Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1872-02-11 / 12. szám
Brassó, 1872. Másod évi folyam 12, szám. Vasárnap, február 11. Megjelenik ez a lap heten- kint kétszer csötörtökön és vasárnap. Ara: Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre .... 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. A szerkesztő szállása: Szinház-utcza 404. szám. NEMER Politikai, közgazdászai és társadalmi lap. Hirdetési díj: 4 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (1 —10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségnél. Sepsi-Szent-György, 1872, febr. 6-án. Igaz e, hogy Háromszéken a kasztszellem előtérbe nyomult ? Igaz-e, hogy a volt katona osztály a nemességgel, s a megszűnt urbéresség mint külön-külön fraktió áll egymással szembe ? Még jogosultságát meg merném tagadni e kérdésnek, ha az ellenkezőt szememmel nem látnám ; sőt kétség be merném vonni tárgyi létezését is, ha a mindennapi jelenségek, a tények nem mutatnák. S mert vau, kérdem: mi az oka? Nézetem szerint : a hatalom mali visszaélés ismétlődései; egyes jogos kívánalmak megvetése; de leginkább a helytelenül felfogott s önérdek kedvéért kizsákmányolt értelmezése a jogegyenlőségnek. Midőn kimondatott a nagy elv: legyen a honnak minden polgára egyenlő, már a testté válás első jelentkezéseiben torz alakokat mutatott, mert a volt jobbágy csak úgy foghatta fel az egyen löséget, ha az uraság kocsijáról, bocskorábau parketirozott szobában támlás széken csibukozhatott ; a nemes ember meg úgy képzelte, hogy ő, szemé lyében egyedül annyi, mint az egész jobbágyság ; a katona osztály, bár e két szélsőség minden hibájával, — de állása középszerűségénél fogva is legtöbb mér sekletet tanúsított. E nézetek ferdeségeinek voltak kinövései a fold felosztási tervek; a nemesség kiirtására tett vállalkozások. Azonban mindezt menti az eszme gyors kivitele által okozott helyzet újdonsága. Nem találtuk magunkat belé, mint gyermek az első nadrágba Az absolut rendszer még a szabad gondolkozást is elfojtotta ; — nem érthettük meg egymást. De a jól, ro- szul beszivott eszméket sem lehetett megölni. Midőn a cselekvés szabadabb tere megnyílt, első fel- heviilésében igaz a közhaza osztatlan érdeke volt a jelszó; de a megyei választásoknál nagyobb mérvben kezdé érvényesíteni magát ama másik szellem. A helyzet szokatlansága, a tájékozatlanság s a rendelkezés alatti erők számba nem vétele miatt megint nem találtuk el a közép utat. Eltek sokan a múlt idők nagyobb nevei közül, kik az idő folyta alatt nem tanultak, de keveset feledtek. Ezekhez ragaszkodott s azoknak aegise alatt hivatalra jutott a volt nemesi osztály ; kezébe vette az uralmat a ne- potismus, s minthogy kéz kezet mos: nekiek volt igazuk mindenütt. Ismétlődtek a választások. — Azok összefont érdeküknél fogva erős phalanxot képeztek. Együtt és egymásért működtek. A volt jobbágyság, természeti tulajdonsága vagy az idő rövid és alkalmatlan volta miatt nem fejlődhetett oda, hogy szellemi erejével élet jelt adjon; numerikus tevékenységét lehetőleg megszorították. A katonaság — mint közép osztály e kettő között — szét nézett s midőn sorai közt a tettek mezején érdemeket szerzett egyének neveit kezdé számlálni — s mert papjaiban szóvivőkre is talált: önérzetre ébredt, s tömegesen lépve fel: kivánatát mint osztályét tolta előtérbe. Ha nem is elvenni, de osztozni kiváut a hivatalban. A hivatalt markában szóritó nemesség pedig a meglevőt kezéből kibocsátani s igy megosztani, emberi gyarlóságánál fogva sem kívánta. Azon rögeszme, — hogy ö erre születve van, melyet tőle elvenni nem lehet, s csak ha a más előbb felküzdötte magát oda hol ő már születésénél fogva áll, van meg az egyenlőség s kezdődhetik a verseny — összetartób- bakká tette emezeket s erőszakosabbá amazokat. így született két tábor a védők és és az ostromlók tábora. Azonban tettleg nem állottak ily élesen egymással szemben ; mérsékletet és méltányosságot is mutatott néha a -nemesség, s hol az eszélyesség is úgy kivánta tért nyitott, de ezt rendesen mint grátiát, kegyelmi tény gyanánt tudta fel. Az ily „pap kiszúrom“ megnyugtatta egy egy kevéssé, de boszantó volt, hogy mindig felhányta : „hiszen a a katonák közül is helyet adtunk ennek meg amannak 1“ — Mintha bizony e haza nem mindnyájunké s mi nem érette volnánk, s nem mindenki annyit érne, mennyit embersége nyom, s nem a szerint lennénk erre meg amarra jogosítva, mennyire szellemi erejének hová (?) fordítása érdemesité ! így : nem akarva s bár czélzatosan senki által nem vezetve, magából a helyzetből nőtte ki magát az osztály ; s valahányszor jelöltje bukott mindig kaszt sérelmet talált benne. — Azért ezen osztályok mit a törvény és a közönséges élet oly összesimitott, nyilvános életében mindinkább távolodnak. És az utóbbi idők eseményei, még élesebbé tevék e két párt közti ellentétet ; nem csak, hanem életre, tevékenységre liivá a harmadikat.*) D. Veres Gyula. Brassó, 1872. febr. 10. „A példa ragad,“ tartja a példa beszéd. S fájdalom e példabeszéd igazságát naponként oly téren is tapasztaljuk, hol nemcsak egyesek rósz szándékát tükrözi a rósz példa követése vissza, hanem azáltal ezrek érdeke, sőt az egész állam szerkezete van megsértve, csaknem kinyugolva. Értjük az állami nyelvnek, némely törvényszékek általi vakmerő mellőzését. A brassai m. kir. törvényszék magatartása, a magyar nyelv használatát illetőteg e lapok hasábjain már több rendben szellőztetve volt. l)e ezen sorok czélja nem a brassai m. kir. törvényszéknek reactionarms eljárását bővebben is illustrálni, hanem jelezni egy újabb esetet, melyet a brassai m. kir. törvényszék lojális, hazafias, nemes magatartásának köszönhetünk; de a mely nem egyéb, mint a törvények ismételt riyilt megsértése, ellenszegülése, a fennálló kormány rendszer kigúnyolása, megvetése. Ez ujjabb törvényszéki tüntetés, (ki hinné?!) Sepsi-Sz.-Gfyörgyön a tős-gyökeres ősi székely városban történt, — hol még a román sem tud románul, — egy bizonyos Onitiu nevezetű pót- biró által, ki a napokban román nyelven szerkesztett jegyzőkönyvet terjesztett a törvényszék "elé. Vájjon mi vezethette e jó urat arra, hogy a kérdéses jegyzőkönyvet románul szerkessze, s ki részére vagy érdekében tette azt, ott a hol, mint mondók még a románok sem beszélnek, nem értenek románul; s végül vájjon honnan meríti *) Közöljük ezen czikket is. mely más oldalait világítja meg a háromszéki szerencsétlen kaszt-kérdésnek, mint a múlt számunkbeli levél. A szerkesztőség nézete a 8-ik sz. vezérczikkében volt kifejezve; s midőn tért nyit a vitázó feleknek, nem azonosítja nézetét egyikével sem a szerk. TÁnCZA. Szegény tatár! (Folytatás és vége). Említett barátom, ki szives volt a tatárral megismertetni, azzal vádol, hogy a tatár rovására bele szerettem az öreg dervisbe, az egykori tüzimádó hinduba. Barátomat ezen véleményre alkalmasint a vezette, hogy egyiittlótiink alkalmával, többet társalogtam az öreggel, mint a tatárral; de én ezt azért tettem, mivel a tatár a társaság többi tagjai által elégé igénybe volt véve, egyfelől, másfelől pedig az öreg az európai nyelvek egyikét sem értette és igy másokkal nem is igen tudott társalogni De ezzel a világért sem akarom azt mondani, mintha valami hatalmas keleti nyelvész volnék, mert fájdalom egyet sem beszélek és nem is értek a keleti nyelvek közül; hanem különböző jelek által igen jól meg tudtuk érteni egymást. Különösön a bort a borvizzel nagyon ínyére tudtam vegyíteni. Mind a mellett, hogy az öreg iránt is figyelemmel voltam, a tatár, kinek minden szavára nagyon figyeltem, mint magosabb képzettséggel biró egyéniség nagy mértékben érdekelt. A tatár ezelőtt mintegy hat évvel végezte Bucharában a tatár egyetemen a vallás és jogtudományt; ez a két tu domány náluk csak úgy karöltve jár. A pap egyszersmint biró is, és viszont. Az egyetem egyrésze lakszobákra van osztva, a melyeket a tanulóknak elszoktak adni. Tatárunk egy ilyen lakszobának tulajdonosa volt, és a mikor az említett tudományokat végezte, Bucharában egy nagy esemény történt, a mely tatárunkra is határozó befolyással volt. Egy szent muzulmán, egy dervis, ki a Mahomed és minden lehető más szent sírját látogatta, érkezett a tatárok fővárosába. Ezen nevezetes férfiú pedig, nem más volt, mint kitűnő hazánkfia Vámbéri, az egyedüli utazó, ki közép Ázsiát beutazta ; ki a veszélyt, mely életét fenyegette, rendkívüli ügyességgel mindig képes volt kikerülni; ki a keleti nyelveket és szokásokat annyira el tudta sajátítani, hogy a keletinek gyanakodó szeme, ki minden idegenben kémet gyanit, sem tudta felfedezni, hogy nem valódi moz- lemmel és dervissel van baja. Vámbéri több mongol dervis kíséretében érkezett Bucharába, s mint tudományos papi ember, az egyetemet is meglátogatta ; itt ismérkedett meg vele tatárunk, ki a szent és uagytudományu férfiú iránt rögtön nagy rokon- szenvet érzett, ügy látszik, Mollah Iszhák is felköltötte Vámbéri figyelmét, mert csak hamar felszólitá öt, hogy menne el vele Mekkába a Mahomed sírjához. A fiatal, tudni és látni vágyó, e melett nagy mértékben vallásos érzelmű tatár theologus, csak hamar elszánta magát; eladta lakszobáját 94 aranyon, és útnak indult Vámbérivel. Kengeteg utakat tettek, három hónapig utaztak egy teve hátán, ketten két odalt függő kosárban kuezorogva. Több veszélyek nek voltak kitéve; de a Vámbéri ügyessége mindenütt kisegítette a bajból. Különösön megszorult volt kapezájuk, Afganistánban, hol Vámbéri a Khánhoz ment panaszra azért, hogy öt mint szent embert megvámolták. Vámbérit a Khánnak 14 éves fia fogadta, ki is az ö imádságokkal vegyitett dicsőítő beszédére, újával megfenyegette és azt mondotta „esküszöm, hogy angol vagy.“ Erre a váratlan nyilatkozatra Vámbéri is megszeppent ; legalább elhalványodott, és beszédének végtelennek tetsző fonala majdhogy meg nem szakadt ; de hirtelen összeszedte magát és átkot úgy mint áldást nagy mértékben szórt maga körül; e mellett meg esküdt mint egy talpan sült ördög. Kereste feneketlen zsebeiben a Stambulból hozott ajánló leveleket, de fatum! azok a szálláson maradtak, és neki ott kellett maradni, mig a tatár azokat elhozta. A Khan herczeg tolmácsa megolvasta az okmányokat, és azokat rendben találta. Hogy a herczeg meggyőződött-e a felől, hogy Vámbéri nem englisch men, nem lehet tudni ; de annyi igaz, hogy megajándékozta 5 aranynyal. Vámbéri tatárunkkal Persián koresztiil folytatta tovább útját, és itt egy párszor felébredett a gyanú tatárunkban, a felett, hogy Vámbéri nem valódi dervis. Ugyan is egy persa városban a mikor megállapodtak, Vámbéri öt, mint egy másfélnapig magára hagyta a szálláson, úgy hogy szegény feje azt hitte, hegy Vámbéri megugrott. Végre unalmában elszánta magát, hogy az utczáu széjjel nézzen. Alig indul meg, hát jön vele Vámbéri szembe, egy magas, aranyos ruhába öltözött katona tiszttel karöltve, és beszélt azzal egy általa soha nem hallott nyelven. A katona eljött Vámbérivel szállására; ott még hosz- szason beszéltek a gyanús idegen nyelven. Végre barátságosan elbúcsúztak s a katona elment. Vámbéri a katona távozta után, rögtön mosakodott, mondotta hogy az idegen nyelvű katonával utazásai közben ismérkedett meg, és ha ruhája nyirkos lett volna, nem ért volna hozzá, de szárazon a tisztátalanság nem ragad. Szegény tatár, ö hitte. Később az említett katona tiszt ellátta őket fegyverekkel, és azokkal folytatták utjokat. Egy völgy szorulatban nagy félelmet állottak ki, valami