Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)
1871-07-14 / 56. szám
— 222 — gyarság. Ha olyan állomásokra, a melyekre sokkal alkalmasabb valamely magyar, a románok még is román jelöltet állítanának föl, — igyekezzenek meggyőzni őket jó akarattal, őszintén saját álláspontjuk helyességéről. Ha külön is maradnak a románok, mégis megmarad az a nyereség, hogy a küzdelmet magyar részről nem tekintik nemzetiségi szempontból s magok közt bevallják, hogy a magyarságnak átalában igaza volt. Ilyen eljárással nagyon hamar elérhetjük azt, a mi eszmény mindnyájunkra nézve, hogy számba s e vegyük a közügyeknél, milyen nemzetiségű valaki; csak azt tekintsük, mennyire képes betölteni polgári kötelességeit, Gyöngéd figyelem és őszinte jóakarat, ezek azon eszközök, a melyekkel meggyőződésem szerint teljesen megnyerhetők a románok. A mi őket megilleti, azt ne bízzuk a kicsikarásra, hanem vigyük elejökbe önkéntesen. Meglevő törvényeket alkalmazzunk előzékenységgel és tüntessük ki őszintén, hogy készek vagyunk velők együtt küzdeni olyan törvények alkotásáért, a melyek a haza java mellett az ők vágyaik betöltésére alkalmasok. Vajha figyelembe vennék őszinte tanácsomat, a melyen honszeretetem egész hevével csüngök, országszerte: mert a románok őszinte megnyerése életkérdés lehet hazánkra és fajunkra nézve. Ismételem, hogy a megyerendezéssel rendkívül sokat építhetünk, de sokat is ronthatunk. —s. A „Kronstädter Zeitung“ 107-ik számában Kóródi ur már ösmert modorában megtámadja Köpe tanár urat azért, hogy a Nemere szerkesztőségének a szerkesztő távollétében némi tekintetben segitségére kívánt lenni, névszerint, hogy egy, a Bolo- nyába állítandó községi iskola érdekében irt czikk adásába beleegyezett. Ezért tanári allása elvesztésével fenyegeti. Ezen kivül a Nemere munkatársait, sőt még olvasóit is Kóródi úrhoz méltólag lepiszkolja. Mindezekre csak annyi a megjegyezni valónk, miszerint magunk is hisszük, hogy Köpe tanár ur az üldöztetést nem fogja kikerülni, hanem vigasztalja magát azzal, hogy a kultúra ezen szent földén századok óta sok becsületes magyar ember részesült hasonló sorsban ; ha pedig az üldözés annyira menne, hogy tanári hivatalát csakugyan elvesztené, biztosítjuk, hogy a magyar nemzet, a mely más nemzet fiai iránt is teljes mértékben igazságos, igyekezni fog őt méltóan kárpótolni. A szitkozódás többi részén nevetünk, mint azon a kutyán, a mely a holdat megugatja. — S z e r k. Apróságok. A szerkesztőség engedelmével néhány apróbb megjegyzést akarok elmondani. Legelébb magáról a „Nemeréről.“ E lap 54-ik számában Humpel-Majorescu asz- szony leáuynöveldéje vizsgájáról lévén szó, néhány sorban kétszer fordul elő ezen kifejezés „tanulón ék.“ Megijedtem, szerkesztő ur, a hogy ezt olvastam. Hát Brassóban annyira jutott volna már — gondolám — a civilisatió és az isten országa, hogy a tanulók is megházasodnak ? ! Nevezetes egy állapot ! Után gondolva azonban, és a Kronstädter Zeitungot olvasva, arra a meggyőződésre jutottam, hogy voltaképen nem a tanulók házasodtak meg, hanem a „Nemere“ szerkesztője utazott el valahová. Hogy távollétében derék és híí kezekre bizta lapját, arról meggyőzött sok derék czikke, főként az 53-ik számbeli első, melyben oly erőteljesen és oly méltoságosau koppantatik orrára a Temesvárer után turkáló Kronstädternek. He ez a „t a nulóné k“ kifejezés arról is meggyőzött, hogy még ilyen kitűnő egyéneken is akkora pusztítást vitt végbe a németesedés, miszerint egész ártatlanul kitörik férfias nyelvünk nyakát. Tanulónó magyarul semmi egyebet nem jelent, mint a tanuló feleségét. A mit a „Nemere“ tudósítója idézett helyen mondani akart, azt leány-növendéknek mondják magyarul. — Ebből különben nem lesz özönvíz ; nem is olyan nagy sulyok-elvetés, mint ugyancsak a Nemere 53-ik számában a „Nagykalapács“ bölcs beszéde. Ezen a „Nagykalapács“ czikkéu ugyancsak meglátszott, hogy nincs itthon a szerkesztőség. A jámbor ember neki fog és T. K. elleni haragjában nemcsak megleczkézi, de valóságos Kronstädter módon gyanúsítja is nemzetét. Azt állítja ugyanis, hogy Pesten és mináluuk német ellenes izgatások folytak a múlt hetekben. A magyar kereskedők német ezégeit az e g y- formaság szempontjából helyesnek találja. Brassó magyar polgárai életczéljául egyedül a megélhetést tűzi ki. Szomorú egy dolog, hogy valóságos jó polgárt is — minőnek Nagykalapácsot hiszem — igy félrevezethet a fogalmakban uralkodó zűrzavar és némely pártnak szemtelen izgatása. Az én tudtommal józan magyar ember soha sem izgatott a németek és főként a köztünk lakó németek ellen. A pesti és Nemerebeli felszólalás épen nem czélozta a németek magyarrá tételét; csupán any- nyira bátorkodott, hogy a magyarokat óvta az elué- metesedéstől. Senki sem mondotta, hogy ne tanuljunk néme- 1 tül ; ellenkezőleg nagyon jó azt is megtanulni, ha lehetne, megtanulnám még az afrikai vadak nyelvét is ; annyival inkább a németét, kivel oly sok dolgom van és kinek nyelvén oly sok okos könyvet olvashatok. Azt sem mondotta senki, hogy a magyarul nem tudó némettel ne beszéljünk németül ; csak azt mondja minden aggódó magyar, hogy ne vigyük az előzékenységet annyira, hogy, ha kell, ha nem, német beszéddel páváskodjunk ; hogy egymás közt is azt használjuk ; hogy gyermekeinket idegen szellemben növeljük. Ha valaki hasznát látja benne és öntudatosan tagadja meg nemzetét, mint nem régiben tette egy tudós férfiú, — nincs kifogásunk ellene. Ha kevesen maradunk, jó had maradunk, mint Józsuáé az ivás után. En részemről egyedül is megmaradnék magyarnak, mert a magyarság olyan tulajdonságom, mint akár barna fürteim. Csak azokat akarták figyelmeztetni a hírlapok, a kik öntudatlanul szívják be és terjesztik át maradékaikra a mérget. Azokat figyelmeztetni kellett, hogy vessenek számot és vagy induljanak a Er. L. Kóródi nyomán, vagy szedjék össze magokat idejében. — így áll ez a dolog józanul felfogva, és épen nem történt semmi olyan uémetellenes izgatás, a minőt Nagykalapács a Temesvárer vagy Kronstädter Zeitungból tanulhatott. Olyan kihívó beszédre, minőt idézett lapok a magyar faj ellen használnak, — nem volna csoda az izgalom sem ; de mi uralkodunk és uralkodjunk magunkon, s a mért aljas pimaszok a német faj között is vannak, — nem jövünk izgalomba a német faj ellen ; csak a pimaszt vetjük meg. ~ A mi a ezégek egyformaságát illeti, erre nézve csak azt jegyezzük meg, hogy : Vagy szükséges a kereskedői ezégek egyformasága, vagy nem. Ha nem szükséges, akkor Nagykalapács csak bolondjába hadonászott. Ha szükséges, akkor Magyarországon talán, a Nagykalapács engedelmével, a magyar nyelv igényelne elsőséget. Különben nem szükséges biz a ; s ha Nagykalapácsba úgy bele bujt az egyformásitó hajlam, akkor vágassa le az orrát, hogy egyforma legyen a Bolonyában nyöszörgő orrtalan koldussal. A mi Brassó magyar polgárainak azon lealázá- sát illeti, hogy ezek csak a megélhetésre néznek, — erre nézve ajánlom Nagykalapácsnak, hogy kétszer rágja meg máskor, inig effélét kimond. — A megélhetés egyetlen életczél lehet az ökörnek és a féregnek ; az embert épen magasabb érdekek ápolása teszi emberré. NaSykalapács maga, már azzal, hogy újságba ir, megmutatta, hogy a megélhetésnél egyéb iránt is érdeklődik. Brassó magyar polgársága pedig sok másnak lehetne példánya férfias derékségben, közügyekért való lelkesedésben. Ennyit, szerkesztő ur engedelmével, jónak láttam elmondani a Nagykalapács bölcseségére, a ki bizonnyal nem olyan rósz ember, a minőnek magát mutatja. Beszédem lesz még egyébről is, s engedelmével elmondom máskor. Pöröly. V i (I é k. SzékoIy-UdvarholyU, 1371, jul. 6-án. Az anya-város matrouai monotonságát, néhány I nap óta, leányka — kedélyességgel cserélte föl. Kár, hogy oly rövid ideig tart-e megifjodás, a j mily rövid annak magyarázata ! L e n d v a y M á rII о n, a pesti nemzeti színház egyik első rangú tagja, Nagy Mihály színtársulatának vendége, hat élve- i zetteljes estét szerze kis városi „vékony koszthoz szokott“ közönségünknek. Ennyiből áll a megifjodás magyarázata. En jó régen ismerem ugyan Lendvayt, do — megvallom, egyik érdemét csak most fedeztem föl. Az} tudtam, hogy a laki tó tehetsége van ; de nem tudtam, hogy képes egy (bocsánat az őszinteségért) nem épen kitűnő vidéki színtársulatot oly ügyesen átalakítani, miként ezt ö Nagy Mikály társu - latával tévé. A Breznai pár, s különösen Breznai ur, eddig is csinosan játszottak ugyan, de a társulat többi tagjai bizony nem sok babért arattak a múltban. Most — ? Mintha csak kicserélték volna őket. Ennyire korrekt, összevágó előadásokat valóban nem reméltünk tőlük. Köszönet Lendvay ur fáradozásának, melyet — daczára a tömött házaknak — I kis közönségünk bizonyosan nem fizethetett meg anyagilag. Pótolja ki ezt azon szives elismerés, molyben művész vendégünk itt léte alatt részesült, я mely az utolsó előadás után abban nyilvánult, hogy Lendvay bucsulakomája gyanánt, egy igen csinos és népes banquette tartatott. Mint biztos helyről értesülénk, Lendvay ur az itt működött társulattal, nehány nap múlva Brassóban lesz. A társulat jó sikereiben kétkedni, semmi okunk sincs. Szivünkből kívánunk brassói hazánkfiainak a mienkhez hasonló jó időtöltést. *) H о m о r ó d i. Hitlvég, 1871, Julius hó 9-én. A sok lehullott eső annyira dagasztotta, az Olt vize békés medrét, hogy folyó hó 8-án egész árjával rohanta meg Hidvég alantabb fekvő kaszálóit, s valóban egy viztenger képződött Földvártól- Hidvégig; de senki nem gondoskodott arról, hogy a Brassó felé utazók és viszont, figyelmeztessenek az országutját előzönlött árra. így július 9-én, mikor épen a nép templomban volt, két bardóczi utas, Földvár felől jővén, egyik szerencsésen eljutott Hidvégig, — de a másikat szekeres tül lovastól elsodorta az ár, s a gróf Nemes János kaszálójára terelte, hol oly mély volt a viz, miként a szekér elmerült, a lovak pedig már már alig mozoghattak az iszapban. Az év. ref. egyház lelkésze, mikor templomi kötelességét épen elvégezte volna, s jött ki a templomból, meglátva a hegyen lévő templom ajtajából a szerencsétlenséget, rögtön félreverette a harangokat s egy Gál nevezetű földésznek saját lovát kézbe adva, elküldötte segedelemre. Az erős és jól tartott székely ló és bátor lovasa, 5 más hídvégi lakos kíséretében eljutva a végveszéllyel fenyegetett utashoz, annak szekerét és lovait szerencsésen kihúzatták s igy visszaadták egy ember-életet s egy szegény utasnak földi vagyonát. Köszönet a derék lelkész urnák, nemes tettéért! Mert úgy látszik, a hol nincsen senki, ott egyedül a lelkész tehet valamit. O. J. S.-Szl.-GyŐI’gy, 1873. Julius 4-ik. Tekintetes szerkesztő ur ! Becses lapiának folyó évijunius 2 7-érői kelt 51 számában Szentiványi György ur egy tudósítást közöl Háromszék közelebb lefolyt bizottmányi gyűléséről. Miután pedig alólirottak önakaratunkon kivül álló körülmények miatt a jelzett gyűlésben jelen nem lehettünk, és annak lefolyásáról csakis az említett tudósításból szerezhetünk tudomást, ösztönözve érezzük magunkat, felkérni tekint. Szentiványi György urat : — *) Nagyon sajnáljuk, hogy a nagy viz miatt jelen tudósitás csak is 12-én érkezett Brassóba, minek következtében megfosztattunk attól, hogy azt még múlt számunkban közölhettük volna. gzerk.
