Nemere, 1873 (3. évfolyam, 1-80. szám)
1873-11-07 / 65. szám
Brassó, 1873 Harmadévi folyam 65. szám. péntek, nov. 7. j/- Megje lenik er. a.lap heten- kint kétszer, kedden és pénteken. Á V л : Egész évié . . . о ft. — Félévre Negyedévre . A szerkesztő irodája : Halp iaoz 311. szám, Kiadó - hivatal ugyanott. 3 ft. — I ft. 50 kr к г. кг. А — Politikai, kösgasdásoati Is társadalmi lap. и r-iii.HÏl i rrri I..-I r. ■-imiMMi.p- ~ r-fir -|^T>mTI Hirdetési dij: 4 hasábos garmond sorért, vagy annale helyéért 4 kr. 1 — 10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr. — Bélvegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyehb hirdetéseknél alku szerint. — Hirdetések fölvó- tétnek a szerkesztőségnél. Brassó. 1873. nov. 6. (H,) Minden nemzetnél a modem állameszme gyakorlati megvalósításának egyik legnagyobb akadályát az egyházak kérdése képezte, mert sehol oly makacsul nem harczoltak a történelmi jogok fennmaradásuk mellett, mint ép ezen kérdésnél. Boldog Amerika! hol történeti múlt nem lévén, a többi nagy társadalmi kérdésekkel együtt ezt is észjogi alapon lehetett rendezni. A franczia nemzet forradalmi utón oldotta meg e kérdést, egy tollvonással kiakarván törülni fiai szivéből mindazt, mit századok hagyományos nevelése oltott beléjök, és most a legitim Chambord gróf „Dei gratiau foglalja el a trónt, mely örök időkre ledöntöttnek tartatott. Mi meg vagyunk győződve és a történelem ezen meggyőződésünket igazolja, hogy ily nagy kérdéseket nem forradalom, hanem csak is trans- actio utján lehet megoldani. Magyarország megtudta szüntetni a jobb- ágyságot egy kardcsapás nélkül, s ez örökdicsó- ségü tény biztosítékot nyújt a jövőre, hogy az egyház és államközti viszony oly módon fog elrendeztetni, hogy abban az érdekeltek meg- nyugvásukat találandják. Fájdalom! jelenben a kölcsönös capacitati- ora nem sok kilátás van, mert divattá vált most nálunk, mindent, a mi egyházi és papi, irgalmatlanul korbácsolni, nem gondolva arra, hogy az arczul ütött előbb fog fájdalma és szégyenében a sérelem visszatolására, mint békejobb nyújtására gondolni. Pedig nekünk békére vaD szükségünk künn és benn, mert ez életfeltételünk s azért fel kell hagynunk a vitával, mely csak nagyobbitja az úgyis meglevő keserűségetKülönösen a rom. kath. egyház és papság az, mely a gúny és szidalom czéltáblájául sze- meltetett ki sociális reformereink által, és semmit sem hisznek a jog- és igazsággal megegyez. ethefőbbnek, mint az egyházi vagyon saecu- larisacioját. Megvalljuk, olyant mondtunk ki, hogy félnünk kell a félreértetéstől, és attól, nehogy az ultramontanismus zsoldosának tartassunk ; de bármily fájdalmas volna is ez reánk nézve, mégis kimondjuk meggyőződésünket, s azt követeljük, hogy az egyesek hibájáért ne az intézmény és az intézmény hibájáért ne az egyesek rovassanak meg. A rom. kath. clerusnak ép úgy meg vannak erényei és bűnei, mint a protestánsnak. Igaz, hogy ezen erények és bűnök száma nagyobb amannál, mert maga a clems is régibb, mint emez, de azért egyet minden elfogulatlanul gondolkodó meg fog adni a magyar kath. papságnak: hogy minden időben és körülmények közt nemzeti volt, s ez oly érdem, mely a szervezkedésnél a maga tiszteletdiját megköveteli. — Mi nem védjük azt a mi elavult, mert a közvélemény úgyis elitélte már azt; mi is óhajtjuk azt, bogy a clerus kezéből a polgárok szellemi, sőt nem ritkán physicai életére gyakorolt túlságos befolyás elvétessék; követeljük a nevelés és házasság emancipatioját: de viszont az egyházat is óhajtanók az állam túlságos gyámkodásától megmenteni, s valamint a sajtóügynél a praeventiv censurára egész meggyőződésünkből ,,pereatl‘-ot kiáltunk: úgy jogszerűtlennek taitjuk a tetszveny-jogot, mint oly megszorítást, mely a lelkiismereti és gondolat szabadságnak valóságos kigúnyolása. Itt megint kénytelenek vagyunk magunkat kimagyarázni, mert nem követeljük mi a tel- ményjog eltörlését azonnal, mikor igen is jól tudjuk, hogy a papságnak korlátlan tér nyittatnék az a Itala nevelt polgárok közt a legol> scumsabb tevtanok mellett is agitálni, hanem követeljük ezt akkor, mikor az állam és egyház közti viszony a kor és szabadelvüség kívánalmainak megfelelőleg rendeztetett. Csak oly politika oldhatja meg e kérdést, mely minden irányban szabadelvű. A tizbarczai magyar falusiak erdőségeitől való megfosztása 0. B.-tól. I. Hétfalunak a földmivelésre alkalmas térségen nagyon csekély területe van, de annál több erdősége volt régen, mert a töraösi szorostól Bodzáig terjedő mind Hétfalu határához tartoztak; ezen 70,000 holdnyi területén a magosabb csúcsok kopár sziklahalmazok ugyan, de e havasok oldalait és azoknak alantibb ki- futványait a legszebb fenyves erdőségek borítják; mig Tömös-Tatrang és mellékfolyóik termékeny völgyti- letei dus kaszálókat és legelőket nyújtanak, az e vök gyeket övedző bérczeket pedig a legszebb lomb erdők koronázzák. A barczasági szászfaluknak, sőt magának Brassónak is igen csekély erdősége lévén, a hétfalusiak fájukat igen jól értékesíthették, s Hétfalu fájából oly nagy jövedelmet húzott, a mely kis és silány határa miatt nagyon csekély mérvű földmivelésónek hiányait dúsan kárpótolta. Azonban Brassónak erdőre volt A fejedelem várkastélya. — Beszély a Kaukázusból. — Yaeauo Mario Emil után Kőrösy László. Én ide-oda futkoztam majd egy fátyolért, majd ládákért. Jeonda nagyon szép volt most. Szőke hajzata vastag fürtökbe volt fonva, melyek gyöngyökkel tartattak össze. Kék selyem ruhája minden lépte alkalmával élénken suhogott. „Oh Tabló mikor mehetünk már? Ne kocz- káztasd a te életed mert én megsemmisülök, ha te meghalsz ! Az az átkozott orosz! — Csak már biztonságban volnék! Hol van az én aranypénzes zsinórom? Tán , a többiek elrablották tőlem? A hollók! — — — — Oh, Tabló, én olyan boldogtalan vagyok! — Isten veled! Kérlek biztasd már az asszonyokat, külöuben késő lesz! — A rózsaszínű fátyolokat szeretném még elvinni — de hol vannak?“ — — — — — És ez igy folyt tovább. Az sajnos, hogy mily kimondhatlanul szerette a szép Jeonda, piperéit. És mégis ő volt az a lény kit a vitéz fejedelem legforróbban szeretett a világon. Mert ő föléje hajolt, ajkait összenyomd a belső fájdalom miatt, mert jól tudá, hogy e megválás örökre elválasztja őt magától. Azután át öleié karcsú derekát és egy hosszú csókot szorított piros ajakára. Úgy csüngött rajta, mintha a lelkét akarná ki- Míivai. — — — — — És végre eltávoztak a nők. Tabló azt mondotta, miszerint magányosan szeretne lenni hogy a térkép fölött elmélkedjék. Kívül a vihar dúlt. Én a fejedelem szobájában mentem és elvonám az ablak függönyeit. A vihar rémesen zúgott a magányos sziklán álló várban. Es a fejedelem megjelent az ablaknál. Fekete haját és fekete szakállát halvány arczára csapkodta a vihar. Szomorú óra volt ez. — — — Kivül nagy zaj uralkodott. A védfalakra fölhengeriték a lőszereket és a fegyveres férfiak a távolba integettek. Ott a hegy czáfolat körül sürü füstfelleg tornyosult az égnek, összetépve a vihar által. Néha pedig fényes lándzsa sorok villogtak a messzeségbon. Es Hengis Tabló nem tekintett a külső enyészetre, mert saját gondolatával volt elfoglalva. Én szobám egyik szögletében arra gondoltam, hogy miként nyugtassam meg öt. Majd megmondom neki, hogy szeretem. A kaukázusi jobban érti a virágnyelvet mint a török mert nála az mesterkéletlen és ösztönszerü. Jeonda mielőtt menekült volna egy piros rózsát vesztett el. Ezt fölvevém és át nyújtottam neki. Az első pillanatban nem is tekintett rám, mert az ő mély gondolataival volt el fogtalva. Azután a remegő fiúra forditá szemeit kinek szolgai kezében még sohasem villogott a vitézt meg- külömböztető kard. Szemeiben könnyek ragyogtak a rózsa átnyuj- tása alkalmával. Szomorú csodálkozást ah — oly keserű mosoly követte. ő átérezte hogy milyen nagy az én szeretetem és tiszteletem. \ Es majd oly szépen mosolygott mint a nap, midőn áttör a fekete viharos felhőket Es valóban rámtekinte — — mintha már férfi lennék és nem szolga gyermek ! „Mi a te neved?“ — kérdezte ő. Én-------— — uram —-----------én az a kis szolg a vagyok, ki már néhány hete szolgálja fejedelmét — rebegém és rózsát reszkető kezecskéimmel feléje nyújtottam. És ő — élvévé azt. Azután félig keblére vont. A férfiú szemében egész lelke sugárzott. О oly boldog volt, hogy egy hü szivet ölelhetett kebléhez, hogy a rózsa átadását igy értelmezi: „Én meghalnék teéretted uram!“ — — Mint írjam le azt, mit a legközellebbi órák hoztak. — — — — — — — — Olyan boldog pillanatok voltak azok, hogyha most férfikoromban rájuk emlékezem, épen úgy földobó^ szivem mint gyermek éveimben A fejedelem a szőnyegen feküdt, én letérdeltem hozzá és szemeink egy vonalban estek össze. — „Jól van Kosztaki szolgálj bennünket, — monda ő — még az éj beálltával megjelennek az oroszok. Embereim vitézül harczolnának, de hiába a többség a roppant ellensereg mégis legyőzne bennünket. En tehát nem akarok semmi védelembe vagy ütközetbe bocsátkozni, mert szeretem embereimet ! Sokkal jobb lesz rájuk nézve is — ha feladjuk magunkat, mint ha ellenállnátok. Gyalázatosán összelövöldözik őket ha ellenállnak. Ha tehát holnap eljőnek az oroszok úgy te fogod felszolgálni megadás jeléül a bort. (Vége köretkeeik.)
