Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)

1872-04-25 / 33. szám

Urassó, 1872. Megjelenik ez a lap heten- kint kétszer csütörtökön és vasárnap. Ára: Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre . . . . 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. A szerkesztő szállása: Szinház-utcza 404. szám. Másod éti folyam 33. szám. NEMERE Politikai, közgazdászai és társadalmi lap. Csütörtök, aprít 25. Hirdetési díj: 4 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (1 —10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvé­tetnek a szerkesztőségnél. Brassó, 1872, april. 24. A tronbeszéddel az országgyűlési kiizdtér bezáratott. Vissza tekintsünk a múltba? elmélkedjünk a lelett, hogy üdvös vagy káros lett volna a ha­zára, ha a szőnyegen volt törvények szentesítés alá kerülnek? Ne bántsuk ezen kényes kérdéseket, — melyek annak idején a honatyáknak és a haza minden értelmes polgárának elég gondot és ke­serűséget okoztak. A múlton változtatni nem lehet. Hagyjuk tehát azt, és tekintsünk a jövő felé. Hazánk képviselete egy pár hónap múlva ismét együtt leend, hogy folytassa a nagy mun­kát és tegye az intézkedéseket, melyektől a haza jövendő boldogsága függ. Sokat, de nagyon sokat kell nálunk pótolni az évek hosszú során, az idők mos’tohasága kö­vetkeztében elmaradottakból. Kik lesznek azon kiválasztottak, kiknek a nehéz feladat jut osztályrészül, hogy a haza jövő sorsa fölött intézkedjenek : jelenben e kér­dés foglalkoztat mindnyájunkat. A kérdés olyan, mely iránt közönyösnek lenni nem lehet, miután nem egy értékű az, ha a haza sorsa felett kocz- kát vetnek, vagy annak boldogságán lelkiis- méretesen működnek. Vádolhatja a rósz akarat nemzetünket sok j mindennel, de azt, hogy a haza jövője ellen öntu­datosan cselekednénk, még az irigység sem ké- ' pes ránk mondani. Habár különböző utakon járunk, s habár a czél eléréséhez belátásunk szerint különböző eszközököt használunk, a végczél mégis ugyan­az marad mindnyájunknál: a haza boldogságán munkálni. De hogy ezt biztosabban mely utón és mely eszközökkel érjük el? ez képezi ma a napikér - dést. Ha a czél elérésére olyan eszközöket hasz­nálunk, melyek által mindent szétrombolunk, mi annak képzeletünk szerint útjában áll, ily eset­ben a győzelmet rendkivül drága áron vásárol­tuk meg. Az uj választások nem sokára bekövetkez­nek. E tekintetben az előmunkálatok a bel­ügyminiszternek a törvényhatóságokhoz intézett körrendeleté folytán már e hó 22-ikén- megkez­dettek, és junius végén a választások már meg­történnek. Nálunk épen a választási időszak az, mely­ben igen sokan, a helyett, hogy mint a nagy hord­erejű ügy természete megkívánná : higgadt meg­fontolással járnának el, — eszöket vesztik. Legtöbb esetben önérdek, azután pártdüh nem engedik — tetteik és szájhősségük következ­ményeit mérlegelni. Pedig nagyon igaz az, hogy a tömeg szivébe ültetett rósz mag rendesen rósz gyümölcsöket szokott teremni. Ha nem is lehet az idők folytán meggyö­kerezett rósz szokásokat egyszerre kiirtani, igye­kezzünk legalább azoknak kártékony befolyását enyhíteni. A vesztegetésnek, társadalmi életünk ezen egyik mételyének, elejét venni, hosszú idő és kérlelhetlen szigor kivántatik. A mig kéz van mely ad, van kéz is a mely vesz. Ezen leginkább a jelöltek magok segít­hetnének, ha kölcsönös megegyezés folytán a választók árverezésével és ez utón azok erkölcs- telenitésével saját zsebök és leikök megnyujta- tására felhagynának. Igen természetes, hogy erre kölcsönös bi­zalom kell, mi a jelen pártok heves ellentéte miatt nem remélhető. De annyit mégis meglehet várni minden hazafitól, hogy ne hajtogasson, ne lázitsa a ma­gyart magyar ellen, ne mondja hogy a Deák párt elárulta a hazát; más oldalról viszont ne hangoztassák azt, hogy az ellenzék csak azért küzd, mert uralomra vágyik, és ezért veszélybe dönti a hazát. Csak az elfogult és czéljai felé vakon ro­hanó tagadhatja meg azt, hogy jobban van dol­gunk, mint csak nem rég volt; de talán még­sem értünk oda, hogy a nemzet átka áldozatait kérje, hogy egymást ássuk el, ha mással nincs dolgunk. Hát nem tarthat a magyar egyet a haza­szeretetben, nem becsülheti, nem tisztelheti egy­mást, ha bár pártokra is van szakadva? De igen ! és ezt most kell hogy tegye, mert igy kí­vánja az önfenntartás érdeke. Hisz nem vagyunk vakok, hogy ne lássuk miként fakadnak pokoli zsivajra elleneink, bel- viszálkodásáink felett. Hát még a szerencsétlen gondolát: a nem­zetiségeket felizgatni egyik vagy másik párt el­len, és a tudat, hogy erre úgy lesnek mint far­kasok a prédára : nem riaszt vissza mindenkit a meggondolatlan izgatástól? A pártérdek némely vakon rohanót még ennél is tovább ragad; felbonczoltatja velők a társadalmat birtokos és nem birtokos, nemes és nem nemes osztályra; utóbbiakat megint aristo- kratiára és köznemességre. Mindezen osztályo­kat pedig mint ellenségeket úgy állítja egymás­sal szembe. Egyik jelölt szónoklatában — mint már megtörtént — felhívja a népet, hogy az ellen­féllel szemben fegyverrel küzdjön, az elvek fegy­verével. Mit tud a nép az ily fegyverekről? A másik Ígéri a népnek, hogy majd meg­mutatja kik legnagyobb elleneik, kik rabolták el jogaikat stb. Hiszen ez világos, mondja a nép, a birto­kos osztály a mi legnagyobb ellenségünk; ezzel szemben pedig fegyverrel kell küzdeni, no csak legyen rá alkalom. A lejtőn megindított követ sok esetben le- hetlen megállítani. Azért megfontolva kell azt mozgásba hozni. A zsilipeket könnyű felvonni, de az árt medrébe visszatolni lehetetlen. A legmiveltebb országokban figyelve kell szórni a szikrát. Nálunk pedig a liajnalpir csak alig mutatkozik, úgy hogy alig látjuk az utat melyen haladnunk kell, minek folytán egymásba botorkázunk, és különösön jaj nekünk ha köz­tünk tűz támad, mert akkor mint éji lepkék mind oda sülünk, — miért is jó lesz a gyu- anyagokkal ügyelettel bánni. Legyünk egymásiránt — habár különböző politikai hitelvet vallunk is —• kölcsönös^ bizalom­mal, kölcsönös tisztelettel Közel lehet az idő, midőn közös érdekből egymásra nagy szükségünk lesz. Kerüljük főkép azt a gyalázatos meggon­dolatlanságot, hogy egymás ellen bujtogassunk; ne csepegtessünk mérget a nép fogékony szivébe, mert gondolatlanságunknak keserű gyümölcsét mi magunk szedhetjük le. # Feltámadás. Az életben, akár egyes embereket akár nemzeteket tekintve, meg van amaz örök törvény, a változás, s szám­talan különbféleségben betölti a lét és nem lét közötti tért. A léteitől az elmúlásig való küzdelemben a legtöbb és legnemesebb osztályrésze az embernek van ; az ember a küzdelemben nagy, nemes, dicső, s gyakran istenivé lesz, akkor, a midőn népek és nemzeteket boldogító s felemelő tetteiben halhatatlan ; vagy ha azon dicső eszméknek, me­lyeknek feltalálói, harezosai, s gyakran áldozatai lettek, ujulása vagy diadalraa, sírjaikhoz megy, megnyitja azt, s feltámasztja az alvót az örök életre, lehet e ennél nagyobb és nemesebb jutalom az ember számára. A krisztus fel támadt, Columbus, Kepler él, Homer ir, Schakspere tanit és játszik. Caesar és Napoleon hódit, mert mint a költő mondja : a szelem él, mert az isteni. A mi az emberben él, az megvan a természetben is, csak keresni kell. A természetnek gazdagságánál fogva oly sok neve van, hogy azt se tudjuk először melyiken szólítsuk; a ter­mészet gondos anya, mert táplál bennünket, bölcstanitó, mert csalhatatlan példákkal tanit, szóval a termeszét jó, bölcs, szép, csudálatos és nagyszerű . . . fenséges. A nemes lelkű és nagyszellcmü Rousseau, mikor azt kérdezték tőle : mi a szép ? igy felelt : szép a természet ; Hippias pedig azt mondta Socratesnek : szép, egy szép le áuy, s mind kettőnek igaza volt. A természet a maga bámulatos, szép és csodálatra méltó jeleneteiben, magát a szépséget nem tüntetheti fel sem bámulatosabban, sem az emberi lélekre nézve kedvesebben, mint egy szép leány alakjában ; s miért ne mondanék szépnek a pár szép sze­met, melyben az ég villáma, vagy a menny boldogító öröme egyformán látható, egy finom fehér kéz, a rózsa ajk, az arcz bája, a könnyű játszi termet, nem egész a megkülön­böztetésig kifejezik-e a szépet, s benne a nemesség és szel­lemi erőt; s igy készül el a hatalom az emberi lélek és szív számára és annak engedni kell, mert honnan vette volna Katalin czárnő azon állítást: a férfiak a világot, a nők pedig a férfiakat kormányozzák. Igaz, hogy a természet szépsége összesen és egyenként magában hordja a változást, és igy a múlandóságot is, de ez csak rokonszenvünket növeli, mert tudjuk, hogy maradandó életét ünnepli az eszme. Van még a természetben egy csodalatos valami, a mi mint fényes példa kellene, hogy hasson a társodalomra; ez az öszhang, az egység. A természetben kicsiny a nagyot nem akarja ron­gálni, a hatalmas az erőtlennek nem áll elébe, hanem sze­retettel simul hozzá! a királyi sas nem tilthatja meg az ár­tatlan fülmiiének, hogy ne repüljön, sem a százados tölgy a rövidéletü ibolyának, hogy tövében, lombjai árnyékában no éljen, és virágozzék ; csak a társadalomban, az erubo- rek között nincs meg az öszhang, az egyetértés. Egy család, egy nemzet, egy társadalom tagjai, meny­nyire nélkülözik gyakran az egyetértést, s ennek alapján a békét s boldogságot; sőt egy haza gyermekei, egy nem­zet tagjai egy elv, egy eszme harezosai az egyetértés he­lyett nyilt ellenségeskedésben állanak, ezt a betegséget ugyan a politikai élet számára találták fel, de ugylátszik a tudomány minden ágában, s a társadalmi élet minden rétegében könnyen és gyorsan tesz hódításokat, s ez nem csak nemzetünknek, de korunknak sem válik dicsőségére. Oh hogy nem tanuljuk mi meg az egyetértést a ter­mészettől, vagy azoktól a nagy és hatalmas népektől, me­lyeknek társadalmi és polgári eletökben csudákat tett az egyetértés. Egyetértve egy szent, egy nagy eszmétől lelkesülve, egy felemelő egy boldogító czélért küzdeni, mint ember és polgár, mint egyház és társadalom tagja, nem felemelő, s nem boldogitó-e? A mi társadalmi életünk most egé­szen politikai jellegű, mi semmi esetre nem válik hasznunkra, mert a politikában, bár mennyire szájas papjai, és sok prófétái vaunak, kevés a megnyugtató, s gyakran az egye­temesen boldogító elem, s az emberek is gyarlók, a poli­tikai láz a szív és lélekre gyakran veszélyesen hat, s innen van, hogy az emberek, nem annyira ész, mint ösztönsze- rüleg prófétákat választanak, jelszót csinálnak, tolakodásig licitálják az érdemetlen érdemet, szép és hízelgő szavakért, de a próféta hamis, a jelszó üres, az érdem a becsület és okosság mérlegén meg nem áll. Pedig mily könnyű a társadalmat hiven szolgálni, ha tudjuk, hogy az elv, igazság, mint az isten egy ; más csak a tisztelet, hit és bálványozás ; egy elvért küzdő, egy czélra törekvő emberek kell, hogy nem csak szó — de tettben is egy rzivvel — lélekkel egyek legyenek, mert ellenkező

Next

/
Thumbnails
Contents