Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)
1871-08-29 / 69. szám
Brassó, 1871. Első évi folyam (ii). szám. Kedd augusztus 29. Megjelenik ez n lap heten- kint kétszer kedden és pénteken. Ara: Egész évre • • 6 tt. kr. Félévre . ... 3 ft. — kr. iVegyedévre . . 1 ft. 50 kr. Szerkesztői s kiadói szállás : Kenyeres Adolf ügyvédi irodája, Nagypiaczon. Politikai, közgazdászai és társadalmi lap. Hirdetési díj: 3 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (1—10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségben és Römer és Kaniner nyomdájában. Brassó, augusztus 27. Mint egyik vidéki tudósításunkból látható, f. hó 22-dikén hét város küldöttségét vendégelte meg a hét székely város fois- j pátijává kinevezett Lázár Mihály Dálnok- : ban. — Részünkről ezt az alkalmat arra használjuk föl, hogy némely megjegyzésünket elmondjuk a városi főispánság felől. Nem párthűségből, hanem erős egyéni meggyőződés következtében mondjuk ki, hogy a városi fó'ispánság elkerülhetetlen szükségességü államközeg. О O О Isten tudja, hány kisebb-nagyobb város beléletét ösmerjük meglehetős közelről. Közvagyonra nézve talán valamennyiben azt tapasztaltuk, hogy nem sok magán ember szeretné hasonló kezelésre bizni magán-vagyon át. A nélkül, hogy egyenes visszaéléssel vádolnék valamennyi város illető hivatalnokait ; ki kell mondanunk, bogy a városi fó'ispánság felállítását első sorban a városok vagyonkezelése tekintetéből tartjuk nyereménynek. Kétségtelen, bogy a városi hivatalnokok egy része abból a szempontból szokott kiindulni, bogy a jövő választás eredményét senki sem tudhatja ; eszélyes dolog tehát a lehetőleg biztosítani magát az embernek előre. Ebből az okból vitetett keresztül sok városban sok olyan közmunka, a mely vagy nem volt szükséges, vagy nem első sorban volt szükséges, vagy végül sokkal jutányosabban lett volna létesíthető. Mert az ilyen intézők nem arra néznek, hogy mivel emelkedik leginkább városuk, hanem arra, hogy miféle vállalatnál nyerhető — egy kéz alatt — legtöbb. * Egy másik gyakori eset, hogy valamely város főbb hivatalait s azokkal közvagyona sorsát némely kiterjedtebb családok épen családi összeköttetéseiknél fogva kerítik kezökbe. Ilyen helytt aztán még szomorúbb a közvagyon sorsa, mert nem egy, hanem sok osztályos atyafi zsebét kell megtöltenie. Ilven helyeken áll be leggyakrabban azon eset, hogy az illető családok lassan-lassan egészen összetévesztik magán vagyonukkal a közét. (Megfordítva nem igen szokott történni.) De ha mindezek helyett azt az esetet tesszük fel — a mi elé is fordul olykor városainkban, hogy önzetlen becsületes emberek kezébe jut a közvagyon intézése ; olyanokéba, a kik azért szolgálnak, hogy tisztelettel emlittessék nevök s munkásságok jótékony nyoma meglátszodjék környezetükön : akkor is van szükség városi főispánokra épen a közvagyon kezelése czél- jából. — Eddigelé a városoknak csupán választott hivatalnokai voltak, s ha tisztujitás uj elemeket vitt a főhivatalokba, — megszakadott minden összeköttetés az elébbi rendszerrel. Képzeljük el már, hogy mi lesz valamely magán vagyon sorsa is, ha minden három-négy évben uj gazda uj elve szerint kezdi vezetni. Emelkedés nem lehet, a legjobb esetben is csak egy körben hány- kodás. Mert a rendszeres vagyon-kezelés sok olyan beruházást, sok olyan előmunkálatot igényel, a melyek csak idő folytán és folytonos következetes ápolás mellett termék meg gyümölcseiket. Epen igy van ez a közvagyon kezelésével is. Azokkal szemben, a kik azt vélnék, hogy mindezek a bajok nem fordulhatnak elő, mert ott vannak az illető városi kép- I viseletek visszaélések meggátlása'ra, a kezelés folytonosságának fenntartására : egyszerűen az életre utalunk, mely a városok- vagyonának hanyatlását szomorú példákkal mutatja. Különben is áll, hogy a városi képviseletekre első sorban magoknak az illető hivatalnokoknak van hatásuk, a kik I épen azon testület által legnagyobb nép- i szerűségüknél fogva választattak. Továbbá : a képviselet is csak ideiglenes őre a város vagyonának s tisztuji- táskor megszűnik hatalma. Végül: tömegek soha sem képesek kezdeményezni és rendszeres folytonossággal vezetni valamely ügyeket ; tömegek részébe egyszerűen az ellenőrzés jut. Üdvözöljük tehát a városi fó'ispánság létesítését első sorban azért, hogy legyen közeg, a mely minden választási esélytől telieseu függetlenül ellenőrizhesse a városok vagyonának kezelését ; és hogy fenntartsa a következetességet, az eredményes intézkedések tovább folytatását a változás- 1 nak kitett hivatalok mellett. Mi azt reméljük, hogy első sorban is városaink vagyoni helyzetén fog meglátszani az uj intézmény jótékony hatása, a mi hogy úgy legyen, kívánjuk. Hogy politikailag és társadalmilag minő hatással lehet az uj intézmény városaink életére ; arról való nézeteinket más alkalommal mondjuk el. Néptanítóink tesívérisülése. Alig egy évnegyede, hogy a „Nemere“ hasábjairól oly eseményt voltunk szerencsések olvashatni, mely kétségtelenül minden hazafit egyaránt érdekeit. Ez a román és magyar nemzetnek mint ugyan azon hazafiainak alapos meggyőződéséből származott t estvér ü 1 é s e. Hogy ezen esemény nem külezeremonia, nem egyén érdekek kívánalma, hanem századok óta több TÁRCZA. Némely emlékeim a régi jó időből. (Folytatása és vége.) 2. A prókátor. Az öreg paraszté szókra erősen meghökkent, a szamár meg visszafelé "kezdé tolni a szekeret. Hát nem hallja kend, vén pálinkás légely, hogy azt kérdezem, hol mászkál ilyen késő éjjel. A paraszt egy kézzel a szemét dörzsölte, a másikkal megint a keresztet vetette. Magába pedig ilyen formát dörmö- ge : jó hogy nincsen Szent-György éjjele, mert azt hinném, hogy ez a rósz lélek a Gellértről lovagolt elémbe. Hanem ha nincsen is Szent-György éjszaka, ez tisztán az ördög vagy annak édes mamája. Sári asszonyt az roppant boszantotta, hogy a paraszt a felelettel oly soká váratta. Hát szóljon már kend, vagy befagyott a szája ? s fenyegette szegényt, hogy a lámpást a fejéhez vágja. A paraszt-e szókra ijedtségéből kiócsudott, és roppant örömére Sárira ráismere. Ennye, ennye szól- lott — de megijeszte, hát miért nem mondá, hogy az egyházfi uramnak leánya, mert mindjárt tudtam volna, hogy a lábát mért szoritja papucsa. Hát ba szabad kérdeznem, tán sétálni indult ebben a szép időben ? no jól tette szivem, üljön a szekérre, ép a bálba viszem. Micsoda — kiálta Sára, hát hál van ? jaj hogy én nem tudtam, óh, hogy nem álmodtam. Meg állj hóhér kezébe való hunezfut prókátorai És Kend, is vén kutya itt vigyorog, a helyett, hogy mondaná merre keressem azt az istenátkot; hát szóljon kend, hol van az a bál, jaj mert tűzre kellene rakni mind azt a fejérnepet, a ki a bálba jár. No szóljon már kend, vagy azt akarja, hogy mérgemben megrepedjek? Mentsen meg az isten, hogy még jobban megrepedjen, mert a szája táján most is mint a torda- hasadéka olyan repedés van. Annak is ha egyszer szól az ember, tizenkétszer felel vissza. Szegény szegény prókátor, jaj lesz most tenéked, ilyen mos- datása rég nem volt fejednek ! Mit dunnyog kend kiáltott Sári asszony rája, most mindjárt meg mondja, hová ment az uram a bálba ! Az öreg paraszt is vén kópé vala, és Sári asszonyt szándékosan szóval tartotta, hogy igy szép lassan, mivel ö épen bort vitt a bálba, együtt érkezzenek oda. Hát lássa Sári asszony én szivesen megmondom az egész dolog rendjét, ha meg nem akasztja beszédem kerekét. A mint Sári asszony tudja, a bálnak sok ember bolondja, és igy a kedves ura is elballag oda. Ma nagyon fényes bál van, hisz halhatta hírét, három napja már, hogy késziték reá a káposztát, kolbászt meg a csörögét. Czigányt is Nagy Enyedröl hoztak; hisz hogy ne tudná, most egy hete ki marjuk a keze a prímás Gyurinknak. Sári asszony szinte veszett meg mérgébe, de nem mert beleszólni az öreg beszédébe, csak leste, leste, ha az öreg egy szót ejtene, a miből a bál hollétire reá jönne. Hát a mint mondám - folytatá az öreg, ott ma víg élet lesz, már három hordó bort beállítottam, a negyediket most húzza számarom. Most épen a fordulóhoz értek, a hol a hídon át egy más utszába térnek, a honnan az ötödik épületben a mészáros ezéh saját házában tartotta a ezéh bálját. Innen már a zene is jól hallszott. Az öreg paraszt folytatni akará beszédét, de Sári asszony már rég megugrott, talán már a bálban kalamájkát táuczolt. Sári asszony futott mint az eszeveszett, a bálházban körös körül nézett, nem szólott senkinek, lökdöste az embert, mindenki azt hitte, hogy szegény megveszett. A nagy méreg miatt a hangja is elállóit. Már majd mindenütt körülnézte magát és nem találta sehol életének párját. A konyha mellett egy kis szoba volt, a szegény prókátor ebbe behúzódott ; ott ült egy pádon, jó bor volt előtte, poharát két mészárosné megtöltögette. Elfeledte szegény, hogy házas ember, boldog volt. Sári nem jutott eszébe, s a két pozsgás asszonyt derekán ölelte. Egyszerre az ajtó durranva megnyílik, és a dühödt Sári azon beállít. A prókátor és a két szép asszony kővé voltak válva. Sári asszony a lámpást az asztalra dobta, két öklét pedig a csípőjébe nyomta. Reszketett mérgében és mozogott a szája, de a nagy düh elfojtotta hangját, egy szó sem jött ki rajta. A prókátor gondolta, hisz ez pompás dolog, ha ez a kis angyal némává változott, vagy a hangja mint a harangé Romába utazott. De egészen mégsem bízott a dologban ; gondolta, hát ha olyan mint a Demanx trombitája. A melegben majd kitalál engedni, és akkor aztán majd megkell siketülni. Azért jónak látta, magát össze szedni, és minél előbb a káron kívül lenni. De alig tehetett három lépést, mire Sári hangja megérkezett.
