Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)

1872-08-25 / 68. szám

Brass«, 1872.

Megjelenik ez a lap heten- kint kétszer

csütörtökön és vasárnap. Ára:

Egész évre . . 6 ft.— kr. Félévre .... 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr.

A szerkesztő irodája: Nag y pia ez 322 szám.

Lakása : Bolgárszeg 1425 sz.

Másod évi folyam 08. szám.

Politikai, közgazdászati és társadalmi lap.

Hirdetési díj:

4 hasábos garrnond sorért, vagy annak helyéért 4 ke. (1—10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségnél.

Brassó, 1872. aug. 23. ;

Úgy látszik, hogy valósulni fog lapunknak és még igen sok gondolkozó hazafinak azon régi vágya, hogy nemzetünk két szabadelvű nagy pártja : a Deákpárt és balközép kiegyezzék egy-1 mással. Ha a lapokat tekintjük, igen jó remény- j nyel lehetünk ezen kiegyezés iránt, miután egyik Deákpárti főlap, a „Reform“ egy idő óta csak nem minden számában sürgeti annak létrejöttét; más Deákpárti lapok is óhajtandónak tartják; az ellenzék részéről pedig az „Ellenőr“ márj rég nyilatkozott ily értelemben; a „Hon“ pedigj megfelelőleg a „Reform“-nak, folyvást egyengeti a kiegyezés útját.

Eddigi magunktartása után felesleges újból is bizonyítanunk, mily véghetetlenül üdvös változásokat remélünk mi ezen kiegyezéstől. Meg vagyunk győződve, hogy hazánk valódi haladása , megizmosodása annak napján kezdőknek meg valódilag.

Azon nagy képtelenség és országemésztő seb is, a melyet a királyföld különlegességének neveznek, — megszűnnék azon napon ; mert a kormánypárt nem volna kényszerülve többé, folyvást nagy engedményekkel biztosítani a 22 szász képviselő szavazatát.

E tekintetben azonban egy oly aggodalmas hirt hallottunk, a mely teljesen hihetetlennek tűnik föl, habár főfő tekintélyű forrásra vihetjük vissza eredetét.

Azt beszélik ugyanis, hogy a kormány készen van a balközéppel kötendő fusióra, de csak azután, ha a királyföld rendezését egyszer I keresztül vitte.

Előttünk lehetetlennek látszik, hogy egy oly országos érdekű kérdést, minő a két párt kiegyezése, alárendeljenek a királyföld rendezésének, a mely már rég nem kellene, hogy külön kérdést képezzen ; hanem a hon egyetemes törvényei alatt kellett volna elsimulnia.

De még aggasztóbb azon sejtelem, hogy ha

a királyföld rendezését minden áron a balközép j nélkül, vagy annak ellenére szándékoznak ke- i resztül vinni, — akkor a kormány valószínűleg | fenn akarja tartani ezen országrész különleges állását, és a szász bureaucratia igazolhatatlan uralmát.

Részünkről megemlítettük e hirt, a mely beláthatatlan következményű szerencsétlenségeknek válhatnék forrásává, ha valósulna. Most még nem hozzuk fel érveinket egy olyan szándék ellen, a melyet minden gondolkozó a viszonyokat ösmerő, és lelkiismeretes hazafinak el kell ítélni.

Ha újabb értesülést veszünk a szándék létezése felől, akkor elmondjuk még egyszer meggyőződésünk szavát. S ha mindamellett fenn lesz tartva az egyenjogúságnak és az uniónak ezen nyilvános kigúnyolása, *— számoljanak an nak eszközlői lelkiösmeretökkel, a mért a román elégedetlen, a magyar elnyomott és a szász saját külön érdekei mellett a haza közérdekét elfelejtő lesz.

Egy pont fekélye megölheti a testet. Ezen országrész kivételes állását egész Magyarország I sirathatja meg.

Annál inkább óhajtanók, hogy a fusio mentői előbb létesüljön, mivel abban az esetben biztosítva volnánk ezen veszély felől.

Pest, 1872. aug. 17.*)

A „Magyar Polgár“ 186. számában egy Bogarasban kelt levél azt akarja elhitetni olvasóival, hogy az erdélyi románoknak azon tekintélyes vezérférfiai, kik az activitásnak nem csak kezdeményezői — de annak terjesztésében sikerdusan közreműködői voltak, névsze- rint Metianu János, zernesti esperes, Puskariu, ügyvéd,

*) Ezen czikket nem azért közöljük, mintha tartalmával tökéletesen megegyeznénk, hanem hogy t. olva sóiknak ezen ügyben egy fó'városi véleményt bemutassunk.

Bzerk.

Bran de Leményi etc. most, eddigi hathatós irányokat megtagadva, a passivitás terére léptek.

Hogy tudósítónak állításában a czél nem egyéb mint a közvélemény félrevezetésére szándékolt rosz- akarat : azt a románoknak újabb időben tanúsított politikai magatartásából minden józanon gondolkozó Ítész beláthatja. Sajnos, hogy az ellenzék érdekeinek látszólagos kielégítésére ily ferdítésekkel is kész ámítani a könnyen hívőket és tomboló örömmel hirdetni azt, mi felett ha úgy volna őszintén sajnálkoznunk kellene, mint alkotmányos életünk haladásának egyik gátján. De tisztelet azon jobb gondolkozást! férfiak nevének, kiket az elvtelenség szégyenletes bélyegével igyekezik feltüntetni a roszakarat, ök jobban megértették az oly bonyolódott nemzetiségi kérdésnek, — és hazánk integritásának leghelyesebben megfelelő eszközöket, mint ama fogarasi ámítok. Csak egy lépést mutasson fel a „M. P.“, mely Metianu esperes politikai működésében elvtelenséget, következetlenséget mutat fel, elhiszem állítását.

Az aradi meg gyulafehérvári conferentiának alkotmány ellenes pártjait, melyeknek a „M. Polgár“ nagyon örvend, szélesebb körbe terjedni vajon mi gátolta meg leginkább, ha nem a brassói, zernesti meg a szebeni ac- tivitás ?

Ennek folytán meg mi idézte elő azon eddigelő soha el nem ért eredményt, hogy Kolozs-Dobokamegye román képviselőt küld az országházba, románainknak nagyobb megnyugtatására! De épen ez fáj a „M. P.“-nak mert ő et consortes sokkal örömestebb látnak egy Ma- cellariu-t az országházba mint egy clr. Nemes-t, vagy más activistát.

Ez okozza azt, hogy csak neszét vegye a „M. P.“ oly valaminek, mely a passivités árnyalata legyen bár Ö örömtől pukkadtán hirdeti, hogy a Ratiu, Macellariu, Baritiu, Axentie féle politika, — mely láttuk hova vezet, kezd lábrakapni.

Valószínű hogy nem egyéb a passivités árnyalatánál a Metianékról kovácsolt mostani hir sem, hogy a fogarasi választással szemben passivistáknak mondották ki magukat, abból őket a passivités bélyegével jegyezni meg nem lehet. Nem pedig azért, mert olyan lehet az a fogarasi vá

gss

Z

Cosmopolitismus és Nationalismus.

Az emberiség történelme mindenütt és minden időben egy jobb létérti küzdelemről teszen tanúságot. A történelmi fejlődés minden stádiumán az evégetti törekvések szakadatlan lánczolata tűnik szemeink elé. Ön, vagy rajta kívül álló hibák sokszor gátat vetnek e törekvések elé, bizonyos okok századokra vissza vetik az emberiséget; de a törekvést egy jobb lét megalapítására, kioltani nem tudta semmi, s ma is ép úgy küzd az emberiség, habár más eszközökkel, mint küzdött évezredek előtt. E szakadatlan törekvések az emberiség örök életének legpregnánsabb kifejezői. A nagy küzdelemben egyesek buknak, kiesnek a sorból, de az emberiség ügye feltartózhatlanul halad előre, sokszor ép egyesek bukása, esése adva meg a jótékony lökést. Sokrates méregpohara, a Megváltó keresztje, Huss máglyája, Zrínyi és Frangepán esete az ügy diadalának sokkal többet használtak, mintha ágyban, párnák között haltak volna meg. Trágicus sorsuk akép hatott a már- már lankadni kezdő emberiségre, mint egy jótékony eső a szomjas földnek, mint a villany ütés, mely felrázza a megdermedt tagokat. Életük mintaszerű végük trágicus volt; az emberiségre pegig ellenállhatlan hatással bir a tragicum, tudva azt, hogy a bukó hős az emberiség igaz ügyéért esett el. Egyszer elhintett eszméik akarva, nem akarva megfogamzanak az utódok keblében, ezek az elhunytak helyébe állnak, folytatva a már megkezdett harezot. Az eszmék hatása sokszor oly nagy, hogy nem az van megtestesítve egyik vagy másik félként bajnokában, hanem maga viszi égi szárnyain az egészet. Ez örökös küzdelemnek éltető eleme a szabad verseny, a nyilt pályatér, hol az

egymással szembe álló, de egymásért küzdő bajnokokat, az emberiség nagy családját képező egyes elemek a nemzetiségek képezik. De nem oly értelemben, hogy az erősebb elnyomja a gyengébbet, elvéve ettől mindent, nem mint separatisált, egymástól különálló individuumok, hanem mint a szerves egésznek, a nagy családnak egyes tagjai. — Egy nemzetnek sem szadad csak önmagáért dolgozni, a nagy küzdelemben kifejtett tevékenységét csak maga hasznára fordítani ; legszebb vívmányait, legéletrevalóbb intézményeit olyanoknak kell tekinteni, melyben az összességnek is része van, mely akkor felel meg igazán hivatásának, ha nem egyeseknek világit kizárólagosan, hanem az egész emberiség közkincsévé válik. Oknélkül való törekvés ma chinai falakat húzni akarni bármelyik nemzetnek is ; túlhaladt álláspont már- ëz, s csak akkor emelkedünk a korszellem magaslatára, ha az emberiség közügye érdekel, ha túl tekintve a geográfiái határokon, azon tudatig emelkedünk fel, hogy mi csak részek vagyunk, öntudatos szolgálatára rendelve az egésznek. Régen volt az, midőn a nemzetek csak magukért éltek, csak magukért hatottak. Régen volt az, midőn a cívis romanus nem ismert magán kívül méltó teremtményt az emberi nevezetre, midőn azt hitte, bogy csak érette jön fel a nép, neki süt a hóid — szóval : érette van teremtve minden. Ma már bála korunk szellemének az érdekközösség érzete, az együvé tartozás eszméje annyira ki van fejlődve, hogy elsőbbséget követelni egyik-másik részére nevetség. Ma már nem e vagy ama törzsböli származás adja a vezérbotot kézbe, hanem a kötelességek hiv teljesítése, s az a nép tarthat igényt az összeség hálájára, tiszteletére, mely több áldozatot rak fel azon oltárra, melyen az emberiség boldogsága nyugszik. — Bizonyosan eljön az idő, midőn azon válaszfalak is lehullanak a korszellem lehel- letére, melyek most még elkülönítve tartják a nemzeteket egymástól, midőn a testvériség, az együvétartozás

érzete annyira ki lesz fejlődve, hogy nyelv kiilömbség ember és ember között nem tesz elválasztó pontot. — Korunk sebes léptekkel halad ama boldog kor felé. — A teianészet-tudomány elveire fektetett intézmények mind azt czélozzék, hogy a minél gyakoribb közlekedés lehetségessé tétessék a föld külömböző részein lakó embereknek. — Nemes lelkű emberbarátok, — oly intézmények felállítása által, melyek nemcsak egyes vidékek, hanem az összes emberiség viszonyaihoz alkalmazhatók, — azon fáradoznak, hogy a még fennálló különlegességek megszűnjenek, hogy tekintse mindenki egy nagy család tagjának magát, inegóva természetesen azt, mi az egyéniség jellege kitüntetésére szolgál. — Pestalozzi a nagy nevelésbarát, Morse a fényiró, Watt a gőz za- bolázója mind abban működtek, hogy oly közegeket teremtsenek az emberiség számára, mely megsemmisítse á helyhez kötöttséget, mely közelebb hozza az embert embertársához. — S korunk ezen általános áramlatával szemben mégis mit látunk? Azt, hogy az elválasztó törekvéseknek, a különlegesség fenntartásának érzete ép most működik némely néptörzsekben leginkább. — A hegyen leguruló követ feltartoztatni, a napsugarakat elfödni akarni, hogy azok ne világítsanak minden ember számára oly fajta törekvések lehetnek, mint azon népek fáradozásai, kik a kor áramlatával szembe akarnak úszni, kik egyedüli feladatuknak tartják különleges érdekeik tűzzel vassal megóvását, aképen gondolkodva: Valamint én nem szorultam az emberiség közkincsére, úgy szintén nem adok az enyim- b ö 1 senkinek semmit. — Hiú fáradság ! tarthatlan állapot. — Elfeledik, hogy akaratlanul is hódolni kell a természet törvényeinél fogva az események áramlatának, faj szeretetöknek fel kell olvadnia az összes emberiség szerctetóbcn. — Ama magosb tudat, hogy az emberiség tagja vagyunk, okvetlenül felül emelkedik azon, hogy e vagy ama nemzet fiai vagyunk. — Vala-