Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)
1871-02-17 / 14. szám
Első évi folyam 14. szám Péntek, felírnál' 17. Brassó, 187 Î. SS? Megjelenik ez a lap heten- kint kétszer kedden és pénteken. Ára: Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre .... 3 ft. — кг. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. Szerkesztői s kiadói szállás: Kenyeres Adolf ügyvédi irodája, Nagypiaczon. Hirdetési díj: 3 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 1 kr. (1—tO sornji hirdetés óra mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségben és Römer és Kamner nyomdájában. A „Kronstädter Zeitung“ izgatásai. A „Nemere“ 12. számában egy Hétfaluból keltezett czikk jelent meg, mely a brassóvidéki csángóság polgári és politikai állapotával foglalkozik ; a teendő reform iránt véleményt ad ; és véleményének támogatására átveszi a „Honnak“ egy czikkét. Hogy ezen czikk nem a „Nemere“ szerkesztőségének nevében Íratott, látható egyszerre, mert levélalakban a szerkesztőhöz van intézve, — látható még sokkal inkább abból, bogy a szerkesztő rögtön mégis jegyzi, miszerint a czikk irányát nem helyesli és egészen más eljárási módozatot ajánl a csángóság ügyében. A „Kronstädter Ztg.££ 25. száma egy ingerült kifakadást — nem czáfolatot — közöl ezen czikk eilen. S habár elébb maga is megjegyzi, hogy a kérdéses czikk történelmi része, melyre oly nagyon haragszik,— a „Hon“-ból van átvéve, — utóbb mégis egészen a „Nemere££ ellen bőszül: a „Nemere“ történetíróját gúnyolja, a „Nemere“ konholy- hintését szidja stb. Meg kell jegyeznünk meg, hogy ezen méltatlan támadást egészen a „Kronstädter Ztg.“ szerkesztőségének kell beszámítanunk, mert sem név nincs alatta, sem szerkesztői jegyzet nem mond ellene a mértéktelen gyanúsításnak. Az előadottak nyomán sajnálva vesszük tudomásul, hogy a „Kronstädter Zeitunggal“ telj es lehetettlen higgadt és tárgyilagos vitatkozásba bocsátkoznunk ; hogy ő nem lát, nem hall, csak fújja a mérgét, mihelyt az itteni közélet szent titokteljességébe bepillant valaki. Elég jellemző, hogy egy nyilvános lap nem a közélet ellentéteinek megvitatását és kiegyenlítését, hanem a kielégítetlen érdekek elhallgatását és a hiányok takargatását tartja feladatának. Ha azonban erre van kedve és tetszik magának a denevér szerepben, mi arról nem tehetünk; s ha olvasói mindnyájan értenék és olvasnák lapunkat, bizony nem igen vesztegetnénk szót dühöngéseivel szemben; megbíznánk a józan emberészben, hogy az el tndja választani a tehetetlen, mérget a férfias törekvéstől. így elnézésért kell kérnünk olvasóinkat, hogy újból tért foglalunk a „Kronstädter Ztg.“ számára. Mindenki tudja, bogy a brassóvidéki 10 magyar-román falu lakossága, összesen több mint 30,000 lélek, még most is úrbéres helyzetben van sok tekintetben Brassó várossal szemben. Az italmérési- és malomjog Brassóé mindenikben ; a határaikon fekvő terjedelmes erdőségeket csak Brassó enge- delmével és igen szűk határok közt használhatják. Az is nyilván való mindenki előtt, hogy miután a magyar korona tartományaiban az urbériség meg van szüntetve és annak minden maradványa a megszüntetés pontján áll, Brassóvidék sem képezhet kivételt. Csak az eljárásra nézve van különbség és mint a legtöbb hasonló esetben, itt is különböző szempontból indul ki a két fél. A csángóság állítása szerint, az ők földjük teljesen szabad föld volt, és csak liatal- maskodás utján tette rá Brassó a kezét; tehát egyszerűen visszaadatását követelik. Brassó, mint földesur álláspontja kétségtelenül az, hogy a birtokba jogosan jutott és a mit ki kell bocsátania, azt csak vált- ságért teszi. Mindkettő történelmi okmányokkal törekszik bebizonyítani állításának valódiságát. ítélni az illetékes biró lesz hivatva ; de a versenygő feleknek teljesen jogukban áll előlegesen mindent felhozni, a mi álláspontjukat erőrsitheti. Mi, mint nyilvános lap, minden részrehajlás nélkül megnyitottuk hasábjainkat az egyik fél érveléseinek; és megnyitnék a másikénak is. A magunk részéről csak any- nyit sürgetünk, hogy akár országos megváltás, akár visszahelyezés utján legyen megszüntetve minden úrbéri maradvány Brassó- vidékében is. Ha a csángókért néha kéretlen is széliünk, ennek az az oka, hogy tudjuk és látjuk, mily elhagyott állapotban van ez a nép; mennyire meg van nehezítve nemcsak kifejlődése, de még napról-napra létezése is. Ezt tettük és tesszük ezután is; s ha azt látnok, hogy a „Kronstädter Ztg.“ atyafiai vannak hasonló mostoha helyzetben, azokért is épen olyan szavunk volna, mint a csángókért. Épen azért nincs feljogosítva a „Kronstädter Ztg.“, hogy fejtegetéseinket „az erdélyi szász nép elien intézett durva támadásnak“ nevezze; és az ilyen otromba gyanúsítás nem egyéb, mint olyanoknak fííhöz- fához kapkodása, a kik kifogytak a jó jogból és tiltott hatalmat volna kedvök tovább is bitorolni. Hol volt a „Nemerében“ egész fennállása alatt egyetlen egy szó, mely a szász népet támadta volna meg? Nemcsak hogy nem támadtuk, de ellenkezőleg arról vagyunk meggyőződve, hogy az ó-szász névvel nevezett politikai párt mesterkedése első sorban magának a szász népnek kifejlődését és előkaladását, gátolja. Követeezőieg nyíltan állítjuk, hogy midőn ezen párt üzelmeit napfényre hozni segítünk, első sorban magának a szász népségnek teszünk szolgálatot. Lapunk vezérletében azonban legfőbb elvünk az, hogy ezen ország polgárait minden kivétel nélkül polgártársainknak tekintjük ; és nem arra törekszünk, hogy nyelvek szerint osztogassuk a jogokat, hanem ellenkezőleg arra, hogy jogok és kötelességek kiosztásában ne legyen semmi tekintet a nyelvnek különbségére. Nekünk mindenki társunk, a ki velünk egy irányban működik, akármely nyelven hirdesse gondolatait; és ha a „Kronstädter Ztg.“-ban foglalt izgatás, fajgyülölségre szitás magyar nyelven mondatnék is el, csak olyan utálatosnak és bűnösnek itélnők, mint igy. Minő példátlan elbizakodottság és szemérmetlenség kell ahoz, hogy egész nyiltan ilyeneket merjen állítani valaki: „Die Tà&€24 % Egy honi utazó visszaemlékezései. Erdélynek egy régi jó táblabirája ismerőssel és ismeretlennel igy szokta kezdeni a társalgást: „Háromszor jártam meg Bécset saját költségemen.“ Én is téltüz idején beutaztam Erdélyt saját (alkalmatlan) alkalmatosságommal, — mint egy ujabbkori eleskei nótárius. Jobbra-balra tett kitérésekkel, több mint száz mértföldnyi utat tettem. A világpolgár azt mondja : „ubi bene, ibi patria“; a tormába esett féreg is igy szól: „mindenütt jó, de legjobb otthon“; nekem e két szélsőség közt édesen esik a kandalló pattogó tüze mellett kipihenni a téli alkalmatlan utazás fáradalmait, s visszaemlékezni oda, hol jó dolgom volt, s minthogy nem kéjbajhászatból, de szerény, komoly czéllal utaztam: ha о körutam alkalmával szerzett tapasztalataimról, útközben felébredt érzelmeimről, eszméimről, néhány töredéket közlök e lapok hasábjain, tán nem leszek unalmas e lapok olvasói előtt?! E lapok tere és czélja arra utal, hogy némely tárgyakat mellőzzek, másokat csak úgy madártávlatból rajzoljak; csak itt-ott állapothatom meg hosszasabban. Az én kedves emlékeim arra unszolnának, hogy Írjam le : S.-Szt.-György, Szl-Kereszttur, Segesvár, M -Vásárhely, Torda, Kolozsvár és a Kolozsvár, N.- Euyed, K.-Fehérvár, Szászváros, Szeben, Fogaras, Brassó útvonalom, hol fogadják, az embert tiszta székely és magyar vendészeretettql : ez által tolakodókat csőditenék az én vendégszerető házaimhoz. Vagy ha leírnám, hogy a kinek nincsen százas banknótákkal tömött tárczája — minő „Hoteleket“ kerüljön, melyekben az embfer estvétöl reggelig didereg, hogy aztán annál inkább izzadjon midőn a „paczalra“ (bezahlen) kerül á sor: ezt nem merem tenni; mert hegy begyei nem, de én azon vendégfogadós urakkal találkozható™. Szeretnék irni az erdélyi magyar családi életről jellemző képeket, ezeknek egy egész albuma van szivemben lephotograhirozva : íogy az öreg patriarcha komoly méltósága mellett, m tyen nyájas' szeretettel szorított kezett a vendéggel ; a; áldott jó háziasszony minő gyöngédséggel találta ld még gondolatját is a fáradt utasnak; a „fennforgóidé“ kis leány milyen angyali ártatlansággal pirult d, ha szemébe találtam nézni; a kis selyemhaju gye mek, hogy simult térdére a „messze földről jött bácsinak“: oh ezt nem lehet leírni. írhatnék a kiváncsi nőölág kedvére farsangi hireket stb., de e lapok szerkesztője nagyon komoly ember, úgy vettem észre, hogy mindég kihegyezve van veres plajbásza; tudom az ilyesmiket úgyis kikebelezné czikkemből. Nosza hát — röviden és komolyan a dologra! Utas ember visszaemlékezései közt első kedyen állanak az u t a k. Egy jámbor német ismerősömtől gyakran hallottam egy példabeszédet: „die Ungarn zahlen keine Mauth — no a kádenczia nem jut eszembe, egészítse ki szerkesztő ur, hogy hát — rósz utón jár a magyar! Bizony ebben — kivált a „régi jó időkben“ — nagy igaza volt a sógor példabeszédének. De már most rohamosan haladunk a közlekedési utak javításában. Bámultam, örvendettem, midőn az udvarhelyszéki határt elértem, az utak mellett egy végtelen hosszúnak látszó koporsó nyúlt végig; e koporsó fogja magába zárni azt a sok átkot, melyeket a sárba feneklett utasok szórtak a közigazgatási közegekre. E hosszú koporsó forma valami: kiválogatott kavics és diónagyságra tört szikladarabok be- láthatlan halmaza, megszakadás nélkül az egész udvarhelyszéki útvonalon. Szegény góbé atyámfiai, mennyit izzadott homlokotok, mig ezt a — tán nem becsülöm sokra — pár százezer forint értékű anyagot összehordoztátok ? ! Es pedig mikor az őszön ama hallatlan rósz időben, feneketlen sárban ! ügy kell kendteknek édes atyámfiai, ha régebben is igy dől-
