Nemere, 1873 (3. évfolyam, 1-80. szám)
1873-04-04 / 27. szám
Urassó, 1873. Harmad évi folyam szám. Pének, april 4. Megjelenik ez a lap heten- kint kétszer, kedden és pénteken. Ára: Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre .... 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. A szerkesztő irodája: Klastrorautcza 564 szám. Kiadó-hivatal ugyanott. Hirdeti» díj: 4 hasábos gain on d sorért, vagy annak hlyéért 4 kr (1 —10 sornyihirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatuslpr 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— HirdetW-k fölvétetnek a szerkesVtöségnél. czirnü politikai, közgazdászaii és társadalmi lap III. — 1873. évfolyamára. Mait számunkkal kezdődött a III. évfolyam 2. évnegyede, melyben a „Nemere“ meg fogja tartani eddigi irányát, képviselvén a Székelyföld érdekeit és a királyföldi magyarság ügyeit. Azáltal, bogy a pártolás hiánya miatt megszűnt „Udvarhely“ müködéskörét is elvállalta, növekedtek kötelességei, de gyarapodtak anyagi és erkölcsi erői is. Midőn tehát törekszik kettős feladatot teljesíteni, olvasóinak ezzel összekötött kettős előnyt fog egyszerre nyújthatni. Kérjük tehát a t. ez. közönséget, szivesked- j jék az előfizetéseket minél hamarabb megtenni i illetőleg megújítani. Több részről! óhajnak ele- j get teendők, ezután a „Nemeré“-t megjelenései napján fogjuk postára tenni, hegy vidéki olvasóink szerdán [mikor nem kapnak pesti lapokat] és szombaton olvashassák. Városi előfizetőinket kérjük, szállásaikat kiadó hivatalunknál pontosan feljegyeztetni, mivel a jövő évnegyedben a lapokat mindesi díj nélkül házhoz fogjuk küldeni. Előfizetési árak: Április—deczember . 4 írt. 50 kr. Április -szeptember . 3 „ „ Április— j uni . . . 1 „ 50 „ Egy hóra 50 „ A „Nemere44 egész tiszta jövedelme a „székely nemzeti történet44 megírása jutalomdijára van szánva. A „Nemere“ szerkesztősége. Szász panaszok. il Emlékezzenek vissza olvasóink a „Kron- st'ádter Ztg.“-nak múlt számunkban idézett soraira. Azt állitja legelébb, bogy a magyar lapok mindent megtámadnak, a mi német. Következő mondatában sokkal messzébb megy, mert az egész magyarságra fogja rá, hogy az mindenben kimutatja a német cultura elleni gyűlöletét s a németséget gyökeréből kiirtani szeretné, legalább Szt. István birodalma területén. Aztán kikerekiti ezen szeretetre méltó rágalmakat azon következtetéssel, hogy a szászokat is azért gyűlöli a mag) arság, mivel ők a németségnek egy ágát képezik. Mi következik abból, hogy a magyar lapok mindent megtámadnak, a mi német? Legalább is az, hogy a német lapok jogosítva vannak mindent megtámadni, a mi magyar. Ha rágalmaznak; ha hazudunk; ha szemtelenkednek: nekik mindazt nem lehet felróni, mert Ifi szem a magyar lapok kezdették megtámadni elébb mindent, a mi német. Hát abból mi következik, hogy a magyarság mindenben kimutatja a német cultura elleni gyűlöletét? Abból az, hogy a magyar faj mi- velődés-képtelen, mert tudvalévőleg más cultura nem létezik, csak a privilegizált német. Következik továbbá az , a mit meg mondott az északamérikai elnök az indiánokra nézve, bogy ha be nem veszik a civilisatiót,. ki kell irtani őket. — Ez fájdalom, ránk nézve még egyéb okból is következik a „Kr. Ztg.“ szerint. Mi ugyanis ki akarunk irtani mindent, a mi német. A derék németek előtt tellát nem áll egyéb válasz- j tás, mint vagy csendesen tartani nyakaikat, aj mig mi rendre leharapdáljuk; vagy az Önvédelem jogosultságánál fogva kiirtani mi bennünket. Hogy is érdemelnének egyebet, midőn mi a col- túrát nem akarjuk bevenni és mindent, a mi német, ki akarunk irtani!? íme, ez a mi sorsunk a szász tCSÍYCr sze- rint, a kit csak azért gyűlölünk, a mért ő is! német; s a ki ezennel tudtára adja a többi németnek, hogy a cultura-képtelen magyarok mindent ki akarnak irtani, a mi német! Nem minden alkotmányos országban jogosult pártközdelemről van itt szó ; hanem a leghatározottabb fajgyűlöletről és undok lázitásról azon nemzet ellen, mely a németet megmentette a szlávságtól több ízben; mely századokon át felfogta a török ostromot, hogy az alatt a né- | met miveltség nyugton gyarapodhassék ; mely kenyeret és tekintélyt adott a hozzá bevándorolt számtalan németnek, azok közt a szásznak is; mely legközelebbről megakadályozta, hogy a német testvérharezba bonyolódjék, midőn hatalmas ellensége a franczia határain állott; mely jelenleg is a legőszintébb szövetségben él mind az osztrák uémetekkel, mind a német faj nagy birodalmával; melynek vezér férfiai oktalan előszeretetben részesítik a birodalom minden más nemzetisége fölött nia is épen a szászot; s a melynek végül épen 'annyi joga van isten napja alatt élni, mint magának a németnek. Csekély dolog ! ki venné számba, hogy mit beszél a „Kr. Ztg.“? Mondhatják azok, a kik mindig a magasabb politikai szempontokkal szoktak takarózni; a kik ezen jelszóval palástolnak mulasztást, hibát, helytelen intézkedést. De engedelmet kérünk, akár mit mondjon a magas szemöldöklü könnyelműség: ez legke- vésbbé sem csekély dolog. Egyénnek egyén ellen sem szabad ily módon szítani a gyűlöletet, mert rágalom és becsülettámadás czimén azonnal bepörölik. Hogyan lehetne megengedhető az egy ország alapitó és fenntartó nemzetiségével szemben. Hiszem ha a magyar nemzet valóban olyan, a minőnek ezen czikk leírta, akkor valóban csakis a erőszak kényszerítheti az ország német ajkú lakóit, hogy intézményeinket és magunkat megtűrjenek; akkor kellő okot szolgáltattunk arra, hogy a világ kerekségén élő minden német „Erb-Feind“-nak nyilvánítson bennünket és aként bánjék velünk ! Magyarországnak mindez ideig nem volt panasza német polgáraira ; azok a szászt kivéve mindig hű társai voltak az alkotmányért és szabadságért küzdő magyarnak. De vajon maradhat e ezekre is hatás nélkül, ha azt hallják és olvassák, hogy mi üldözzük a szászt, és csupán azért, mivel az is német, mivel hogy mi minden németet kiirtani szeretnénk? S vajon nem látszik-e ezen alávaló eljárás hatása a külföldi német sajtóban, a mely olykor a pusztai vadaknál szörnyetegebbeknek fest le bennünket? Ki volt mutatva helytt, legközelebbről a „Hon“-ban, hogy nemzeti becsületünknek ezen tetvei rendesen a mi kényeztetett kedves testvéreink közül kerülnek ki. A nagy közönség azonban nem tudhatja az indokokat, nem ösmeri a személyeket: hanem az Augsburger, Frankfurter, meg a sok Wiener Ztg. állítására okvetetlen elhiszi, hogy mi egy nagyon alávaló nép vagyunk. S hogy ne midőn itt országunkban, szemünk előtt, egy loyalis hírben álló lapocska vágja mindezt szemünkbe. így teszik gyülöltté a magyart bent hazájában, igy azon szomszédai előtt, a kiktől bizony legkevésbbé érdemli. Haliod-e vén bolond Lear! Goneril és Regan,, a kiknek mindenedet adtad, kiűznek a csattogó zivatarra; elűzött és nyomoráéban mégis hű leányodat pedig czinkosaik fojtják meg ! Ha isten megóvja Magyarországot attól, hogy Lear sorsára jusson, az semmi esetre sem Go- neriljai ádáz indulatán fog múlni. De hiszen tán igazuk van a mi kedves tetvéreinknek? Mi talán valóban adtunk okot méltatlankodásaikra ? Vizsgáljuk meg minden panaszokat rendre! A toi'oklob.*) Leirhatlan azon fájdalom, mit a szülők éreznek akkor, midőn ép, egészséges kedves gyermekük a roncsoló toroklob, mint valamely gyilkos által alig párnapi betegség után megfojtatik, — de kimondhatlan azon veszteség, melyet ezen epidémia az ifjú nemzedékben tesz, melynek szomorú következményeit egykor maga a nemzet fogja érezni, mert most is kevesen vagyunk, s mi fog történni, ha egész korosztályok kihalnak? mennyire vissza fog maradni hazánk a haladás terén ? Szomorú ezen kórjelenség még oly családoknál is egy városban, melyek minden áldozatot megtesznek, s legjobb orvosokat vesznek igénybe, de szomorú és kétségbeejtő oly falusi helyeken, melyek több mértföld távolra esnek orvostól , és hol a nép sokkal szegényebb, semhogy legjobb akarat mellett is pénzt, de bár néha időt is áldozni tudhatna. Pl makacs, pusztító betegség csak néhány év óta jelentkezett hazánkban s máris 100 évre vette ki részét; az orvosi tudomány fáradhatlanul működik annak meggátlása, gyógykezelése érdekében, de ngy látszik kevés eredménynyel, mert részint még mindig csak kisérletképen történik a műtét, de részint mert a lélekszámhoz képest kevés szakértő orvosokkal bírunk, s továbbá mert igen nagy azok száma, kik az orvost és gyógyszertárt csak hírből ösmerik. A vészharangot már rég meghúzta a napi sajtó, sőt az országházában interpellatiók is történtek, mind hasztalan; legtovább egy-egy kerületi főorvos Ion e végett fölszólítva — egy ember 40—50.000 lélek fölött őrködni ! — de tudtunk szerint oly intézkedések nem történtek, melyek a ragály valamiképi meggátlását eszközölnék, oly védőszerek nem levének közzé téve, melyeket minden szülő, a legszegényebb koldus is családja körében alkalmazni tudhatna. Hogy egy kerületi főorvosnak csak egy község is ily járványoknál elég elfoglaltatást ád, az tagadhatlan ; mert a ki e betegség gyógykezelését némileg ösmeri, beíátandja azt, hogy egyetlen beteg gyereket is egy nap bár 3-szor kell az orvosnak meglátogatnia, mi fog történni tehát oly községekben, hol több ezer gyermek van kitéve a veszélynek? mert ha szinte akkor hivatik is az orvos, midőn a gyerek beteg lesz, tehát idejekorán, de még is mire az orvos több mértföld távúiról megérkezik, többnyire már későn jött, s ha igy egyik faluból a másikba vitetik, rendesen egész körútja csak hiába valóság. Mindenek előtt községi orvosokat kell állítani, ezen legégetőbb szükségen kell honatyáinknak segiteniök, rendezni kell az egészség ügyet, hogy minden község köteleztessék orvost tartani. De mi történjék addig is? mert minden óra, minden perez késő, a járvány nagy mértékben ! rabolja a családok legszebb virágait. Magas kormányunknak haladék nélkül intézkedni kellene, hogy minden községbe, hol a *) Kérem a hazai lapok érdemes szerkesztőit, szíveskedjenek ezen ügyről megemlékezni. Szerk.
