Napi Hírek, 1940. szeptember/1

1940-09-07 [0473]

Az aknasugatagi íalu diadalivéről hiányzik a zászló,-letépték az elvonuló román katonák. Kevés itt a magyar, de forró szivvel, magyarságunk tiszta melegével nyújtják át az érkezőknek a mezei virágból készült csokrokat. A csapatok nem állanak meg, vonulnak tovább az egyre magasabbra emelkedő hegyi utakon. Itt már drótakadályok, utelzáro torlaszok, tankcsapdák fogadnak; fenyőgerendákból valóságos erődöket építettek a románok. Most sietve hordják szét ezeket a környékbeli lakók es egymást túllicitálva szedik ki a földből, mert hazavihetik tüzelőnek. A románok testvérekként szorongatják a magyar "fiuk kezét. Az'idősebbek, a világháborút megjártak, a tolmácsok. ' . .. '_„. ' *...«. Közel ezer méter magasságban, festőién szép domboldalon Kapnikbánya tűnik fel. Előresietünk. A templomban éppen mise van. Petry P. József plébános imádkozik az oltár előtt. Amikor belépünk a templomba is ránkesik a tekintete, a szivéhez kap és zokogva borul az oltárra. Testét rázza a sirás. Percekig tart ez a boldog •fájfalom; azután az égfelé tartott kézzel fordul felénk, megindul és csak ennyit mond; 'Isten, Isten meghallgattál! Szemben állok vele, szólni nem tudok. Rámborul. ' Melegség önti el az arcomat, a szivemben ezeréves zsolozsmák csendülnek meg. A padok közül kifelé indulnak a hivők, sirnak az örömtől, az ajkuk érthetetlen szavakat rebeg. Könnyeiken és hevesén dobogó szivükön keresztül Isten közelségét érzem. Nem gazdag falu ez,-amijük van.azt a szivükben hordozzák. Megmutatják a zászlajukat, amelynek' rúdja még Nagymagyarország idejéből való. Azután a templom mennyezete felé szállnak a tekintetek. Fehér folt éktelcniti el a szentképet,«A magyar zászló volt odafestve - mondja a plébános, - de három héttel ezelőtt az oláhok befestették. Azóta minden reggel azt a foltot nézzük; vártuk, hogy újra feltűnjék alatta a régi szin. Ma megtörtént.-áldott legyen az Ur neve," Már vonulnak is át a községen a magyar katonák. A lakosság közül sokan térdrehullanak. Ami most végbemegy a szivekben, ami most fellángol a könnytől fényes szemekben, az a legszebb és a legnagyobb ajándéka az életnek, " 9f * 9t Átkelés a Tiszán Falusait inánál. AZ filső csapatok bevonulása EáramaroRszigfitre. Faluszlatina főterén szinte reménytelenül megtorpan az-autó, néggel 6 óra mult, Alig 60 perc választ el a 7 órára kitűzött átkeléstől. Még mindig az uton menetkészen állanak a csapatok. Lehetetlen már megmozdulni. Kétségbeesés fog el, nem jutok el idejében a Tiszához, Ez a rémület azonban csak pár pillanatig tart és máris megment a honvédség csodálatosan pontos gépezete. Itt, ebben a látszólagos zűrzavaros mozgásban, szaladgá- lasban egyszer csak egy nyugodt hang szól be a sajtóautó leeresztett a bringán. „Kérem azt az urat, aki ki lett jelölve, hogy először keljen át a sajtó részéről," Mintegy svájci kronométer, olyan hajszálpontosan működik minden. Meg vagyok mentve. Már ugrom is ki a Kocsiból és rohanok kisérűmmel" "a'irérből nyíló macskaköves, lejtős mellékutcán lefelé, a Tisza felé;,.'. • " a még mindig ez indulási parancsra váró csapatok közt. /Folyt,köv./