Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)
1871-07-28 / 60. szám
Brassó, 1871. lílső évi folyam 00. szám. Péntek július 28. Megjelenik ez a lap heten- kint kétszer kedden és pénteken. Ara: Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre .... 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. Szerkesztői s kiadói szállás : Kenyeres Adolf ügyvédi irodája, Nagypiaczon. NEMERE. Politikai, közgazdászat! és társadalmi lap. Hirdetési díj: 3 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (1 —10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségben és Römer és Kaniner nyomdájában. Pár szó a brassói törvényszék szervezéséről. A mint mindnyájan tudjuk a magyar királyi törvényszékek szervezése az egész hazában és igy városunk és vidékünk számára és a küszöbön áll. Ezen rég várt eseménynek bizonyára mindnyájan örvendünk, mert az eddigi szervezet a hivatalnokok minden igyekezete daczára sem volt megfelelő és kielégítő.“ Csak az most a nagy kérdés, hogy miként állíttasson össze ezen törvényszék, elővegyük a régi divatot, a nemzetiségek és felekezetek számbavélelét. Követeljünk lélek számunk vagy zsebünk tartalmalma szerént, követeljünk szász, román, magyar, német, lutheránus, görög nem egyesült, ka- tliolikus vagy református törvényszéki elnököt. Nézetem szerént mind ezen követelések helytelenek és jogosultság nélküliek volnának. Különösen Brassóra és vidékére nézve, mert itt úgy a nemzetiségek, mint a íelekezetek, egymást csaknem tökéletesen egyensúlyozzák. Van ugyanis brassóban nemzetiségre nézve mintegy 9.000 román, 7.500 szász 7000 magyar és 4000 német. Vallási tekintetben 9.000 görög nem egyesült, a magyar lutheránusokká! együtt 9000 lutheránus, 7500 katholikus és 2000 református. — Már most mondja meg nekem akarki román-, szász-, magyar- vagy német város e Brassó, és követelhetné valamelyik nemzetiség, hogy ez vagy amaz cardinalis hivatalra ezért vagy amaz ért épen szász, román vagy magyar emeltessék. A vidéken pedig a három nemzetiség szász, román és magyar számra nézve nagyon hasanló arányban áll. En részemről néni teszem fel egyik nemzetiségről is azt a balgaságot, hogy privilégiumként követelje magának misze- rént a törvényszéki elnök épen az ő nem- ; zetiségéből vétessék. De ha mégis fordulna elő ilyen nevetséges dolog, feltesszük a magos kormányról, hogy az e féle tréfára vállat vonitna és kötelességének tartaná ezen fontos poltczra a pályázok közül, e féle eszeveszettségekrei tekintet nélkül, a legjelesebbet állitani. Az hogy a törvényszéknél a lehetőségig képv. legyen minden nemzetiség, és e- gyenlő minőség mellett háromból kettő egy nemzetiségből ne vétessen nagyon eszélyes és helyes volna, mert az e féle javaknak egyenetlen és aránytalan felosztása, mint eddig, úgy jövőben is a nemzetiségek között viszálvt és a magos kormány iránt bizalmatlanságot szülne. Az első soroltokat szükségesnek tartottam megmondani tájékozásul, bárhogy megvagyok győződve, hogy kormányunk 1 ezen igen fontos ügyben a legnagyobb tap- pintatossággal fog eljárni. Z. Vidé к. Krizlm, 1871. Julius 25. Egy szerény felhivás a vidéki selymészet- ügyében. Evek óta többen vagyunk e vidéken, a kik egyfelől az eperfa szaparitást, másfelől a selyemtenyésztést czélul véve, nagy reménynyel nézénk a már mutatkozni kezdett, biztató siker felé; s pedig! nem egészen oknélkiil, mert midőn egyfelől vidé- ! ! künk égalja, földünk minősége ezen fa termesztésére ' j valóban kedvező, másfelöl a két bárom év előtti se- j lyemtenyésztés oly kecsegtető, s böv jutalmazó va- | la, hogy szinte hivök mikép rövid időn nem olosz hon kies tájai, de a barczasági völgyek fogják a selymészetet felvirágoztatni ; s képzetünkbe már előre ott láttuk Brassó valamely szélén a leendő selyemgyár füstölyő kéményeit. Azonban nagyon fájdalom, a múlt két termelési idő, nagyon leverőleg hatott ránk ; igen, mert tavai a legbuzgóbb tenyésztők meg csalatkoztak, az idén pedig úgy látszik, hogy a károsodással járó csalódás sokkal keményebben emelte fel fejét, mert eddigi tudtom szerint a legtekintélyesebb tenyésztők bogai’ai eldöglőttek ; és pedig szinte bé fonáskor, ez egy oly jelenség, a mit csak úgy panaszos beszéddel jóvá tenni, nem lehet, számba nem vennünk viszont, nem szabad ; mit tegyünk hát ? szerény nézetem, s még szerényebb .felhívásom az volna, hogy mind azok, a kik eddig a selymészettel kiesebb nagyobb mértékben foglalkoztak, s e szerint kétségkívül már némüleg tanyulmányozták a romlás okait, szerveződjenek egy testületé, tapasztalataikat cseréljék ki, s minden ki gondolható okokat tegyenek tanulmányaik közös czéljául, szóval, igy egyiitesen vállvetve fogjunk neki, s a már általánosá fejlődő kórságot, ha csak lehet gátoljuk megy. De hogy lehet ez az erők egyesítése? hisz az e tekintetbeni nagyobb tehetségek, a kik mondhatni ez ügyet, e vidéken meg teremtették, feszülten állnak szembe; a mások meg azt mondhatják: „eddig se éltem selyemből, mit törődöm én vele.“ — Azért én azt hiszem legjobb lesz egy oly egyéniséget keresnünk, a ki az érzések, a vélemények, külümbfeleségein felül álva, mint értelemmel, mint akarattal is, fog bírni, arra, hogy ezen ügyet mozgásba hozva, sikerre vezesse, — és ki legyen ez ? úgy hiszem, nem sértem meg szerénységét, ha tisztelt nevét bizalmasan a nyilvánosság elé hozom, ezen tisztelt egyéniség: telekkönyvi főbiztos tekintetes Újhegyi Béla ur. Igen, ön tisztelt hazafi ! évek óta buvárolja ezen ügyet, évek óta törekszik, a selymészet ezen nagy akadályát ki kapni ; ön tudja kik itt közelben az érdekeltek ; ön tudja a módját az általam meg pendített eszme valositásának, szabadjon azért reménylenem, hogy szives is lesz azt akarni is. — Lehet, hogy több szem, több gondolkodás, több eredményt, ^ s idővel tán biztos óvszert is tud felmutatni. És önök tisztelt érdekeltek ! viszont azt hiszem, örömmel fogják megragadni az alkalmat, a mely által lehet, hogy jövő reményeiket biztosítják. Ez nem politikai, ez nem nemzetiségi, kérdés Fa-aranyozás. Mar a hajdankorban virágait és gyümölcseit találjuk az ipar ezen szép ágának. A pböenicziaiak, kik a festanyagokat nagy szorgalommal és sikerrel buvárlák fel a tengerfenekéről, figyelmet fordítottak a fa béfestésére is. A bajok oldalait, árboczait ékes faragványok- kal díszítették fel — s mint Bvetonius latin történész említi. — Didó királynő karthagóba evező hajóját kiilömbféle színekre festett, s megaranyozott árboczok ékesítették. Az egyiptomiaknál még magasabb tökélyre volt vive a kő és fa-aranyozás, — hyeroglifikmnafkat, napot holdat csillagokat köre vagy fára kimetzve megaranyozták. A görögök és romaiak termeiket meg- aranyozott bútorokkal díszítették fel. Tagadhatatlan igaz, hogy az újkor magas tökélyre emelte az ipar és művészet ezen szép ágát. Oltárok, tükrök, arczképek aranyozott keretben foglaltatnak, bútorok aranyozott virágokkal ékesitetnek fel, s mert szórakozásból — egy kis elméleti utasítás után a fa-aranyozást elsajátíthatja bárki is: nem lesz érdektelen ezen ipar és művészeti foglalkozás elméletét megismertetni. Az aranylemezt, ha csak megolvasztott enyv- vel ragasztjuk a simára gyalult fenyőfára, pár nap ШЖВИВС múlva elveszti szinét — megfeketedik. Szükséges tehát, hogy olyan alap (basis, grund) tevődjék, mely alapra az aranylemez felragasztatván, s kisimitatván : szinét az aranylemez el ne veszitse, hanem az állandóan maradjon meg. Az alapkészités igényel a legnagyobb műtétéit ; mert ha az alap készen van : az aranylemezt ekkor könnyű rá feltenni, s kisimittani. Az alap igy készül : Lisztapróra összetört (perkreide) tiszta cserép-fazékba, forrás vizzel beáztatva a fazékba hagyandó estvétől reggelig, s ekkor a hegyikre tán maradott vizet kiöntve — a megázott perkreide megfőzött enyv- vel összekeverendő, s tűzhöz téve mindaddig főzendő, a míg forró lesz, s ezen főzettel egy ecset segítségével, a simára gyalult megaranyozandó fát bé kell kenni — grunderozni. Ez volt, mint az asztalosoké, az úgynevezett fekete enyv. Most egy pint nagyságú cserép-fazékban apróra tördelt nyolez Ievélnyi fejérenyvet kell rakni any- nyira, hogy két harmada a fazéknak meglegyen töltve enyvvel, s reá két fertály viz töltendő, és pedig forrás viz azért, hogy a forrásvíz lágyabb a kut- viznél, s az anyagok hamarább oszolnak fel benne. Ez is — mint a fülebbi reggelig a fazékba hagyandó, azért bogy a vizben ázzék meg, s alkotrészei az enyvnek oszoljanak fel, reggel tűzhöz kell tenni, s a forrás pillanatától számítva öt öráig szüntelen főzendő, _és pedig mindig kevergetve, hogy össze ne égjen. Ot órai főzés után egészen meg van főve, ekkor folyékony, s apró enydarabok nem találtatnak benne. Most apró lyuku szűrő szitán a keverék egy tiszta fazékba leszűrendő, s abban hagyandó mindaddig, a mig oly fokra hül, hogy a kéz kiállja : tehát se hideg se forró nelegyen, mert ha forró ösz- szemegyen mint a tej, ha pedig hideg; akkor lepattog a fáról. Ezután liszt-apróra tört finom pologneza-kréta tevődik a megfőzött és leszűrt enyvbe, melyet most mindaddig kevergetni kell, a mig olyan big lesz mint a placsinta-habarcs. Ezen hig anyaggal a főlebb említett, s egy öles hosszúságú simára gyalult fának, megaranyozandó része békenendő^ lóserényből készített ecsettel. Ez az első alap. Árnyékos szobában két-liárom óra alatt megszárad. A nap sugarán azért nem lehet szárítani, mert az alap lepattog a fáról. Az alapnak egy krajezár vastagságúnak kell lenni, s az se árt, ha szinte valamivel vastagabb is ; de vékonyabb nem lebet, mert akkor nem lesz fénye. Ez okon a meg- szárodás után háromszor is ismételni kell a begrün- dérozást, azért, bogy a kellő vastagsága az alapnak el-legyen érve. Három óra alatt megszárad az alap, minek az a megismertető jele, hogy a száradás előtt barnás, — a száradás után pedig fejér szinü. Következik a tisztázás, a mely műtét surlás és leporozás által hajtatik végre. Az apró göröncsököt éles késsel levakarva, csikofarok-füvel el kell simítani lassan és gyengén ; különben a kemény és sebes dörzsölés által meggyül és összeég az alap. A le- I porozás egy tiszta ecsettel történik — oly formán, hogy egy pohárba tiszta, forrás-vizet töltünk, az ecsetet belé mártjuk, s az alapon gyöngéden végig huzzuk, hogy a surlás és dörzsöléstől visszamaradt por felszivassék. Ennyire elkészítve az alap a megaranyozandó fa árnyékos helyre teendő, a hol légy és pornak kitéve ne legyen, — maradhat itt egy
