Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1872-03-10 / 20. szám
Brass«, 1872. Másod évi folyam 20. szám. Vasárnap, márczius 10. Megjelenik ez a lap heten- kint kétszer csötörtökön és vasárnap. Áru: Egész évre . . 6 f't. — kr. Félévre .... 3 ft.— kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. A szerkesztő szállása : Szinház-utcza 404. szám. NEMERE. Politikai, közgazdászai és társadalmi lap. Hirdetési díj: 4 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (1—10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobbhirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségnél Brassó, 1872. márcz. 9. Az uj választási törvényjavaslat, mely felett már két hét óta vitatkozik — és pedig igen nagy szevedélylyel — a képviselöliáz, főkép a választók összeírására és a választás végrehajtására nézve tartalmaz uj szabványokat. A választókerületek maradnak az elébbiek. A választó jogosultságra nézve előnyös változtatás Erdélyt illetőleg, hogy mig eddig honora- tiorok csak városon birtak választó-joggal, — most kiterjesztetik ezen jog a falusiakra is. Jelentékeny és helyes előhaladás, hogy a sok pap, tanitó és vidéki orvos, a kik tekintélyes részét képezik a vidéki értelmiségnek, — most már minden további census nélkül választók legyenek. Ezek befolyása nem csekély lesz az összes választásokra. A földadó census Erdélyben az eddigi. Városokra nézve azon szabályozás történt, hogy a házértékét adója szerint számítják ki vissza felé. Épen igy az iparosokra nézve azon elébbi szabvány, hogy akkor bírnak választóképességgel, ha megelőzőleg egy éven át legalább egy segéddel dolgoztak, — annyiban szenved változást a mennyiben adójuk szerint határoztatik meg választó képességük. A törvényjavaslatot benyújtó belügyminiszter azt állítja, hogy a mely mesteremből' városon egy legénynyel dolgozik, annak adója legalább is 10 frt. 50 kr. ; falun az ilyené legalább 6 frt. Az eddigi meghatározás helyett tehát az áll az uj törvényben, hogy városi mester ember 10 frt. 50 kr., — falusi 6 frt. adó mellett választó. Még ugyan nem törvény, az az uj törvény; de úgy látszik a képviselőházi többség magatartásából, hogy említett lényeges pontjai nem szenvednek változást. Az ellenzék keményen megtámadta ezen javaslatot, nem annyira azért, a mi benne van, hanem sokkal inkább azért, hogy mért nincs több benne: mért nem szállítja le az erdélyi föld——ДО——В—ДТ»У111Ш1Р«1ЕНВИИКГГЛГ'ЦЩ 1ПУ1ЦЦДИ adó censust a magyarországi színvonalára; mért nem szabályozza a választó kerületeket. Némelyek épen az átalános szavazatjogot követelték. A románok azt állítják, hogy főleg rajok nézve nyomasztó ezen törvény megtartása, mivel az általok lakott vármegyéken 100—200 ezer választóra esik két követ; mig némely szász és magyar város pár sztíz szavazattal választ. Erre van némely megjegyzésünk. Elég jelét adtuk a románok iránti rokon- szeri vünknek ; számtalanszor kifejeztük bizalmunkat is hazafias érzetok létezése vagy bizton remélhető fölébredése iránt is. Meg lehetnek győződve, hogy nem mondunk egyebet, mint meggyőződésünk szavát. És akármit mondjunk vagy tegyünk, ezé- lunk mindig az velők szemben, hogy ezen hazában velünk együtt érezzék teljesen otthoniasoknak magukat; hogy az állam megerősödésében saját biztosságukat, — az ország felvirágzásában saját előmenetelöket lássák, épen mint mi. Képviselőik és hírlapjaik tartalék nélkül gyanúsítják a törvényhozást; és úgy akarják feltüntetni, hogy a magyar faj az ők elnyomásukon akarna épülni. Természetes, hogy ezt azon képviselők és hírlapok teszik, a melyeknek nies Ínyére, hogy a románság értelmesebb része életrevaló politikát kezdeményezett az activitással Ezeknek minden eszköz jó, ha a támadó bizalmat lehet megingatni vele. S meg kell vallanunk, hogy a választó törvényben, van anyag az elkeseredés és bizalmatlanság szitására. Épen most kell elmondanunk nézeteinket ezen ügy felől a hallott öszintességgel. Hanem a dolog lényege már csak a jövő számra marad. Brassó, márcz. 9-én. Jelentettük volt, hogy b. Apor megrendelte az itteni törvényszéknek, miszerint az ügykezelésre teljesen a magyar nyelvet kell bevenni. Mindemellett a tegnapi napig németül folyt minden. Tegnap rendelkezett az elnök, hogy az eddig németül szerkesztett irományok is fordittas- sanak magyarra. Ezen késedelmezés okát úgy adják elő, hogy báró Apor szóbeli rendeletére határozottan megtagadta a törvényszék az engedelmeskedést mindaddig, mig Írásban nem adja rendeletét. A kir. táblai elnök ur, ezzel tovább ment és Szebenből megküldötte az Írásbeli rendeletet. A szebeni lapokból úgy értesülünk, hogy ott is szükség volt rendelkeznie az államnyelv mellőzése miatt. Különös, hogy a szebeni németlapok ebben semmi sérelmet nem látnak, — mig az itteni civilisator, a Gött János lapja, folyvást vicsorította a foga fejérét. Tudtunkkal Medgyesen mind a törvényszéknél, mind a járásbíróságnál, — Segesvárit pedig csak a járásbíróságnál volt mellőzve b. Apor megérkezte előtt az államnyelv. Segesvárit Sustai ur, a román elnök, értette és tudta tisztelni az állam törvényét. A mi hűséget esküdöző civilisatoraink azonban mindenütt merészelték azt, a mit egész Magyarország területén semmi más faj, sem szerb, sem tót, sem orosz, sem román. Lehetetlen volt ezt a jellemző tényt föl nem említenünk. Lesz gondunk különben azon többi királyi hivatalra is, a melyek még mindig lenézik és megvetik hazánk hivatolos nyelvét. Magyar képviselőház. E hó 4-ikén a választási javaslat felett a zárbeszédek tartattak. S zap ár y Gyula gróf: a központi bizottság előadója: a bizottság állását fejti ki szemben a törvjavaslattal; itt mindenek előtt felvilágosításokat ad a Il-ik szakaszra nézve, majd az első részre tett ellenvetések czáfolatába Egy jól értesült levelei. (Nagynemesség. Újest és Eatibor herczegek. Nemesi spe- culátiók és házasságok.) (Folytatás és vége). A zsidónő szinte kimerilhetlen segélyforrás, és e mellett az úgynevezett nagyvilágba való bevezetések is általok, ma már nem találnak oly nehézségekre és aggályokra mint ezelőtt 30 évvel. Akkor ugyan a porosz nemes és zsidónő közti házasság még esemény volt, de jelenleg már a pénzszűkében lévő nemesek és a pénzzel biró zsidónők házasságra lépése nagyon természetesnek látszik, Ilynemű szerződések, melyek gyakran egyszersmind frigykötések és hadüzenetek, hogy kit boldogitnak, azt csak egy a függönyök megé vetett pillantás árulhatná el, de ez még egy jól értesültnek is csak néha-neha sikerük A kérdés különben meglehetős közönyös; mert miért követel hessen az asszony élénkebb érdekeltséget, — ki hiúsága kielégitése után jár mint a férfi, ki a házasságot üres zacskója megtömésére használja? Mindkettőnek erkölcsi értéke ugyanazon fokon áll. Egy oly házasság mint az őrnagyé, ki egy hires zsidoivadeku zenész leányát vette el, minden józan eszü nőt az ilyszerü házasságtól visszariaszthat. Tudva van, hogy ő nejét finom élczczel „tárczájáuak“ nevezi, és erre a gyermekeket is megtanitá, úgy hogy sétakocsizás alkalmával atyjoktól kérdik: „a pénztárcza is jön-é?“ De a czifra gallér, s a remény, hogy az udvari bálokon is megjelenhetni, oly csáb, melynek izrael leányai ellentállani képtelenek. A művésznő a fiatal szívnek minden korban veszélyes volt, mert mindig hozzá repült a fiatalság, — és épen azok, kik az ártatlanság őszinteségét megóvni tudták, mindig a lefogékonyobbak a dicsőség csillogása, a jelenet fénye, s a rendkivüliség bája iránt. Másfelől azt hitte a múlt idők művésznője, ki a családi élet örömeitől nagy részben elkülönítve élt, s e mellett gyakran nélkülözéssel küzdött, hogy jogában áll a tőle megtagadott élvezetekért: az illemszerü bilincsek feloldásában, s hajlamai szabad élvezetében kárpótlást keresni. így alakultak hajdan a számos majd futólagos majd szenvedélyes , de mindig regényes viszonyok, a melyekről a lapok és a hirek a legujjabb múltból bizonyságot tehetnek. — Most máskép van. Énekesnő, színésznő és tánezosnő, mind férjhez menni akarnak és pedig fényesen menni férjhez, legalább fényes ne- vüekhez ; s e törekvés előtt a szív igényeinek természetesen háttérbe kell szorulni. A házasodni kívánó fiatal nemes a színpad pazarul fizetett hölgyeiben, minden óhajtható finánczspeculátiót megtalál, s nem szerelmét, hanem kezét kéri. Az már napi renden van, miszerint híresebb művésznőink mindenek felett szegény nemeseket, leginkább tiszteket keresnek; s még az a megalázó körülmény sem ijjeszti vissza, miszerint egy ilyetén házasság a férjet a tisztikarból kiválni kényszeríti. E sorstól egyedül gróf Goltz, az Erhardt férje lön megkímélve, mivel a király a derék színésznőt nem kívánta elveszteni, ez pedig nyilatkozott, hogy ha férjét elbocsátják, ö azonnal Weimarba költözik. Ezen házasság különben mindkét részről hajlamon alapult, és egy kis regényességgel is kapcsolatban volt. A szabály, vagy a bevett szokás kikerüléséért (melyik ezekből tulajdonképpen az irányadó senki sem tudja) — miszerint a színpadon működő művésznő férje tiszt nem lehet, — a külföldön titkoson meg esküdtek, s egybekelósöket oly ügyesen el titkolák, hogy közöttük még szerelmi viszonyt sem gyanított senki. Két évig titok fedte a gyöngéd frigyet, — s hogy ez a kiváncsi és pletyka Berlinben lehetséges volt, mindenesetre a pár ravaszságáról tesz bizonyságot. Egy reggel azonban a hírlapok „elkésett“ czim alatt a házassági jelentést, és kevés napokkal erre a szép fiatal grófné szerencsés szülését közölték. Az édes titok oly sokáig el volt burkolva, mig lehetséges volt. Tréfás, valamint rágalmazó megjegyzésekben ugyan nem volt hiány ; a férj anyja igen helyesen megelégedett annyival : fiának gyöngéden szemére hányni, hogy öt is kizárta titkából. Különben a consens nélkül kötött házasság úgy is érvénytelen volt, és ebben a tekintetben is a király kegyelmet kellett keresni. — A felhozott eset különben egészen egyedüli', mert még a közszeretetben álló Lucca Paulinnak, vagy jobban mondva Khaden asszonynak sem sikerült férjét ezredében megtarthatni, számos és tekintélyes pártfogói daczara, kik érdekében működtek. A megpendített eszme oly gazdag szövegű, miszerint jobb félbenhagyni, mint a végtelenbe bonyolódni. A helybeli High-life-bői azonban meg két házasság emlitest éi- demel. melyek rokonilag ugyan közel állanak egymáshoz, de kifejlődésük, nagyon különböző. Kevéssel ezelőtt Wittgenstein — Sayn Wittgenstein fejedelem legifjabb fia Dreg- schock — hires zeneiró leányát eljegyezte, nagy zenetehetséggel biró nő, kinek ő ugyan szivénél és kézénél egyebet nem ajánlhat, de a melyek bizonyoson értékkel bírnak, mivel nem kincsekért cserélte be. Az ellentétet egy más fejedelem házassága képezi, ki adóssági zavaraiból csak úgy menekedhetett, hogy «hitelezőjének, egy X nevű zsidókereskedönek leányát nőül vette. E kereskedő különben egy rendkívül számos női ivadék felett kellene hogy rendelkezők, ha mind azon fiatal herczegek és grófok, — kiknek váltói zsebében vannak, azokat ezen utón beválthatnák.
