Napi Hírek, 1936. február/1
1936-02-02 [0363]
F o n y ó d, február 2. Bornemisza Géza iparügyi miniszter miniszter vasárnap'Fonyódon és Lengyeltótiban résztvett és felszólalt a Nep/választói gyűlésén, A minisztert báré Kruchina Károly miniszteri tanácsos és Tóbiás,Kornél ti tkár ki sereiében a reggeli gyorsvonattal érkezett Fonyódra. Kíséretében voltak Teipesváry Imre, Patacsi Dénes, Konkoly-Thege Kálmán, Törs Tibor, vitós Q r$gi »£L i V fGyöríry és HaániArthur országgyűlési képviselők, A fonyódi állomáson vitéz Igmándy-Hegyessy László főispán és Begedy Péter főszolgabíróval az élén a járás és a község vezetősége fogadta az érkező minisztert, n&crvty&*ü& Fonyódon délelőtt a Szarvas-szálló nagytermében tartották meg a választói gyűlést, Vass Lajos megnyitó beszéde után ifjabb Temple Rezső mondotta el programbeszédét, majd Patacsi Dénes szólalt fel , Ezután Bornemisza Géza iparügyi miniszter mondotta el beszédét, amelyben többek között a következőket mondotta: t - Választás alkalmával megjelmnek a kerületben a képviselőjelöltek , a kortesek, a jelölteket támogatóé képviselők és íjjegkezdóclik az egymásra való < licitálas. Nagyon örülök, Kogy ebben a licitálásban a Nemzeti Egység pártja nem vett részt. A magyar nep sokkal érettebb és józanabb, semhogy elhigyje mindaztamit hamis pilitikai próféták lelkiismeretlenül és könnyelműen ígérgetnek. Mostani helyzetünkből kiemelkedni, ennek az országnak a jövőjét'és a kisemberek boldogulását biztosítani nem politikai o .... •• • • , furfanggal, oselerörényekkel és hátbatámadásokkal, hanem a nemzeti erőknek cáktudatos munkával való összefogásával, tisztességes, becsületes alkotó munkával lehet, az a 95 pont, amelyet a kormány nemzeti munkatervében lefektetett, nem más, mint szent hitvallás a népi demokratikus, a magyar faj jöyfihét biztosító nemzeti politika mellett. Visszautasítunk minden olyan állítást, amely azt meri mondani, a kormány és a nemzeti egység programmja csak írott malaszt. Ez nem állfc 'mert az alatt a rövid ido alatt, amióta ez a kormány uralmon van sok kézzelfogható bizonyítékát adta annak,,hogy programmjat komolyan veszi és azt végre fogja hajtani. Ma jobb helyzetben van a mezőgazdaság mint három -négy évvel ezelőtt fcfiffhl? r>?o Ja í uZ-" St ^ Ss f k ? mezőgazdasági terméke? árának emelkedése, Kulloldi jpiacok szerzése okozta, hanem a gazdaadósságok kérdésének rendéklszül GS ^ ' a korffian ^ a mezőgazdaság érdekében tett és tenni A Vrinrt c ^Á 1 ^! nem hanyagol ja el a nagy problémák megoldását sem, foínr i ^Í? hazba ?'5f tíll ! n Istv ^ n Sr 6í is elfogadta a hitbizományi javash?í^'^Gr í-Ug ? 1:; -V h m* z a Javaslat helyes és egész sé ges/í nitbizomanyi toryényjavalsat ha nem is oldtfa meg máróÁolnafra a magyar fold problémait évtizedek .távlatában egészségesebb ~ . alapokra helyezi a Wrtokmagoszlás. alakulását. Ugyanerre a célra törekszik a kormány a készülő telepítési javaslattal is. A legvilSósabban mutatlak a koimánv blí k ^r Z ed 8 diV !° r 1^^f l\tok,\mel|ok a pénz(|yi J tárca köré^ > S? •> \ lg tárgyalás ala kerültek és a jövőben tárgyaiás alá kerülnek Elsősorban azokra az intézkedésekre célzok amelyeket^ kitebb i£?érdekében tett a kormány. A mintamühelyek felállítása/a továbbképző tanfolyamok ítl es i te ' se ^ a psipari kölcsönök ügye, az CTI-terhek rrendezes e - mindez S ra J ran ^ ul V^ 5 ország kisexisztenciáít, az adózó polgárokat segítsük es munkájukat megkönnyítsük. v 6 mnnk^áo- Tiűl f á J ?mbos-kormány volt az első. amely nyíltan odaállt a magyar ™ÍSHf aS '? elle ?^°^ a ™jaul tűzte ki, hogy me-vedelmezi a munkás bérét, munkaidejét, csaladját, egészségét és munkaalkalmatr -; ol u 00 . 4 miniszter beszédet a nagyszámú hallgatóság hosszantartó lálíS ^ SSal v f ? gad ' ta ; \ z ?,án Bornemisza^Géza inarügyi mini sz^ er'Lengyeltótiba ment, ahol reszt vett az Uri-Kasz inéban rendezett közebéden, maid délután Lengyeltótiban is felszólalt a népgyűlésen./Mn/ ' J &-* Gu Ba/Sza/Vi