Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1872-07-21 / 58. szám
230 ígéri, hogy ha indítványa viszhangra talál, tervét részletesebben is elő fogja terjeszteni és kész leend legelőször is magát, mint kezdeményezőt, erejéhez képest megadóztatni. A mozgalom egyelőre Budapesten indulna meg, azután nyomban következnének a vidéki nagyobb városok. Végül felkéri mindazokat, a kiket ezen ügy érdekel, hogy ide vonatkozó nézeteiket hozzá bármely utón eljuttatni szíveskedjenek; a lapszerkesztőket hathatós közreműködésre hivja fel. A röviden vázolt czikket azon óhajtással ajánljuk újólag is az érdeklődők figyelmébe, vajha a megpendített eszme, mely népnevelésünk előmozdítására oly nagy fontossággal bir, mennél gyorsabban nyerne megtestesülést ! L. L. Nágy-Szeben város a jezsuitákról. A nagy-szebeni városi képviselőtestület julius 5-iki ülésén elhatározta hogy következő kérvényt fog a magyar minisztériumhoz intézni : „Nagyméltóságu minisztérium ! Miután oly község érdekeit képviseljük, melyben a különböző felekezetek békésen élnek egymás mellett, az alólirt közönség, minél valószínűbbé válik, hogy a jezsuita-rend a szomszéd Németországban valószínűleg korlátoltatni, vagy onnan végkép kiutasittatni fog, annál kevésbé képes azon komoly aggályát eloszlatni, hogy ezen rend hazánkban fog uj hazát keresni és találni, hogy ez által az emberi művelődés s az egyházi béke, valamint az állam nemzeti függetlensége és szabadelvű fejlődése olyan ellenségének, mely eszközeiben nem válogatós, szabad ut nyittatik oly tevékenységre, melynek iszonyú befolyásait különösen Erdély a legfájdalmasabb módon érezte a majdnem három századig tartó vallásszabadságáért folytatott véres küzdelemben. Báthory István által a kath. itjuság nevelésére az országba hivatva és az 1759-iki Tordán tartott ország- gyűlésen csakis ezen czélból fölvétetve, a rendek és a kormány (a medgyesi országgyűlésen) már 1588-ban kénytelenek voltak a jézsuita-rendet az országból kitil- tatni, mert tetteiben „a haza ellenségének“ mutatkozott. Az Approbaták első része 3-ik czimének első pontja 1632-ban újból megerősité, hogy ezen rend Erdélyor- szágból örök időre száműzve legyen. Ezen határozatot az országnak a Habsburg-ház uralma alá kerülésekor a Lipót-féle diploma két pontja (I. és III. fejezet) ünnepélyesen megerősítette. Midőn ennek daczára a jezsuiták törvényellenes utakon ismét az országba jöttek, azonnal vége volt az országos egyházak egyenjogúságának és békéjének, és mindazon panasz, mely a múlt században „különösen erkölcstanuk, tan- és nevelő-rendszerük, az állami ügyekbe való avatkozásuk, határtalan uralomvágyuk, mások jogának tekintetbe nem vétele“ ellen emeltetett, Erdélyben folytatott tevékenységükben a legteljesebb, leg- szomorubb megerősítést találja. Hogy a jezsuita-rend — melyet a pápa ez okból felfüggesztett — 1814-ben a reakczió czéljából ismét visszaállíttatott s ezen tevékenységét nem változtatta, az ismeretes. Meg nem czáfolt tény, hogy az 1864. decz. 8-ikán kibocsátott s az összes kath. püspökökhöz intézett körirat és az ezzel összekötött „Korunk fötévelyeinek összeállitása“ czimü syllabus, mely a jelen jog és államélet minden feltételét és fejleményét, mindent, mi a különböző felekezetek között a békét biztosítja, a középkor szokása szerint elátkoz, különösen a jezsuiták müve ; valamint az utolsó római úgynevezett egyetemes zsinat határozatai is, melyek a mindenható egyháznak vak engedelmességet követelő világuralmát akarják inaugurálni a népek szellemi élete és az államok átalános jogélete felett. Kézzelfogható tehát, hogy mindazok, kik a jelen államélet jog és művelődési alapjaihoz ragaszkodnak, kik a tudomány elöhaladását és mindenekelőtt a különböző felekezetek között a békét fenntartani óhajtják, csak a legterhesebb aggodalommal nézhetnek a jezsuitáknak hazánkba leendő esetleges bevándorlása elé. A tisztelettel alólirott nagy-szebeni közönség azt hiszi tehát, hogy oly társulattal szemben, mely az állam törvényeit csak mentalis reservatio mellett tiszteli, azon elismerésben, melyben a 1868-iki 41. törvény az erdélyi vallási törvényeket részesité, meg nem nyugha- tik, s csak loyalis polgári kötelességét teljesiti, midőn a nagyméltóságu minisztériumhoz azon legalázatosab kérelmével járul : „Hogy a jog és törvény minden eszközével oda hatni méltóztassék , hogy a jezsuiták s a velők rokon szerzetek tagjainak bevándorlása és letelepedése hazánkban semmi szin alatt meg ne engedtessék.“ Vidék. Erdővidék, 1872. jul. 12-én. Székelyföldi városaink szokása természetté vált már : hogy az utczák kövezete impertinens rósz legyen ; de ezen szánandó kiváltságban csaknem utolérhetetlen nagyságban büszkélkedhetik Erdő vidék kedves kis városa Bárót. A bűnös hanyagság szégyene nagyon terhel valakit és az elkeseredett közvélemény lehetetlen , hogy türelme partjai közül kilépve, rá ne kiáltsa a miklósvárszéki szolgabiró urra s a Barótvá- rosi nemes elöljáróságra: Urak! nézzenek önök Bárót utcza - útjaira és szégyen élj ék meg magukat!! A hivatal szép : a fizetés még jobb ; hát a kötelesség teljesítése hol késik az éji homályban? Nem képzelem minő önérzettel szedhetnek vásár-vámot a város publikánusai azon vásárosoktól, kiknek szekerök, lovuk, lábok romlás és veszedelem gödreiben jár, halmain botorkál és kotymányaiban úszik. Ha a biblia parabolikus kifejezését akarom használni: lehetetlen Baró- tón át mennyországba nem jutni. Szépen kénének. íme a költészet nyilvánulása a politikában. 1— Menjünk tovább. Midőn a nép kortesse szellemének gazdag tárházát egészen kimerítette, s még sem jut a kívánt eredményre hívei capacitátióját illetőleg, akkor az utolsó eszközhöz folyamodik, mely sohasem szokta eltéveszteni hatását a mi derék magyar népünknél. Nem kapálják ok nélkül ám tokaj veszőjét, a befektetett munkának nem szabad kárba menni, igy gondolkoznak. Nagyon helyesen. Borban az igazság, a választások alkalmával pedig mindenkinek szent kötelessége minden nemű eszközök segítségével kitudakolni, melyik oldalon van az igazság. Aztán meg nem is képes az a szó mindenre. A lelkesültségét főfokra emelni, a még ingadozó meggyőződéseket megszilárdítani csak a bor képes. Ez arany igazságnak hódolva húzódik a lelkesült csapat kortessük vezérlete alatt a nectar tövére. — Valamint minden nagy eszmének, úgy a politikai elvek tisztázásának is keresztségen kell keresztül menni, hogy megtisztuljon minden salaktól, hogy csak a szin arany maradjon hátra. Hozzá fognak tehát az eszmék tisztázásához; a poharak csengése, a kortes lelkesítő beszéde gyullasztólag hat az eltikkadt lelkekre. Minden pohár után tisztulnak az eszmék, sorakoznak a nézetek, hévül a kedély, felejtődik a múlt az ö keserveivel, s megjelenik a jövő kecsegtető reményeivel. Ha rájok nézessz, felújul emlékedben az apostolok lelkesültsége. Midőn eléggé megérleli a nedv a politikai meggyőződést, a lelkes csapat elindul hazafelé. Feje eléggé huzza min- deniket a kedves otthon felé, de hiába, azok az átkozott lábak makacskodnak, hütelenek gazdájukhoz. A könyörtelen sors úgy akarta, hogy utjok egy keskeny pallón vezessen át. Elől megy a kortes, megingatlanságának biztos tudatában. Megvető tekintetet vet az alatta elterült folyadékra, mely érdemeden e szép névre. És oh! könyörtelen sors, a palló közepén kiesik a vezénybot kezéből, a lábak elvesztik az egyensúlyt, teste előbb közvetlen öszeköttetésbe jön a palló deszkáival, de lába majd alább vágyik, — s csupp! a habok lágy karjai közé menekült a kiállhatlan nagy hőség elöl. A csapat nem hütelen vezéréhez. Felesketett jelmondatához, — tüzen, vizen híven követünk, — állhatatos. Egy pillanat, s újból mindnyájan vezérük köré csoportosulnak, elvesztvén ők is az annyira szükséges egyensúlyt. Oh hideg viz ! mily hamar kiábrándítod az embereket. íme a politika költészete. Tovább. Este van. Minden nyugszik, csak a politikai vélemény külömbség tart lázas izgatottságban egy nehány közharezost az utczán, kiknek sehogy sem fér agyukba a gondolat, ellenfelekként válni el egymástól. Elébb ; kezdig szóval capacitalni egymást, mindent elkövetnek, hogy egymást megérthessék. A legnagyobb fejti közüllök kezdi magasztalni az egyetértést, azon csekély nézet eltérést, mely nem is érdemli meg, hogy örökös haragot forraljanak egymás ellen. S midőn a nyújtott baráti kéz nem talál elfogadókra az eliennézetüek részéről, elkezdődik a capacitatió másik neme, melytől biztos eredményt várnak. Lármát csapnak, hajba kapnak, s midőn a biztos győzelmet már kezökben vélték lenni, midőn nemes felhevülésökben már örvendeni kezdettek a meghódított lelkeken, mintha csak az égből cseppent volna le, ott termett a kérlelhetlen város szolgák hada, — szótlanul kisérve a nehéz truppot hűvösre, rem a t. szolgabiró urat és nemes elöljáróságot : vágják j bé az üdvözülés ez útját, és bizonyítsák be, hogy a csodák ideje még nem járt le: Bárót utczáinak jó utjai 1 e e n d e n e к ! Különben szivemből kívánom, hogy minél hamarább törjék le a szolgabiró ur szekere a baróti járhatatlan utakon, ekkor tán az érdeklődés és részvét t. alispánunk becses figyelmét is fölhívja a baróti utakra. N é z ö h e 1 у i. Megválasztott Deákpárti Képviselők. 241. Csory Lajos Naszódvidék. 242. Korlczinrics László Vízakna. 243. Benedikt}' Albert Vajda-Hunyad. Ellenzéki képviselők: 141. Csornaion}' Lajos Fülöpszállás. 142. Kis János Szatlimár város. V egye s. (\ magtvar-l‘aló Kronstfidlerből.) Jul. 17-iki száma ujdonságai közt igy ir. „Két.darab keresztségie- métlő. Budai lakos Brunner Antal szégyenli e nevet s fölkérte a magas belügyminisztériumot, engedje meg neki, hogy azt a jobban hangzó „Kutasfi“-val cserélhesse fel, a mi készséggel megengedtetett. Egy pesti orvos növendék is, kit azelőtt Deutsch Jósefnek hittak, e nevet miniszteri engedély folytán eldobta s ezentúl „Dömötör“ lesz neve, mely szintén sokkal szebben hangzik és remélhetőleg többet fog jövedelmezni.“ — „É s még egy példány. Ez pedig a csacsai jegyző Grün- wald Antal ur. Kérelmére ezentúl ő és két fia „Erdélyinek hivatik.“ — Nem világos bizonyságai-e a fen- nebbi szavak azon kaján-irigységnek, melyet gonosz lcl- külete érez minden magyarosodás ellen? Az a veszett méreg, mely minden ilyes esetben hitvány epéjéből ki- frecscsen, eléggé meggyőzhet mindenkit, hogy mily lelki barátja a magyar érdekeknek, a magyar hazának azon nemzet, melynek ily gálád irodalmi orgánuma van! (Hymen.) Dálnoki Kuthy Károly e hó 23-ikán tartja menyegzőjét pákéi Adorján Mari kisasszonynyal. Áldás kisérje e szép frigyet! (Kossuth Lajostól) a „M. Újság“ egyik közelebbi számában egy levél jelent meg, melyet ö a hódmezővásárhelyi választási elnökhez intézett. Elmondja benne, hogy a kiegyezést, melyet „közjogi kapitulációdnak nevez, veszély terhesnek tartván, nem tekintheti kapunak, melyen át a számkivetésböl hazatérhetne. Ennélfogva — bármily nagyra becsülje is a bizalmat és vigasztaló megemlékezést, a hódmezö-vásárhelyi képviseletet nem fogadhatja el. Értesiti tehát az elnökét, hogy az új választáshoz haladéktalanul megtehessék az előkészületeket. Választóinak pedig külön nyílt lévőiben fog köszönetét nyilvánítani. (Egy második Ubrik.) Trientben a hatóság nem rég egy körülbelül 24 éves leányt fedezett fel, kit szülői kik elég merészek voltak a békés polgárok nyugalmát megzavarni. Nyugodjatok t. polgártársak és elmélkedjetek higgadtan, a könyörtelen való azt hiszem eléggé felébresztett ábrándjaitokból. Ez is egy neme a politika költészetének. Jöjjünk végre a kiábrándulás legnagyobb neméhez, mely rendesen a választások zárkövét szokta képezni. Heteken, hónapokon keresztül küzd a két tábor eszméinek győzelméért. Minden eszme élire egy jelöltet állít, kiben az mintegy megtestesülve jelenik meg. Füvet, fát megmozgatnak, éjjet, napot egygyé tesznek, futnak fáradnak, hogy ügyök diadalra jusson. Az eszme annyira lelkesíti, annyira átváltoztatja egész lényöket, annak igazságában annyira bíznak, hogy megeskünnének már előre az ellenfél bukásán. S midőn telt reménynyel, önérzetes kebellel közelednek a szavazó urnához, egyszer csak villám csapásként hallják a lesújtó Ítéletet, hogy ügyök veszve van. Leomlott a képzelet alkotta légvár, füstbe ment a sok remény, alig hisznek saját „én“-jöknek, oly metamorphosison viszi keresztül a csalódás. Honfiúi keservüknek csatornáit megeresztve Jeremiás siralmát hallod nyögni az elfojtott könyek alól. Nem hisznek erkölcsnek, erénynek, nem az igazság diadalának. El van temetve minden. Teljes pessimismusba sülyednek. Ez állapot azonban nem tart soká, hamar magukhoz térnek, a gondolat: hogy mindenik párt egyforma szeretettel szolgálja a haza ügyét, hamar kibékíti. A vélemény külömbségek elsimulnak, munkához lát minden ember, s X város felett újra elfoglalja birodalmát a béke angyala. H u n f y.
