Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1872-05-26 / 42. szám
Brassó, 1872. Másod évi folyam 42. szám. Vasárnap, május 26. L>Iegjelenili ez a lap heten- kint kétszer csütörtökön és vasárnap. Ára: Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre .... 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. A szerkesztő szállása: Szinház-utcza 404. szám. NEMERE Politikai, közgazdászai és társadalmi lap. Hirdetési díj: 4 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (1—10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden iglatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknélalku szerint.—, Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségnél. Brassó, 1872. máj. 25. Esemény. Biztos forrásból értesültünk, hogy a nagy-szebeni magyarok és románok a mai nap folytán testvériségi ünnepélyt tartanak; egyszersmind el van határozva már, hogy a szász képviselőjelöltekkel szemben okvetetlen állítanak föl egy magyar és egy román jelöltet. Legyenek üdvözölve a szebeniek! Ne kérdezzék és ne vegyék számba, hogy mit mond égyik-másik rövidlátó nagy úr. Az ország lakosainak békés, bizalmas és biztos együtt élése legmagasabb czél politikánkban. Birodalmunk fennállása is ez által van biztosítva csapán. Ezt a politikát most létesiteni fogjuk mi, a nép, a polgárság, a kit érdekel; érdekeinket sem bérbe nem adjuk, sem önhaszonleső cliqneek- nek nem akarunk többé zsámolyai szolgálni. Tudja meg minden ember, hogy igy gondolkozik a magyar, igy a román, a német, még a békés foglalkozása szász polgár is. És tudja meg mindenki, hogy lesz erőnk érvényesíteni közjóra törekvő politikánkat minden szertehu- zással és különlegességgel szemben ! Föltesszük a szebeniekről, hogy egyesülésük oly szabadon, oly nyilt programmal lesz végrehajtva, hogy nyitva marad az út bármely ajkú polgártársaiknak a csatlakozásra. Brassó, 1872, május 25. Programmbeszédekkel van tele minden lap; annyi a programmbeszéd, hogy nehezen képzelünk olyan embert, a ki a Magyarországon megjelenő összes programmbeszédek egy harmadát bár elolvasná. Igaz is, hogy sok szalmacsóplés, sok ismétlés és utánzás kerül most a nyomdafesték alá. De az is igaz, hogy országunk helyzetéről, szükségleteiről, a teendők soráról egyátalában ilyenkor lehet a legfigyelemreméltóbb nézeteket meghallani, mert hiszen a legerősebb fej is rendbe szedi magát egy kissé, mielőtt választói elé lépne. A sok szalmacsóplés közül csak válogatni ; kell és oly sok tiszta szem kei ül ki, a meny- ! nyinek összegyűlése ugyancsak megérdemli a fáradságot. j ^ Ez alkalommal épen néhány érdekes beszédből akarunk mutatványt nyújtani olvasóink-1 nak. Első sorban a Föleiváry Károlyét veszszük, mely katonás, rövid és határozott; nemcsak programm, de elmondójának, nagy szabadságharczunk legcsodáltabb bősének egész egyéniségét tünteti fel. Föld váry, a halhatatlan harmadik honvéd- zászlóalj parancsnoka, a kit a peredi vesztett j csata után erőszakkal kellett tovább vinni, hogy egyetlen zászlóaljjal az egyesült orosz-osztrák hadserget meg ne rohanja, — most a következőleg fejezi ki politikai nézeteit : A vén katona nem ért a czifra szavakhoz. Egyszerűen és röviden kívánom elmondani azt, a mi hazafiul érzetemnél fogva kötelességemmé vált. Politikai hitvallásom e szavakból áll : „Mindent a hazáért.“ Ezt a jelszót kardom hegyével Írtam én 1848— 1849-ben az ellenség homlokára akkor, mikor a szentesített 1848-iki törvényekért harczoltam — s koczkára vetettem véremet, életemet — szóval a legdrágábbat mivel bírtam, a hazáért. Ez a jelszavam most is. Az 1867-iki szentesített s koronázással meg pecsételt törvények védői közé sorakozom ma, — mert,ezt úgy kívánja tőlem a hazafiság. Ezt követeli nemzetem becsülete, — mert az 1867-, ki ama gyászos, csaknem 20 évig tartott szolgaságra következett kiegyezés egy oly kétoldalú szerződés, mely ha kötelezi a fejedelmet, ki reá esküt tőn, kötelezi a másik szerződő felet is — az országot. S ki e szerződés elbontására izgat, az a nemzetet szerződés, — szószegésre izgatja. A magyar nemzet pedig adott szavát be szokta váltani, és szószegövé nem fog lenni soha, — ne is juttassa erre a magyarok istene. Majdan akkor, mikor évek során azt fogjuk látni, hogy az 1867-ik törvényeknek oly hiányai vannak, melyeken segíteni kell, akkor igen is, egyetértve a fejedelemmel, változtassunk, javítsunk rajta, de a inig e tekintetben tapasztalatunk nem lehet — tiszteljük a törvényt, melyet alkottunk, tiszteljük a szerződést, melyet közöttünk, mint ez becsületes magyar emberekhez illik. Nem mondom én, hogy az 1867-iki kiegyezéssel mindent elértünk, mit csak kívánhattunk. De állitom ig<m is, hogy többet elértünk, mint a mennyiről a kiegyezés előtt csak álmodni mertünk volna. Az 1848‘iki törvények fensége el van általa ismerve — azok szolgáltatták az alapot a kiegyezéshez. A nemzet a terhes igáju kényuralom után felelős nemzeti kormányt nyert. Sorsát önmaga intézi. Ep azon körülmény is, hogy ismét a választókerületek képviselőt választanak, mutatja azt, hogy országgyűlése van, mely a nemzet ügyei intézésére törvényeket alkot. Hogy mindent meg nem nyertünk, minden óhajtásunk teljesítve nincs, azt kétségbe nem vonom ; de le van téve az alap, melyen tovább építhetünk. Százszoroson jaj annak a botornak, ki az alapokat is szét akarja hányni a helyett, hogy az emelendő épület czélszerü beosztásáról gondoskodnék. En a nagy küzdelemmel kivívott 1867-ki alapokra akarom nemzetem jövendő nagyságát épiteni, s minden kétkedés nélkül szállók szembe — ha kell, a józan ész, és ha kell a kar fegyverével — azokkal kik ez alapokat-semmivé tenni törekednek; mert azokat én a háza ellenségeinek tekintem. Legyenek túlbuzgóság — önlntségböl — erőnk túlbecsüléséből azok. mindegy ; — elég az ha bármi indokból — talán vétkes fajgyűlölet, vagy átkos elbizakodás és uralomra törekvésből — a haza jövendő fennállását veszélyeztetik. Deák Ferencznek, a haza legbölcsebb, legönzetlenebb, legnagyobb fiának nevét, ki a kiegyezést befolyásával lehetővé tette, ismeri az egész ország, ösmeri a világ. Én ezen Deák Ferencznek, kinek nagy nevét oly emberek, kik nem érdemesek arra, hogy saruit megoldják, előttetek rágalmazzák, zászlója alatt állok; azt fáiiiá, Fitzmoor kapitány vagy a hinduk lázadása. (Angol történeti beszély.) (Folytatás). V. Öszinle kibékülés. „És családja?!“ Kérdé Vilma résztvevőn. „Csak távoli rokonaim vannak, kik velem keveset törődnek.“ „Es barátjai?!“ Csak egy volt, a derék O’Neill a tizenkettedik si- poy ezrednél. A múlt évben halt meg. Miért nem részesített Isten engem e kegyelmében? „Ön tehát boldogtalan?“ Kérdé Mis Mac-Slane.“ „Van-e ember e földön, ki megelégednék sorsával?“ feleié a kapitány erőltetett mosolylyal. Ön csak kitér, kétkedik talán titoktartásomban vagy barátságomban? „Oh nem, de ez estén talán örökre elválunk —“ „Nem hiszem —- feleié Vilma élénken — nagy néném és férje szerencséjüknek fogják tartani, ha önnek hálájokat kifejezhetik; és higyje meg ön, sohasem fogom feledni, hogy önnek köszönöm életemet és becsületemet. Ön mindig legjobb barátom leend.“ Fitzmoor fejét csóválta: „Kisasszony! előbb vagy utóbb minden leány életében tűnik fel egy időpont, melyben a régi barátságok háttérbe szoritattnak egy uj érzelem előtt.“ „Látom szemeiből, hogy valakire gondol.“ Oh! lia ön szemeimből olvashatná, a mit gondolok !“ kiáltá lelkesedve, mi akaratán kívül elragadta őt. „Nos?“ kérdé remegő hangon a leány. De a kapitány már visszanyerte nyugodtságát. „Az veszélyes lenne rám nézve“ feleié, mosolyt erőltetve. Jól van! — mondá a hölgy látszólagos hidegséggel — látom, hogy ön engem gyermeknek tekint, és azon érdeket — melylyel ön irányában viseltetem — nem képes kellően méltányolni. Ne szóljunk többet erről. VI. Az elválás. Igen kevés férfi van, a ki egy szép nő kíváncsiságának ellent tudna állani, különösen, ha ez az érdek, és részvét érzetéből származik. Egy negyed óra alatt annyira vitte Vilma, hogy a kapitány egész élettörténetét elbeszélte. Fitzmoor atyja, ki Aberdeeben gazdag kalmár volt, miután vagyonát egy calcuttai kereskedö- ház bukásával elveszté, bujában meghalt. A család barátja Vilmos számára (igy hívták Fitzmoor kapitányt) tiszti állomást vásárolt a 9-ik sipoy ezredben. Az angol hadseregben ez időben még vagyon szerint történt az előléptetés. Csak nehány év óta változott ez meg : 1806-ban még másként volt, és Fitzinoornak, ki csak nehány hó előtt neveztetett ki kapitánynak, sokáig kellett e szerint várakoznia, mig örnagygyá léptettetett volna. Keserűség nélkül panaszkodott, hogy épen a vagyont nélkülözi, mely nélkül nincs reménye feljebb juthatni. Vilma igyekezett őt felvidítani boldog jövőt festvén elébe: „Nemsokára mint tábornokot hiszem üdvözölhetni.“ Oh nem, mert késő lesz! „Miért lenne késő?“ Kérdé Mac-Slane kisasszony elpirulva és megbánva gondolatlan kérdését. Fitzmoor élesen szemeibe tekintett, már nyíltan megakará vallani az igazságot, de mégis meggyőzte magát és kité- röleg felelt. Azután fejét busán lecsüggesztve haladt a leányka oldalán, ki szintén gondolatokba merült. Egyszerre Vellore felől az országúton három lovag jelent meg két lovagnővel. A lovagok a királyi hadsereg tiszti egyenruháját viselték. A hölgyek egyike kis Mac-Slane meápillantásánál előre vágtatott, miközben zsebbelijét lobogtató magasan. Néném ! Kiáltá Vilma, önkénytelenül Fitzmoora tekintve. De ez oly komoly és levert volt, hogy a hölgy szive megesett rajta. „Mily szomorú ön?! — mondá szelíd, vigasztaló hangon. — Űzze el kínzó gondolatait! nyújtsa kezét és engedje meg, hogy ön feláldozásáért még egyszer köszönetét mondhassak, s biztosítsam, hogy soha sem fogom azt elfeledni; jól megértse, soha!“ Ezzel szívélyesen megszorító kezét és az érkezők elé vágtatott. A kapitány, hálától inditattva utánna nyargalt. Vilma bemutatta öt nénjének Mistres Cavendisch Edit-nek és férje Mylord Cavendisclmek — ki a királyi sereg 3-ik ezredében őrnagy volt, — egyúttal értesítette rokonait, hogy mennyire és mily módon* lett a kapitány lekötelezettje. Air. és mrs. Cavendisch hálás köszönetöket nyilvánítók Fitzinoornak és az őrnagy hozzá tévé, hogy már gyakran hallott róla kedvezően nyilatkozni s azért szerencséjének tartja ez ismeretséget. „Reményiem, ezentúl gyakran szerencsélteti házunkat látogatásával, miután ezrede Velloreba helyeztetett át. A tábornok tegnap közié velünk.“ Mis Mac-Slane és a kapitány pillanatai találkoztak. „Mily szerencse!“ — Kiáltá Vilma — „igy Önnél maradhatok kedves néném, a nélkül, hogy atyámtól elválasztva lennék.“ Air. Cavendisch a kapitánynyal beszélgetésbe me-
