Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)

1872-01-28 / 8. szám

— 30 hogy ezen állami ösztöndíjakban a Romániában és Bukovinában lakó csángó magyar ifjak részesittethetnek-e?

A közoktatási költségvetésből kitűnik, hogy az erdélyi középtanodákban semminemű rendszeresített ösztöndíjak nincsenek melyekből csángó magyar ifjak részesit- tethetnének. Egyedül a székelykereszturi tanító képezde számára van a miniszter rendelkezése alatt 600 fit. Azon-, ban a többi tanodákban, hol csángó ifjak szintén tanulná- \ nak semmi ösztöndíj nincs. Ennélfogva t. ház én ezen kérdés előzetes eldöntésétől feltételezem a kívánt önálló ösztöndijak megszavaz tatását.

A miniszter úrtól várandó felelet értelmében törté- ! nendö intézkedés tekintetéből bátor vagyok indítványomat azon szempontból ajánlani a t. ház becses figyelmébe és j elfogadás végett, hogy ha netalán ezen átalános kitétellel, mint azt a pénzügyi bizottság a ház elé terjesztette, hogy t. i. hasonló tekintettel lesz a miniszter a csángókra, ha j állami segélyben nem részesítheti mint idegen alattvalókat, akkor itt mi sem történt és ez esetben hazafi kötelességünk gondoskodni arról, hogy az általam indítványozott b000 írtra menő ösztöndíj 200 írttal rendszeresittessék, mert csak az által lehet elérni azon czélt, hogy azon veszendőbe indult jó, becsületes szegény fajrokonaink a nemzeti közművelődés terén továbbra is fenálljanak, és itt a hazában önálló ösztöndíjakkal segélyeztessenek. — Bátor vagyok indítványomat a t. háznak ismételve elfogadás végett ajánlani.

Pauler Tivadar kijelenti, hogy a mennyiben az alapítványok más feltételekhez nincsenek kötve, hanem pl. jó előmenetel és szegénységhez vaunak kötve, azt hiszi, hogy a csángó ifjakat is részesíthetni ösztöndíjakban, de külön kiváltságokban részesitni nem tartja megegyeztet- hetö'nek sem az alapítványok természete, sem az igazság és méltányosság érdekeivel.

T örök Áléért, Orbán Balázs, Babes Vincze és Táncsics Mihály más-más zzempontból az indítvány elfogadását ajánlják. — A ház p. ü. bizottság jelentését fogadja el.

Királyi Pál a központi bizottság nevében az 1872- j ben kiállítandó ujonczjutalókról szóló törvényjavaslatát el-, fogadásra ajánlja.

S i m о n y i Lajos b. csak azon esetben fogadhatja el a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául, ha annak czimébe a „magyar sorhadi csapatok“ elnevezés helyett a „magyar hadsereg“ kifejezés fog tétetni.

К ürme n d у Sándor a következő határozati javaslatot terjeszti elő :

„Tekintve, hogy a közteher elvére fektetett azon ujonczozási eljárás, mely szerint „egyetlen fiuk“ illetőleg unokák és vök is besoroztatnak az állandó hadseregbe, következményeiben nem ritkán épen a közteher viselés elvével, jön ellentétbe, midőn gyakran oly egyetlen fiuk, unokák és vök besoroztatnak, kiknek apjaik, vagy any jaik és ípjok csak alig, sokszor pedig épen nem munkaképesek, mi áltál ily, kivált szegényebb családok a kereső s fentartó kéz elvonása által létfeltételeikben támad

szegény népnek, hogy a se legyen épen megnyúzva: de ezzel vége is lett volna minden költségnek; az ország s a részvényesek kaptak volna egy jól jövedelmező olcsó vasutat.

Bizony igy volna az szegény emberesen !

És igy megy a magán életben is ; ott is rettenetesen félnek a szegény emberektől. Az ügyvéd fogalmazókat állit be, mielőtt volna mit fogalmaznia. Az orvosnak kocsi kell, hogyr szegény emberesnek ne látszassák. A hi vatalnok már épen nagysás ur, még tán a diener is ; annak nem lehet szegény" emberesen jelenni meg sehol.

Egyetlen bálba viszi leányát, mert a drága öltözékkel egy évi hitelét kimerítette. Mért nem viszi el hatba egyszerű tiszta öltözetben: szegény" emberesen ? Háta kereskedő urak? Már róluk itt nehéz megfeledkezni, mert senki úgy7 nem fél a szegény emberestől, mint ők.

Kölcsönpénzzel, hitellel kezdi ; de azért nagy szállás kell a feleségének bécsi bútorzattal ; máskép még azt hihetnék, hogy iparosné. En istenem, milyen szörnyű szerencsétlenség volna!

Hát aztán, mikor nehány" év alatt a férj elbujdosik, vagy megöli magát, vagy" a szégyen öli meg; s a czifra teéns asszony gyermekeivel együtt nemcsak a szegény emberest, hanem a nyomorúságost tanulja meg: akkor tán nem volna baj, ha a gondviselés összevétette volna valamely iparosnéval, a ki egyszerűségben és jólétben él ; a ki szegény emberesen kezdette, de isten oda vitte dolgát, hogy a szükségesért nem kell máshoz mennie!

]£u szeretem a szegény embereket ; szeretem, a ki nem irtózik szegény emberesen kezdeni. Az ilyet az isten egyébre is segítheti, ha ö maga becsülettel igyekszik.

N-e.

tatnak meg, mi szintén elviselkatetlenné sulyosbul az ál- tál, hogy a család mig munkaképes tagot tán alig vagy7 épen nem, fogyasztó tagot lehet hogy annál többet számit, a mely eljárás mig nemzetgazdászati és adóképessé- gi szempontokból csak kátrányos, az illető családokat, mint a besorozott családtagot is méltán s mélyen elkeserítő voltánál fogva a hadsereg szellemére sem előnyös :

Utasítsa a ház a honvédelmi minisztert, már a f. é. hadjutalék kiállításánál akép intézkedni, hogy7 1868. XL. t. ez. 17. és 32. §-ainak megfelelő módosítását terjesztve a ház elé „egyetlen fiuk“, unokák és vök még ha apjaik, nagyapjaik, ipjok keresetképesek is, csak a hondvédség póttartalékába soroztassanak be “

Ezután az elnök feltevőn a kérdést: elfogadja-e a ház általánosságban a tvjavaslatot : Táncsics Mihály7 kijelenti, hogy egy garast sem szavaz meg. Még Lónyrai gróf és Királyi Pál szólván a tárgyhoz a ház a törv. javaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadja.

A részletes tárgyalásnál rövid vita után. melyben Tisza Kálmán, Helfy Ignácz és Böszörményi Sándor vesznek részt, a törvényjavaslat részleteiben is elfogadtatik. Körmendy indítványa ki fog nyomatni s napirendre tűzetni. —

Vita nélkül elfogadtatnak a központi bizottság jelentéseinek alapján az 1860. 40. t. ez, 12. §-a és az 1868 41. t. ez. 6. §-ának módosítása, illetőleg a honvédzászlóaljak szaporításáról és a magyar korona országaira eső hadjutalékuak az 1869. évi népszámlálás alapján megállapításáról illetőleg az 1868. XL. t. ez. 13. §-ának módosi- tázáról szóló törvényjavaslatok.

Tárgyalás alá vétetik a főrendiház izente az ipar törvényjavaslat és a7 hírlap cautió tárgyában.

Győr fi Gyula közp. bizottsági előadó a főrendi módosítás visszautasítását s a közp. bizottság jelentését ajánlja. •

özlávy József ipar és keresk.-miniszter kijelenti miszerint a sajtótörvény s a sajtóviszonyok nem tartoznak az ipartörvény keretébe. Nem akarja most a dolog elvi oldalát feszegetni, mert ez igen messze és hosszú dicsussi- óra vezetne ; egyedül azt kívánja jelezni, hogy azon álláspontot foglalja el ma is, melyet elfoglalt akkor, midőn azt állította, hogy a hirlap-cautió kérdése ezen törvény keretébe nem tartozik. Mert úgy, mint pl. a törvény intézkedései alól kivétettek a bányászat, az állami egyedárusá- gok, a malom- s italmérési jog, úgy kivétethetik a sajtóügy is. Már most, hogy ha a sajtótörvényből ogyes egyetlen tételt megszüntetünk, ugyanazon joggal vehetnénk ki, mindazon többi ügyekről szóló törvényekből, melyeket e törvény keretébe tartozóknak nem mondunk egyes tételeket és módosításokat azokat úgy mellékesen. A főrendiház módosítását elfogadja.

H о r n Ede és Orbán Balázs a képviselőház előbbi határozatának fen tartása mellett szólnak.

Csernátony Lajos a cautio káros befolyását is merteti s kimutatja, hogy az absolutistikus kormányoknak azért sohasem áll hatalmában a szabad szó elnyomása, tehát csak nyűgöt raknak a sajtóra s magoknak nem is használuak. Csak megnehezíti a lapok keletkezését, s ez- j zel akadályozza a sajtó fejlődését, szóló a ház régebbi határozatának fentartását kívánja.

A tárgyhoz még Mátys Arisztid, Tóth Kálmán, Helfi Ignácz és Györfy Gyula szólván, szavazás alá bocsátatott I a kérdés s a többség a főrendiház módosítása elfogadása mellett nyilatkozott. —

Deák Ferencz nyilatkozata a nemzetiségi ügyben.

A képviselöház január 23-iki ülésén, midőn a pénz ügyi bizottság jelentése tárgyaltatott az újvidékén felá.li- tandó szerb gymnasium ügyében, Deák Ferencz a nemzeti kérdésre vonatkozálag igy nyilatkozott:

A mi a nemzetiségek kérdését illeti, arra nézve régen kimondottam véleményemet, hogy mit értek én a nemzeti ségek jogosultsága alatt. Ebbe tehát nem bocsátkozom. Van azonban egy jogosultsága minden nemzetiségnek, az, hogy mód nyujtassék neki gyermekeit nevelni és művelni. Ha 300 gymnasium lesz is az országban, de ezen gym- nasiumokban nem azon tannyelv tanittatik , mely azon vidéken dívik, az oktatásnak kevés haszna lesz. Általában, j ha a nemzetiségeket megnyerni akarjuk* nem az feladatunk, hogy azokat minden áron magyarítsuk, hanem az, hogy velük a magyar viszonyokat megkedveltessük ; mert kettő tisztán áll előttem : kiirtani őket, istentelen barbárság volna még akarni is — amúgy is sokkal nagyobb számmal vannak, samhogy őket megsemmisíteni lehetne; ellenségeinkké tenni őket nem fekszik sem a mi, de az ő é.r- j dekükben sem. (Helyeslés.) Ha ők egy nagy nemzetet ! képezhetnének s elszakadni törekednének, ezt érteném ; de a jelenlegi európai viszonyok közt ezt tenniük lehetetlen,

mindenekelőtt tehát velük együtt arra kell türekednün к hogy egymás mellett békébeu és egyetértésben élhessünk.

Már ha a dolog igy áll, igen helyeslem, hogy a minisztérium maga proponál egy felállítandó szerb gymna- siumot. A kérdés csak az, hogy hol állittassék fel e gymnasium ? En nem tartom czélszorünek, hogy ott állítsuk azt fel, a hol már létezik egy magán alapítványokból fen- tartott gymnasium, akkor midőn sok vidék van, hol épen nincs gymnasium. Legczélszerübbnek tartanám, ha e gymnasium Becskereken akár Zomborban határoztatnék felállit- tatni. előre kijelentem, hogy ha most az egyik helyen fog felállittatni a jövő évben ha Isten is úgy akarja, hogy képviselő legyek, a másik helyen fogom egy másik gymnasium felállítását indítványozni.

E beszéd általános helyesléssel fogadtatott s különösen a nemzetiségi képviselők voltak vele megelégedve.

Többek közt Babes Vincze legmélyebben érzett háláját fejezi ki Deák Ferencz iránt, mert ma egyszer az ö (nemzetiségek) szivükből szólott. És szükségesnek tartja ezt konstatálni annyival inkább, mert ritkán történik, hogy a házban valaki az ő szivökből szóljon. Az a nyelv, melyet ma Deák Ferencz hangoztatott, az az ö nyelvük, és mégis ha pl. ezen nyelvet ő (szónok) hangoztatta volna,b megvan győződve, hogy fellépett volna valaki a balközépröl, ha nem csalódik tán Csernátony Lajos, s öt a haza ellenségének, magyarfalónak nevezte volna, pedig ők is mindig azt hangoztatták, a mit ma Pest belváros képviselője mondott. Ö tehát háláját nyilvánítja iránta s csak azt az egyet sajnálja, hogy ezt a nyelvet nem az országgyűlés kezdetén hallotta, ha ezt akkor hallotta volna, meglehet, hogy ez az országban az clégületlenséget nagyon megszüntette volna

Magyarok Bukurestben

Mint a fának életet adó eleme a csira élete, épen olyan éltető eleme a társadalomnak az iskola. Bukaresti magyar testvéreink igy gondolkoznak, és létök fenntartásához, elöhal olásukhoz ezt tartják mindennapi szükségnek. Hogy ez nálok — különösen a műveltebb osztályoknál — nem phrazis, nem léha ábrándozás, nem mutatja még ugyan nagyobb siker, hanem igen a lankadni nem akaró tetterös törekvés és az áldozatkészség. Megtesznek ugyan a lehetőleg mindent, de nálok is mint sok másutt, ott áll a gonosz szellem : a pénzhiány. Ez buktatja meg a jó akaratot a legtöbbször és a siker helyett oda állítja a pium desideriumot.

Ezen segitendük folyamodtak a magy. kir. közoktatásügyi ministeriumhoz, de a válasz nem lehetett kielégítő magától a minisztériumtól sem, — miután külországba segélyezni maga sem volt felhatalmazva.

Megpróbálták eléggé sajtó utján verni fel a közfigyelmet e lét-kérdéshez, hogy veszélyeztetett nemzetiségüket megmentsék, mert. a mily alap a nemzeti öntudat, ugyanolyan a nyelv a létkérdésnél.

A szavak elhangoztak, és az eredmény majdnem semmi.

Azokat, kiket a közakarat megbízott, hogy ez ügy ben mint vezérfiak mindent tegyenek: kétségen kivül a legnagyobb felelősség terhe alatt lehetnének ; de azzal terhelni őket viszont nem lehet, ha működésűket nem követte siker, jó akaratuk mellett is.

Hallgatással mellőznünk és rosszalásunkat ki ne fejezni nem tehetjük a felett, hogy a kath. egyházak — mint már érintettem — mind olasz papokkal vannak ellátva. Bírnak azok igen sok nyelvet, de mit használ magyarjainknak az, ha rájok nézve a legszükségesebbet, a magyart, még csak nem is sejtik.

Ebben látom én egyik, — és mondhatnám főokát a magyar iskolák hiáuyának.

Van ugyan egy iskolájok a reformátusoknak, melyet az emberbaráti szeretet és áldozatkészség alapított, de az nem elégséges megközelítőleg sem naponta szapa- rodó magyar gyerekeink számára.

Ez az oskola is jelenben alig képes 35—40 gyereket befogadni ; maholnap pedig ez sem lesz, miután csak a tatarozás, fódozás által lehet még fenntartani, szóval : rendezett viszonyok közt egészségi szempontból is be kellenek záratni.

Az összes magyar tanítói személyzet áll a kántorból és nejéből. Ha valahol, úgy itt igazán betelik az a közmondás: „szegény az eklézsia a pap harangoz “

Mig nálunk igen sok helyt azon panaszkodnak, hogy az iskolaköteleseket iskolába járatni nem képesek, addig itt egészen megfordítva vannak a dolgok. A tapasztalat fájdalom többszörösön bizonyította be már, hogy iskolakényszerre itt szükség nem volna, mert él a szülőkbe a nemzeti öntudat és a létükhez való ragaszkodás.

A szüksége az iskoláknak naponta égetőbb kérdés lesz, melyen nincs kezök közt hatalom segíteni, ha csak kormányunk figyelmét rájok nem veti, és az elodázhatlan kérdést mi hamar meg nem óldja.