Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)
1871-02-21 / 15. szám
Brassó, 1871. Első évi folyam 15. szám. Kedd, február 21. Megjelenik ez a lap heten- kint kétszer kedden és pénteken. Ára: Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre . . . . 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. Szerkesztői s kiadói szállás: Kenyeres Adolf ügyvédi iródája, Nagypiaczon. Politikai, közgazdászai és társadalmi lap. Hirdetési díj: 3 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (1 —10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.—- Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségben és Römer és Kamner nyomdájában. Vidékünk népnevelesiigye. и. Ez alkalommal, a 12. számban közölt schweitzi levél és a közoktatási magyar miniszter előterjesztése alapján, nehány pontban összehasonlítom a körűibe fekvő 6 törvényhatóság népoktatási helyzetét Aargau kantonéval. Itt következnek a világosan beszélő adatok: Egyes viszonyok megnevezései Aargau kanton Brassóvidék Háromszék Csikszék F. - Fehérme gye > ; Z о Ьн Udvarhelyszék A terület nagysága 25 V4 □ni. 32-6 □ m. 54-3 □m. 81-6 □m. 31-5 □ m. 32-9 Пт. 47-3 Um. Lakosság száma 196000 118000 115000 98000 65000 76000 111000 Iskolakötelesek száma 29069 16599 18835 21690 8940 19008 16819 Iskolába jár 29069 10070 7786 6768 5085 6606 8546 Iskola van 527 67 135 69 98 10! 146 Tanitó van 530 182 163 110 109 130 176 Iskolák költsége 400946 frank 50961 forint 10419 forint 15379 forint 8986 forint 17223 forint 16200 forint Mielőtt tovább mennék, föl kell említenem, hogy a Brassóvidéket illető terület- és népességi viszonyok abból az időből valók, a mikor még nehány, most Fogarasvidékhez tartozó község, ide tartozott. Brassó- vidék népessége a legnjabb számítás szerint több 90.000-nél. Egyéb adatok minden törvényhatóságra nézve a közoktatásügyi minisztériumnak azon előterjesztéséből vannak véve, a melyet a folyó évben terjesztett a törvényhozás elé. Föl kell említenem még, hogy habár említett miniszteri előtérjésztésben az áll, hogy népiskoláinknak 1870-beli állapotát tünteti fel, tudtommal az adatok 1868/69. tanévről vannak gyűjtve, tehát azon korból, midőn az országos tanfelügyelők és törvényhatósági iskolatanácsok még nem kezdették el müködésöket. Hogy az azóta lefolyt másfél év alatt valami szembetűnő nagy haladás történt volna, azt nem állítom •, de állítom igen is, hogy lényeges haladás történt legalább egy pontban : az iskola-gyakorlásra nézve. Az összehasonlításnál mindenek előtt a népoktatásra fordított költségek összege ragadja meg figyelmünket. E tekintetben a mi törvényhatóságaink közt Brassóvidék aránytalanul jobban áll a többinél, és legközelebb schveitczi kantonhoz, mert mig Aargauban 29.000 gyermek nevelésre évenként 100.000 frankot — az agió rászámitásával 200.000 forintot költenek, — Brassóvidék 16.000 gyerek nevelésére 50.000 forintot ad ki. E tekintetben hát azt mondhatjuk, hogy Brassóvidék ha még annyit költhet, mint most a mit költ, megközeliti a schveitzi kantont. Habár nem szabad elfelejtenünk, hogy Brassó- vidéken a felekezeti rendszernél fogva az említett jövedelemnek egy igen jelentékeny része templomi szolgálatokért jár az illetőknek, mig a schweitzi kantonnál tisz- n népoktatási kiadásokról van 3zó. Esi Orassóvidéknek;is ily roppant a tennivalója még: még egyszer annyi, mint a mennyit eddigelő összesen létesíteni tudott: — mit mondjunk az elősorolt többi törvényhatóságokról! íme Háromszéken 18.800 iskolakötelesre csak 10.000 ft. évi költség esik! Tehát köriilbelől meg kell huszonötszörözni ez összeget, hogy a schweitzi kanton állását elérje. Kétségtelennek látszik előttünk, hogy Háromszék adatainál tisztán csak a néposkolai kiadások vannak felszámítva, s a mit a tanitók egyházi segéd- kezésökért nyernek, az nincs ide zavarva. Ezen körülmény enyhíti az aránytalanságot a hazai más törvény- hatóságokkal szemben, a melyek nem választották el oly tisztán a tanitó-személyzet tanítói és egyházhivatalnoki fizetését; de magára a népoktatásügyre vonatkozólag szomorú valóságot tüntet fel. (Folytatása következik.) Brassóvidék helyzetéhez. (A „Kronstädter Zeitung“ ellenében.) 1760 előtt a törcsvári dominium falvai nem fél, hanem szinte egész szabadok voltak, ügy Talmács és Szelistye is. Ezen községek lakói határszéli szolgálatot teljesítettek azon határszélen, hol laktak, fehér palajosoknak neveztetve. Birtak ezen falvak malom- és korcsmajoggal. Bírták ezen földön birtokukat szabadon oszthatólag, vehetöleg máig. Szaporították kevés mivelés alatti földjüket az erdőkből irtványokkal szinte máig. Birtokuk birtoklásán látható a siculica haereditas jelleg. De midőn a határszéli katonaság 1764 körül felállittatott, Brassó önhatalmúlag, előre kis, de időről- időre mind nagyobb mértékben taxát és dézmát kezdett róni a birtok után. A múlt század végén már jövedelmező állapotban lévén téve Brassó által falvaink, a községekbeni árendások karácson körül télire fát kezdettek maguknak hozatni. Ezt a kalákát nehány év alatt szokássá tévén, a szokásból kötelességet csináltak; a terhet állandósították, bizonyos mennyiségű fát vitetvén a maga számára e falvak lakóival. így csináltak a hétfalusiakból jobbágyat. És a - mi legszebb, nem volt az elég, hogy Brassó önha- j talmidag nyomott jobbágyhoz illő terheket Hétfalura, húzván 88 éven át az abból jövő hasznot egészen 1848-ig, részben máig: hanem a foldtehérméntesitési alapból magát ez iránt még kárpótoltatni is tudta. Ne vegye tehát zokon a „Kronstädter Zeitung“, ha az mondatik : hogy Brassónak keze máig is zsebünkben van. Illusztráljuk egy kissé meg ezt a féljobbágyságot. Mig a vármegyei gróf azon püspök elnöklete alatt tanácskozott egy asztalnál, ki mellette az iskolán, mint saját famulusa ment át : addig falvaink e magyar evang. papsága az alattuk álló egyházakkal együtt ki voltak zárva az egyházi téren minden jogélvezetből. Brassó szász nagy papja hiúságának is meg kellett hozni az áldozatot, alatvalóivá kerítvén a vallási téren papjainkat és egyházainkat. Nemde nem szép kép-e ez? A szász papság méltóságán ejtett sérelemnek tekintette jobbágyok papjaival érintkezni. És mikor volt a fundus regiuson a polgári szabadság, mit oly sokszor szeretnek emlegetni, érvényesítve ? Papíron igen, de a valóságban nem. Nem szenved itt kivételt sem szász, sem román, sem magyar. A lakosság minden rétegéből bejött dézmajövedelem úrrá tette a szász papot, létre jött a legabsolutabb hierarchia a szász nép felett. A statuták alapjáni beligazgatási rendszer uraivá tette a főbb városokat a vidéknek. A városokoni urak fiuról-fiura örökölték és élethossziglan viselték a hivatalokat; ők voltak urai város és vidéknek egyaránt. Szinte igy volt a papság is az övével. A regulativ-pontok pedig bekoronázták a statutát úgy, hogy még a falvakban is állandósittatott a közhivatalviselés és igy a nép köz- iigyekbeni befolyása lassanként mind szükebb-szü- kebbre szorittatott. Egy szász falusi fiiskolatanitóságon felül nem igen vihette. A népnek nem volt többre tere, úgy ki volt az csinálva. Köztök semmi intelligentia ki nem fejlődhetett. Szép alapja lett volna ez a jövőnek. Midőn magok a szász községek szász lakói is ily útra valának terelve, könnyű kitalálni, mily sorsa lehetett azokban a nem szászoknak. Ez hu képe a democratiai alapon nyugvónak hiresztelt szász községi és municipális intézményeknek. Kívánság szerint megkísértem a pontozatokat, minélfogva a vidékképviseletben, municipális jogok élvezhetésére felvehettek, joggyakorlók lehessünk. Nem látok sok pontozatot szükségesnek. Ha az egész emberiségnek elég az alábbi három, mi is azzal beérjük. 1. Legyen itten szabadság. 2. A szabadság alapján legyen jogegyenlőség. 3. Ha a szabadság és egyenlőség létre jött, az meg fogja szülni a társadalmat boldogitó harmadik pontot, a testvériséget. Ismétlem: níí ezzel beérjük. De az eddig fennállott rendszer ezeknek mind ellentéte, s engedjenek meg hát, ha azokba szerelmesek nem vagyunk. De Egy honi utazó visszaemlékezései. (Folytatás és vége.) Volt ok rá egykor, hogy azt mondják: Enyed a világ közepe. Itteni kedves emlékeimről majd máskor, most csak azt jegyezzük meg : abból a hegyaljai raktárból fáradt utasnak elég egy fél itcze, hogy a szokottnál mélyebben elaludjék. Meggondoltam — későn ébredtünk fel ! Ilijába hajtunk óránként két mértföldet — elkéstünk három és fél perczczel. A gy.-fehérvári indóház mellől keservesen néztünk utána az Alvincz felé nyúló gőzkigyónak ! Qui perdidit nu- merum ; incipiat iterum. Úgy kell nekünk : ezek az angliusok, majd megtanítanak minket: mi az a pontosság, mi az az idői Az idő pénz: azt mondják itt. Holnapig várnunk kell, hogy tapasztaljuk: az idő pénz. — Ezelőtt nehány évvel készen volt vándorbotor^, útitáskám, útleveleim a művelt külföld minden országaira nézve; midőn minden lehető előkészületeket megtettem, a véletlen úgy hozza, hogy a kent saru itthon marad. Ezt csak azért emlitém meg, hogy nem épen terra incognitára léptem a fehérvári indóházban; de még is megvallom, nagyon sokat ügyetlenkedtem, mig oda jutottam, hogy egy harmadik osztályú kocsi ajtaját egy udvarias ur felnyitotta előttem. Szorongó kebellel foglaltam helyet. Én istenem ! mi mindent éreztem, gondoltam ! ! Egy marhakereskedő és egy pesti zsidó voltak utitársaim. A kocsi belseje az iskolai tan szobára, az iskola-padokra emlékeztetett: mikor az ember nem volt elkészülve jól a revoeatiúra. Az a két ur mintha ceusoraim lettek volna, bár mennyire igyekeztem elpalástolni, észrevették az istenadták, hogy én először utazom vasúton, czenseálni, oktatni kezdettek. De miután láttam, hogy ezektől a professoroktól nem sokat profitirozhatok, tettem magam, hogy álmos vagyok, egy szegeletbe húzódtam, még egy-két igen — nem — ja — nein felelet után egyedül gondolataimmal maradtam. Szándékosan kerültem eddigelő megemlíteni, hogy a Küküllő, Maros, Aranyos völgyekben, az első munkálatok, Kolozsvárnál aAész, forgalomnak átadott vasút mennyire meglepett. Tgy van ezzel azt hiszem mindenki, ki csak könyvekből ismeri az emberi ész e csodamüvét. i Azon pereztöl kezdve, midőn az első földhányást megláttam, mindig a legmélyebben érdeklődtem, mi az uj nevezetes ténynyel, a vasúttal, országunkra, társadalmi életünkre nézve kapcsolatban áll. Utazásom czélja egészen más volt, mint ezt I vizsgálgatni, nem is vagyok szakértő e téren ; de ; nem tehetek róla, nem tudtam szabadulni e kérdésektől: kik építik, hogy épitik e csodamüvet? Menynyiben vesznek részt ennek építésében hazám fiai ? Mit hoz ez uj, nagyszerű jelenség reánk? Minő változásokat fog előidézni társadalmi életünkben? Azt régen tudtam, hogy átalában a jó közlekedési utak, főként a v a s u t egy olyan csatorna, melyen át az anyagi és szellemi elő hala- dás, jólét, tökéletesedés egyik kézből, egyik országból a másba folyik. Régen tudtam, hogy az ujabbkori müveit világ a gőzmozdonynak köszöni dicsőséget, nagyságát ; rég tudtam, hogy a mi társadalmi pangásunknak egyik legfőbb oka: a közlekedési eszközök hiánya volt; oh de mégis a határtalan öröm mellett, hogy most a sassal versenyt futhatok: keserű fajdalom szállta meg lel kernet, hogy e nagyszerű vívmány méltánylására, az ez által kínálkozó előnyök okszerű felhasználására mi Erdélyben nem vagyunk készen. Ha más kiadásban is, de sok tekintetben úgy tapasztalom, Erdély egy ujabbkori Kalifornia lett az idegenekre nézve. Milliók folytak be már csak a Fehérvárig és Kolozsvárig nyúló — már a közforgalomnak átbocsátóit vonalak kiépítésével; milliók a többi vonalak előmunkálatával : mit nyertek ebből Erdély őslakói ?
