Napi Hírek, 1936. március/2
1936-03-23 [0366]
J t.°Szerke3ztoségeknek az alábbiakban rendelkezésére bocsatrmk Ainchkler István kereskedelmi miniszter Becsben tartott mai előadását. Keretet később adunk. He/Vi Winchkler István kereskedelemügy I- és közlekedésügyi miniszter, " A baráti szomszédi viszony régi és uj utjai" cimü előadásának bevezetőseben emlékeztetett arra, hogy a szentpétervári Eremitage múzeumban őriztek egy népvándorláskori ezüstlemezt, amely egy ,nyilazó'hun hereié et ábrázolt száguldó lovon. Az ábrázoltalak hátrafele fordul, hogy üldözőire lőjje ki nyilát. Ez a z alak, amelynél öltözete feltűnően hasonlit a magyar népviselethez, a magyarnemzet jelképének tekinthető. Vázolta az előadó a magyar nép vándorlásaim törtenetet kzsiabol Európába, ismertette Szent István első király szer epét ,s hangsúlyozta, hogy a magvar továbbra is hü maradt a római egyházhoz es a nyugati kultargondolathoz. A századok folvamán a magyar Keleteurópa határán ugy- állott ott 'mint a hun herceg az ezüstlemezen: egész lendületével nyugat fele tört, de fegyverével kelet felé fordult. Évszázadokon at hozz? kellett szoknia, hogy - mint Il.Pius pápa mondotta - pajzsul szolgáljon a nyugati civilizációnak, amely e védelem alatt felvirágzott, mig saját országát • újból és újból fel kellett épitenie a védelmi háborúval járó romhalmazból. Be ez még nem az egész tragikuma a magvar sorsnak. A magyar származásánál és nyelvénél fogva rokonok nélkül állott szomszédai között,sőt Európa a török háborúkban meggyöngült Magyarországnak megkísérelte népi jellegét is elvenni és egy idegen bi rod alomba békéibe le zm .Igy azután a Nyugat ellen kellett Magyarországnak védekéznie, amelyért évszázadokon át küzdött és szenvedett". Ez a tragikus, konfliktus adja, meg a kulcsot a magyar lélek és a magyar kuliura megértéséhez. — A magyarság faji és nvalvi elszigeteltsége folytán hozzá szokott, hogy csak saját magában bizzék. Minél nagyobb volt a külső nyomás, annál erósebbe vált^nemzeti érzése. Ez a körülmény é s a " hagyomány okhoz való 1 ragaszkodása magyarázza meg, hogy ezt a területet,amelyen már oly sok népnek nem sikerült gyökeret vernie szlávok és germánok közé ékelődve, a magyarok már ezer éve tartják magukat. , Á magyarság különleges helyzete Kelet és Nyugat között megnvilyanul a nep jellemeben is. Az ázsiai kedély nyugodt megfontolásra késztet né a magyart, _ de a Nyugat diktálja naki"a z ütemet: nagyon sok mulasztást kell pótolnia, egy évtized alatt kell egy évszázadra való munkát e f v ®g. ezni e >. h °gy melto / tagja maradhasson az európai néoközö sségnek. A nep jel lemnek ez a kettőssége megnyilvánul a magyar zeneben, a költészetben, ebből származik azi.a nosztalgia, amellyel a magyar tudósok és orientalisták az ázsiai rokonokat keresik, de az a ultu ralis szomjúság is, amellyel Szent István óta a nyugati civilizáció fejlődésében részfvesznek. A lelki dualizmus megnyilvánul az orsz-g külső képében, • városaiban es íaivaiban 1 s. legípkepen pedig a népművészetben, amelv a mai Európában másutt mar szinte csaK elsül -edt kincs. Kifejtette azutáa^az előadó, hogy Géza fejedelem óta,aki: • • , fiának Gizella bajor hercegnőt választotta feleségül, Magyar® rsa szorosan egybefüződik azokkal a német törzsekkel, amelyek a í első-Duna menten helyezkedtek el. Ez az ostmarki németség az idők folyamán a,nyugati kultúra közvetítőjévé vált Kelet felé, a retorta, amely , a .. CGl eti népek szamara feldolgozta a nyugateurópai műveltséget. Ez a közvetítő szerep tette fustriat és Bécset hatalmas kulturális gócponttá, es ez tette Ausztriát hivatottá arra., hogy az egyedülálló magvar iránt " is megértést mutasson. A magyar pedig mint szomszéd, amely hasonló épen a Dura tengelye körül helyezkedett el, kereste is ezt a m'égérté st iiu sz t ri a. ban. K Wpc , á %y ar P3?2ág a keleti ppgány betörések ellen legközvetlenebbül Becset es Ausztriát yedte, Ausztria oedig a szorongatott országnak már csak a sorsközössegnel fogva is sokszor segítségére jött. Ausztri a volt' a kapu, amelyen at Nyugat fele vezetett az ut,mlg pedig nemcsak hadi ut, hanem az az országút is,amelyen a magyar állat ,bo r,gabom a nyugati piacokrd JUt0tt ' ORSZÁGOS LEVÉLTÁR ' . ' . 0 BlAn Kszekció / Folyt.köv./