Napi Hírek, 1940. szeptember/1

1940-09-06 [0473]

-o- Szf/Szf/Rn Bukarest, szeptember 6. /Orient Radio/ y<w*> Antonescu tábornok, államvezető a román sajtó képviselői előtt nyilatkozott az uj rendszer irányelveiről* A külpolitikára vonatkozólag a lapoknak szigorúan a következő irányelvekhez kell tagaszkodniok: Románia a maga elhatározásából illeszkedett bele Németország és Olaszország politikai légkörébe, tehát semmiképen sem szabad a tangelyt támadni. Ellenkezőleg, a la­poknak minden alkalmat meg kell ragadniok, hogy elmélyítsék Románia kapcsola­tait ezekkel a határai sérthetetlenségét szavatold nagyhatalmakkal* A nyugati hatalmak!, irányában tárgyilagos értesülések keretei között tartózkodó maga ­tartást kell tanusitani, A bécsi döntőbírósági Ítéletre vonatkozóan,amelyet Romániának tragikus körülmények között kellett elfogadnia, nem szabad rosszaié megjegyzéseket tenni. Az idegen uralom alá került románok sorsán lehet ugyan sajnálkozni, azonban a Románia határaiért szavatoló hatalmakat nem szabad felelőssé tenni ezért a szerencsétlenségért, Magyarország, Bulgária és Szovjet­oroszország irányában a lapok ne foglaljanak el támadó álláspontot , Románia igaz ügyét a bírálatokkal szemben ' * hiteles adatokkal bizonyítva és civi­lizált hangnemben kell megvédeni, A tengelyhatalmakra vonatkozóan minden alkal­mat meg kell ragadni, hogy a közvélemínyt megbarátkoztassuk azzal a gondolattal hogy Románia külpolitikáját végleg összhangba hozzuk gazdasági politikájával. Ez olyan elv, amelyet az uj kormány alapvető fontosságúnak tárt a jövő kiala­kulása szempontjából, /MTI/ Té/Szf/Rn Helyreigazítás: , , A nagykárolyi bevonulásról szóló mai . tudósításunkban /20. kiadás/ a harmadik bekezdésben szereplő két hölgy neve nelyesen Brocz­k ó Ella és özv. K le i n e r Dezsoné . A tudósítás első bekezdésében a második mondat helyesen igy kezdődik: A magyar csapatok ma reggel hét érakor ... stb. RF Té/Szf/Rn Belgrád, szeptember 6., ... A bukaresti ráaió közlése szerint „ Antonescu miniszter­elnök táviratot intézett Heléna királynéhoz, a lemondott Károly király elvált feleségéhez, aki jelenleg külföldön tartózkodik, A táviratban tudatta Mihály nagyvajda trónralepését és felkérte a királynét, hogy az első vonattal térjen haza Romániába és vegye át fia további nevelésének ügyét. /MTl/

Next

/
Thumbnails
Contents