Napi Hírek, 1933. december/2
1933-12-19 [0313]
r Riga, december 19« /Wolff/ Salnais külügyminiszter levélben közölte a miniszterelnökkel, hogy állásáról lomond. Lemondása azokkal az éles támadásokkal áll összefüggésben, amelyeket a miniszter olien Deunner és Mühlen, az országból kiutasított két német birodalmi" polgár tartózkodási engedélyének meghosszabbítása miatt intéztek. A miniszterelnök még nem döntött a lemondás elfogadásáról./MTI/ Bl/Sz r Paris, december 19. /Wolff/ A képviselőházban ma.délután élénk vita folyt a katonai kérdésről. A napirenden a legfőbb honvédelmi tanácsban tegnap jóváhagyott törvényjavaslat tárgyalása szerepelt. Marin képviselő javasolta, hogy a törvénytervezetet küiaiék vissza albizottsághoz, mert annak elfogadása a francia hadsereg szótromoolását jelentenéd Daiadier hadügyminiszter ellenezte az indítványt s azt a Ház el is vetette. Hasonlóképen elutasították azt a módosító indítványt, amely "Ivánta, hogy a három évi szolgáiúti köt elezet;séget újból léptessék életbe. /MTI/ Bl/Sz M § R ó m a, december 19. /Magyar Távirati Iroda/ A Griornale d'Italia közölve Avenol legutóbbi kijelentéseit, megállapít ja, hegy a népszövetség főtitkárának szavai jól megvilágítják azt a mesterfcedest, amely lyel Franciaország meg akarja vedeli a nemzetek szövetségét. Egyszerűen el ab'-rják terjeszteni azt a meggyőződést, hogy Olaszország és Nómetor- • szág nem akarja újjáalakítani, n^nem el akarja nyomni a genfi intézményt. T-ysz L § L o n d o n , december 19. /Magyar Távirati Iroda/ A lordok házába a iá folyt le a vitáfla annak a "hadjáratnak'*, amely§t konzervatív elemek indítottak az angol felsőház megreformálására. A konzervatívok a reformot még 8Z általános választások elcfct akarják végrehajtani. Lord Salisbury, akkonzervativok nevében benyújtotta reforsfrjavaslatát. A javaslat indokolásában hangcetattá, .*-"• , hogy a felsőház feladata az ország • .vt megkímélése meggondolatlan t^rve-nyhozási alkotásoktól vagy merész reformoktól, A felsőház tagjainak száma most körülbelül * » 700, ezt Salisbury lord 320-ra szállítaná le. Ezek közül Í50 az örökös főrendi családok tagjai közül kerülne ki, 150 padig nem főrendi •calöö okhoz tartomék s épen ezért úgynevezett parlamenti lordokat neveznének ki. Ezek közelebbi megb?tarozásái*l a javaslat még nem intézkedik. Ezenkívül a püspöki és a biroi kar is képviseltetné magát az uj felsőházban, A királyi -család tagjai is tagjai lennének a lordok házának. A lordok háza • * ezidőszerint os^k három izben utasíthatja vissza az akóház rés2éről már megszív zott törvényja vas Irtokat és ba az alsahz harmadszor is aageszkodik ahhoz, akkor az törvényerőre emelkedik. Lord Salisbury javsl^ta szerint ellenbe* a lordok által elsőizben elutasított javaslat csak a választék elé kerülhet, Ezidőszerint a Speaker határozza meg nogy mely javaslat pénzügyi természetű; ízzel szemben ugyanis a lordok hónának csak korlátolt vétójoga vanl Viszont Lord Salisburv Javaslata szorint a két ház /lordok há za es alsóház/ tagjaiból állá vogyosbizottság határozná meg , hogy molyik javaslat pénzügyi természetű. *° ^ onson ^ -llönzéki főrond a javaslat elutasítását kérte.