpancziálmák az oroszokkal kell szövetkezniük : arra nézve nagyon szétágaznak a vélemények. Egyik rész — s talán a tui- nyomóbb — határozottan tagadja, hogy ezt Kossuth mondotta volna. Míg a másik rész nem tartja lehetetlennek, hogy egy Kossuth, kinek határozott, egész a makacsságig szigorúan következetes politikája volt, ilyen nyilatkozatot tehetett. — Kossuth már 1848-ban kimondotta, hogy „a politika az exigeníiák tudománya“. 0, a mint a történelem bizonyítja, erős politikus volt, az maradt mai napig is és tény, hogy ő híven ragaszkodva elvéhez, politikáját mindig a körülményekhez alkalmaztatta. Mikor hírül vitték neki, hogy Görgey az osztrákokkal alkudozni szándékozik s bizonyossá lett a felől, hogy ez nem igaz, mert Görgey a muszkáknak akarja letenni a fegyvert — egyszerűen azt mondta németül Ujházynak és Klapkának: „Ach, wenn sie keine andere Schmerzen haben, dem lässt sich abhelfen“ s о maga kínálta meg Paskievicset a Leuchtmiborgiiek adandó magyar koronával. — Akkor minden ember természetesnek tartotta eljárását, mert hiszen a „körülmények“ igy kivánták azt. Később aztán kevés ember akadt az országban, a ki Kossuthot e lépéséért ne kárhoztatta volna. Neki egyetlen elve volt : az osztrák dynasztiát megbuktatni s ezt m i n d e n áron kereszt ül vihetőnek tartotta. Ma már a hazafi Kossuth előtte áll a dynasztia-ellenes Kossuthnak. Emlékezzünk vissza a keleti kérdésekben Írott levelére. A száműzetésben visszaszállt a lélek a tettek mezejéről önmagába. Kezdette inkább szeretni hazáját, mint boszuját s a nymbus, mely hóinkat körité, még fényesebben sugárzott. És most nyilatkozatot, tulajdonítanak neki, a mi megrendíti a gondolkozó embert. Hát inkább szeretné most , már boszuját, mint magyar honfitársait : alig hi- i helő. Kossuth kontemplativ magányában valószínűleg a jövőt illető merengései közt, az események szoros logikája után indult és látott oly dolgokat be ihletett leikével, a mik a közel jövőben meg fognak történni Nyilatkozott tehát úgy, a mint ő a dolgok állásából ma ítélhetett, De. nem szabad feltennünk, hogy hazánk, hazája kárára tette volna meg észrevételeit a franczia iró előtt. ("), mint politikus, a körülmények embere, s őt mai gondolkozásában is a körülmények határozzák. Hogy, mint 1848-ban tette, az utolsó esetben, „in ultima analysi“ orosz-politikához folyamodjék, — azt még legnagyobb ellenségei se tegyék fel róla. Épen azért nemcsak csodálkozni, de határozottan roszalni is tudjuk azon laptársaink csürés-csavarását, akik Kossuthból egyszerre muszkabarátot, akarnak gyúrni s igy előttünk népszerűségét koczkáztatni elég merészek. Annyi mindenesetre áll, hogy válságos időknek nézünk elébe. — Ki tudja, vájjon az enyészet szele nem fú-e már is népek és nemzetek felett. Vájjon kit ér először a halál lehelete ? A hervadás szemlélete meggyőz bennünket arról, hogy azon óriás küzdelem, melyet az ember szabadságért., népjogért., eszmékért viv, csak kínos vergődés ebben a roppant börtönben, melynek rabja az — ember. Evek, évezredek jönnek és tűnnek el : az örök küzdelem folytonosan tartani fog. Népek és nemzetek támadnak és tűnnek el, de annak a kínos vergődésnek, melynec küzdés a neve, nem lesz vég-0 soha. 8 mi a jutalma hazahságnak, erénynek, sza- badságszeretemek ? Ali lesz a vége nemzetek és államok egymás közötti harcsának? — — Az enyészet, — a sír ................. H, Au sztr i a-M agyar ország és Németország szövetségét, a melyhez Anglia is cs 'tlakozni fog, a párisi „Liberté“ nem találja nyugtalanítónak. Kétség nélkül kívánatos lenne — irja e lap — ha Fraicziaország is hozzácsatlakoz- halnék a béke politikájához, a melyet ezek a szövetségesek okvetetlenül követni fognak, megszilárdítani törekedve a berlini szerződést ; ennek az ’deje azonban még nem érkezett el, és a mi sebeink még jobban sajognak, hogysem meglehetne kötni az angol-szász, a latin és germán fajok szövetségét, az egyedül lehetséges szövetséget, a mely biztosíthatja jövendőben a békét és a haladást, és a civilisatió javára megszünteti a régi gyülölséget. Addig arra kell szorítkoznunk, hogy figyelemmel kisérjük szomszédságunkban az eseményeket. Egy tekintetben azonban lehetetlen távol maradnunk a mozgalomtól, a mely közelebb viszi egymáshoz 2T Az öreg diván* Szerény butor vagy kis szobában, Nem diszitsz fényes, büszke termet, Mégis, mégis, öreg diván te, Lantomon im megénekellek. — Oh, régen volt már, hogy öledben Rózát először átöleltem, S esküdtem neki hü szerelmet, Mely lobogva ölelni fogja, Mig ajkimon lész' a lehellet. Itten, ölednek 'édes enyhén Kaptam az első csókot tőle, Melynek melege, forrósága Lesugárzik a másvilágba, Midőn e földet elhagyandom, Szemfödőm hűvös éjjelén is Melengetve maroknyi hamvam. Csendes estében ide dőlve, Eresztgetők a jövendőbe Reményünk első szálait, A mely reménynek minden szálán — Makacs kezekkel ráfonódván — Szivünknek egy-egy vágya sirt. S im most is, annyi évek múlva öledben nyugszunk ketten újra ; » Mutatvány a tehct'.égea aacraönek sajtó alatt léró fyílj- tcuiényébAl, melyet ry. alkalommal is melegen ajánlunk a köstön- figyelmébe, l Vidám beszéd foly ajkainkról, És a beszédhez mindenik szó Csókban, mosolyban születik. Beszéljük : mi lesz, mi lezajlott. — S te mindezt látod, mindezt hallod ! Oh beh fele'te fájni is. fog, Ha sorsunk tőled messze eldob ; S bár hozzád annyi emlék köt le : El kell szakadnunk mindörökre ! Ha itt is, ott is megrongyoltál : Ki tudja, rád még milyen sors vár ? Lehet, hogy durván hánynak-vetnek Egyik szegletből más szegletnek, És benned múltunk meggyalázva : Kivetnek majd a zsibvásárra, Hol a szatócs nehány filléren Rongyaidért talán megvészen. Ki tudja : mint papir lapocska, Rongyod nem jut még asztalomra, S pendítve régi lantomat: Nem irom épen rá utolsó Csöndes szerelmi dalomat. Jakab Öd'íi. Őszi sugarak. En is szerettem egykor a mosolyt ! s nem tagadom, mintha most is ne lopózna be lelkem szentélyébe olykor-olykor egy-egy. Ily vendég számára a legközönyösebb szív ajtaján is fölirva a ko pogtatás nélküli „szabad“. Azok a sugarak, melyek melegétől az ifjú szív tavasza fölzsendül, melyek . i . r i :./ .c.úw\'fl rigén oly változató színekben törik meg fényüket, e sugarak engem is hevitettek, s most lankadtak bár, még éltet adnak egy-két másedvirágnak. Azok a csókok, melyek az öntudat fagyasztó jegén is izzó parázsként égtek — kihalva bár tűzök — ajkimon még*. De van nekem egy eszményképem, egy áhított ideálom, ki előtt gyakran letérdepelek most is ; elmondom titkos fogadalmaim — s megért. Oltára zsámolyánál leborulva, őszintén bevallom mindannyiszor : szeretem. Bágyadtan tekintve rám, keblére vesz s halkan susogja : szeretlek, m ért enyém vagy! Neve: ősz, hervadás. Kérdeztem egykor valakitől : mi az enyém ? „Emlékezz, s mit lelked a múltban lát, tiéd !“ — felelt. . . . Vele valék. A kelő nap biborfenyét arczara lövelte s a sugarak megtörve hanyatlottak alá a százszor ékesb arcz rózsáiról. Oly szép vala ! Beszélt sokat s gyönyörrel hallgatóm. Reszketve vallá meg szive titkát s megesküdött reá, hogy oly igaz szerelme, mily t.szta, szűzi a hajnalnak sugára. Szép szemei sugáriban megtört lelke véd- angyalként lebeg gondolataimban. Szive dobbanásai most is fel-felráznak, ha ábrándaim a való rideg börtönéből a múltba szállnak. Mi szép az emlékezés! • . . . Álltam szorongó szívvel betegágya előtt ; látám, mint veszett ki az életszin arcza haván ; mint küldé utolsó sugarait bágyadt szemeiből felém. Ellestem szivének dobbanásait ; beszivam keblének véglehelletét s a nemes tűz utolsót iobbana. áátom, ha ébredek, — előttem álmaimban. Mohón
