Napi Hírek, 1937. május/2

1937-05-26 [0394]

/Kánya Kálmán beszéd éne kjft^folyta tása./ O-K/fc Megnyugtathatom a fisztelt Házat, hogy az ezekhaz szükséges szívóssággal és türelemmel tökéletesen­fel vagyunk vértezve. Tisztelt Ház! Megkiséreltem a köztünk és a kis entente államok közti viszony normálissátételének nehézségeit éseesélyeit a lehető legnagyobb objektivitással mérlegelni. Talán kissé tulhosszan és tulrészle­tesen foglalkoztam a kérdéssel. Tettem ezt azért, mert nézetem szerint nem lehet eléggé kidomborítani ennek a problémának fontosságát ugy a dunai államiak, mint az európai béke jövőjének szempontjából, Fejtegetéseimet annak a reménynek kifejezésével fejezem be, hogy a kis entette nem veszitette el teljesen politikai szemmértékét, nem fogja sokáig folytatni a harcot a természetes és senki által meg nem állitható fejlődés ellen és nem fcg bennünlet belekény szerit eni egy olyan irányzatba, amelynek kivetésétől - dacára annak, hogy ennek sem erkölcsi, sem jogi akadályai nem foroglak fenn- eddig következetesen tartózkodtunk. De mindenki be fogja látni, hogy abban az esetben, ha a kis entente nem akarja lehetővé tenni a vele való együttműködést, nélküle leszünk kénytelenek az Eddig bevált uton továbbxhaladni-* De bárhogy is érlelődjenek az események, Magyarország békés céljait továbbra is békés eszközökkel fogja követni és bizik abban, hogy őszinte békspolitikája, habár csak sok zökkend és visszaesés után, de végre mégis megértésre talál. . ORSZÁGOS LEVÉLTÁR Kérem a külügyi költségvetés elfogadását. , Kszekció

Next

/
Thumbnails
Contents