Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1872-07-25 / 59. szám
Brassó, 1872. Másod évi folyam 59. szám. Csólórtök, július 25. Megjelenik ez a lap heten- kint kétszer csütörtökön és vasárnap. Ara: Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre .... 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. A szerkesztő szállása: Szinház-utcza 404. szám. NEMERE. Politikai, közgazdászai és társadalmi lap. Hirdetési díj: 4 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (1—10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagy óbb hirdetés éknél alku szerint.— Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségnél. A választás kezdete és vége. Brassó, 1872. jal. 24. Tanulságos , lélekemelő nagy napja volt Brassónak a múlt vasárnap, mint a követválasztás első napján. Tanulságos volt az ellenpártra nézve, mert elvégre meggyőződhetett, hogy van e városban és vidékén egy más párt, mely inkább szereti a magyar hazát, jobban tiszteli ennek királyát s nagyobb tisztelettel hajlik meg a szentesitett hazai törvények előtt, mint ő ; meggyőződhetett, hogy a testvériségi párt roppant tömegén uralkodott csöndes, nyugodt magaviselet és loyalis magatartás oly magas fokú miveltségre qualifi- kálták a túlról mindannyiszor lenézett és ki- gunyolt nemzeteket, mely egy kis vonallal sem áll a ^leuchtendes Volk“ czivilizátiója megett. És lélekemelő volt e nap a testvérisült nemzetekre nézve, mert a hazafias egyesülés dicső eszméje ekkor ülte talán legfényesebb diadalát s mert a magyar, német és román nemzetek minden egyes tagja örömmel s lelkesülten tapasztalhatta , hogy az a testvéri kapocs, mely őket rövid 15 hó óta szorosan fűzi egybe, szi lárd és életerős. Úgy szerettük volna, hogy mindazok, kik e nemzeti egyesülésről mosolyogva, hogy ne mondjuk gúnyosan, emlékeztek, sőt emlékeznek meg máig is, jelen legyenek amaz ünnepélyes actuson, melyet bár halvány vonásokban olvasóinkkal megösmertetni kivánunk. Mert a személyes jelenlét leendett volna leghatásosabb meggyőző erő úgy egyesek, mint a sajtó kicsinyes reflexióinak helytelen volta ellen. Már kora reggel taraczkok hangja hirdeté I a nem mindennapi, szokatlan jelenetet. A test- í vériségi párt vidéki és városi választó s választó jogot igénylő polgárai a legnagyobb csendben vonultak fel a román gymnasium elébe, hol nem sokára valóságos kis tábor gyűlt össze. Aztán megkezdődött a szónoklatok rende román, magyar és német nyelvén. Minden egyes beszédből a testvériség szükségessége és fontos volta, a haza iránti szeretet, a király és alkotmányhoz való hű ragaszkodás, a hazai törvények iránti tisztelet sugárzott elő. Tiz óra után indult meg az óriási menet egy lelkesítő induló hangjaira, négyes sorban s élén a testvér nemzetek lobogóival. Midőn a két ezernyi választó és választó jogot igénylő polgárok tömege, roppant sokaságtól kisérve, a nagy piaczon megjelent s csak nem négyszög alakban állást foglalt el: imposans látványt nyújtott. Üröm volt látni, mily szépen lobog ott egymás mellett az a három zászló ; de sokkal nagyobb öröm, mily szép harmóniában egyesül itt három idegen nemzet, mig hazánk legtöbb részében az egy és ugyanazon nemzetiség fiai is egymással ellenség gyanánt állnak szembe. Testvériség nagy eszméje! ez a te szép műved ! ! Tévedtetek, szörnyen tévedtetek jó urak, kik meg nem elégedve a helybeli gyalog és lovas katonasággal még a vidéki huszárokat is kéznél tartottátok. Bár égbe kiáltó a bántalom, mit polgári jogain törvénytelenül elkövettetek: de e pártnak nem elve a nemtelen boszú, e párt sem ezelőtt, sem most,' sem ezután, nem fog le térni a jog és töryény ösvényéről. Békés csendben, a legilledelmesebb magatartással állott fel a colossalis élő sor. Minden egyes arezon hazafias érzelem s a hallatlan jog- i i sértések daczára csöndes nyugodtság ragyogott. Ezután egy küldöttség sietett fel a tanácsterembe, hol a szavazás folyt. A deputatio több mint ezer . választó polgár által aláirt óvást nyújtott bé a törvénytelen választás ellen, mit a bizottság elnöke megütközve és rövid szóváltás kíséretében át is vett. Ez ünnepélyes protestátió után Dr. Popu román tanár lépett fel a tanácsház erkélyére s rövid, de velős beszédében tudtul adá polgártársainak, hogy miután az összeíró bizottság a testvériségi párton a törvénytelenség ne továbbját követte el; miután a magas kormány az önké- nyiileg kihúzott polgárok folyamodása iránt még nem rendelkezett: a testvérnemzetek a választásban részt nem vesznek, hanem nyugodt ' ~ tudattal és a győzelem bizonyos reményével folyamodnak jogorvoslásért a magyar országgyűléshez. Szavait a király éltetésével végezte, mit ezerek harsogó é 1 j e n e viszhangozott. A szűnni nem akaró éljenzést a néphymnusz eljátszása követte. S aztán megindult a menet oly szép rendben, mint a hogy jött, vissza a román gymnasium elé, hol a testvériségi párt tagjai azon édes hitben vettek búcsút egymástól, hogy az új választáskor annak idejében ismét találkoznak. Ily nagyszerű, ily tanulságos és lélekemelő jelenettel kezdődött a brassói választás ! És a vége? Az már sokknl pgysz.pi'iibb. A szász párt három napi szavazás után megválasztotta magának Wächtert és Trauschen- felset országgyűlési képviselőjének. —ő. TÁ A viz. A legnagyobb csodák rendesen azok, melyek mellett mi büszke halandók elsétálunk a nélkül, hogy figyelmünkre érdemesitenök. Ily sorsban részesül azon szerencsénkre annyira elterjedt elem, melyet mi viz névvel ruháztunk fel, s mely -épen mindennapisága folytán a legkevesebb figyel- gyelmet s elismerést képes magának biztositani. Mindenki által használtatik, nélküle ember, állat, növény nem birná életét föntartani, sőt maga a természet fenséges teremtője oly nagy súlyt fektetett rá, hogy földünknek kétharmad részét boritá be általa; s mégis ki beszél róla másképen, mint valamely szerfölött közönséges, értéktelen, s kevés figyelmet érdemlőről V avagy nem simboluma é minden szellemi s testi erőtlenségnek ? Pedig a levegőt leszámítva semmi sem oly olcsó, mint a viz. Ki birná horderejét, mely a természet és ember életére egyaránt igen nevezetes, kimeritőleg vázolni? Sőt ki nem kénytelenittetnék bevallani, miszerint nyelve és tolla sokkal hamarább megbénulna, mintsem mindazon áldást és jótéteményt érdemlegesen előadni képes lenne, melyet mi a viz által nyerünk. Hanem bármikép álljon a dolog, kötelességemnek ismerem ez ócsárolt elem becsületét megmenteni és ezennel meg is kezdem védelmét. „Víz! hisz ez békák és halaknak való“ —mondhatják többen — „nekünk a föld urainak sokkal izle- tesb, nemesebb ital illő, milyen a kávé, théa, sör meg a bor. Ezeket már mi is ízletesnek találjuk, hanem a viz! az maradjon csak az állatoknak, kik úgysem érezik egyébnek szükségét.“ Mily badarság! hát nem ép azért oly vidám az állat, mert a természet utjain halad, s nem rontja meg egészségét mesterségesen előállított mérgek zagyvaléka által? Tehát valóban a viz oly nélkülözhető volna? pedig lám azon untalan magasztalt italok főbb részét is csak a viz szolgáltatja. Bármit igyunk, a legfinomabb théá- tól kezdve, a legnemesebb borig, — a mi szomjúságunkat enyhíthetné mégis csak a megvetett elem leend, s a init úgy annyira magasztalnak, azok könnyen elillanható anyagok, melyek hízelegnek érzékeinknek, felizgatják idegeinket, hanem ezeket is csak azért vagyunk képesek élvezni, mert a viz ereje föloldá, magához köté és ily alakban nyujtá át nekünk. Utazzuk be képzeletünkkel azon távoli pusztát, telve száraz homokkal, égető napsugárral : a Saharát ! Éjjel nappal vándoroltunk már, de sehol sem mutatkozik egy patak vagy bár forrás, sőt még az éji harmatok is hiányoznak e végtelen szomorú térségen. Bárhová fordítsuk kutató tekintetünket, mindenütt csak homok kopár, vakító, izzó homokkal találkozunk, mig fejünk felett örök borutlan égről perzselve tekint alá a nap tányéra. A viz, melyet eddig nagy gonddal tömlőkben hordottunk, már elfogyott és részben elömlött, mert a rendkívüli hőség szétrepeszté az edények oldalait. Mennyit nem adnánk most egy korty vízért! Vágyó tekintetünket újra meg újra körül hordjuk a helyzet elviselhetetlenné kezd válni, erőnk apadó félben már, s csak az a gondolat tart még fönn, hogy rödid időn oázt kell érnünk. Leírhatatlan örömünkre végre föltűnik, látköríink szegélyén a kérve kért oáz, viruló zöldje messzire hirdeti a kebelén csörgedező forrást. G-yorsitott léptekkel közeledünk a czél felé; a leg- magasztosabb zene bájos hangjai sem tehetnének kedvesebb hatást réánk, mint e csermely éltet hirdető locs- csanásai. De oh ég! — mit kell látnunk? a forrás előtt elterülő bársony pázsiton, egy hatalmas oroszlán alussza déli álmát. Mi tevők leszünk ! — a halál rém- séges mosolylyal vicsorítja ránk ijesztő arczát, ha gyávák vagyunk megöl a szomjúság, ellenben a legmerészebbet kell megkisérlenünk. Minden erőnket összeszedve, a kétségbeesés által tüzelve hirtelen rárontunk a nyugvó „királyra“ s mielőtt felocsúdott volna meglepetéséből, a győzelem már miénk. S most vágygyal szaladunk a sokáig nélkülözött áldáshoz, éltet, erőt merítvén a gyöngyöző habokból. Mit nem adnának sokan érte, ha csak egy csöppnyit bírnának azon enyhitalból, melyet mi áradatként fecsérlünk el! A hollandinak csak sűrű, piszkos vizet szolgáltat a természet, s ha ihatóvá akarja tenni, úgy előbb várnia kell, mig az edényben a feloldott földrészek alászállnak ; s mégis szívesen issza ezt is, mert természete megkívánja, s jelentkező szomja ivásra készteti. Sem ember, sem állat nem képes viz nélkül bár rövid ideig is létét fönntartani. A viz az, mely az életnedvet bennsőnkben folyékony állapotban tartja, mely szerveinket a tápanyagok elfogadására képessé teszi. Csak ha ezen elem hatalma föloldá a már bevett táplálékot, leend lehetséges, hogy igy testünk minden parányi részecskéit áthatva, éltünk fönntartását eszközölje. Ki ne látná ebből, mily nagy jelentőséggel bir a viz éltünk fönntartására?! S mi több! nem csak táplálkozásunk alkalmával játszik oly fontos szerepet a viz, hanem már egyátalán minden tápláló anyagban benn foglaltatik. Az ember élelmét átalában a növények szolgáltatják, az állatok húsa is, miután nagyobb részök növényevők, innen nyeri ízletességét. A szarvasmarha, juh, sertés és majorság, melyeknek húsaiból táplálkozunk, mit fogyasztanak el? Mivel hizlaltatnak ? A rétek füvei, lucerna, burgonya, kukoricza képezi eledelüket; e növények azonban, melyek az állatok éhségét csillapítják, újból csakis a viz- től nyerik a növés és gyarapodásra kivántató anyagot. „Vizböl származik minden élet“ mondá már a bölcs Thales, s mi ily formán modósitjuk át a fönnebbi tételt: viz által lesz minden élet lehetővé. (Vége következik.)
