Napi Hírek, 1939. november/1
1939-11-08 [0453]
BK Bl/Ho § Az iparügyi miniszter a kereskedelmi-és közlekedésügyi miniszterrel.egyeterve elrendelte a. gép járómüvek befogadására szolgáló gepjaromu-szinekben /garázsokban/ foglalkoztatott alkalmazottak legkisebb munkabérének megállapítását az ország egész területére. A rendelet egyúttal megalakította a munkabérmegállapító-bizottsásot is Ferdinánd? lihamer ny. kir. járásbirósági elnök elnöklésével. /MTI/ Bk Bl/Ho §A Budapesti Közlöny csütörtöki, november 9-i száma a kereskedelmi es közlekedésügyi miniszternek ket nagyobb rendeletét köz10 „ 0 , . .Az egyik rendelet az 1933 évben Rómában létrejött és 1938 7 ban becikkelyezett nemzetközi egyezmény értelmében intézkedik a személyek, poggyász, hullák, élőállatok és áruk vasúti fuvarozására vonatkozó díjszabások kinirdetsserol.es a kihirdetés módozatairól. . .Ugyanennek a nemzetközi egyezménynek egyéb intézkedései alapján a miniszter külön rendeletben intézkedik a vasúti áruforgalom-" ban alkalmazandó.díjkedvezmények fogalmáról, engedélyezéséről és a diikedvezmények kihirdetésérői./MTI/ j W Gs/Zs /Hitler-beszéd IV. folytatása./ Az a Németország, amelyet ismertünk, minden másnak mondható volt, csak nem nemzetiszocialistának. Demokrata volt és világpolgári . Az akkori Németország hitt az angol Ígéretekben és az angol államférfiaknak, de mindig csak megcsalták. Tudjuk, hogy a versaillesi szerződés sok száz szakasza mind sértés és kihívás Németország számára. Utána következett a nyomor időszaka, a pénzhigitás, a nagy munkanélküliség, népünk lassú éhínségének időszaka. Ez az idő volt a németországi öngyilkosságok növekedésének ideje. Németországban akkor két esztendő alatt több ember lett öngyilkos, mint araennyi amerikai a háború alatt elesett. Ebből az Ínségből keletkezett a mi mozgalmunk és akkoriban is az első naptél kezdve súlyos elhatározásokre kónvszaruit. Az egyik volt az, amikor elhatároztuk az 1923 novemberi lázadást. Ugy látszott akkor, hogy ez nem . " sikerült, de áldozatai hozták meg Németország megmentését. A nemzetiszocialista mozgalom akkor kezdte meg diadalmenetét s azóta Németországból világhatalom lett. Érthető volt, hogy a régi ellenség ismét megmozdult, amikor vereségünk következményeit már leküzdöttük. Nem kétséges, hogy kétféle Anglia van. Nem akarunk igazságtalanok lenni. Angliában is vannak számoson, akiknek mindehhez semmi közül. Azonban vagy elnémít itatták, vagy pcdig7~nem hallatja-' szavát. Számunkra döntő az, hogy azt az angolt , akit éveken át kerestünk, nem találtuk meg. Egész célkitűzésünk a német politika korlátozása volt az Angliával és a Franciaorsz .ggal való megértés szellemében. Iái mindent le nem irtunk, mi mindenről nem mondottunk le? Egy dolog természetesen magától értetődő volt: egyetlen német kormány sem mondhatja ki az életről való lemondást és mi nemzetiszocialisták nem is gondolunk erre. TOK, *W /Eoly t .köv . /