Napi Hírek, 1933. március/2
1933-03-22 [0295]
T § P á r i s, március 22,/Magyar Távirati Iroda/ A tegnapi angol-francia tanácskozási terjedelmes cikkekben méltatják a lapok, A sajtó álláspontja általánosságban a következőkben foglalható össze; Franciaország a legélénkebb figyelmet szenteli a nemes gondolatoktól sugallt ..a olasz tervezetnek, amely Franciaország állandó törekvéseivel összhangzásban a béke megszervezésének emelkedett célját tlfei maga elé. ugy véli azonban, hogy megválás! tásai." . nehézségekkel jár, és hátrányos következményékre adhat okot, épen ezért szükségesnek tartja, hogy döntés előtt a tervezetet a legkomolyabb és legbehatóbb tanulmányozásban részesitsék. Megállapítható, hogy azok a szóbeli kijelen. tések, amelyeket MacDonald,...^.-. •.' - római nyilatkozatának megérősitéséül a tanácskozás után kiadott hivatalos közleményhez fűzött, sok tekintetben osökr-entették a francia sajtó aggodalmait. Igen jó hatást tett az is, hogy a hivatalos közlemény utal árra, hogy a négy nyugati nagyhatalom, amely a béke megszervezésének munkájában társulna, állandó tagja a népszövetség tanácsának és kifejezetten hivatkozik annak a szükségére, hegy tjrvbevett együttműködésük a népszövetség keretében és szellemeben történjék. Egyébként a tervezet lényegéről szóló sajtóértesülések ma már közelebbi részleteket is tartalmaznak és a francia laook - az angol lanok példáját követve - határozottabbá körvonalakban tárják fel a tervepet" egyjs rendelkezéseit, A Petit Párisién megállapít ja, hogy a tegnapi tanácskozáson, amelyet gondos előkészítés előzött meg^. az olasz tervezet valamennyi oldalát megvitatták, ami lehetővé teszi, hogy minden kétértelműséget vagy felreértést elkerüljenek. A lap lényeges és igen örvendetes haladást lát abban, hogy Olaszországa tervezett, első cikkelvében maga indítványozza" a fegyvernyugvás tiz évre való biztosítását és erre az időszakra az erőszak mindennemű alkalmazásának kizárását, sőt azt javasolja, ha nem történik előzetes felmondás, akkor ez a békeidőszak további tiz év re önmagától meghosszabbi tód né k. Gu/Vi /Folyt, köv./ -0-- § Varsó, március 21. /Lengyel Távirati Iroda./A kereskedelmi miniszter rendeletileg 18 százalékká, csökkentette a szén átlagos arat •/MTI/ E/S JO* § V a r s ó , március 21./lengyel Távirati Iroda./Noha. a dombrovai ós krakói bányamedencék tulajdonosai visszavonták a tervbevett 15 százalékos bérleszallitást, Klimontovl.a.;: ós Vertimer banyaiban tovább tart a bányászok ..i-'^iű. sztrájkja, lert ujabb biztosítékokat akarnak az igazgatóságoktól kikényszeríteni. Klimpntovban 405 panyász a banya melyen óKsélsztrájkba lépett;tizenötöt . m ... eszmélet len .i \s ikerült- fe.'.szinre h^znf. /MTI./ _ l^+ja^F) -0-- § Varsó, március 21./Lengyel Távirati Iroda./Prystor ' miniszterelnök beszéde után a képviselőház az elnöki teljhatalomról szóló törvényjavaslatot elfog adta./MTI./ tfÉ ~ ORSZÁGOS o> ,AR K sixkció