Napi Hírek, 1938. augusztus/1

1938-08-07 [0423]

W Kö/Dn Moszkva, augusztus 7. A szöviet uiabb vallásellenes rohama most már elérte az utolsó, még meglevő moszkvai templomot is« 3s a templom a német Péter Pál­templom. Amikor két évvel ezelőtt Sirick lelkes^ aki az utolsó evangéli­kus lelkész volt iiíoszkvában, letartóztatták, a lelkész nélkül maradt hivek nem h-gyták cserben templomukat, hanem minden vasárnap összegyűltek abban és csendesen imádkoztak. Vasárnap délelőtt a templomba igyekvő hiv ek a templomot zárva találták. A templom előtt a GPU tehergépicocsi jai állottak s azokra épna felrakták a templom berendezési tárgyait. A templom bezárása minden törvényes alap nélkül történt, annál is inkább, mert az evangélikus egyházközség teljes egészében megfizette az egyházközségre a templom után kirótt adót. Néhány najpal ezelőtt a szovjethatóságok bezárták az utolsó moszkvai lengyel templomot is és az erőszakos hatósági intézkedések áldozatai lettek a moszkvá görög templomok is. Hasonlóképen bezárták az egyik nagyobb görög keleti templomot is :a Doregomilowe-uteában lövő Krisz tus menny bemeneteléről elnevezett székesegyházat. /JITI/ i i i ii Kö/DN P o z s o n y , augusztus */. A Slovák Hlinka páternek Hletkó dr.-hoz, az amerikai tót küldöttség ve vetőjén ez,intézett cikkét közli. Hletkó dr. legközelebb vissza­tér Amerikába. "Az alatt a rövid idő alatt - irja cikkében Hlinka páter ­amig közöttünk tartózkodott, Ön megnyerte a tőt nép szivét és lelkét. De éepn ezért ün ellenségeié t is szerzett mag árják. 3z azonban csak még szo­rosabbra fűzte a köztünk fennálló kapcsolatokat. Mert a mi ellenségeink az ün ellenségei is."/^!!/ W Kö/Dn New ío rk , augusztus 7. New York államban szombaton tetőfokát érte el a hőhul­lám. Két ember napszúrást kapott és meghalt*, A város közelebbi levő ten­gerparti fürdőhelyek éjjel-nappal zsúfoltak. A Tennessee-allamban levő 3eviersville városában felhő­szakadásszerű esőzések súlyos károkat okozta :. Az ár több gépkocsit elra­gadott és több ház viz alá került. Az eddigi jelentések szerint nyolc ember a vizbe fult. 021/ W Kö/Dn Varsó, aug is ztus 7. A Maly Dzionnik a cseh repülők határsértés ével J m fqg­lalkozva megállapítja, nogy azon a helyen, ahol a cseh repülők lengyel te­rület fölé repültek, a vidék alakulata li hetet lemé teszi, hogy a röpülök eltévedhessenek. A lap ránutat a hasonló glatzi határsértősre. A cseh mi­niszterelnök kifejezett sajnálkozása alig csillapította Németorszag fel­háborodását. *Iég az angol Tine s is kény te. en volt megállapítani, hogy a cseh kormány magyarázkodása nem felelt meg a valósadnak. Lengyelország feltétlenül elégtételt követel a határsértesért. A lengyel felségjog meg­sértését nem lehet kimagyaráá:odásokkal elintézni és sajnálkozó szavakkal jóvátenni. /:iTI/

Next

/
Thumbnails
Contents