Nemere, 1879 (9. évfolyam, 1-104. szám)
1879-10-12 / 82. szám
82. szám. Sepsi-S/entgyörgy, 1879. Vasárnap, október 12. - IX. évfolyam. Szerkesztőségi iroda Sepsi-Szentgyörgyön Ceiki-utcza, Mathcovics-fcle ház, hová a íap szellemi részét illető LBíL-méuyek küldendők' Kiadó hivatni : főEHNSTEIN fAÁ RK könyvnyomdája hová a hirdetések és előfizetési pénzek bérmentesen intézendó'k. Politikai, társadalmi, szépirodalmi és közgazdászat! hivatalos Megjelenik ezen laphctcn- kint kétszer: " osüíörtökön és vasÁrnap. ELŐ Г1Z ÉTÉ Sí FEL-Г ÈT EK Helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve Egész évre . . 6 frt — kr. Fél évre ... 3 frt — kr. Negyedévre . . 1 fit 50 kr. Hirdwúiíéuyok dija : 3 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdij külön 30 kr. Nyílttól' sora lg kr. Előfizetési felhívás a 2>T 33 Ъу£ 33 3=3 33 “ ярар ШН >1 ВаИВЯ ОНО У9ай BOSSSű ИДИ V ВВЭКВВЯВ IX. évfolyamának IV. negyedére----------■■ ■■--1 L-'--’-'--- —-------El őfizetési teltételek : Október - deczember .... 1 frt 50 kr Egy hóra frt 50 kr. Egész évre.................................G frt — kr. Külföldre egész évre .... 8 frt — kr. Az előfizetési pénzek a »Nemere* kiadó- hivatalának Bernstein Márk könyvnyomdájába Sepsi-Szentgyörgyre küldendők. Előfizetőinket szívesen kérjük előfizetéseiket megújítani, miután felesleges példányokat nem nyo- matiathatunk. A „Nemere“ kiadó hivatala. Budapest, október 8. A napokban végre meghozzák a monarchia két felének hivatalos lapjai azon nagyhorderejű közlést, melyhez hasonló csak két év előtt volt olvasható a legfelsőbb kéziratok nyilvánossá tételére szánt ama közlönyökben. A hivatalos lapok pár nap alatt meghozzák a hirét a külügyminisztériumban végbement változásnak ; olvashatjuk a gróf Andrássy távozásáról s báró Haymerle kinevezéséről szóló királyi kéziratokat. Andrássy tehát csakugyan megválik döntő befolyású állásától ! Oly tény ez, mely kétségtelenül hevesebb dobbanásba hozza a magyar sziveket — még azon táborban is, hol eddig Andrássy ellen legjobban tüzelt az oppoziczió. Minden nemzetnek megvan a maga jóltevő geniusa, mely századok folyása alatt sem hagyja el azt, csak cserbe ne hagyassák. E jóltevő szellem az öntudat, a magas czélokért való lelkesedés. A nép, melyet ez öntudat, e lelkesedés nem hagy el, biztosítva van minden időkre s igy nekünk nem lehet nemesebb feladatunk, mint ez öntudat, ezen lelkesedés alapját, a magyarság eszméjét magunkban s gyermekeinkben megtartani, ápolni s éleszteni. Mert az a kezesség a nemzet fennmaradására nézve. S ekkor nem fog teljesülni Vörösmarty sötét jóslata a népsirról s a benne elsülyedő nemzetről, hanem megvalósul Széchényi hires mondása, mely Magyarországot nem a múltban, de a jövőben keresi. Nemzetünk élni fog, a mig a magyarságban s ennek magas hivatásában való hit él s általunk folytonosan ápoltatik. A magyarság nem szólásforma., de élő eszme. Ma már nemesak magyar irók hirdetik, hogy a magyarság nagy eszme Európa egész keletére nézve s a magyarságot kioltani any- nyit tenne, mint a szabadság világát Európa egész keletére nézve kioltani. Nézzünk körül s legyünk büszke ama tényre, — hogy a szabadság honol a Kárpátok és az Adria közt. Keletre tőlünk a despotikus Oroszország, délre a fanatikus Törökország, hol fanatizált törökök és fanatizált keresztyének gyilkolják le egymást. Északra fekszik Németország, mely nem ismer magasabb feladatot a katonaállam eszméjének megvalósításánál s mely a demokratikus eszmét népei közt már majdnem teljesen elfojtotta. S nyugtára tőlünk Ausztria, mely. csak Magyarország követelése folytán nyerte meg szabadságát. Valóban csudálatos, hogy az ázsiai magyar faj a kiválasztott : zászlóvivője lenni a szabadságnak Európa keletén, mikor valamennyi vele rokon faj, a török, mongol, tatár a legmerevebb despo- tizmusra hajlik. A magyar faj, mióta csak Európában meggyökeresedett, mindig az emberiség legmagasabb eszméinek szolgálatában állott. S a meddig a szabadság, egyenlőség, — művelődés eszméi bennünk élni fognak, a meddig hiszünk a magyar isteni szentháromságban : addig a magyarok istene sem hagy el bennünket. Paskievics, Haynau, Bach és Schmerling daczára Magj'arország újra feltámadott az önállóság minden attribútumával. Van magyar király, van magyar szent korona. E büszke vívmányra bizalommal tekintünk most, midőn Andrássy leszáll a külügyek vezetésének trónjáról, s a kormánypálezát egy németnek adja át. Nem tekinthetünk közönyösen azon időpontra, mikor gróf Andrássy, uralkodója kegyelmének jeleivel elhalmozva, a népszerűség visszatért dicsfényében leteszi a kormánybotot, mely eddig állásunkat kifelé a népek konczertjében meghatározta. Andrássy tekintélye a mi tekintélyünk is volt. Ha Andrássy a népek tanácsában fölemelte szavát — dicsőségének fénye visszasugárzott. azon nemzetre, mely őt szülé. A magyar nemzet volt az, mely Andrássy által megköté a szövetséget észak hatalmaival, a magyar nemzet volt az, mely Andrássy által korlátozá Oroszországot, s hódításai teréről a Dunán át visszaszorította, s a magyar nemzet volt az, melyet Andrássy személyében szövetségre kért közép Európa legnagyobb hatalmassága. — A mit Beust, Bismarck gyűlölete elrontással fenyegetett, azt a magyar Andrássy jóvá tette ; az áldásos középeurópai szövetség, mely monarchiánknak ismét megszerző a rég nélkülözött szilárdságot és biztosságot, — gróf Andrássynak müve. • S midőn most gróf Andrássyt magas állásától megválni látjuk, nem tudjuk leküzdeni magunkban az aggálynak egy nemét nemzetünk legközelebbi jövője iránt. Andrássy megy s a német Haymerle jő helyébe. S ugyanekkor odaát Ausztriában egy sötét koaliczió tűnik fel a parlamentáris arénán ; minden rósz jelszó : föderalismus, klerikaliz- mus, feudalizmus, panszlavismus helyet foglal ama táborban. A nyugatról fenyegető szláv felhő paral- lisálja-e a keleten gomolygó szláv felhőt, — vagy / Őszi dalok. I. Elmúlt a nyár, kelyhét a liljom, rózsa Elhullató, mi szép, mindent magáról. Zörögve hull a kis levél a fáról, Hisz mindeniknek hervadás a sorsa. Szép álmaink is egyszer igy elmúlnak, Miként a bűvös-bájos dajka ének. Ábránd, remény, mik egykor éltetének, Miként virágszirmok, elhalványulnak. ősz van .. . kalászt a lágy szellő nem renget, Pedig már él egy uj tavasz csirája ; De ah, szivünk, — ha elhullt már virága: Több uj tavasznak báján nem merenghet II. Veled vagyok, csupán veled; Olyan csendes minden itt. Senki ébren, minden alva, Mintha minden már kihalva ; Oh, de hallom Szivednek veréseit. Nézd, a fáról mint peregnek Le a sárguló levelek ! Szivem sajog, hogyha látom, Könnyek égnek szempillámon; De megnyugszom, Ha nézhetem te veled. Jer szivemhez! keblem forró, Vedd át annak melegét! így, kebled hideg havából — Mig az enyém veszt a lángból —*■ Könnyek válva : Add szerelmednek jelét. Lásd! szivembe’ még tavasz van, Ámde eljöhet a tél; S szép napjaink ránk nem várnak, Reményeim velők szállnak. Elhullanak, Mint őszszel a falevél. III. Szerettem a tavaszt, A zsenge kikelet ifjú zöld világát; Meglesni a hajnalt Ébredező félben, Arczod bájit látva mindég Mosolygni a rózsafényben. S most az ősz mi fájó ! Nézni a levelek lassú elhullását, Elmerengve hosszan E haldokló képen, Szép arezodnak hervadását Látni minden kis levélen! . . . Böhm József. Apróság. Hogy szeretnek az asszonyok. Az egyik addig -szereti férjét, mig az csinos, fiatal és egészséges és elég pénze van neki. A másik csöndben szereti férjét, olyan csöndben, hogy az nem is tud felőle, bár húsz éves házasok. A harmadik féltékeny, szereti férjét. Mindég ijesztő, csúnya cselédséget tart és perczig se távozik oldala mellől. A negyedik azért szereti élete párját, mert az művész vagy más neves személyiség. Mih dyt megszűnik az lenni, az asszony hajlama más férfi felé fordul. Az ötödik azért tartja fenn a békességet, mert a térj, gyermekeinek atyja s hogy jó példát mutasson csemetéinek. A tizedik azért szereti férjét, mert az becsületes asszonyhoz igy illik, különben marja a világ szája. A huszadik az okból, mert fél, hogy férje beváltja szavát, mely- szerint agyonveri, ha csínyt tapasztal. Az ötvenedik a miért megszabadította rokonaitól, a hol rabszolga volt, s mert tisztességes életmódot biztosit neki. A századik pedig tiszta, tiszta igaz szerelemből. Csoda-e, ha nemsokára itt lesz az idő, mikor csak minden századik leányt veszik nőül ? A császár kabátja. Vilmos német császár nem sokat ad az öltözetre. — Komornyikja a múltkor példálózott, hogy egy uj kabátot vegyen föl, mert az, a melyet használ, nagyon kopott, hiszen két vagy három esztendővel tovább hordta, mint kellett volna. Egy reggel a császár, nem találva kabátját, a komornyikot hivatta : „János — kérdé tőle —- hol van a régi kabátom ?“ „Fölséges uram, én vittem ki a szobából, hogy ne vegye már fel, mert nem arravaló.“ „Mit csinálsz vele János ?“ „Azt hiszem, hogy eladom.“ „Mit gondolsz, mennyit kapsz érte?“ Már erre bajos volt válaszolni, mert oly rósz volt a kabát, hogy a házalózsidó sem adott volna 4Sgy forintot. E kérdésre tehát János egy perezre zavarba jött, de kevés gondolkozás után azt válaszolta : „Reményiem, hogy el tudom két forintért adni.“ A császár fölvette az asztalról pénztárczáját kinyitotta és a két forintot átadta Jánosnak. „Itt az ára János — mondó ; — megszoktam azt az ócska ruhámat, nagyon kényelmes, hozd vissza, szükségem van reá.“
