Nemere, 1879 (9. évfolyam, 1-104. szám)
1879-09-25 / 77. szám
— 306 — Hát Bismarckban? _ 7)e már kérem, ebbe csak oátran tessek me gbízni egész a — fenekéig. E szavakat nagy komolyan, erős hangnyomattal és szikrázó szemekkel mondotta Andrássy. Sértésként érezte a gondolatot, hogy valaki Bismarckban kételkedni mer.“ Ez a rendületlen bizalom Andrássytól kissé sok ugyan, de igazolva van, legalább eddig. Adja isten, hogy ne csalódjék Andrássy; nekünk ugyan még eddig okaink vannak a n é m e t-b a r á t s á g- b a n kételkedni. A. 31. A neviseny ei zavargásról a következő részleteket közli a „Pester Lloyd“: Az osztrák magyar csapatok bevonulása után látszólag megbízható elemekből alakították össze a herczegovinai csendőrséget és politikai kerületekre osztották e tartományt. E beosztás ezelőtt összetartozó községeket választott el egymástól és határozott ellenzéssel találkozott. A vezetők egyike nyílt ellenállást hirdetett, midőn zonban felszólították a hatóságok, hogy adjon számot tetteiről, Montenegróba futott a büntetés elől. Ott azonban ő és cse kély számú hívei nem találtak barátságos togad- tatásra, kénytelenek voltak visszatérni es ezután bandavezérekké lettek. ♦ Akeletruméliai menekült ek űgyé- ben Jomini, az orosz külügyminisztérium ideiglenes vezetője,jegyzéket intézett Lobanoff nagykő veihez, távirati utón szólítva föl azt, hogy eszközölje ki a portán azon mohamedánoknak Kelet- Ruméliába való szállítását, a kik nem rendelkeznek elegendő eszközökkel, hogy megélhessenek, mert okvetlenül szerencsétlenségek fognak bekövetkezni ez országban. Az orosz kormány fölszólította a bécsi, berlini, londoni, római és párisi kabineteket it, hogy csatlakozzanak lépéséhez. Az orosz kormánynak és a kelet ruméliai bolgároknak az a bajuk, hogy a muzulmánok egyáltalában vissza akarnak térni szülőföldjükre. Ezen kellene mindenekelőtt segíteniük a hatalmaknak. Tisza Kálmán miniszterelnök, gróf Sza- pári Gyula pénzügyminiszter s esetleg báró Kemény Gábor kereskedelmi miniszter is Bécsbe utaznak, hogv az ő felsége elnöklete alatt ott tartandó közös miniszteri értekezletekben részt vegye- nek. Ez alkalommal valószínűleg minden közös ügyeket érintő függő kérdés vita alá kerül. * A közlekedési minisztériumban a pénzügyminisztériummal egyetértőleg Magyar- ország vasut-csoportozatainak teljes, részletes terve dolgoztatott ki. Л magyar reformált, egyházak egyetemes gyűléséről (Convent). A magyar ref. egyházak küldöttei f. év szept. io ilc és következő napjain tartották egyetemes gyűlésüket az úgy nevezett kálvinista Romában, Debrecenben, csaknem egy időben gyüléseztek a magyarországi evangelicus hitfelekezet küldöttei is Budapesten. Azon szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az előbbi hitfelekezetőek convet- jéröl illetékes forrásból jövő felvilágosításokat adhatunk lapunk olvasóinak. Dehrcczen. 1879. szept. 16-án.*) Régi átka a magyarnak a visszavonás ! E hazának legjobb legnemesebb törekvésű fiai sem értik meg egymást. A lángoló hazaszeretet a társadalmi, anyagi és szellemi jólét előmozdítására irányult legönzetlenebb törekvések, anyagi magasztos gondolat, menynyi szent érzés itt a félreértések szenjeibe ütközik, amott a sértett hiúság, lelketlen önzés mocsárjába sülyednek el. A visszavonás, a pártoskodás szenynyes hullámai, a politikai élet hánykodó tengeréről rendesen mindig átcsapongnak az erkölcsvallásos és nemzeti közművelődés partjaira is. így volt ez szent István korától kezdve a reformatioig* ; igy volt ez a re- formátiotól napjainkig s igy van ez ma is. Mintha bizony nem volna nekünk elég ellenségünk, mintha nem volnának bövségesen külső és belső bajaink — ime: — az én nézetem szerint — csupa fél. értésből egy igen könyen végzetessé válható , 'irez fejlődött ki magyar kormány és a protestáns magyar egyházak között. Olyan ember cíu t, ki nincs be avatva a magasabb politika mély titkaiba és cselszövényeibe, kit önzéstelen, minden hátsó gondolatot, minden mellékes érdeket kizáró hazaszeretet, és vallásos buzgóság vezérel törekvéseiben, az olyan magunkféle egyszerű provinciális emberek előtt megfoghatatlan, hogy hazánknak és egyházunknak azon jelesei, a kik a protestáns egyházak autonómiájáért vallásszabadságért vállvetve nem rég oly fényes harcot vívtak, most bajtársakból ellenfelek lesznek. Megfoghatatlan, hogy a magyar sajtó, melynek néze tünk szerént sokkal magasztosabb hívása volna ezélzatosan szítja a magyar kormány és magyar « i kgyhigora? miatt késett 3rot. egyházak közt felmerült viszályt ; mindenek fölött megfoghatatlan, hogy a vallás-erkölcsi, hogy a nemzeti mivelődés ügyéből miért kovácsolnak politikai pártfegyvereket, és az átkos párttusát, személyes érdekek harcai miért hozzák át az egyházi és közművelődési élet terére is. Kik ilyen harezba keverték a magyar kormányt és magyar prot. egyházakat, kik tovább szítják e harc tüzét, gondolják meg jól mit tesznek ; oly következményei lehetnek e tusának, melyet előre alig lehet kiszámítani. Annyi előttünk kétségtelen, hogy mindkét fél sebesülte .1 fog a harczból vissza Gr- ni, s majd a harcoló felek egymás sebeit kötöz getve fogják megsiratni, hogy magukkal rántották az örvénybe a magyar nemzeti Szabadságot és culturát. Nem egymás ellen: vállvetve kellene a magyar alkotmányos kormánynak és magyar prot. egyházaknak küzdeniük ! Hát hol volt mikor volt a magyar alkotmányos szabadságnak és nemzeti művelődésnek hi- vebb és természetesebb szövetségese, mint a magyar prot. Izrael ? jus viszont, kitől, honnan reméljen a magyar prot. anyaszentegyház szabad fejlődésében támogatást, — ha nem a magyar alkotmányos kormánytól? És ime azok, kik a közös édes anyának az „alma materinek kebelén nőttek fel, nem értik meg egymást, az édes anya kebelén hajba kapnak, gyászba borítják az édes anyát. Pedig az édes anya mindnyájunkhoz igy szól : „Jertek, óh jertek ölömbe gyermekeim, Mig el nem apadnak hév könyeim ! En szültelek, álltam bölcsötök előtt. Emlőim adanak uj életerőt !“ Jerlek értsétek meg egymást, ellenfeleiteknek, a szabadság, világosság ellenségeinek guny-kacaj- jara ne folytassátok tovább ez elkeseredett, tán csupa félreértésből eredő tusát, mert oly bűnt követtek el az erkölcs-vallásos és nemzeti szabadság ellen, melyet sem isten sem ember nem fog nektek megbocsátani ! Bocsánat e látszólagos kitérésért, azért vettünk tollat kezünkbe, hogy jelezzük, miszerént mi a mi optimizmusunkkal úgy látjuk, hogy semmi egyéb, egy szörnyű végzetes félre értés forog fenn a magyar kormány és magyar prot. egyházak között. Elénk figyelemmel kisértük az előzményeket, most a debreceni convent minden mozzanatát; feltesszük a mag)mr alkotmányos kormányról, hogy őszinték azon nyilatkozatai, midőn több ízben kifejezést adott annak, hogy nem czélja a magyar protestánsoknak vérrel szerzett háromszá- zedos jogait eltiporni, hogy önkormányzati jogain alapuló szabad fejlődését nem akarja gátolni se. Viszont a magyar alkotmányos kormány is századok tapasztalatiból tudhatja azt, hogy a magyar ref. egyházak, nemcsak a lelkiisrr.eret szabadságának, de nemzeti szabadságnak és nemzeti művelődésnek is mindig hü előharczosai voltak. Bizony a debreceni convent sem azért ült össze — mint némely túlbuzgó kormánypárti lap kürtölte — hogy statust in statu alkosson, hogy a magyar alkotmányos kormány ellen cunczoraljon, hogy az állam biztonságára megkívánható országos törvény hozás ellen gátat emeljen. A szivekbe és emlékbe belátni nem lehet, lehetnek némelyeknek személyes politikái, meg nem tudom miféle mellékes czéljai, de jót merek állani érette, hogy a többséget azon magasztos czél vezérelte oda — á miért tulajdonképpen össze ült a convent, hogy ne legyünk többé, mint voltunk „kioldott kéve,“ hanem, hogy közös szent czéljnink megvalósithatására egy szellemi kapcsot alkossunk, hogy az öt magyar ref. egyházkerületet egy egyetemes zsinat kötelékei által egy testvéri koszorúba ftizzük ősz- sze, hogy igy egyesült erővel sikeresebben munkálkodhassunk egyházunk érdekeinek, az erkölcs- vallásos, a nemzeti közművelődésnek felvirágoztatására, hogy össze ölelkezve boruljunk le és áldozzunk a tiszta hazaszer.-b-t oltára előtt. Ha e lapok olvasóinak nem leszek terhére, közelebbi czikkemben jelezni fogom a debreceni convent főbb mozzanatait. Addig béke velünk ! —y. Komán lapokból.. A román alkotmányozó gyűlés megkezdte a zsidó kérdés tárgyalását, mint első szónok jelentkezett Blarenberg képviselő, kinek beszédjét a „Monitoriulu oficial al Romániei“ szept. 17-iki számában közli. Igen terjedelmes beszédjének kivonata ez : Blarenberg három szompontból bírálja e kérdést, a nemzetközi jog, a nemzet gazdászati és politikai jog szempontjából. Nemzetközi jog szempontjából elvitatja, hoogy a berlini congressusnak joga lett volna a román állam belügyeibe avatkozni, mert az államok mint jogi személyek a nemzetközi jog szerint egyenlő jogokkal bírnak, és hogy ha egy európai congressusnak joga van nagy elvek keresztül vite'ét követelni valamely államtól ; akkor ugyan azt kell követelni egy nagy államtól a mit követelnek egy kicsitől. A congressus, miért nem követelte Oroszországtól is a zsidók emanci- patioját ? Nemzet gazdészati szempontból pedig más variátioban elmondja azon veszélyeket, melyek ez által Romániára mint nemzeti államra háramlanának, s melyeket Boresen külügyminiszter is a hatalmakhoz intézett körjegyzékében kifejtett. Politikai szempotból pedig azt mondja, hogy al berlini congressus a 44 cikkében a román nemzeti halálos ítéletét kimondja, mert ha a zsidók eman-l cipáltatni fognak, akkor Románia nemsokára uj Palesztina lesz, mert daczára a zsidók jajgatásainak és mellveregetéseiknek, mégis nincs állam e világon, a melyben a zsidók bevándorlása oly nagy mérveket öltött volna magára mint épen Románia, s épen ebből tűnik ki, hogy üldözésről Romániában szó sem lehet, mert akkor nem for dúlnának oda. Fenntartja állítását, hogy a zsidók most miután már nagyon lábra kaptak Európában most egy központot szemelnek ki, a honnan azután kormányozhassák a világot, s ez a kiszemelt központ Románia. Terjedelmes beszédét azután igy fejezi be : „Hogyha valami csoda által az „Alianei Israelit“ követeléseivel győzedelmeskedni fogna a román parlamentben, akkor ez re ám nézve bizonyíték arra nézve, hogy nem a zsidók románizáltat. tak, de a románok zsidósitattak, és hogy ezen parlamenti szomszéd kalmár pulttá változott ! . Nem! megvagyok győződve, hogy a here zt t nem fogják kiragadni a román sas szájából, 1ю^у azt, mint valami haszontalan dolgot a szemétdombra kidobják; mert inkább halált halálért, semhogy öngyilkosság által őrültnek tartson a világ. A zsidónak lassú mérge által oKozta halál és a fegyver általi halál között, inkább ez utolsót választom mert le nem alacsonyit annyira. Es végre, s ez pedig* utolsó szavam lesz, midőn e szószékről lelépek; inkább meghalok mint román őseim vallásában, semhogy mint zsidó a talmud vallásban éljek e hazában. .i\s legyenek meggyőződve uraim, hogy nincs egyetlen^ egy szó sem ezekben, melyet szükség esetén saját véremmel megpecsételni nem volnék hajlandó. Katona leszek követelni fogom számomra azon tiszteletet, hogy mint legelső, küldessem a csatába azon a napon, a midőn szó lesz, hogy fegyverrel is megvédhessük jogainkat nemzeti méltóságunkat és existentiákat.“ Bismarck Becsben. Bismarck hg. hétfőn déli 12 órakor érkezett a ballplatzi palotába. Andrássy gr., a ki akkor jött haza ő felségétől a magán audienciáról és Haymerle br. fogadták Bismarck herceget. Menetközben megéljenezte Bismarck herczeget a közönség. Bismarck hg. tizenkettedfé.1 órától 3 óráig volt Andrássy grófnál. Jól értesült körök tudomása szerint mindakét félre nézve rendkívül kielégítő volt e beszélgetés eredménye. A legkomolyabb kérdések egész sora került szőnyegre és valameny- nyiben megegyezőnek bizonyultak a két fél érdekei. De másrészről semmi tény sem merült fel, a mely a béke komoly fenyegetését foglalná magában. A nem várt kérdésekkel szemben kétség nélkül egymást födözve és támogatva fog feljárni a kormány. Az Andrássy grófnál tett látogatás után ő felségéhez audiencziára ment Bismarck herczeg. Ezután meglátogatta Haymerle bárót és Taaffe grófot. Nég)' órakor udvari ebédet adott ő felsége, a melyre hivatalosak voltak Bismarck herczeg és fia, Andrássy, Haymerle, Reuss herczeg, Taaffe, Beck tábornok, Orczy, Schwege), Calice s a német nagykövetség nehány tagja. Másnap Andrássy gróf adott ebédet. Vendégei voltak : Bismarck herczeg és családja, Odes- calchi herozegné, Reuss herczeg, Haymerle, Taaffe. Ez ebédre Tisza kormányelnököt is várták. Bismarck herceg, Anrássy és Haymerle báró 1 másfélóra hosszat tanácskoztak. A német kanczel- lár harmadfél órakor ő felségéhez ment audien. cziára. Ö felsége 3 órakor meglátogatta Bismarkot és nejét és félóráig maradt náluk. Ó felségét zivataros üdvözléssel fogadta az összegyűlt közönség. Az udvari ebéd 5 órakor kezdődött. Ezután ő felsége egészen 7’óráig cerclet tartott. Az udvari ebéden 24 vendégre volt terítve. Bismarck elbúcsúzott ő felségétől, mert ő felsége még azon nap visszament Stiriába és folytatja a vadászatot. Á „griindolás.“ A következő czikket * „Magyar Iparosok Lapjáéból vesszük át. A magyar nép tudvalevőleg a kereskedőket és iparosokat nem igen szívelhette, csak lassan tudott belenyugodni abba, hogy magyar ember is lehessen kereskedő és iparos. Különösen a kereskedelem ellen viseltetik népünk tömege ellenszenvvel; még most is „zsidó foglalkozásnak“ tartja. Az iparosok között most már van sok tősgyökeres magyar ember; de bizony ezelőtt nem volt. Mert bzerk,
