Napi Hírek, 1940. december/1
1940-12-13 [0479]
0 B / Hóman Bálint berlini elő dásának II. folytatása/ A történeti fejlődés és annak megítélése szempont iából egyébként is teljesen közömbös, hogy német részen mily elméletekkel igyekeztek alátámasztani a hűbérúri igényeket, magyar részről mivel okadatolták ez igénye!: visszautasítását. 3 kérdésben csak a tények dönthet nek és nem az "elméletek . Az pedig vitathatatlan tény, hogy a német-magyar kapcsolatok ezerév óta a politikai sorsközösség és kgcsönós egymás rau- • taítság a j. művelődési és gazdasági érdekközösség sz el lemében "ál akul tak. ATémeTbiro dalom és Magyarország legnagyobb államfér fiai, III. Ottótól Bismarck Ottóig és izehu Istvántól András sy Gyuláig, mind egyaránt tisztában voltak a természeti adottságokból és történeti sorsközösségből következő baráti viszony szükségszerűségével. Tisztában voltak azzal is, hogy a két nép számbeli súlyának, erőviszonyainak, politikái hatalmának különböző méretei mellett is ez a természetes szövetség csak mindkét fél szabad és önkéntes elhatározása esetén lehet tartós és gyümölcsöző kapcsolat. A Habsburg-ház magyarországi uralmának első két századában a magyarság bárom részre darabolt államának nyugat?-, fele szükségképen függvénye lett a Habsburg-birodalomnak. Keleti' f elén az erdélyi fejedelmei minden politikai megmozdulásuknál kénytelenek voltak a török hatalomra figyelemmel lenni. Snnek ellenére sem szűnt meg a magyar politika német tájékozódása. A királyság legkiválóbb államférfiai á magyar 'Irályi koronát viselő császártól várták hűségük ellenében a támogatást, kz erdélyi fejedelmek legnagyobbjai pedig Brandenburgban és más protestáns fejedelmeknél kerestek -negértest es barátságot. A tájékozódás német iránya még erőt el ie sebbajjutott kifejezésre a kulturális élet területén, katolikus és protestáns részen egyaránt. k bácsi udvar - sajnos - nem értette meg és nem tudta értékelni a török végeken örökös karcban élő maayarság önkéntes német tájékozódásának történeti j--lentőségét, k felszabadító hadjárat után a nemrt és magyar érdekkel; egyaránt ellentétes dinasztikus politika útjára tért, melynek legfőbb előbarcosai a szláv koronatartományoknek egyre nagyobb befolyáshoz jutott mágnásai voltak, A Monarchia utolsó két századában - uralkodóinak német-római, maid osztrák császári cime ellenére - sem volt már német államalakulat. Sokféle nemzetisége közül számra legnagyobb, földrajzi h lyzete folytán legnagyobb sulyu a magyar. Császárai országaik földrajzi helyzetéből és tartományéi!; mult iából következőleg inkábba középkori magyar királyok, semmint, a német-romai császárok örökösei,. Imperiális törekvéseik, politikájuknak balkáni és galíciai célkitűzései bevallottan magyar történeti jogon épültek, nyilvánvaló tehát, hogy igen nagy történeti tévedés volt az a politika, amely egyfelől a német egységet munkáló, fiatalabb német hatalmakkal bocsátkozott kilátástalan küzdelembe / másfelől pedig a német közösségből liválva sem helyezkedett magyar történeti alapra. A magyarság dunavölgyi hivatásának elismerése s a németbirodalmi kapcsolatos ki mélyítése helyett ez udvar a külpolitikában szem- • behelyezkeaett a német egységet munkáló porosz hatalommal, a belpolitikában edig a középdunai táj centripetális magyar ereje helyett a p^fériák centrifugális erőire támaszkodott. A külpolitika poroszellenes beállítottsága természetszerint együvétartozÓ német népcsoportokat és törzseket szakított cl egymástól és állított szembe. A dinasztikus összb iroda Írni törekvések a történeti sorsközösségben élő németság és magyarság közé vertek éket. /Folytatása következik/
