Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)
1871-08-08 / 63. szám
Brassó, 1871. Első évi folyam G3. szám. Kedd augusztus 8. iMïïrnui—i Megjelenik ez a lap heten- kint kétszer kedden és pénteken. Ára: Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre .... 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. Szerkesztői s kiadói szállás: Kenyeres Ad о If ügyvédi irodája, Nagypiaczon. Politikai, közgazdászai és társadalmi lap. Hirdetési díj: 3 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (1 —10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségben és Römer és Kamner nyomdájában. Pest, 1871, Augusztus 4-ike. Székely határőri alap. Ismeretes, hogy О Felsége 1868-ban a volt székelyezredeknek bizonyos fekvő és pénzbeli vagyont visszaadott. Alikor és azóta ezen vagyon hová fordítására nézve kétféle nézet nyilvánult; egyik az, hogy a pénzbeli (lóbeszerzési) alap osztassák ki az illető huszárcsaládok közt — másik nézet az, hogy mint közös vagyon iskolai s egyéb közhasznú czé- lokra fordittassék. Mi nem kételkedtünk azon, hogy az előbbi nézet, mely néhány család korlátolt, önző gondolkozásából született, el fog enyészni, s a visszanyert alapok iskolai közczélokra fognak fordittatni. Nem kételkedtünk yzen először, mert — ha jól tudjuk —• О Felsége adomány levelében is ki van fejezve, hogy ezen alapok népoktatási czélokra fordítandók; másodszor, mert ott a jó példa a volt I. és II. román határőr ezred eljárásában, melyek О Felségétől már előbb visszanyert hason- nemti vagyonukat szintén osztatlanul iskolai czélokra alapították s azokból egész sorát a virágzó iskoláknak tartják fenn s évről évre gyarapítják ; harmadszor , mert igazságosan úgy sem lehetne a szóban levő vagyont felosztani, miután arra a biztos aránykulcs hiányzik ; s végre, mert botorság volna egy létező alapot nehány száz család közt felosztani apró összegekben, mi reájok nézve is talán pár hétre lenne érezhető valami, aztán elenyésznék minden hatás nélkül, mintha nem is lett volna, míg együtt kezelve, századokra kiható forrásává válnék az összes székelység miveltségi gyarapodásának, — és pedig jó kezelés mellett folyvást növekedő mértékben. A mennyire észszerűnek s természetesnek találtuk tehát azt, hogy az érdekelt székely családok képviselete — tudtunk szerint — eddig a fennforgó alapoknak együtt tartása s iskoláié czélokra fordítása mellett nyilatkozott: ép oly meglepő reánk, s azt hisszük, minden komoly gondolkozása székely hazafira nézve az, hogy most ujbaban kezdünk hallani a felosztásról s felosztás melletti ágitálásról. Szegény székely nép ! a helyett, hogy akadnának lelkes vezetőid, kik arra igyekeznének bírni, hogy ezer szükségeid fedezésére újabb és újabb alapokat teremts, a mi által annyira hátramaradt szellemi s annyagi gyors fejlődésedet eszközölheted, mig van idő : e helyett akadnak haszonleső iz- gatóid arra, hogy egyetlen meglevő tekintélyes közalapod felosztassák ! No de nem hisszük, hogy ily, obscu- rus törekvés érvényre juthasson ; s még ha lábra is kapna, nem hisszük, hogy a kormány beleegyezzék a visszanyert alapok felosztásába, azaz megsemmisitésébe. A székely nem teheti magát nevetségessé román polgártársaink előtt, kik egyhangúlag átlátták, hogy az általok visszanyert vagyon felosztásáról szó sem lehet, hogy azt üdvösön együtt tartva s kezelve, csak is köznevelési czélokra lehet a magok körében fordítani. Legyen hát vége a felosztási bolga- ságnak, s a helyett, mint román atyánkfiái, lássunk az alap rendezéséhez, szervezzük a kezelő testületet, határozzuk meg szorosabban a czélokat, mikre az alap jövedelmét fordítni akarjuk, a módot, miszerint azt fordítsuk. Hozzunk alapszabályokat. Szóval álljon elő egy organikus testület, mely ezen iskolai érdekeink előmozdítására nyert szép alapot kezébe vegye s vele rendszeresen hasson, gyarapitson. Alkalmilag még bővebben fogjuk eziránt! nézeteinket fejtegetni, ha t. szerkesztő ur becses lapjában tért nyerünk.*) g. Hazai ügyek. A honvédelmi és közoktatási minisztérium között hosszabb idő óta folytak a tárgyalások az iránt, miként lehetne a tanitókat, kik akár az álló hadsereg akár a honvédség kötelékébe tartoznak, az első kiképeztetési időn kívüli tettleges szolgálatból fölmenteni. Erre nézve legközelebb azon megállapodásra jutottak, hogy a mint egy részt semmikép sem kívánatos, hogy a ncptanitók nélkülözzék a harczképzettséget, úgy másrészt meg a népoktatást tartják sokkal fontosabbnak, semhogy azt az által akarhatnák akadályozni, hogy évenkint több száz tanító katonai szolgálat tétel folytán vonassák el fontosabb hivatásától; s ennél fogva a közoktatási minisztérium mindent elkövetni igér, hogy a néptanítók a tornászaton kívül a fegyverkezelés, czéllövé- szet s katonai gyakorlatok elemeit oktassák a közép és népiskolákban, mig a honvédelmi minisztérium az ily tanitókat, kik a fennebbi követelményeknek ele*) Czikiró ur ugylátszik az iigy állásáról nem bir tiszta felvilágosítással. Tudomásunk szerint Háromszék derék huszárcsaládjai a kérdéses alapnak felosztását nem is akarják, és arra nincsenek is reá szorulva. A felosztás csak mint jogi kérdés hozatott fel, t. i. hogy az érdekelt alap a székely huszárcsaládok tulajdona, a felett rendelkezni nekik van joguk, sőt ha úgy határoznák felis oszthatnák, de felosztás komolyan sohasem tűzetett ki czélul. A székely huszárcsaládok azt akarják kivivni hogy rendelkezési joguk elesmertessék, de ha ez megtörtént nem tehető fel hogy az alapot a népnevelés szent czéljára ne kívánnák fordítani, ellenkezőleg meg vagyunk győződve hogy az alapnak népnevelésre fordításába előre is beleegyeznek, csak hogy a íelett mások az ök nevükben ne rendelkezzenek. Hisszük hogy azon megyözödesiinkben, ruisze- rént a derék huszárcsaládok a lóbeszerzósi alapnak a népnevelés üdvös czéljára fordításában mi előbb magok tesznek lépeseket, nem fogunkcsalódni. Sz. 9 Némely emlékeim a régi jó időből. (Folytatás). Megvan! Szólal fel egyik barátaim közül, ennél szebb pár embert a világ nem látott ! pompás ! elküldjük ! elvisszük ! oh ez nagyszerű lesz ! és folytonosan nevetett. Miután barátunk a nevetésből és felkiáltásokból kibontakozott, elbeszélte, hogy van a városon egy bizonyos N. báró, a ki szintén olyan szomoritó sőt talán még keservesebb körülmények között éli világát, mint Bálint bátyánk. A bárónak ugyan nem az a baja, hogy ne volna kivel, — hanem inkább az, hogy nincsen m i _ igyék ; pedig szegény bárót a sors végtelen szomjúsággal láttogatta meg. Hogy a bárónak Bálint bátyánk vendégévé kell lennie, egyhangúlag elhatároztuk. De hát ezt hogy intézzük? volt a kérdés, mert a báró mindenek daczára,^ ha egyéb nem is, de báró volt ; Bálint bátyánk pedig, ha valami mester-fogást vesz észre, örökre megharagszik. Hosszas tanakodás után meghatározták barátaim, hogy a báróval elhitetik, miszerint őket Bálint bátyánk küldötte, hogy ö nagyságát hívják meg vendégének; о szívesen megkereste volna ö nagyságát, de ebben a veszekedett melegben nem képes utazni, mert a borviz hamar megmelegszik, és ő kigyelme csak is jól bchutve szereti, és igen-igen szaporán egymás után. Bálint bátyámnak megint, hogy a báró kérte fel őket, hogy nála mint a vidék legtekintélyesebb és legbölcsebb férfiánál mutassák be. Г En nagyon kiváncsi voltam tudni, hogy volta- képen hol kapjuk meg a bárót. Barátaim közbe eső tréfás megjegyzései által nagyon kiváncsivá voltam téve, sokáig nem kellett várnom, mert egyik barátom a ki épen az ablakon ki tekintett, elkiáltotta magát : „Felséges itt a báró! szaladtam az ablakhoz, hogy lássam ; de már a kapun befordult, és igy várnom kellett, a mig épen az ivó szobába lépett. Meg kell vallanom, a báró nem volt mindennapi ember. Az embernek mosolygásra készült ar- czája elfeledkezett száudo káról. A báró nagyságra a legmagosabb egyének közé volt számítható, de nagyon szikár és csontos alak ; arcza a szokottnál hosszabb, és azon a szeplő nagy mennyiségén kívül sok más folt is volt látható. Magos és keskeny homlokából hogy Lavater mit olvasott volna ki, megnem mondhatom ; az a felett levő verhenyes haj szürkülni kezdett ; nagy kék szemei még bizalmat is kelthettek volna, hogyha nem látszot volna belölök egy bizonyos keserűség, mondhatni barátságtalanság. Csendes nagy léptekkel ment végig az ivószobán, és annak leg végső szegletébe a lehetőleg minden társaságtól távol leült. Száraz markával megtámasztotta az allât es sötétén nézett maga elébe. A mint igy a báróra reá néztem, minden reményem elmúlt: hogy Bálint bátyánknak kielégítő vendég vállhatnék belőle. Mintha a báró komolysága mi ránk is hatott volna, egyiknek sem jutott semmi tréfás dolog eszébe. — Megvallom, engem a báró igen nagyon érdekelt, és szerettem volna vele beszédbe ereszkedni ; ezért hát sarkaltam barátaimat, hogy valamelyik szólitsa meg. De egyik a másikra nézett és úgy látszott, mintha egyiknek sem volna igen nagy kedve hozzá. Még azon barátunk is a, ki felfedezését annyi felkiáltással adta tudtunkra, nem nagy kedvet mutatott a báróval szóba állaní ; de végül mégis csak elszánta magát, felkelt és erre-arra nézegetve, a báró asztalához somporgyált. A báró barátunk köszönésére hirtelen felemelte arczát. A meglepetés nem látszott reá kellemetes hatást gyakorolni. Arcza különös mozgásba jött, és annak minden izma más irányba rángatózott ; hali- kan valamit felelt barátunknak és kezet nyújtott neki. Barátunk le ült és beszédbe ereszkedett vele. Kevés idő múlva az öreg kocsmáros egy kanta bort tett az asztalra. A báró mohón nyúlt utána és nagy gyorsasággal két pohárnyal magába öntött. Meghatároztuk barátainkkal, hogy egyenkint átszivárgunk a báró asztalához. En az utolsók egyike voltam, ki oda ültem. — A társalgást a báró folytató, az azelőtt mondottakból keveset hallottam, mert a bárónak meglehetős gyenge hangja volt. Spanyolországban voltam folytató beszédét, a mikor tudomására jutottam hogy tulajdonképen semmim sincsen. Birtokomnak egy részét elperelték a másikat magam pazaroltam el. Siettem haza, ámbár magam sem tudtam, miért; talán a felöl, a mit úgyis igen jól tudtam, mégiukább meg akartam gyözödui. Hiába, az ember furcsa teremtése
