Napi Hírek, 1937. május/2

1937-05-26 [0394]

/Kánya beszéd ének /jff folyta tása./ o Vv/Vv Megerősített ebben a meggyőződésben az a körülmény, hogy Magyarország elment az előzékenység legvégső határáig és minden módon igyekszik a kisantant államainak tárgyalási hajlandóságát felkelteni. Igaz, hogy sokan azt állítják, hogy a magyarok a közeledést súlyos feltételekhez kötik. Ez a valóságnak egyáltalában nem felel meg. Mi nem feltételeket állítunk fel, hanem csak azt köve­teljük, hogy azokat a kötelezettségeket, amelyeket a kisantant szer­ződéslleg vállalt, tartsa be. Követeljük, hogy a népszövetségi paktum szelleméből és szövegéből folyó szuverenitásunk feltétlenül és minden ellenszolgáltatás nélkül elismertessék. Ragaszkodunk ahhoz, hogy az 1932 decemberében elvben kimondott egyenjogúságunk végre a gyakorlatbal is megvalósuljon és ne tétessék ezen a téren különbség köztünk és más államok között. Követeljük, hogy kisebbségeink helyzete, mely centrális problémává nőtte ki magát, a fennálló szerződések intencióinak megfele­lő módon rendeztessék. Eme kétkérdé9 kielégítő rendezése nélkül komoly tárgyalás vagy közeledés egyáltalában nem kovetkezhetik be. Ha egyálta­lában magyar feltételekről lehet beszélni, ugy ezek csak arra vonatkoz­hatnak, Hogy esetleges közeledésünk gazdasági vagy politikai téren min­den tekintetben megfeleljen a római iegyzőköhyvékben, továbbá azok pót­egyezményeiben lefektetett elveknek és annak a szellemnek, amelyben ezek a legutóbbi időben fejlődtek. Álláspontunk erőssége főleg abban rejlik, &ogy az fennálló szerződéseken alapul és hogy teljesen tisztában vagyunk azzal, hogy évek hosszú során át folyó harc és magyarellenes uszitás után. mely a kis­antant-államokban úgyszólván féktelenül folyt, sőt most is folyik, egy olyan kérdéssel állunk szemben, mely ha egyáltalában, ugy csak hosszú és viszontagságos tárgyalások után vihető dűlőre. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR , ' ' . K szekció /Fplyt.köv./

Next

/
Thumbnails
Contents