Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)
1871-01-20 / 6. szám
22 — levő más szabad honpolgárokkal e törvénynél fogva egyenlő joguaknak nyilváníttatnak. 2. §. A tettleg 1848-ig íenállott úrbéri kapcsolatok minden maradványai a Király- földön megszüntetnek; ennélfogva a szász VII. tárákhoz és Brassóvároshoz ily úrbéri viszonyban állott községeknek belső telkeik, mezeik, folyóik, erdeik s egész határaik területei teljes tulajdonukba ezennel vissza és a kisebb királyi hazonvételek a földesúri jogok kizárásával maguk a községek birtokába adatnak. 3. §. Az 1854. jun. 21-én kelt úrbéri nyiltparancs, valamint az annak alapján kiadott miniszteri rendeletek a Királyföld lakóira ki nem terjednek. 4. §. A mennyiben a szász VILbirákés Brassó városa a földesúri hatóság bevitelével kezelt községekben, s azok határain allodi- alis erdőket, földeket és kaszálókat alakítottak, ezek a községeknek szintén visszaadatnak. 5. §. A bel- és igazság-ügyministerium megbizatnak avval, hogy a revindicált havasok, azoknak a kir. kincstár által megtérített időközbeni hasznuk, valamint az úrbéri kapcsolat tartama alatt Brassóvárosa és a VII. bírák által elvett haszonvételek elszámolásai és megosztása iránt, a felek kihallgatásával , s minden ide vonatkozó adatoknak beható megvizsgálása után, köz- igazgatási utón intézkedjenek. (Ezen törvényjavaslatot a kolozsvári ügyvédegylet indokolt fölterjesztés mellett ajánlotta az igazságügyminiszter figyelmébe. Szerk.) Vidé к. Л bcrcczki tekintetes tanácsnak következő szép eljárásáról értesültünk : Múlt év végén egy Eucsika György nevezetű hosszufalusi gazda Moldovából jőve Bereczk várossá- ban letartóztattatott és fogságba tétetett. Miután több napokig fogva tartatott, megtudta, bogy bereczki lakos Rentze Juon azzal vádolta, bogy az ő kezén lévő ló tőle, Rentzétöl, lopatott volna el. A bereczki tekintetes tanács meghagyta káros Rencze Juonnak, bogy tulajdoni jogát bét tanú által bizonyítsa be. Rentze bat tanút hozott is, de azok mindenike másként bizonyított. Erre az említett tanács felszólitotta vádlót Eucsika Györgyöt, bogy ö is bizonyítson bét tanúval, de azéi’t szabadon nem bocsátotta, bogy bizonyságait felkeresse, és igy kénytelen volt Hosszufaluban lakó testvérét Írásban felszóllitani, bogy jelenjen meg a szükséges tanukkal. Ez el is ; jött nyolcz tanúval, a kik között a kérdéses ló előbbi , tulajdonosa is volt, és ezek öt napi bereczkbeni várakozásuk után, kihallgatáshoz jutván, mindegyike egyhangúlag bizonyította, miszerint a kérdéses ló, a mely Rentzétöl, állítása szerint, 1870-ben a prázsmári vásár alkalmával lopatott el, már bárom éve hogy az Encsika tulajdona. A bereczki tekintetes tanács mindezen bizonyítások és annak daczára, bogy a Rencze lova mén, az Encsikáé pedig paripa volt, a kérdéses lovat Eenczé- nek kiadta. Encsika Györgyöt pedig csak 14 napi fogság után bocsátotta szabadon. Encsikának a bereczki tairpcs ezen tréfája, a szakértőkre tett költségével együtt, a kik azért hivattak meg, hogy derítsék föl, vájjon a kérdéses ló mén-e vagy paripa, 207 ft 30 kr. költségébe és kárába került. Eltekintve attól, bogy a bereczki tekintetes tanács nem volt illetékes egy ilyen ügyet tárgyalni, meg nem foghatjuk, hogy melyik törvény értelmében kívánta a hét tanú általi bizonyítást. Ily neme a bizonyításnak még a Mózes, vagy Mohamed törvénykönyvében sem fordul elő. De azt még kevésbé lehet érteni, hogy miért adta ki az Encsika paripáját Renczének, annak mén lova helyett. Reméljük a felsöbbség a körmire fog nézni a bereczki tekintetes tanácsnak, hogy eféle törvényellenes dolgot többet el ne kövessen. *) Erzsébetváros, jan. 12. A „Nemere“ czimü lap idei 1. és 2. számában két rövid közlemény jelent meg Felső-Fehérmegye 15—17-dik deczemberben lefolyt évnegyedes bizottmányi gyűléseiről, melyeket röviden egybevonva — az igazság érdekében fekiva érezzük magunkat, némileg helyreigazítani. Azon tételre, „hogy a személyeskedés napi renden volt“ — bevalljuk, hogy a legkíméletlenebb utón hurczoltatott zöldasztalra tisztviselőink jobbjainak mocsoktalan neve, vádoltatva alaptalanul hivatali visszaéléssel, sikkasztással, csalással, hivatali képtelenséggel s több hason sértő kitételekkel, melyek tárgyalása vagy elvetése felett minden áron szavaztatni akart az indítványozó a nagy számmal behozott Írástudatlan s nyelvet nem értő román bizottmányi tagok segélyével, hogy a képzelt számi többséget feltüntethesse; de az egybeforrt értelmiség s a főispán közvetítést kisérlő eljárása miatt, a terveit botrány egészen nem sikarülhetett ; mert korán leszorittatott halom indítványaival a tárgyalásról, mi ellen minden tárgynál óvásokat jelentett. A több lovagiatlan indítványok s kérelmek közül, azok jellemzéséül csak egyet kívánok, a többit mellőzve, feltüntetni, melyeket ezen ismeretes férfiú részint írásban, részint élő szóval tett; — egy megyei főbb tisztviselőnk hivatalos képessége felelt minden áron szavazást erőszakolván, hogy sza- vazatsegitönek behozatott Írástudatlan és nyelvet nem értő pártfelei képtelen bírálata által compromittáltas- sék, (holott nyíltan szemébe mondták, hogy legelső sorban maga a vádló képtelen, egy oly tisztviselő *) A fentebbi eset felöl Encsika Györgynek a magas igazságügyi minisztériumhoz felterjesztett folyamodásából értesültünk. Szerk. képességet felfogni s megbírálni.) de ezen czélja is, mint sok más, hosszas zajos vita után, meghiúsult; s mondhatni semmi vívmányt, szemben az egybeforrt értelmiséggel, kivívni nem tudott. A „Gazetta“ m. év 98. számában megjelent felszólaló, valószínűen önmagára reá illőnek találta a „nyers tömeg kitételt“; ez okon ajánljuk a „Telegr. Romáim“ in. é. 100. számában megjelent, ez ügyre találóan vonatkozó közlemény áttanulmányozását ; melybeo indokoltan megóvják, mint nemzetellenes cselekvényért a felsö-fehéri román bizottmányi tagokat, s főleg azok vezetőit. Eér hiánya miatt, röviden megjegyeztetni jc;_ vánjuk ; hogy minden zajos botrány, személyes, к e d e s , nyílt vádoskodás daczára, a gyűlés szilién semmifele „tettlegesség“ nem volt ; hacsak a „Nemere“ névtelen tudósítója azt nem értette, miszerint egy túl heveskedu hírre jutott egyén, fennhangon távolról neki ment egy bizottmányi tagnak — ellenkező nézete nyilvánításáért — eme nemes úri fenyegetéssel : „d . . . ó teremtette, ez már sok — ezt tovább nem tűröm, majd künn számolunk;“ vagy hihetőleg ugyanazon hires férfiúnak biztatására, mint hozzá tartozó, ar gyűlés eloszlatása után, az utczán, többek jelenlétében, egy magán szállására siető tisztviselőt, utána sietve, Hátulról majd észrevétlenül, jobb vállát kezével megérintette, vagy ha úgy tetszik, kissé vállát megütötte, egy még nagyon de nagyon fiatal, sok év óta itt meg nem fordult s csaknem ösmeretl'on °8УС1Ь ki ez utczai botrány miatt biróság előtt áll; de miután ezen önmagáról megfeledkező egyén nem bizottmányi tag, mint magán sérelem nem tartozik épen a gyűlés botrányaihoz, hanem ha igy haladunk, sokat megérhetünk — — Végül határozottan visszautasítjuk azon valótlan feltevést, miszerint „Felső-Fehérmegye értelmisége, két magán ember magán érdekei szerint lenne két pártra szakadva“ ; magán ügyhöz semmi közünk, de ha a közérdek, alkotmányos élet, s a megye rég óhajtott belbekéjeért, egy közczélra, kebelünkből mihamarább a gazt kiirtani, az igazságot kideríteni egy lobogó alatt többen egy sorban harczoluük, ez nem magán egyénért való pártalakulás, hanem „a valódi értelmiség legszebb egyetértésére mutat.“ Általános óhajtásunk, hogy a legerélyesb s szigorú intézkedések alkalmaztassanak a magas kormány által, a közbotrány idézője ellen. Az alkotmányos eszmékért küzdő értelmiség régi vágya, hogy megyénk küzdterén már valahára isten szép adománya, a szellemi képesség, annak biztos felvirágzására s a közművelődés terjesztésére hasz- nosittassék. Egy bizottsági tag. *) Egy nem egészen világos dolog. Ügyvédi minőségemben fel voltam szólítva valami bolonyai szegény emberek *) A merészebb kitételeket kihúzva, közöljük ezen levél tárgyilagos részét. Egyúttal előre is figelmeztetünk akárkit a ki netán czáf'olatot küldene be ezen közleményre, hogy a „Nemere“ szolgál minden közügynek ; de saját méltóságát megőrizni szándékozik a személyeskedésektől. A mostani levél Írójától ügyért lelkesülő közleményeket szívesen veszünk. Szerk. » Az én gyermekkori jó barátom. (Folytatás.) 1836-ban egy elhalt Orosz nevezetű földmives oláh embernek nagykorú gyermekei nem tudván egy más között megosztozni, árverezték hagyatékát. A hagyatékban volt három tehén is. Az atyám véletlenül odakerül az árverezéshez és a három tehenet megveszi. A mikor haza akarják a teheneket hajtani, egy alig öt-hat éves fiúcska, kit addig észre sem vett senki, sírva fut a tehenek után, és azoktól nem akar semmi áron megválni. Az atyám kérdi hogy mit akar. 0 oda megyen, a hova a Virág, Bingyó meg a Szilaj. A gyermekiő! nem lehetvén kivenni, hogy milyen összeköttetésben áll a tehenekkel, az atyám a nagykorú örökösökhöz fordult és kérdezte, hogy mi történt evvel a bohó gyermekkel, hogy minden áron a tehenekkel akar menni? A nagykorú örökösök erre elbeszélték, hogy a meghalt öreg korában újból házasult, de felesége elhagyta és hogy ez a gyermek ebből a házasságból származék; ők nem élvén e háznál, Jancsi — igy hívták a fiacskát — a teheneket jobban ismeri mint őket. A mint később tapasztaltam, inkább a nagyok részéről való testvériszeretet, — mint az üs- meretség hiánya volt oka, hogy Jancsi inkább ragaszkodott a tehenekhez, Az atyámnak megesett szive a szegény gyermeken. Mit csináljunk evvel a nyomorult árvával? tudakozódok az örökösöktől. Ezek egy darabig bölcsen értekekeztek, mig végre egyik megszólalt: „Adjon az ur a fiúcskáért is valamit és vigye el azt is. Az atyám tudja isten mit gondolt, de úgy látszik, akkor már elhatározta, hogy Jancsit magához vegye. Mit kértek a fiúért? Talán hat schein forint nem lesz sok érette, felelt az előbbi örökös. Itt van a hat forint; s ki fizette a fiúcskának árát. Szegény Jancsi, ő olcsó áron kelt el, pedig drága gyöngy volt ez a fiú az élet szemétdombján, de hisz kára nem volt henne; jó hogy a ki meg vette, ember volt. Haza hozták Jancsit; mint hallottam, megmosdatták, megfésülték, felöltöztettek s. a. t. En az első évekre, mig Jancsi kázunknál volt, nem emlékezem, de a mennyire emlékezőtehetségem a múltra vissza terjed, tudom, hogy volt egy fiúcska, ki a konyhán evett a többi cseléddel és a kinek kedvéért én is otfc ettem; hogy reggel, ha felébredtem, első gondom volt Jancsi után tudakozódni, és ha estve elaludtam, Jancsi mellett aludtam el. Nagyobb koromban reggel felültem Jancsival a szekérre; kimentünk a mezőre; ö tüzet rakott; gondoskodott az ebédről; megtanított, hogy kell fogni az ekeszarvát, a villát és gerehlyét; a gazdaság terén, mit ö atyámtól éles eszével hirtelen elsajátított, mindenben oktatott. Szüleim tudták, hogy Jancsi szeret és jobban ügyel reám, mint saját szemére; bár-hova elbocsátottak vele. A mikor a collegiumban voltam, tudtam hogy Jancsi engem alkonyaikor a munka végeztével megkeres. Enyém volt az egrestől, cseresznyétől kezdve a baraczk és szellőig minden első érett gyümölcs, mert Jancsinak perge kalap karimája sohsem volt üres, mikor ő hozzám jött. Leültünk ketten a ládámra; ölembe vettem a kalapot és szedegettem belőle. Ha kínáltam Jancsit: no egyél te is, azt mondotta: ó, ő már nagyon sokat evett, ott volt a tövén, pedig tudom, hogy megsem Ízlelte, mert a volt az első, a mi érett volt;csak ö tudta, inélyik ág hegyéről szedte. Azután beszélgettünk; mondotta: Ugy-e lelkem bajos a tanulás? No annak is meg kell lenni, aztán tudom én hogy nem tanul nehezen. Annál jobban fog esni a feria; akkor megint megyünk a mezőre, addig a király-köríve is javában megérik, no de most már megyek, mert itatnom kell; aztán vetek a marhák alá és lefekszem; rgegel megyünk a Lombra kaszád megnézem — ott a szélben vannak cseresznye f*k ha érne már. No isten áldja meg; ha lehet, holnap estve megint eljövök. Elment Jancsi; én busán neztem utána; ő is párszor vissza nézett, és a szegleten eltűnt. Mindketten óhajtottuk a feriát. (Folytatása következik )
