Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1872-07-11 / 55. szám
Brassó, 1872. Vitásod évi folyam 55. szám. Csütörtök, Julius 11. Megjelenik ez a lap heten- kínt kétszer csütörtökön és vasárnap. Ara: Egész évre . . 6 í't. — kr. Félévre .... 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. A szerkesztő szállása: Szinház-utcza 404. szám. Politikai, közgazdászat! és társadalmi lap. Hirdetési díj: 4 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (1 —10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél qlkn ■ szerint.— Hirdetések föl vétetnek a szerkesztöségnél.'N^»=«»^*^’ Előfizetési felhívás politikai^ közgazdászati és társadalmi lapra. À második évnegyed múlt hó végével letelvén, felkérjük évnegye- des és féléves előfizetőinket megrendeléseik minél előbbi megújítására, hogy a jelen mozgalmas!) időben lapunkat fennakadás nélkül kézhez kapják. Előfizetési árak: Egész évre 6 írt. — kr. Fél „ 3 „ — „ Negyed „ 1 „ 50 „ Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése csak 5 kr.-ba kerül. Az előfizetések a „Nemere szerkesztőségéhez“ ezim alatt Brassó, nagy-piacz 223 sz. alá küldendők. A „Nemere“ szerkesztősége. Pest, jul. 4-én. Fokozott kíváncsisággal várta úgy a sajtó, mint a közvélemény Tisza Kálmánnak debre- czeni választóihoz tartott beszédét megbízó levelének átvételekor. Kíváncsisággal vártuk az ellenzék vezérének Ítéletét, irányt adó elveit pártja szorongatott helyzetében. Reméltük, hogy Tisza Kálmán, — mint gondolkozó hadvezérekhez illik, belátva maga és társai bukását, belátva a közvéleménynek ez alkalommal is újból hangoztatott határozott rossza ló ítéletét politikai iránya felett, — most lógja megválasztani programmja megváltoztatására az „időt“ és „módot.“ Mi azt hittük, hogy Tisza Kálmán hazafi- saga, nem fogja tovább is a nemzetre oktroyálni saját akaratát. Hittük, hogy Tisza pártja csu- íos vereségéből megérti a nemzet szózatát: mely a közjogi oppositiót megvetette, s az ellenzék törekvéseit oly theoriának bizonyította be, mely sem nem alkalmas, sem nem érdemes, hogy mint pártalap és elvi meggyőződés meghasonlásba ejtse a nemzetet. Mi azt hittük, s velünk a nemzet nagy zöme , hogy Tisza Kálmán uj álláspontot fog maga és pártja számára kijelölni, mely többé nem fog a közjogi alap megrenditésére törni, mely nem fogja a nemzet előtt a reformok útját elzárni. Csalatkoztunk. Tisza mind ezt nem tette. Beszéde egy közönséges hírlapi czikk volt, milyet főorganumai szoktak éveken át hozni hasáb számra. Lélek, emelkedettség, messzeható értelem min® hiányoztak abból. Véd el em és támadás volt az egész, egyetlen eszme, új gondolat nélkül, melyet Tisza Kálmántól tizenegy évi politikai működése alatt meg is szoktunk már. Siránkozik, hogy őt bírálni, gyanüsitni merik, s a sajtó s a tények éles kritikája elől a közönség oltalmához fordul. A mit a balközép vezére a Deákpárti sajtóról b Cőz Ól ^ 0.2 viooatratúi“ sitásnál valóban nem méltó egyébre. Hisz az ellenzéki sajtó az, mely évek óta a hazaárulás, jogfosztás, jogfeladás stb. vádokkal rágalmazza mind szüntelen a jobboldal minden tettét, szavát. De az ellenzék nagy vezére nem csak a jobboldali sajtót; — de a kormányt s pártját is a legélesebb gyanúsítások — s rágalmazásokkal illeti. Deákot, a nagy Deákot azzal vádolja, hogy gonosz czélok és cselekedések köpenyéül kölcsönözi nevét oda. Valóban ily nyilatkozatot nem vártunk Tisza űrt,ól, hogy Deák Ferencz legbensőbb meggyőződésének nem mer kifeje- clést adni, midőn a haza java azt kivánja. Ha Csernátony beszél igy Deákról, azt föl se ven- nök, de Tiszától e gyanúsítás : — rágalom. Majd neki fog aztán Tisza a Deákpárt clas- siücatiójához. Fölosztja a Deákpártot „hazafias“ és nem „hazafias“ osztályzatra. S midőn megesküszik, hogy addig folytatott politikai irányától el nem tér, — kimondja : hogy azért kész a Deákpárt „hazafias pártjával“ kezet fogni a Lányai kormány megbuktatása végett. Ném értjük, hogy Tisza Kálmán ezen osztályozás által mi jogon meri a hazafias részt azzal vádolni, hogy eddig hazafiatlan rendszert támogatott ? — Mikor bizonyítja magát az ellenzék hazafiasabbnak a Deákpártnál? Akkor, midőn a kiegyenlítést akarta fölrobbantani, — midőn szembe államunk rendezésének nagy feladatával lépten — nyomon a kormányt és többséget gátolta az ország újjá teremtésében? Midőn a fennálló hatalom megdöntésére a nemzetiségi törekvésekkel szövetkezett? S hiszi Tisza K., hogy a Deákpártban lesz olyan ki vele szövetkezzen a kormány megbuktatására? Csalatkozik. Minden ide vágó hire az ellenzéknek üres humbug. Lapjaik telve vannak bizonyos titkos pártfúziók, kormányváltság, Deák és Lónyai közti meghasonlásról szóló sug- dosásokkal, csak hogy szakadást idézzenek elő a Hasztalan, hiú törekvés! — Lónyayt és kormányát bizalommal veszi körül pártja, — s venni fogja ezt mindaddig, mig hasonló erély, eszély és siker fogja működésűket koronázni. Tisza K. e beszédével csak úgy mutatta be magát, a milyen ő valóban. A milyen volt egész politikai múltja. Kicsinyes személyes kérdés, gyanúsítás, s titkos fondorkodás. Egy régi történet. „Nehéz meghatározni, mi az a szerelem“ — írja Rochefaucauld — „csak ennyit tudhatni róla: a lélekben uralkodni törekvő szenvedély, az elmében rokonérzet, a testben pedig bizonyos elrejtett, titokteljes vágy az iránt, a mi őt vonza.“ Paul János ezt mondja : „A szerelem egy örökös fájdalom, mely se nem keserű, se nem édes; örökös éjszaka, melyben egyetlen csillag sem tűnik le a nélkül, hogy megettünk más ne jöne fel.“ És Burow Gyula igy ábrándozik: „A férfi szerelme harmatcsöppbez hasonlit, mely a szivárványnak valamennyi színét magában hordja, de melyet még a meg- dicsöitő napvilág is hamar fölemészt. A nö szerelme pedig a gyémánthoz hasonló, melynek legfőbb erdeme szilárdságában áll. Harmatcsepp és gyémánt, mindkettő az isteni napsugár visztrükre és az örök fényt földi színekre osztva hordják magukban.“ Shakespeare szárazon és helytelenül fejezi ki magát: „A szerelem mély sóhajok viharja; Föléledt tűz, mely a szemben világol ; Egy kin-tenger, mit könnyek alkotának. Tehát mi más, ha nem okos bolondság, Kinos gyönyör és édes gyötrelem!?“ Egy bajor katona pedig épen igy szólt baj társához : „Jankó ! pár nap múlva búcsút veszek az ezredtől; jöjj ma estve velem a „holdvilág -hoz ezimzett sörcsarnokba, mert kedvesemnek — a szakácsnénak - jövendőbeli szeretője gyanánt akarlak ajanlani. Csak minden 14 napban nyer szabad kimenetelt és te naponként megkapod szép porczio sültedet s a kimenetkor szabadon léssz engedve.“ • Ezzel szemben Walter a szerelmet ismét „két szív boldogságának“ nevezi, sőt a könyvek legprózaiabbja, maga a Corpus juris is elösmeri hatalmát, midőn igy szól : „semmi sincs hevesebb a szerelem tüzénél, mit csak is egy tökéletes bölcsészi elme képes elfojtani.“ Ámde mely emberben honol tökéletes philoso- phusi ész ? ! Soha sem kisértettem meg a szerelem értelmezését, bárha szivem ifjúkori életemben csordultig telve volt édes szerelemmel. A mint legelőször hozzá fogtam és keblem a boldogságtól oly szélesre tágult, mekkora a fölöttem lebegő menyboltozat volt s midőn úgy tetszett nekem, mintha szivem egy illatos virágokkal rakott fa lett volna, melynek ágain száz meg száz tarka madár énekelt édesebbnél édesb dalokat : akkor az ablakba ülve és a holdvilág bágyadt fényétől megeziistözött éjszakába tekintve a szerelmet kézzel foghatólag akarám leírni. Azonban még csak az első betű sem tudott toliamból megszületni és én megesküdtem volna, hogy csupán ez első betűtől függ az egész s ha ezt a papíron láthattam volna, ugy ............. E közben oda lent halk suttogást hallék s alátekintve egy erőteljes ifjút pillanték meg, ki karján egy szép leányt vezetett. Az ifjú csöndes, fölgerjedt hangon szólt lánykájához, ki üde, boldogságtól ragyogó arczát a hold felé tartá, édes mosoly honolt ajkai körül és fehér fogsora villámként tündökölt a félsötétben ; végre fejecskéjét lehajtá kedvese vállaira, szemeit bezárta és az ifjú egy hosszú, hosszú csókot nyomott kis piros szájára. Es akkor az ifjú testét borzadály futotta át, láttain mint reszketett ; eldobta fövegét s hangosan és örömmel kiáltott fol a fényes csillagokhoz, melyek mély megindulásukban egymás után szaladtak le az égről. De én megrémültem s messze dobtam toliamat, mert a miként amaz örömkiáltás hangzott, úgy kellett volna az első betűt leírnom, mely után hasztalan gon- dolkozám. Azonban arra toliam képtelen volt. — — —Szerettem Vilmát, midőn még csak tizenhat éves voltam és ö tizenöt, de nem nyilatkoztam előtte; előbb férfi akartam lenni s aztán elébe lépve igy szólni: „Most már édes Vilmám! nem kell egész éjjel is dolgoznod azért : hogy beteges anyádnak élelme legyen ; belőlem is lett már valami és most már nőmmé telietlek; ma- mádot is elviszszük magunkkal és többé nem szabad semmi szükséget szenvednie!“ És hogy Vilma is szeret engem, jól tudtam én, habár ő sem szólt nekem arról soha; de midőn zsebpénzemből annyinak süteményt vettem s hozzájok vive azt mondám, hogy szüléim küldik és igen szépen kérik, hogy fogadják el: akkor mindig oly mélységes tekintettel nézett reám és piczi kezei, melyeket felém kinyújtott, mindanynyiszor reszkettek. Es midőn el kellett utaznom, hogy a világban valami keresetmód után lássak s tőle búcsút vevék : akkor sem mondhattam meg, hogy mennyire szeretem őt ; csak egy forró csókot nyomtam homlokára s ajkam hebegve szólt: „Légy nemes, lelkem Vilmám! s tűrj békével!“ Es ő könytelt szemeinek merengő tekintetével felelt; de e tekintetben egy szent eskü rejlett, hogy ö örökre fog engem szeretni, egyedül engemet. Soha sem irtunk egymásnak azon három év alatt, melyeket távol tölték el, hanem anyámhoz írt leveleimben egy pár sort mindig szentelek Vilmának, melyekben őt üdvözöltem. S midőn anyám nekem válaszolt, levele végére Vilma kis keze többnyire e szavakat irta: „Szivéből köszönt Vilma!“ Azonban az utóbbi időben ez teljesen megszűnt. Anyám csak néha irta: „Vilma is üdvözöl!“, minthogy szülőim egy más külvárosba költöztek, Vilma annya
