Napi Hírek, 1942. március/1

1942-03-11 [0509]

-o- D/Mn4 VK/íCltai 3 t o t i a. március 11. /Magyar Távirati Iroua/ A 3ora közli vité z izombaohatyi Ferenc vezérezredes nyilatkozatát, ame'Net a honvédvezérkar főnöke a lap buda-esti tudósítójának tett. Á nyilatkozatban vitéz Szombathelyi Ferenc vezérezre­des a következőket noDd^ajJ*Bul^áriai tartezkodásoi* 1 során feledhetetlen emlékeket szereztem. OrökFfe feledhetetlen lesz számomra az a néhány nap, amelyet az Ünök szép országába:-, töltöttem, valamint az a szivélyes* fogad­tatás, amelyben valamennyi bolgár részesített. Ugyanekkor KÍ kell jelentenem/ hogy szófiai utamnak nem volt semmi határozott célkitűzése, csunán udvariassági látogatás volt annyival is inkább, mivel viszonoznom kellett bolgár kollégámnak nálunk tett látogatását. k bolgár katonai vezetőkkel folytatott megbeszéléseim során * . í megvizsgáltunk minden olyan kérdést, amely érdekli a Bal­kánt ás a Dunamedence államéit, azonban anélkül, hogy ezt valamilyen meg­határozott ellenfélre való tekintettel tettük vo 1 .na 4 k bolgár és oagyar hadsereg közötti együttműködés eszméje továbbra is a két nép közötti jólismert regi és hagyomány o s barát i kapcsolatokén alapul, (legjobb biztosítéki Bulgária joggal rouszke^^ej^fiatal tisztikarára, amelf~zn% . a bolrár állam szamára. Bár csak rövid ideig tartózkodtam Bulgáriában, meg'vagyok győződve a bolgár tisztikar kiváló képességeiről. A bolgár katonai neveles reni3zer r hasonló 6 mienk ­hez. A bolgár katona kiváló tulajdonságai ismeretesek s évnek a katonai előkészítésnek, valamint a bolgár nép töb^íT * t» - köszönhetők. Soha el nem muló élmény marad számomra Borisikirály­nál'tört ént kiha'!''gátasom. Boris király valóban bölos uralkodó. 1 bolgár nép, amelyet királya vezet, bizton baladhat előre, mivel uralkodója bölca éberséggel őrködik,uz ország sorsa fölött és biztosan megérzi minden belső vagy külső kalandtól. Az uralkodó kifogástalan Magyar nyelven beszólt ve­lem - aminek természetesen rendkivül megörültem ^ezenkívül orszá,9«i(nagy­szerü ismeretéről tett bizonyságot. T faj** *dj**'M& Vitéz Szombathelyi Ferenc vezérezredes ezután kijelen­tette, hogy a magyar hadsereg a kelet i .afcjvonelon kivíll nem vesz részt semmiféle más hadműveletben es tedjesen . valótlan az az állitas, hogy Bulgária és Magyaronrzag &Jzős akciót tervez. egy har­madik állam ellen, mivel mind Bulgária, mind la^varország békében kíván élni barátaival és szomszédaival."

Next

/
Thumbnails
Contents