Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)

1872-08-01 / 61. szám

242

lésé s Bécsben a reicbsráthé.

Benedek (ivula ur egy nyilatkozat közlésére kéri fel a lapokat, melyben határozottan alaptalannak nyilvánítja azon állitást, mely szerint ö az ultamontán párt kath. programmját aláírta volna. — „Azzal vádolnak — úgy mond — elég’ embertelenül, hogy én az ultra- montán párthoz tartozom és az Apponyi-féle ismeretes programmot aláírtam ! Ezen roszakaratu és a legalacsonyabb indokokból eredd vádak és ámításokkal szemben, megóvandó politikai jellemem tisztaságát, kedves választóim megnyugtatására itt e lap hasábjain a nemzet szine előtt jelentem ki ünnepélyesen, hogy én az ultra- montán párthoz nem tartozom s annak programmját alá nem Írtam. Ellenkezik e programra követi program- mornban kimondott politikai elveimmel. Ennélfogva fön- nebbi vádakat, mint az itteni ismeretes roszakaratu cli- quenek tendencziósus koholmányait visszautasítom. Választó polgártársaim pedig nyugodjanak meg, mert azon politikai bizalmat, melyet irányomban másodízben nyilvánítottak, becsülni tudom s ha képviselőjükké fognak választani, azzal soha visszaélni nem fogok s adott programomhoz híven — politikai elveiken kivül másokat az ország törvényhozó testületében képviselni nem fogok, és ha azt valaha tenném — minő önmegfeledkezést nem is képzelhetek magamról — följogosítom önöket, hogy a reám ruházott képviselői állástól föloldjanak és én szavamat kötöm le, hogy ezen esetben egy perczig sem bitorolnám nagyrabecsült politikai bizalmukat!“

A román nemzeti pán vezérférfiait a „Patria“ következőkép jellemzi :

„Szomorú tapasztalat, hogy egy év óta vakmerőbb s lelkiismeretlenebb játékot senki sem iizött a román nép életérdekeivel, mint Macellariu, dr. Ratiu és dr. Nikola.

Midőn már egész Erdély hajlandó volt a politikai aktivitás terére lépni, előállnak a végperezben holmi tisztátalan jellemek, hogy zavart idézzenek elő s a jámbor román népet két táborra osszák.

A török, tatár — midőn Erdélybe beütött, annyi szerenczétlenségeket nem okozott, mint ez a Macellariu & Comp. De senki sem csalta meg soha oly nagy mértékben a hiszékeny román népet, mint ez a Macellariu Gy.-Fehérvárit, hol az absolut passivitás mellett kardossen zenészeket hivatott maga körül, néha 120-at is, kiknek lármás zenéje messze űzte szemeiről az álmát. Utoljára — mivel mindenütt boszuló kezeket gyanított — a Plessis-les-Toursi kápolnába zárkozott, mely számos iv alakú nyílások és hegyes vasrácsozattal volt körülvéve. A tömeg bámulva látta es hallotta a szobákon át, miként lármázott és beszélgetett magában éjjel és nappal. Néha izzadtságtól bágyadtan, mezítelen testére páncaélinget öltve és kezébe egy rósz fegyvert fogva, lihegő kiabálás között vad átkokat s szidalmakat szórva futkározott az ivboltok kettős sora közötti tetőkön; ama boltozatoknak— miként hitte — a halált kell visszatartanak, melytől oly nagyon remegett. Orvosa előtt gyakran hullott térdre, kérve öt, hogy tartsa meg benne az életet. Egy népmonda szerént utoljára még meleg gyermek-vért is ivott, mert csodatevők és vén asszonyok ezáltal megifjodást jósoltak neki. Minden babonás eszköz daczára végre neki is meg kellett halni. Azt mondják, hogy halála iszonyúi volt. Midőn kimúlt, szája habzott és imákat mondott, melyek rémséges kinai között hajmeresztő átkokká változtak.

8-dik Henrik angol királynak — egy hasonlókép meglehetős zsarnok és több gonosztettel terhelt uralkodónak—nem kevésbé vigasztalan öregkora volt. О sem akart a halálról mit sem tudni s környezetének megfiltá, hogy e szót előtte kimondja. Midőn az utolsó perezben orvosai reményvesztett arczát látta, dühösen rájok kiáltott: „Mind lefejeztetlek, ha nem nyilatkoztok, hogy megszabadíthattok engem.“ Mindazáltal már ugyanazon pillanatban halott volt.

(Vége következik).

V i (I é k.

К о 1 о z s vár július 24-én.

Városunk polgársága külsőleg is kifejezést kívánván adni azon osztatlan bizalomnak, őszinte ragaszkodásnak, melylyel megválasztott képviselőink iránt viseltetik, fáklyás zenével tisztelte meg azokat. Ámbár elhalványuló a fáklyák lobogása, azon nemes lánghoz képest, melynek mindnyájunkban tisztán élő tüze újra diadalra segité elveinket, — mégis jól esett látni azoknak halvány fényénél ismét a lelkesült arezokat, az örömtől sugárzó szemeket, öregnél, ifjúnál egyaránt. — 23 án este nagy tömeg nép gyűlt össze a városház előtti téren, honnan a menet indulandó volt- Valamint a folyó, minél közelebb jut a tengerhez, annál nagyobbá válik apróbb patakok beleömlése által, úgy a városház előtt még nem igen nagy tömeg, a mint közeledtünk Gróf Péchy lakása felé, mind óriásibbá vált, s magában a monostor utczában már egy nagy néptengerré nőtte ki magát elborítva a szélyes utczát. A nagy nap hatása, a „Rákóczy“ riadó hangja mind lelkesültebbé tette a tömeget, mig végre Finálynak érez csengésű hangja, — ki egyik megbizott szónoka volt a közönségnek, — néma csendet idézett elő a polgárság soraiban. Finály szokott ékes szólásával fejtegette Gróf Péchy érdemeit, melyeket 6 esztendő lefolyása alatt szerzett, mint- a ki az unió tényleges keresztül vitelével volt megbízva.

Kiemelte Erdély körül szerzett érdemeit ; azon következtetést vonva az elmondottakból, hogy a midőn városunk képviselővé választotta, ne tekintse ezt csak ilyennek, hanem, mert varosunk az- erdélyi részeknek fővárossá, tekintse e bizalmat az egész erdély rész bizalma kifolyásának, azon szolgálatok m égj utal mazásául, melyek 6 esztendők lefályása alatt ma büszkén hirdetik nevét. Erre Péchy szokott egyszerűségével sok szépet elmondott- Elmondotta, hogy a mikor Erdélybe jött, csaknem a hontalanság néma fájdalmával jött kö- zinkbe, nem lévén se barátja, se rokona, se ismerőse. Elmondotta, hogy városunk volt az, ki ötét meghonosította. Szent fogadást tett, hogy lelkének minden gon dolata, munkásságának iránya uj pályáján is Erdélyé s különösen városunkká, melynek szükségleteivel kívánalmaival már részletesen megismerkedett.

Nagy hullámokat képezve indult el a tömeg Hajós lakása felé, kinél Iíerepey tolmácsolta a polgárság érzelmeit, — elmondotta, hogy nem a fényért, nem a rangért, — mely nincs, — hanem születéséért, fényes tehet- ! ségeért választotta meg őt városunk polgársága. Mo- csoktalan előéletében, szeplőtlen jellemében, kitartó munkásságában elég biztosítékot látnak arra nézve, hogy | e legszebb állással felruházzák. Hajós szokott szerénységével megköszönte a bizalom nyilvánulásának ez uj nemét, s ígéretet tett, hogy szivének minden dobbanása valamint eddig volt, úgy ezután is szülővárosáé lesz. Ezután a nagy tömeg, a legpéldásabb rendben, csendben oszlott haza, bebizonyítván komoly magatartásával higgadtságával, hogy lehet demonstrálni üres utezai lárma nélkül, irtozatos orditozások nélkül is. Hunfy.

Megválasztott Deákpárti képviselők:

248. Gróf Kálnoky Pál Bereck.

249. Decani Károly Besztercze vidék.

250. Szeniczey Ödön Versetz.

Ellenzéki képviselő:

148. Kereszles István Csíkszereda.

Vegyes.

(József ÍŐherczcg) tábornagygyá fog kineveztetni.

(Deák Ferenezről) közelébb az a hir terjedt el, hogy veszélyesen beteg. A legutolsó tudósítás szerint azonban a nagy hazafi pillanatnyi rosszullétét a nagy hőség s egy kis utazás alatt szenvedett fáradalmak okozták, midőn Rátóthról Táplánfalvára Széli Kálmán anyjához utazott. Környezete dr. Kovács Sebestyén urat,

sem nem ítélte czélszerünek a bajt és izgatottságot az által fokozni, hogy az elnyomatás keserűségeit éreztesse az állam kath. alattvalóival s mártyrokat csináljon a fanatikusabb papokból, jelesen Adrássy igy szólt : „Nem tartom czélszerünek ágyúval lőni a verebek közé.“ — A „Reform“ még megjegyzi, hogy ha a Német- országból kiűzött jezsuiták csapatostul betelepszenek Ausztriába vagy hazánkba : kétségtelen, hogy ez veszélyezteti az országok békéjét. De ez ellen intézkedni nem az Andrássy dolga, hanem nálunk az országgyükodott, de reá rögtön megengedte : hogy Hátszegen pesti országgyűlési képviselő választassék. Ebből annyi mindenesetre kitűnik, hogy Macelleriu urnák politikai jelleme — kétes; mi más szókkal annyit jelent, minta népet félrevezetni és megcsalni.

Végre is meg vagyunk győződve, hogy Macellariu : e botrány előidézéséért ama bizonyos hatalmas imáktól jó fizetést kapott, mert az bizonyos: hogy ő most is ugyanazon reactiónak zsoldjában áll, melyben korábban is állott.

Népem ! — igy végzi be sorait — őrizkedjél az

Deák házi orvosát, táviratilag hívta meg, ki rögtön Deákhoz is utazott, s a bajt nem találva jelentékenynek, azon örömhírrel tért vissza Pestre, hogy nagy hazánkfia bajából már fel üdül.

(Gr. Péchy Millió) erdélyi kir. biztos és Kolozsvár egyik képviselője a napokban fogadta a búcsú tisztelgőket, miután állomását és Erdélyt itt hagyni készül.

(Krziscll József.) a Marosvásárhelyre rendelt 62-ik számú Lajos bajor herczeg nevű sorezred ezredese, igen lelkes hangon irt magyar napi parancsot bocsátott ki a legénységnek, melyet tudomásul M.-Vásárhely tanácsával is közlött. Sok ily derék katonai parancsnokot a közös hadseregnek !

(Gyöngyös város) alsó részében jul. 17-kén d. u.

2 órakor tűz ütött ki s nemsokára 21 házat hamvasztott el. Jul. 23—24-dike közötti éjjel 12 órakor pedig a városnak sűrűn beépített legbelső részét borította el egy borzasztó lángtenger, mely alkalommal 95 ház lett részben teljesen a lángok martaléka, részben pedig, hogy a vésznek útját vegyék, leverve és lerombolva.

3 emberélet is esett áldozatul: egy 14, 18 és 24 éves gyönyörű leány. Az eddig csak átlag fölvett károk összege legalább 100,000 írtra tehető. A szerencsétlenek nyomorainak enyhítésére könyörédamányokat gyűjtenek a résztvevő emberbarátok.

(A „Bi’esl Zlg,“) egy magyar katonáról a következő adomát beszéli el : Egy magyar zászlóaljban, melynek parancsnoka német ember, egy magyar baka folytonosan szidta az őrnagy jelenlétében a szószegő „svábokat“ Az őrnagy megtiltá neki illetlen kifejezéseit, minthogy, úgymond, ö maga is sváb, és azzal fenye- geté, hogy ellenkező esetben „huszonötöt“ veret rá. A magyar azonban csak egyre szitkozódott. Az őrnagy tehát lehuzatja és megparancsolja, hogy jelenlétében vágják rá a .huszonötöt ; a tizenkettedik ütés után azonban leoldatja a bűnöst a deresről és kérdi: „Nos János, hát most mit szólsz?“ Megkövetem alásan őrnagy uram“, volt a felelet „mégis csak igazam volt. A sváb soha sem tartja meg a szavát !“

(Dímos és Segesvár) vasúti távirda állomás a m. keleti vasútvonalon magánsürgönyök felvételére is fel- hatalmaztatok.

(A „Magyar* újság “ban) olvassuk : Rósz hir a szabókra, hogy Amerikában olyan ruhát találtak fel, mely egész öltözetre csak 50 censtba (1 frt.) kerül. Kelméje japán-papir. Miért volna rósz hir a szabókra ? vagy talán a „M. U.“ újdondásza ilyen ruhában óhajt járni? kérdi a „Kelet“.

(Megbánta.) Debreczenben egy 18 éves szép leány szerelmi bánatában öngyilkosságra gondolt s választóvizet akart inni. Azonban az első korty oly roszszul esett, hogy legott felhagyott a kísérlettel. Szája összeégett ugyan, de más komolyabb baja nem történt s valószínű, hogy a mint, testileg úgy lelkileg is ki fog épülni.

(Választási összeírás megsemmisítése.) A belügyminiszter a maros-vásárhelyi összeíró küldöttség munkálatát megsemmisítette. Az e tárgyban beérkezett miniszteri rendelet julius 20-ikán olvastatott fel a központi bizottságban. Egy kir. táblai fogalmazó erre azon indítványt tette, hogy a miniszteri rendelet egy külön czélra kiküldendő bizottságnak adassák ki véleményadás végett. A nagyobb részt baloldaliakból álló bizottság azonban maga is belátta ennek absurditását, s a kiküldendő bizottságot oda utasította, hogy javaslatot terjeszszen elő aziránt, vájjon minő elvek legyenek az uj Összeírás alkalmával követendők.

(Balhit.) A nép között nagyon el van terjedve azon balhit, hogy ha vihar közeledtekor harangoznak, a jégeső elkerüli a határt. A minap Dánófalván maga a lelkész is ezen Véleménynek hódolván, neki esett a harang kötelének — ö ugyanis egyszersmind harangzó is — s addig harangozott, mig a harang lengése által mozgásba hozott léghuzam épen a templom tornyára vezette a villámot, mely be is csapott s a harangzó lelkészt agyonütötte.

(Hármas öngyilkosság.) Sopronban három fiatal ember szerelmes volt egy leányba, kit egy mindhármuk által aláirt levélben találkozásra liivtak. A leány nem jelent meg, mire a három ifjú együtt megvacsorált és azután a leány lakásához mentek, hol — a nélkül, hogy a három ifjú egymás iránt a legkisebb féltékenységet érzett volna, csupa szerelmi ábrándosságból életüknek pisztolylyal végett vetettek.

(Versaillesbeil) ismét 4 eommunistát végeztek ki. (Az osztrák sarkvidéki expedilió.) Weyprecht főhadnagy Hochstetter tanárhoz a következő levelet intézte junius 21-én : „Már nyolez nap -óta a tengeren vagyunk, minden jól el van helyezve. A hajó igen jónak bizonyul be, jól megy és könnyen mozog, ámbár jelentékenyen túl van terhelve ; a gép és a katlan re-