Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)

1872-02-08 / 11. szám

rész kiépítésére, mert La nem, a vállalkozók a munkát ab­ba hagyják. Az engedményesek csak fél millióval hajlan­dók amaz összeghez hozzájárulni. De ha még csak eddig volna. Hanem azután mikor egy vonalról azt mondják, hogy készen van s átadják a forgalomnak akkor látjuk csak, hogy minden nagyjából van elkészítve, azaz csak fele részben van biz az készen в a sok toldozgatás annyiba kerül majdnem, hogy az egész vonalat újra kilehetne építeni. (Az éjszaki lényből) e hó 4-ikén nekünk is nagyon élénk sugárzat jutott. A tünemény több óra hosszat tar­tott, mig végre a sugarak, s a fényivek kezdettek meg­szakadozni, szétfoszlani s lassan-lassan egészen eltűnni. A bűvös fény világosságával a mily kedves képét nyújtotta az öreg Czenknek, épen oly kellemetlen estét adott a ba­bona híveinek; azok mindent hittek csak a valót nem, —■ egyik jósolt belőle másik jajveszékelt felette. Ezek között természetesen annak adtak igazat, a ki legijjesztübbet tu­dott mondani. (A vasilli vonalokon) nem kell kímélni az emberéle­tet a kolozsvári vasutigazgatóság szerint ; legalább arra mu­tat egy ott történt eset. Kolozsvárit ugyanis egy jó családból való polgár­leány öngyilkossági szándékkal a Kardosíálva felöl köze­ledő vonat előtt a sínekre feküdt le. A vonatvezető azon­ban észrevette, és sikerült a vonatot megállítania épen a leány előtt, kit aztán ájulva vittek vissza szülőihez. Ha­nem a vonatvezetőt most kérdőre vonták : hogyan meré­szelte megállítani a mozdonyt. A tanulság, hogy a vasúti szabályok szerint nem kell kimélui az emberéletet még akkor sem, lia megmenthetik. Az elkeseredett emberek bi zonyára figyelmesek lesznek az emberbaráti intézkedésre. (Gróf Hilda,)' Godeou) királyi biztos lemondása egy közelebbről tartott minisztertanácsban nem fogadtatott el. (Pál'ls temetőiben) a tartós és erős esőzések elhord­ták a földet, mely a polgárháború roppant áldozatainak hulláit fedő. Az igy fejlődött enyészeti gőzök veszedelem­be ejték a temetők körül terülő városrészeket. A baj meg- gátlására most nagy mértékben foganatosíttatnak elővigyá- zati rendszabályok. A hullák vegyszerekkel megégettéi­nek és újra befedetnek. (Horváth Mihály püspök) az országos közoktatási ta­nács elnökévé neveztetett ki. (Kőhalomban,) a kormánypárti Sclireiberrel szemben, „von“ Bausznern Guido lépett föl, mint ellenzéki követ­jelölt A szebeni lap közli a választókhoz intézett nyilt levelét, melyben „von“ Bausznern magát ugyan a dualis­mus hívének, de egészen független „nép“-emberének ne­vezi s különösen a virilitás és a kormánynak a törcsvári pör kérdésében elfoglalt álláspontja ellen küzd, ez utóbbit „rablásának nevezvén. (II aj II a 1(1 Lajos,) kalocsai érsek, a napokban Becs­ben volt s meg akarta hallgatni Hellmersberger hangver­senyét. Elment tehát a művész lakára s a cseléd kérdé­sére azt feleié, hogy egy cercle jegyért jött. Szent-Veu- czel védencze aztán jelenté úrnőjének, hogy egy pap vau künn, ki cirkus jegyet árul. A művész neje kiváncsi volt a pap látására, ki Renz biiletjeit árulja s kiment. Képzel­hetni aztán a nevetést, mely a félreértés kimagyarázása után következett. (A 28-iki datum) a lefolyt háború alatt végzet-teljes­nek bizonyult be Francziaországra nézve. így 1870 jul. 28-án utazott Napoleon fiával együtt Metzbe ; — sept 28- án adta fel Uhrich tábornok Strassburgot, melylyel 1100 ágyú s 10 millió frank esett a németekuek zsákrnáuyul ; — okt. 28-án vonultak be a poroszok Metzbe s ejtettek hatalmukba 150,000 foglyot, 153 sast és zászlót. 541 tá­bori ágyút, 76 mitrailleuset 800 ostromágyut, 300,000 pus­kát. 2000 társzekeret, és lőszert 85 ágyuüteg számára. — November 28-án Goeben elfoglalta Amienst. — Decz. 28-án a párisi hadak odahagyták az avroni fensikot. — 1871 jan. 28-án Pár is kapitulált. — Febr. 28-án a nem­zetgyűlés megszavazta a békeelőzményeket tartalmazó tja vaslat sürgősségét. — Marcz. 28-áu első értekezlet Brüs- selben a franczia és német meghatalmazottak között. X y i 11 -1 é r.*) Sepsi-Szcill-György 1872; február hó 3-án. Bakcsi Ferencznek a „Magyar Polgár“ 24-ik szá­mában megjelent czikkében felhozott gyanúsításait midőn visszautasítom és rágalmazásnak nyilvánítom, - egyszers­mind kinyilatkoztatom, bogy ez ügyben a maga helyén elégtételt szerezni a kellő lépéseket megtettem. Végre számos barátaim és jó ismerőseimtől bocsána­tot kérek azon hiszékenységért, hogy öt a társadalmi té­ren lovagias embernek véltem — s azon hangon szólot­tám hozzá. Horváth László. *) E rovat alatt megjelent czikkekért csak a sajtó- hatósággal szemben vállal felelősséget „a szerkesztőség.“ A közönség köréből. Brassó, 1872 február 7-én. A „Nemere“ múlt számai egyikében felszólalunk a járdák jege felvágatásának vagy legalább hamúvali behintésének érdekében — uemkülömben érintettük az utón útfélen de különösen a járdákon korcsolyázó suhanezokat. Akkor nyomban a jég rendőri rendelkezés folytán fel vágatott, de nem a közönség köréböli felszólamlás foly­tán, hanem azért, mert éppen az azelőtti szombaton Böhm városi tisztviselő ur járdáni sikamlás és esése által karját törte, mi eléggé constatáljá a jelen magistratus azon né­zetét mintha a háztulajdonosok, a közönség, a nép az ő kedvéért lenne, — nem pedig ö a nép érdekéért. Alig esett a múlt napokban 1—2 hüvelykuyi hó, az nem sepertetett el r. járdákról, de a már érezhetőbben sütő nap sugarai előidézte eszterha csepegés által sok helyt jég- zománczá váltazott, — a járdák közelében álló kutak körül tetemes vastagságú rézsutas jég rétegek pedig még ve­szélyesbek a járókra nézve, — a korcsolyázó (vagy brassai- ason giiccselö) fegyelmetlen suhanezok a járókra minden tekintet nélkül csuszkáinak. Azt várja a tekintetes rendőrség, hogy utóbbiak irá­nyában magunknak elégtételt szerezzünk? — meglesz ha úgy tetszik! — vagy csak akkor lesz orvaslás ha ismét egy magistratualis person cobákja törik? Te pedig nép! tartsd emlékedben a hanyag tisztvise­lőket akkora, midőn kitavavaszodik ! — Többen. „Ost Grenze“ polgártárs! kérünk e czikk átvételére. Bécsi tőzsde és pénzek Brassóban Febr. 7. Pénz..­Osztr. nemzeti adósság ezüstben........................................7110 „ „ „ papírban........................................ 62 60 1 860—ki sorsj. kölcsön 100 írt................................................ 102 30 N emzeti bank részvény . 856 — Hitelintézeti „ ....................................................... 339 50 L ondon ....................................................................................112 90 Ezüst..................................................................... 111 35 N 'apoleond’or................................................................ . 9 — o s. k. arany ........................................................................... 5 40 L ira ..................................................................................... 10 45 Magyar földleherm.................................................................. 80 50 B ánáti..................................................................................... 78 40 Erdélyi.................................................................................... 77 25 Porosz taller...................................................................... 1 69 I kosár..................................................................................... 1 80 Hubel..................................................................................... 1 60 Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: Orbán Pci’CHCZ. Alólirt ezennel köztudomásra juttatom , miszerint Kézdivásárhely városában fekvő jószágom, mely áll két la­kóházból, mind kettő száraz boltozatos pinczékkel ellátva ; továbbá egy három gőzmümalomból, gabonás, istálló és egy teljesen berendezett kovácsmühelyböl, miudezen épületek szilárd anyagból újonnan épitvék ; továbbá egy külön álló keményítőgyár számára készült faépületböl , tagos udvar- és egy terjedelmes gyümölcsös veteményes kertből — sza­bad kézből jutányos árban s a lehető legkedvezőbb felté­telek alatt eladó. Ezen ügy iránt bővebb tudósítást nyerni kívánók szíveskedjenek bérmeutes levelüket hozzám, mint tulajdo- [ noshoz Brassóba intézni. Pánczél Joachim, 26 1 — 3 к. törvényszéki ülnök Pályázat Karatnán (Erdély Felső-Fejérmegye) a községi ta­nítói állomásra pályázat hirdettetik: Évi fizetése készpénzben 300 for. о. é. 4 öl rövid tűzifa és szabad lak. 22 2_3 A pályázni kívánó okleveles tanítók kellőleg felsze­relt sajatkezüleg irt folyamodványaikot személyesen vagy posta utján február hó 20-ig iskolaszék elnöke Benedek Ignátz úrhoz küldjék be — utolsó posta Kézdi Vásárhely, j Kerestetik egy 4—6 gymnaziumot végzett jó családból való íiu, ki a magyar és német nyelvet bírja, gyógyszerész gyakornoknak. Kedvezd feltételek mellett a vállalkozó azon­nal nyer alkalmazást. E tárgyban bővebb felvilágosítást ad Ba- rothon Debitzky Mihály, 20 3—3 ____________gyógyszerész._______ B i zonyittmny P о p p G. J. cs. kir. udvari fogorvos urnák Bécsbe Bognergassa 2. sz. Az öu által készített Anatherin- szájvizet megvizsgálván, teljesen ajánlhatónak találtam. Opoltzer, a bécsi cs. kir. kóroda rektora és tanára, szász k. udvari tanácsos stb. Egészséges fogak. A fogak óh foghua tisztítása épen tartása és a szájbüz eltávolítása végett Dr. Popp G. J. cs. kir. udvari tanácsos által gyártott Anatherin-száj viz a legsikeresebb minden eddig ösmert gyógyszer kö­zött, mivel átalán semminemű egésségnek ártalmas anyagot nem tartalmaz, a fogak rothadását és borkő- j képzését gátolja, fogfájástól, szájrothadástól őriz és I ezen baj ha netán beállott volna rövid időn enyhíti, ! és végkép megszünteti. i Ur. Polip €я. J. növény fogpora annyira tisztítja a fogakot, hogy an- : ! nak mindennapi használata által nem csak az oly i nehezen távolítható fogkő távolitatik el, hanem a fo- j gak máza fehérségben és finomságban mindig nő. F«v tégely ára G3 kr. o. értekben. Kapható itten Brassóban: Miller J. gyógysze- j rész, S. P. Majlat, Tli. C. Mánián, Duschoiii János, Fabiak Ed. gyógyszerész és Jekelios Ferdinandnál. j _ Rozsnyón: Eeymanu: Kézdi-Vásárhelytt : Ba- j bies Ed. gyógyszerésznél. Bogarasban : Megaj G. A. gyógyszerész ; Kő- halomban: Melás J. gyógyszerésznél és Kovásznán : Binder A. gyógyszerésznél. 21 3 — 3 Г a kerttulajdonosok, gazdák és virágkedvelők részére. Éppen most jelent meg véleményeink, mezei, kerti virágaink és növényeink 62-ik névsora, melyek itten Teclo János és fia kereskedésében ingyen kaphatók. Nevezettek megrendeléseket szívesen fogadnak el, melyeknek pontosan eleget tenni Igföbb gondunk leend C. I’latz és fia Erfurtban, 2—3 24 a poros/ király szálitója. 46 —1872 sz. polg. 25 2—3 Hirdetmény. Melynél fogva ezennel közzététetik, hogy hites ügy véd Csíki Endre ur ügyvédi gyakorlatának hivatalos helyét Tordáról Brassó városába tette át, miután itteni bejelentése szerint kir. ügyész Kenyeres Adolf volt ügyvéd ur irodá­ját át vette. Kelt Brassóban a kir. törvényszéknek 1872-ik évi Január hó 15-ik napján tartott üléséből. KERESKEDŐ IFJAK kik a kereskedelmi egyszerű vagy kettős könyv­vitel, számtan és levelezésben vidékünk bármely nyelvén magán oktatást venni óhajtanak: szí­veskedjenek bővebb tudósítás végett e lap szer­kesztőségéhez fordulni. 23 2—3 Nyomatott Itüiner cs Kamiiernél.

Next

/
Thumbnails
Contents