Napi Hírek, 1932. december/2

1932-12-17 [0289]

/Gömbös Gyula Győrben. folytatás/ Gömbös Gyula miniszterelnök a főispáni eskütétel megtör­ténte után eltávozott a beiktató közgyűlésről, és látogatást tett Petser Antal megyéspüspöknél, maid íapi Béla evangélikus püspöknél. A nemzeti egység pártjának zászlóbonto gyűlése deli 12 drakor,kezdődött a Lloyd-terémben, amelyet szorongásig megtöltött a hallgatóság.'Az érdeklődő közönség ezrei kiszorultak a Lloyd-épület előtti térre, ahova \ • megafonokon át közvetítették a teremben el­hangzó beszedőket ? A miniszterelnököt érkezésekor szűnni nem a^aró ovációk­kal fogadták. A gyűlést gróf Khuen-Héderváry károly felsőházi tag nyi­totta meg. majd Gömbös Gyula miniszterelnök állott fel,-, . szólásra és többi között a következőket mondotta: - Valamely nemzet é ete nem politikai pártoknak állásfog­lalásától függ, hanem magától a történelemtől és attól a perspektívá­tól, amelyben ez a történelem lejátszódik. A magyar németnek az ellen­forradalmak után uj életet kellett kezdenie. A független magyar állam élete abban különbözik a régi állami élettől hogy önmaga intézi ügyeit és szuverén nemzeti akaratának megfelelően. Kifele és befelé is egyaránt teljes berendezésre van szükség. Nem vettük észre mé^r az utolsó -.tiz esztendőben sem. hogy a negáció politikájának hirdetése mi 1 yen veszélyt jelent, amikor Bécsben gondolkoztak helyettünk' nemzet kőzi vonatkozásban is, és mi csak asszisztáltunk ehabz a munkához, talán helyes vo? t ak­kor a nemzeti ellenállás, mag- m is ebben a gondolatkörben éltem, mert az volt a meggyőződésem, hogy a centralisztikus politika ártalmára van' a némtet fejlődésének* Ma azonban, amikor teljesen függetlenek vagyunk, nem a negyei óra van szükség. Ma a pozitiv munkán van a hangsúly . /Folyt.köv./ Kö/Vi

Next

/
Thumbnails
Contents