Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)
1871-03-07 / 19. szám
— 74 — ő volt tulajdon képen az eredeti gazda, a ki innen idd folytán csaknem kizáratott A szászok ugyan is tapasztalván a magyar nemzet vendég szeretetét, mint ilyenek (hospites) mind számosabban vándoroltak bé, mint ennek példáját láthattuk napjainkban is a wtirtembergiekben, úgy hogy idővel az itteni őslakokat egészen-tul szárnyalták; e mellett mint iparos és kereskedő nemzet, miután a keleti kereskedés épen itt vonult egyrészben el, nagyon elvagyo- nosodtak. Mint ilyenek nem mulatták el alkalom szerint maguknak a lehető kiváltságokat szerezni. Brassó elhagyva őshelyét a spreng forrás mellett a czenki országos végvár oltalmába fennebb vonult s nagy virágzásra jutott 1353-ban már kiváltságlevelet nyer. 1377-ben 13 szászfalu a székel yispány közvetlen igazgatása alól kivétetik s Brassóhoz csatoltatva alapját vetik mega vidék kifejlődésének ; sőt ugyan ezen évben Brassó a Törcsvári várat újra építvén, azt Nagy Lajos királytól adományul nyeri, azon teltétel alatt azonban, hogy a várhatóságot, melytől függőitek az 1456- beli oklevél szerint a várőrséget tevő helységeket, n^egtartotta saját hatalmában. 1422- tön kezdve pedig Brassó pereit is a szász nemzeti egyetemhez kezdi felebbezni, mig végre a székely ispányhatósága a szász falukra nézve egészen megszűnt s csak a várak és ezekhez tartozott fehérmegyei fis- ; kalis falukra terjedt ki. Azonban ez sem sokáig tartott. Legelőbb is Brassó a czenki fiskális várnak épen az aljába vonulva, elannyira, hogy ős nevét is elhagyva Kronstadtnak kezdett róla neveztetni, s minthogy a fiskális vár Fejérmegyéhez tartozott egy 1355 táji oklevélben igy fordul elő: „in comitatu albensi, civitateq. Coronensi“. honnan van ma is azon hagyomány, hogy Brassó egyrésze Fehérmegyei területen fekszik, nem szeretve az ily közeli szomszédságot kieszközli, hogy Hunyadi János annak lebontását s köveinek a vár erődítésére for- dithatását megengedte. — így enyészett el ezen erősség mely csak kevéssel ezelőtt alkalmas voltát eleggé megbizonyitotta. Midőn ugyanis Amurates törökcsászár 1421- ben a Barcza vidékére bétört, volt ezen czenki országos erősségen kívül a városnak 1 is egy saját vára a sprenghegyén. A tanács a bíróval Weirauchchal együtt ide; vonta magát, mint a város tulajdonába, a lakosság nagyobb része, pedig a czenki várba. — Amurates a sprengi várat megostromolván a tanácsot birostól együtt fogságra vitte: a czenki várat pedig nem tudta be venni. 1459-ben Lábatlan János székelyek! ispányja még rendelkezik Törés, Höltvéuy , és királykő várak parancsnokainak, hogy Miklosvárszék szabadságát Sepsi szék. ellen oltalmazzák. De 39 év múlva 1498 ban J Törcsvár 9 magyar faluval együtt a vajdák hatalma alól kivétetik, s zálogba Brassónak adatik oly feltétellel, hogy a várat a város ; javítsa s lássa el őrséggel. Ezen elzálagositással a vidéki magyarság sorsa, Újfalu és Komlos kivételével, feltartoztatlan hanyatlásnak indult, mig- végre I azok jobbágyságra jutásával végződött. Az elzálagositást követte 1651-ben az örökösön eladás, s a falvaknak Brassó vidéké- ! liez csatolása; s hogy a függés teljes legyen a kalvin érzelmű papok elűzése s egyházi tekintetben is teljes adnectálás. A végvárak elenyésztek az egy Törcsvár kivételével, s a várhoz tartozott határőrökből lettek jobbágyok. Hogy Brassónak ezen ügy ilyetén ki- ! vitele közben elsőbb 3000, azután 6.300 forint zálog summát kellett fizetnie s végre i nehány falut adnia cserében, az keveset! változtat azon igazságom, hogy a magyar ajkú népség ezen vidéknek ős és jogos la- i kossá s csak idő folytán nyomatott el és siilyesztetett jogtalan állapotba. Azért, miután tetszet a Kronstádter Ztgnak a szállást kérő kutyáróli ézsopusi- me.sét hozni fel például, kikeli mondanunk, ’ hogy a történelem bizonysága szerint azon kútja kölykök, melyek megerősödve a gazdát saját házából kitudták, nem mások voltak a Barcza vidékén, mint a szász uralom és főség. Ezek sülyesztették az egykor jogos lakosokat jogtalan idegenekké saját hazájokban. Még csak Brassóvárosáról említem megröviden, miszerint bár csekély kútfőkkel rendelkezhetem, de ezek is eléggé mutatják, hogy itt eleitől fogva folytonoson léteztek magyarok. Az 1353-beli adománylevél szerint, Brassó akkori szoszollója: Comes Jacobus filius Nicolai filifc Sandour. 1385-ben Stephanus dictus ördög cívis civitatis Brassoviensis, követ a királyi udvarnál. 1448-ban Stephanus Banphi episcopus Coronensis. 1478-ban Michael Erdeg et Barthol. Chonkabonka cives civitatis Brassoviensis, követek a királyi udvarnál. 1552 és 1556-ban az iskola rectora árkosi Veres Péter. (Petrus Veresius Arcu- sinus). 1599-ban a Sellenbergi ütközetben a szászok vezére a brassai hires kapitány Aradi. — 1595-ban a magyaroknak saját templomok jan, mert Weisz Mihály azt Írja, hogy az idézett évben egy üstökös látszott nehány napig a magyar templom felett. 1598-ben biktalvi András brassai magyar prédikátor. 1605-ben Forgács Mihály mészáros és senator. A 1 7-dik században jeles senatori családok még, bár már elszászosodva az említett Forgács, úgy a Báníi és Hegyes családok. 1636-ban a bol onyai magyar szomszédság articulussai ki adatnak". 1617-ben János pap brassai magyar piedikator a nagy templomban magyarul prédikál. 1b 75-ben Apafi fejedelem, egy oklevelében azt mondja, hogy a brassai magyar pap „régi időktől“ fogva kapni szokott a törcsvan harrainczadról 50. 50 m. forintot. Úgy vélem, hogy ezekszerint eléggé világos, hogy Brassó- és vidékére magyar ajkú népek részint már a német lovagrend korában, a több bevándorlottakkal egy időben, részint pedig még az előtt telepedtek ; itt, a meddig a történet felnyúlik folytonoson laktak; liajdon szabad és egyenjogú polgárok s egy részük határ várör volt; mikor a székely ispányi hatóság alól kivétetve előbb a vidék s azután a várak szász hatóság alá jutottak, ők, már itt voltak, következőleg nem ők telepedtek szász földre, hanem a szász jog és elhatalmozás reájok: azért őket itt idegen- és jövevényeknek csak az mondhatja a ki a vidék múlt idők- beni eseményeivel ismeretlen, vagy azokat elferdíteni kívánja. r. A magyar képviselőház Febr. 27-én napirenden vala a honvédelmi tv.-ja vasiatok tárgyalása. Még pedig a honvéd lovas századok szaporításáról szóló törvényjavaslat, illetőleg a honvédségnek műszaki csapatokkal és tüzérséggel való ellátásáról szoló indítvány tárgyalása. — Eber Nándor a tv. javaslat ellen azért szól, mert a véderő szervezetének legnagyobb akadálya az volt, hogy azt soha sem tekintették katonai szempontból, hanem politikaiból. A háttérből mindig előtör az önálló hadsereg képe. De két önálló hadseregnek nem barátja, mert nekünk szövetségesre van~ szükségünk, s akkor a véderő szervezetét a szövetségessel kell egyetemben tervezni. Keglevich Béla, gr. oly szempontból kívánja támogatni a kisebbségi véleményt, melyet eddig a baloldali szónokok nem emeltek ki. Midőn az olasz egységi mozgalom keletkezett, neki legkisebb kétsége sem volt, hogy az czélját előbb-utóbb el fogja érni. Ugyanezt hitte a német mozgalomegy néptömeg, melynek minden ősei ebben a hazában éltek és haltak el, folkerekedjék és itt hagyja szülőföldjét, ugyan hogy is képzeltek ti efélét?“ „Hát — kérdém — hazánkban nem telepitettek tömegesen szer- beket, svábokat, hát Amerikába nem történnek-e tömeges kivándorlások?“ „Azok nem magyarok — vi- szonzá öregem kipirulva — a magyar nem egy köny- nyen mozdul ki szülőföldjéről, a csángónak ez az ő szülőföldje, ő innen ki nem mozdul, akármit okoskodtok.“ — „Úgy tehát ne tegyünk semmit a nemzetiség megőrzése érdekében, megelégedjünk a sopán- kodással?“ — kérdém ismét. „Tegyetek, Írjatok, de mind ennek kevés hasznát vesszük mi itt, mig e nép föl nem szabadul a jobbágyság alól, addig iskoláztatásról szó sem lehet.“ Engem ugyan mind ez érvek meg nem győztek, de nem vitatkoztam tovább. Átláttam hogy ilyen gondolkozása lelkészek a nemzetiség érdekének föl nem áldozzák kényelmüket sem jövedelmes állomásukat. Itt nemzetiségünk jövöjé végveszélyben forog, ha csak a gondviselés valami utonmódon közbe nem lépend. Búcsút vettem tehát egy csalódással ismét gazbagabban — Tótkbátyárntól, hogy Bogdánfalván is körülnézhessek s ezt annyival is inkább, mert ott a papi állomás Mezerkivics lengyel pap halála folytán üresedésben lévén, reméltem, hogy a magyar kántorral többre mehetendek. Korán fölkeltem és templomba siettem Bogdánfalván, hol a kántor magyarul énekelt orgona után több falusi legénynyel együtt s aztán magyarul kö- nyörgött, s ez oly végtelen megörvendeztetett. . . „Itt úgy látom — mondám kijövet — tudnak olvasni az ifjak“ „Igen — viszonzá az a g kantor egy nehányat tanítottam volt ifjú koromban,“ „De hát most nem tanit már, nincs-e most iskolája kérdém szorongva?“ „De hogy van, de hogy van. Képzelje csak az ur — folytatá az öreg — elkezdettem volt amúgy igazán tanítani a gyermekeket, egyszer csak azt kezdi beszélni a faluban egy nagyszájú paraszt, hogy az ő fia jobban tud olvasni mint a kántor: nekem ez a fülembe jött, meg- boszszankodtam rettenetesen és föltettem magamban, , hogy a meddig élek soha egy gyermeket sem tani- . tok meg olvasni a faluban.“ S megtartotta a kántor ; ur ezt a fogadását kérdem röktön. „Meg én .uram s a mig élek meg is tartom,“ lön a bátor felelet. . . . Es én még is megpróbáltam lebeszélni e fogadásról ötét, de mind hasztalan mert szerinte: „a paraszt csak úgy jó, ha nem tud semmit. . . . De minek is folytassam tovább ? A tiszt, olvasó ezekből is átérthette,hogy minő kezekbe volt letéve Moldovában a csángó népnevelése s ha mind megjáratnám is azon helyeket a hol megfordultam, ennél vigasztalóbbat nem mondhatnék. Egy remény szikrát I még is megemlítek. Jászvásárra érve, két derék iparos hazánkfia u. m. Barothy és Ronczler ragyogó ar ' cal mutogatták az akkor legszabadelvübb bojárnak Ko- galnicsánunak a csángók érdekében irt vezérczikkeit. En is lelkesültem velők s álmodoztam moldovai magyar papneveldéről, magyar iskoláról s mit tudom még mikről is. Később a legszabadelvübb bojárból Bukurestben miniszter lett, ekkor aztán olvastam tőle a moldovai „román hatholikusok“-ról, olvastam tőle, hogy Romániában vannak kalvin, luther és pápa követők, de magyar egyházakat iskolákat nem ösmer. Szemembe mondotta Rosetti okt: ügyér, hogy ha magyar volna ő is úgy tenne mint én, de ö román és ő megnem tűri az ilyen magyar embert. A mit Rosetti csak mondott Kogálnicsánó meg is tette. Nem tudta megbocsádani, hogy magyarnyelven kimértem adni Románia földrajzát s ebben magyarnyelven is meg neveztem a csángó faluk neveit. . . Na hanem azért a csángó nép még sem fog kipusztulni, tulfog az élni még akárhány honboldo- - gitó minisztert s ha a községi iskolákból nyelvét ki- 1 tilják is családi tűzhelyén, erdőn, völgyön melyet most már magáénak mondhat igy fogja üdvözleni egymást: „Diczértessszék az ur Jézusz;“ К о о s Ferenc z.
